Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-28 / 39. szám

színvonalon álló munkásságot kíván. Ehhez járul a tanulók számának roha­mos szaporodása, mely idestova az ezret megfogja haladni. 1900-tól 1909-ig a tanulók száma 300-zal emelkedett, azaz szinte megkétszeresedett. Hát ezen eddig félig elhanya­golt, tanításra szorult tömegnek iskola kell. Megérdemli az iparos inas, hogy város és állam költsön az ö nevelte- sükre annyit, mint bármely más pályára készült ifjú taníttatására. Az iparosok ép oly fontos tényezői az államnak, városnak, megyének, mint az orvos vagy hivatalnok, tessék végre megérteni, hogy az inasainkat nem lehet csak mellesleg iskolába is járatni, ahogy, úgy. Ez idő szerint az a tömeg éppen hogy elszorong még az idegen ház­ban, mi lesz, ha a hely szűknek bizo­nyul, és megakasztja a tanítást ? (Folyt, köv.) Elhalasztott közgyűlés.' Rendki­vüli közgyűlés volt összehiva csütörtökre, melynek egyetlen tárgyát a szentvéri farak­tár kibővítése céljából megszerzendő ingatla­nokra vonatkozó szerződések megkötése ké­pezte volna, a bizottsági tagok azonban kellő számban nem gyűltek össze s így az újabb rendkívüli közgyűlés határnapjául október 2-ának délutáni 3 óráját tűzték ki. Apróságok. Ha másban nem is, abban az egyben, hogy Günther Antal a Curia elnöke lett, bevált az Apponyi Albert gróf mondása, mely szerint a koálició a lejtőn halad ugyan, de nem lefelé, hanem felfelé. Bár az is igaz, hogy ez csak az uj elnök személyére vonat­kozólag állhat meg, mert a bírósági körök­ben az a hangulat, hogy ez a kinevezés a bíróságra nézve a lejtőn lefelé való haladást jelenti. * No az már még sem járja, hogy már Szinyérváraljának is van Kossuth szobra és nekünk még most sincsen. Úgy a mint Szinyér- váralja hozzá jutott, hogy t. i. Papp Zoltán képviselő adta neki ajándékba, mi is hozzá juthatnánk. A mi képviselőnktől is kitelhet­nék egy szobor, sőt összehasonlítva a másik képviselővel, bizonyára külömb, mint a milyet a szinérváraljaiak kaptak. • A nagyvásárban egyik vidéki földesur kérdezősködik a másiktól a kocsisáról, a ki attól uj évkor hozzá fog beállani, hogy mi­lyen ember. — Barátom, annyit mondhatok, hogy nagyon rendes ember. Mióta nálam szolgál, mindennap rendesen berúg és megveri a feleségét. * — Gyere el, meglásd, milyen pompásan fogunk mulatni. — Nem lehet. Ilyenkor én már gyűj­töm az erőt a szüretre. — Koszul csinálod, hiszen ahhoz épen egy kis trenirozás szükséges. Demeter. Közben kiment a lány, most újra bejött. Hozta a forró, kormos fazekat és letette az asztalra. — Itt vun 1 Egyék, ha kell, — szólott kelletlenül és kiment. Az apja nem is ügyelt rá. Csöndesen motoszkált a szobában. Egy pad alól vulmi ócska sótartó-félét húzott elő, abba beléc9Ö- pögtette a gyertya zsírját, beleragasztotta a pipájánál meggyujtott gyertyát is, azután az ágyhoz húzta az egyetlen törött lábú széket és arra helyezte el a ház gyászának ezt az egyetlen jelvényét. A gyertya fényénél még kisértetiesebb, még félelemgerjesztőbb volt a halott arca. A finom idegzetű úriember megborzadt. Azu­tán kivett a zsebéből egy papiros bankót és átnyújtotta a parasztnak: — Itt van jó ember, sajnálom magát. Temetesse el az asszonyát. Az ember mohón kapott a pénz után. Ahogy megnézte fölcsillant a szeme. Tiz fo­rint volt. Azután számitgatni kezdett magában: koporsó-deszka két forint, pap két forint, egyéb megint két .forint, megmarad négy. De. ahogy a halottra ' nézett: rémület nyilait u szivébe, ügy rémlett neki, hogy az . asszonynak élet pislán a szemében. S az em­ber úgy megijedt a gondolatától is : hogy ha ez a nyavalygó némber föl talál ébredni, el­nyeli a négy forintot is az istenverte kö­högés. 