Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-17 / 33. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A magyar dal országos ünnepe. Országos ünnepre gyűltek össze augusztus 15-án Kecskemét, városába a magyar dalosok, hol háromezer magyar dalnokkal több mint ötvon magyar művészi egyesület részvételével a XVlII-ik országos dalünnep volt a magyar hazának jelentékeny társadalmi és művészi eseménye. Érdekes az esemény, érdekes annak kerete a nagy magyar város, ahol virágzik a mezőgazdaság, szorgosan, eredménnyel dolgozik az ipar s élénk a kereskedelem s a gazdasági élet lüktető hullámverése mellett igaz szeretete lakozik a magyar tudománynak és a magyar művészetnek. • Az országos dalünnep a magyar dalosegyesületek országos szövetségének a visszatérő, három évenkint megismétlődő eseménye. Ez a szövetség nagy múltra tekint vissza. Hajdani országos ünnepei a magyar társadalom és művészet rendezkedő és szervezkedő éveiben, a megelőző évtizedekben jegecesedési pontjai voltak azoknak az elemeknek, amelyek az ország boldogulásában föpillérnek tartották az élénk, igazi magyar művészeti életet s azt mint, fejlesztésre képes televény földben, az erős magyar társadalomban kívánták elültetni. Ma az országos dalünnep társadalmi jelentősége némileg meghanyatlott, mert az az izgatott, különféle befolyások által ingadozóvá tett magyar társadalom veszedelmesen keresi a művészetet csak, mint élvezeti cikket és ezt nem találja meg a dalegye-, sületekben, amelyek tulajdonképen a társadalom önzetlen művészeti telepei. A dal az egyén liráju, a dalárda a társadalom hangszere s olyan ez a hangszer, amilyen maga a társadalom. A magyar társadalom mai szerte huzó, töredezett, egység nélkül szűkölködő benső mivolta visszatükröződik abban, hogy igazi nagy, a társadalmat egybefoglaló hatása ma a magyar dalnak nincs. És ez nagy hézaga a magyar társadalomnak. A müveit nyugat nagy társadalmi egységeket tud teremteni s abban rejlik azoknak a nemzeteknek igazi ereje, hatalma. Mi erre képesek nem vagyunk. És ez a mi gyengeségünk. Aminek egyik fő oka az, hogy a dalban még mindig nem tudtuk megkeresni azt a kapcsot, amely a társadalom különböző rétegeit összefoglalja. Szeretünk a mi nagy és igen sokszor túlzott nemzeti önérzetünk rövidhajójából kicsinyléssel tekinteni a külföldre, ahol igazán nagy erők születnek meg a dal összefoglaló, a társadalmi különbségeket kiegyenlítő hatalmából. Ott a dalárda nemzeti szalon, ahol a vezető müveit közép- osztály találkozik a kereső osztályok legkülönbözőbb elemeivel. A honoriá- ciárok együtt, vannak a gazdákkal, iparosokkal, kereskedőkkel; a társas érintkezést a dal föl melegítő hatása bensővé teszi és az érintkezés eme pontján kiegyenlítődik a társadalmi különbség. Erre volna nekünk szükségünk fokozottabb mértékben, mint. ami nőben ma épen a dalos egyesületek hatása következtében meg van. Nemzeti hibánk, hogy raffináltan keressük és találjuk meg | választó vonalakat, a hasitó ékeket, ne hogy valamikép az erős és egységes magyar társadalom ínegsziiletkessék. Ennek az erős és egységes magyar társadalomnak pedig a nemzeti dal hatalmas előmozdítója lenne s ha ez eddig kifejlődött volna, tízezrével vándorolt volna az elmúlt napokban a magyar az Alföldre, megmutatván kifelé is a társadalmi erőt, ami benne rejlik. Több jóakarat, több támogatás a dalos egyesületeknek. Kevesebb a gúnyból, a lenézésből, a magyar társadalom és nemzet eme