8ZATMÁB ÉS VIDÉKÉ. HÍREINK. Lóverseny. Verőfényes szép őszi idő kedvezett a vasárnnp délután tartott lóversenynek. A gyö­nyörű idő ezreket csalt ki p lóverseny szin­terére s körülbelül 5000-re tehető azok számú, kik a verseny izgató, érdekes futamait végig szemlélték. A versenytér ez alkalommal a hegyi vasúti vonul jobb oldalán volt, egy kilométerrel messzebb távolságban az előző évi verseny színhelyétől. A versenytéren ott láttuk a ‘vidéki előkelőségek színét-javát. Elénk feltűnést kelteit a toilletek szinpom pája s a kavargó színes áradatban ott lát­tuk Dr. Vajay Károly polgármestert s me­gyés püspökünket is, ki Szentiványi Károly az orsz. kath. szövetség igazgatója s Hámon Kóbert pápai kamarás, titkár kíséretében je­lent meg. A verseny minden programm száma szépen sikerült s nagy élvezetet szer­zett sportkedvelő közönségünknek. A ver­senyt a mezőgazdák versenye vezette be s első dijat nyert Laky Lajos „Gúnár“, máso­dikat Bóné Bálint „Filkó“, harmadikat Korcs- maros Imre „Remény“ s negyediket Czegő József „Fityi“ nevű lovával. A „Sikverseny “-ben (földmiv. miniszter dija) I. dijat nyert Galgóczy István „Lola“ n. lovával (lov. tulajdonos), II ikát Galgóczy István „Erzsiké“ lovával (lov. Horváth Jó­zsef hadnagy), a III-ikat Kállay Szabolcs „Gyöngyöm“ lovával (lov. tulajdonos) Ne­vezve volt még: Weisz Ignác „Hogyhijják“ (lov. Streicher Lajos hadnagy) s bér. Kovács Sándor „Klári“ lova (lov. Vay Arthur had­nagy). Bírói ítélet: Könnyen első. A „Sikverseny“-ben (Szatmárnémeti szab. kir. város dija) csak két ló futott. Nevezve lett Irinyi Csaba hadnagy „As- rau9“-a. (lov. tulajdonos) s gróf Mérveid Max őrnagy „Dalilá“-ja (lov. Yay Arthur huszárhadnagy). Első lett „Dalila“, második „Asmus“. Több versenyző nem lévén a har­madik és negyedik dij nem adatott ki. Bírói ítélet: Könnyen első. A „Vadász verseny ‘-ben (Hölgyek dija.) 5 ló indult. I-ső dijat nyert Galgóczy Ist­ván „Lola“ lovával (lov. tulajdonos), Il-ikut Weisz Ignác „Portó“ lova (lov. tulajdonos), III-ikat Kállay Szabolcs „Préda“ lova (lov. Horváth József hadnagy). Nevezve volt még: Hanák Sebestyén főhadnagy „Pajtás“-a (lov. Skoff hadnagy) s bér. Kovács Miklós „Csó- ré“-ja (lov. Streicher Lajos huszárhadnugy). Birói ítélet: Nyakhosszal első. A versenyt bér. Kovács Miklós vezette. E futásnál Kál­lay Szabolcs óvást jelentett be azon címen, hogy az első dijat nyert Gulgóczy István az elbocsátás után az első zászlót elhugyta.. A versenybíróság azonban az óvást elutasí­totta. Az óvás elutasítását Kállay megfeleb- bezte a Lovar-egylethez. A „Homoród“ akadályversenyben I-ső dijat nyert gróf Mérveid Max őrnagy „Tanc- réd“-ja (lov. Vay Arthur) Il-ikat Ujfalussy Gábor főhadnagy „Babám“-ja (lov. tulajdo­nos), III-ikat Szunyogh Albert főhadnagy „Miss Hillá“-ja (lov. Streicher Lajos had- nagy), a IV-et Polster Gyula kapitány „Pe- tyi“-je. Nevezve volt még: Böszörményi Ár­pád hadnagy, „Bacsevszki“-je. Birói ítélet: Könnyen első. A programm utolsó száma volt a „Gát­verseny“, melyben az I-ső dijat nyerte: Fantu Géza kapitány „Mókus“ lovával (lov. tulaj­donos), Il-ikat Böszörményi Árpád hadnagy (Bacsevszki“-je (lov. tulajdonos), III-ikat Kállay Szabolcs „Prédá“-ja (lov. Irinyi Csuba hadnagy). Nevezve volt még: Hanák Sebes­tyén főhadnagy „Pajtás“-a (lov. Csengery István kolozsmegyei közigazgatási