tűzhelyeinek s akkor bizonyára hatalom lesz nálunk is a dal. Szent István Ünnepe. Igen kevés nemzeti ünnepünk vun. Március tizenötödikét, mint a demokrata Magyarország születés napját igazi lelkesedéssel csak az ifjúság ünnepli. Szent István napját a katholikus egyháznak köszönhetjük, mert u vallás hozzá járulásával öltött magúra az ünnep nemzeti karaktert. Pedig szükséges volna egyes kimagasló s a magyar nép történetében korszakot alkotó eseményt megünnepelni. Az ilyen ünnep belenyúlna a nép leikületébe és az összetartás tudatút, a nemzeti eszmék tartalmát népszerűvé tehetné, mint azt szomszédaink teszik, hol az ünnegséghez tóduló nép lelkesedést és bizonyos honfiúi büszkeséget visz magával falujába. Ép úgy, mint a vallás hatásának egyik főeszköze: az ünnep, úgy a hazaszeretet szüksége is nagy tottekre vagy nagy férfiakra emlékeztető ünnepik által volna népszerűsíthető. Muga Szent István ünnepe egész lefolyásával, egyházi díszével és világi ünnepélyével önkéntelenül a nemzeti ünnepek szaporítását juttatja eszünkbe. Szent István napja úgyszólván csak a fővárosnak ünnepe. A vidék is e napot használja föl az egyre szépülő főváros megtekintésére s mig a délelőtt vallásos ceremóniák, a gyönyörű isteni tiszteletben telik el, a délutáni szép mulatságok már alacsony nívón állanak. Maga a Szent István ceremoniális. részében van a legjobb lélekemelő jelenet. Szép látvány a szent jobb körülhordozása és festői a kiséret, mely magyar diszruhábu öltözött kócsagtollas ifjakból áll. Mintha egy darab középkor vonulna el a néző előtt, de csak a kornak pompája és hangulat keltő háttere. Nem lenne érdektelen Szent István napján a magyar lovagokról egy pár képet összeállítani, egy pár mozzanatot szeinlélhe- tővé tenni, az ilyen ünnepélynek volna min- dig legtöbb közönsége — s értéke. A szent Jobb, mely ereklye gyanánt fentmaradt ul- kalraas arra, hogy a nagy közönségtudatában a múltat felélénkitse és a jövő útját kijelölje. Az Árpádház, de külöuösen Szent István uralkodása vetette meg alapját Magyarországnak, mert a honfoglalás befejezetlen tény maradt volna mindaddig, mig Szent István fejét u korona nem ékesítette. A viszonyok, melyeket a bölcs fejedelem megteremtett, küzdelmes és századokon át állták ki u próbát és minden magyar királynak, kit Szent István koronájával az orTÁECA.-- »MOM*— Lakzin. Irta: Jávor Bella. A báróné keskeny ajkai közt cigaret- tet tart és kényelmes lustasággal dől hátra a hazulról áthozutott fauteuilben. Egész viselkedésén meglátszik, hogy nem ebbe a milieube való. Itt ő csak a védnöknő, vagy más ilyesmi szerepét tölti be. Annyi bizonyos, hogy szívesen van itt, mert minden ilyen parasztlakodalmon jelen vau. Még a nagyanyjáról, a komoly, rideg nemzetesasszonyról marudt rá e kötelesség, amit az ő mamája is híven betartott. Pedig amannak tizenegy gyereke volt s a gazdaságra is egymaga ügyelt föl, mégis szakított annyi időt, hogy a jámbor, egyszerű parasztnépek boldog vigasságából kivegye részét. Mennyivel inkább teheti ezt ő, a bárónéi Gyermekei nincsenek, a gazdaságra pedig, megannyi ispán, kormányzó, jószág- igazgató ügyel. Neki magának igazán nincs má9 dolga, mint — a toalettejével vesződni. De ez is olyan könnyen megy nála I Örökösen fehér, angolos egyszerűséggel megvarrt flanel-blouzeban jár. Fekete, szűk bokorugró szoknyát és keskeny girardi kalapot visel. Ezt a kalapot, mondják, még az étkezésnél se veti le. Nyilván igen jól érzi