gyakor­nok). Gróf Mérveid Max őrnagy „Find- ling*-je (lov. Vay Arthur hadnagy) s Streic­her Lajos „Rámsli“-ju (lov, tulujdouos). Bi­rói ítélet: Küzdelemmel első. A versenyeket berencei Kovács Jenő elnök vezette. A birói tisztet Domahidy Elemér látta el. Fél 6 felé járt az idő midőn a minden pontjában szépen si­került verseny véget ért, majd megindult a hömpölygő áradat a város felé, tülekedés a külön vonatokon s a kocsik s automobilok végtelen sora vonult a város felé, mely ritka, érdekes látványt nyújtott. A bevonulásazou- ban egy kis incidenssel végződött. A vasúti bidon kapaszkodó, zsúfolásig telt kocsikat szállító hegyivonat lármájától s a közönség zsivajától a versenyről visszatérő Weisz Ig­nác két lova megvadult, s őrült vágtatásban haladt a hid felé, . véletlen szerencse, hogy a hid környékét ellepő közönség sorában szerencsétlenség nem történt, a temető mellett igy is elgázolt két lóversenyről visszatérő polgárt, de az ijjedtségen kívül komolyabb baj itt sem fordult elő. Verseny után a Deák téren kocsi korzó, este pedig fényesen sikerült társas összejövetel volt a Pan­nóniában. — Ügetőverseny. Szombaton volt az ügető verseny a batizi országúton. A versenyzők által befutandó távolság 4500 m. volt. A versenyben elsőnek beérkezett Németh Jenő, másodiknak Luby Gyűl®» harmadiknak berencei Kovács Sándor. — Honvédőink siker® a hadgya­korlaton. Az ezidei nagygyakorlatok a szatmári 12. honvédgyalogezrednek kiváló dicsőséget szereztek. A rendkívül jól fegyel­mezett és pompásan kiképzett csapatok ki­tűnő parancsnokaik vezetése alatt különösen a hadosztály gyakorlatoknál tűntek ki, mi­kor Varannó-mező környékén a közös had­osztályt három oldulról kerítették be. Ez alkalommal Seefranz altábornagy különös elismerését fejezte ki a honvéd csapatok vezetőinek. A Nagy-Szalánc környékén le­folyt zárógyakorlatok végén Albori altábor­nagy hadtestparancsnok, Lóskay Gábor al­tábornagy honvédhadosztály parancsnok előtt nagy melegséggel emlékezett meg a honvéd­ség működéséről. — Szabadságon. Gönczy Imre ezre­des, a 12. honvédgyalogezred parancsnoka négy heti szabadságát megkezdette. Helyet­tese Kesszenheimer alezredes. — Boncba utódja. A térparancsnoki minőségben áthelyezett Bonchn József alezre­des helyét ideiglenesen Fleischmann Richárd századossal töltötték be, ki egyben a zászló- aljparancsnoksággal is megbizatott. — A honvédség köréből. A király Sebeők Antal dr. 1. oszt. főtörzsorvosnak, a kassai III, honvéd kerület egészségügyi fő­nökének szolgálati állása alól való felmenté­sét elrendelte. — Változás a honvédtisztikar­ban. A 12. h onvéd gyalogezred tisztikará­ban f. év okt. 1-ével áthelyeztettek: Csasz- kóczy Emil főhadnagy Szatmárról M.-szi­getre illetve Kassára, Torma István hadnagy Szatmárról Nagykárolyba, Scherek Károly hadnagy Nagykárolyból Szatmárra, Fodor László főhadnagy és Retsky András főhadnagy Szatmárról Kassára kerületi tiszti iskolába, Both Gyula főhadnagy ezred segédtisztté neveztetett ki. — Áthelyezések a méntelep osz­tálynál. A méntelepi katonai felügyelőség a helybeli méntelep osztálytól Hanák Sebes­tyén főhadnagyot Debrecenbe segédtiszti mi­nőségben, Csiszár Dezső hadnagyot Mezőhe­gyesre, Veres Gyula főhadnagyot Debrecen­ből a helybeli méntelep osztályhoz segéd­tiszti minőségben áthelyezte. — Erdemkereszt felfűzés. Szép ünnepség volt vasárnap délelőtt 9 órakor a Ferenc József laktanyában. Berger Adolf 5. gyalogezredbeli őrmester mellére a király által adományozott ezüst érdemkeresztet okkor tűzte föl Albrecht Henrik őrnagy, ki német nyelven emlékezett u kitüntetett őr­mester érdemeiről, melyeket kitűnő szolgá­latai mellett azzal szerzett meg, hogy két embert önfeláldozóén, a Szamosfolyóból sa­ját élete kockáztatásával kimentett. Az őr­nagy szavait magyar nyelven Földényi Mi­hály főhadnagy, román nyelven Savu Emi- főhadnagy tolmácsolták a teljes díszben ki­vonult legénység előtt. Délben a tiszti étkező ben diszebéd volt. Este a katonui uszoda sörcsarnokában fényesen sikerült lakoma fe­jezte he az ünnepségek sorát, melyen a ki­rályi kitüntetésben részesített őrmester érde­meit lelkes szavakban méltatták. — Miniszteri elismerés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Pikó Borbála C9análosi községi óvónőt 22 évi szolgálat után saját kérelmére nyugalomba helyezte s különösen a magyarosítás terén kifejtett szolgálataiért elismerésben részesítette. — Hivatal vizsgálat. Nagy Gergely nugykárolyi pénzügyi tanácsos e hó 24-én s 26-án a helybeli kir. adóhivatalnál meg­vizsgálta az illetékügy menetét és kezelését s a tapasztaltak felett teljes megelégedését fejezte ki. — Kinevezés. Kerner Pál a kir. kath. főgimn. volt jeles növendéke a szilágy- somlyói gimnázium és felsőbb leány isko­lákhoz rajztanárnak kineveztetett. — Kölcsönös áthelyezés, özv. Némethy Józsefné sz. Szluka Kornélia apai s özv. Jurás Józsefné sz. Antal Berta német- écskai állami óvónőket eddigi minőségükben kölcsönösen áthelyezték. — A posta és távirda köréből. Szőllőssy Ákos posta s. tiszt a helybeli 1. sz. posta s táv. hivataltól a debreceni 1 sz. posta 8 táviró hivatalhoz helyeztetett át. — Nagy Ferenc katonai szolgálatból viszatért posta s táviró tiszt szolgálattételre a debre­ceni 1 sz. posta s táviró hivatalhoz oszta­tott be. — Áthelyezett tanár. A vallás és közoktatásügyi miniszter Villányi Arnold helybeli kir. kath. főgimnáziumi tanárt a miskolci kir. kath. főgimnáziumhoz áthe­lyezte. ­— Adóhivatali szakvizsga. Than­hoffer István helybeli kir. adóhivatali gya­kornok a nagykárolyi kir. pénzügyigazgató­ság vizsgáló bizottsága előtt az adóhivatali szakvizsgát e hó 25 én jó sikerrel letette. — Küldetés Rómába. A megyés püspök Czumbel Lajos papnövendéket a ró­mai hungaficogermanicum felsőbb hittani 1 intézetébe küldötte, hogy magát a theologiai tudományokban kiképezze. — Lelkész választás. A szatmár­németi ág. h. ev. egyház szeptember 26 án tartotta legelső lelkészválasztó közgyűlését. Az egyházmegye részéről Bortnyik György esperes elnökölt, mig a világi elnökséget Dr. Meskó László igazságügyi államtitkár akadályoztatása miatt Szlávi Dezső a helyi egyház felügyelője töltötte be. A választást megelőzőleg a rendes isfenitisztelet alkalmá­ból Révész János nagybányai lelkész tartott ünnepi beszédet a tőle megszokott nagy tör­ténelmi tudással és fényes ékesszólással. Az isteni tisztelet végével megtartott közgyűlés egyhangúlag igaz lelkesedéssel vá­lasztotta meg eddigi helyettes lelkészét. Du- szik Lajost, ki már nyolc hónapja látja el az ág. h. ev. egyház lelki szükségeit váro­sunkban éa rövid itt léte alatt kitartó mun­kásságával, akadályokat, fáradságot nem is­merő lünk adat bins ágával, alapos készültségé­vel, kiváló szónoki képességével, szerénysé­gével, férfias modorával, nemcsak tulajdon- képeni hivei szeretetét érdemelte ki, de rá­szolgált minden felekezetű híveknek nagyra- becsülésére is, kik őt ismerik. A megválasztott lelkész a délutáni gyorsvonattal jött a M.-Szigeti leányegyház­ban végzett hivatalos funkciójáról s ide Dr. Réczey Sándor tszéki bíró, Kozmán György kerületi iparfelügyelő és Szőllősy Ferenc a m.-szigeti ref. egyház oszlopos tagja, kísér­ték el. ­Megható jelenet volt, midőn Szlávi felügyelő rövid lelkes beszédben átnyujtá a megválasztásáról szóló hiványt, melyet az uj lelkész meghatottan köszönt meg, ígérvén hogy életének egyetlen céljául fogja tekinteni a szatmári egyház megépítését. Az ünnepi aktust közebéd követte az Európában. — Eskütétel. A rendes tanárrá ki­nevezett df. Bakkuy Kálmán kir. kath. fő­gimnáziumi hittanár Ratkovszki Pál kir. kath. főgimnáziumi főigazgató előtt szomba­ton délelőtt telte le a hivatalos esküt. — Papválasztás. Czelder Béla méhteleki ref. s. lelkészt, néhai C/elder Már­ton volt felsőbányái és Moldva országi mis­siói lekész, protestáns iró fiát Tisztaberekre rendes lelkészül hivták meg. — TanitónŐ választás. Jurcsó Irma oki. tanítónőt Fényen egyhangúlag tanítónő­nek megválasztották. — Tanító választás. Az ombodi ref. egyház tanács Csele József géberjéni ref. tanítót választotta meg tanítónak. — Főkönyvelő választás. Kepe» Miklóst a szatmárvármegyei takarékpénztár r. t. könyvelőjét a Máramaroai Leszámítoló bank Máramarosszigeten egyhangúlag fő­könyvelővé választotta. — Eljegyzések. Madarassy László a nagybányai járás Bzolgubirájn, Madarassy Sándor gacsályi földbirtokos és neje Képessy Irén úrnő fia szombaton este eljegyezte Vujay Irénkét, Dr. Vajay Károly polgármester s neje Szeőke Irén úrnő kedves és szere- tetre méltó leányát. — Szentmiklósi és gá- borjáui dr. Szentmiklóssy Jenő szabolcs- megyei szolgabiró f. hó 21-én eljegyezte somlyódi Somlyódy Naudine-t, özv. Áigner Imréné született csepei Zoltán Jolán s első férje somlyódi Somlyódy János szabolcsme- gyei főszolgabíró leányát. — Pollák Annát, Pollák Mór érmihdlyfalvai kereskedő leányát eljegyezte Csendes Béla helybeli kereskedő. — Házasság. Dr. Jurcsó Lajos ügy véd f. hó 20-án vezette oltárhoz Kalocsán Kál­mán Mariskát, Kálmán Sándor tekintélyes iparos leányát. — Füredi Henrik nyíregy­házi zenedet tanár szép. 26-áu esküdött örök hűséget Molnár Margit fővárosi zongora művésznő, zenedei tanárnőnek. — Thaly Kálmán halála. A nem­zetnek, a függetlenségi eszmének nagy gyásza van. Rákóczy fejedelem dicső korának histori­kusa, Zablagy faluban (Trencsén m.) hol barátjánál Pokorny földbirtokosnál volt ven­dégségben, hirtelen ólhulálozott. Az ő mun­kássága, kristálytiszta jelleme s hazaszeretete világitó fáklyája volt a sok csapást ért nem­zetnek. — Halála őszinte és mély részvétet keltett. — Gyáizhir. özv. nagykéri Vállyi Árpádné született széki Teleki Blanka grófnő leányával nagykéri Vállyi Nórával és az összes rokonsággal fájdalomtól megtört szív­vel tudatják a legjobb anyós és nagyanya özv. nagykéri Vállyi Jánosnó született báró urai Uray Ilonának, e hó 26-án esteli 9 órakor életének 71-ik évében hosszas szen­vedés után történt csendes elhunytét. A meg­boldogult drága halott teteme folyó hó 28-án, délután fél 2 órakor fog a ref. egyház szer­tartása szerint Majtison a családi Mauzóle­umba örök nyugalomra tétetni. Majtis, 1909 szeptember hó 27-én. Béke poraira 1 — Kálvin Ünnep. A helybeli ref. főgimnázium ifjúsága szombaton Kálvin ün­nepet tartott az intézet tornatermében, .me­lyen az énekkar működött, Bagothay Sámuel tanár emlékbeszédet tartott s Gönczy Sándor VII. o. t. s Tóth Ferenc VIII. o. t. ódákat szavaltak. — Szüret a Szatmárhegyen. Szat- márhegyen a szüret értesülésünk szerint ok* tóber 14-én veszi kezdetét,

Next

/
Thumbnails
Contents