magát benne. A kezében pedig, valami különös pajkosságból, állandóan suhogó nyílvesszőt tart. Lehet, hogy épp ennek a túlzottan egyszerű külsejének köszönheti népszerűségét. Es a szeretetet, melylyel ebben a mi kis falunkban körülveszik. Jóllehet vagy tízezer hold pompás termőföldet és a városban vagy három hatalmas bérpalotát mondhat magáénak s ékszerei mesés értékűek. Igaz, hogy ezek közül csak egy keskeDy platina-gyürücskét visel a báróné. Ezt még a férjétől kapta s nem válna meg tőle semmiért. A boldogult báró szenvedélyes turista lévén, egyszer olyan szerencsétlenül bukott le egy szédületes magasságú szikláról, hogy szörnyet hűlt. Itthagyván szép feleségét, alig három évi boldog házasság után. S csodálatos, a báróné — pedig nagyon szerette férjét — akkor sem mutatott ruházatán semmi változást. — Utálom a külső gyászt, a hazug ceremóniákat — mondta. Ennek már vagy öt esztendeje s ő még mindég szép és fiatal, de —özvegy. S ezzel igazán bebizonyította, hogy a külső gyász nem minden. Már jó régen nyugodtan ül helyén és hallgatja a hosszú, bánatos melódiáju nótát. Á falu daliás legényei, csinos leányzói ajkáról száll az ének. Nagyon szépen, érzéssel, áhítattal énekelnek ; ez a mennyasszony- búcsúztató. Mire elhallgat a dal, a báróné föláll. Eldobja cigarettáját s a mátkapár elé lép. Pillanatig gyönyörködve nézi őket, azután valami titokzatos mosoly jelenik meg szája szélén. Hirtelen zsebébe nyúl és csinos bársony tokból szép arany nyakláncot von elő. És az ő saját úri, finom kezével rákapcsolja a mennyasszony nyakára. Ez persze boldogan nyúl a kéz után, hogy megcsókolja, de a báróné gyöngéden elhárítja, két kezét magasra emeli és mosolyog. Ennél aranyosabb, egyszerűbb, kedvesebb úrnő talán a földkerekségén sincs 1 A vőlegényhez is van pár jóságos szava. Kéri, becsülje meg e leányt, két dolgos kezét, tisztes személyét. Neki is van ám valami ajándéka, de azt csak akkor kapja meg, ha a báróné meglátja, hogy nem korcsmázik, nem duhajkodik. — Neked Erzsóm egyszerű, amit mondok: btcsüld, szeresd az uradat. Láthatod rólam: miért kell megbecsülni az asszonynak az urát. Ugye milyen fiatal vagyok még és mégis olyan magányos már, mintha legalább hetven-uyolcvan esztendő nyomná a váltamat. Mindazért, mert uem vigyáztam eléggé az uramra ... Az asszonyok csoportjából zokogás hullik... A bátrabbak közül bele is szól a beszédbe egyik : — Má’, hogy mondhat ilyent a méltósága, hisz úgy vigyázott a szegény bol dogult nagy urra, mint arra a gyönyörűséges két szemére... Nem attul halt a’ meg. O O A bárónénak láthatólag jól esik az ilyen beszéd; köanyein át rámosolyog az asszonyokra. Ezek felhasználják a kedvező alkuimat és szívesen kinálgatják jobbról- balról. Mindenfelé tálak megrakva jobbnál- jobb ételekkel. Az úrnő finom szimattal hajol a tálak fölé és elkacagja magát: — Dchiszen én ezt is szeretem, ezt is — mutat ujjaival egyikről a másikra, — hát mindből egyek ? . — flát persze, hogy mindből. Akár mindet is megeheti a drága méltósága . .. Inkább nekünk nem kell... — No azt már nem teszem ! Atyámfiái 1 — kiáltja csengő hangon — jöjjenek ide kendtek is mind, és magok is jó asszonyaim, egyenek velem. így sokkal jobban ízlik ez a Sok finom étel. — Vajon az enyémre mondja, hogy finom ? — súgja egyik asszony a másiknak. — Hát mindünkére — hagyja rá szerényen a másik. Itt ugyanis az a különös szokás div- lik, hogy a lakodalmas házhoz minden szomszéd, koma, jóbarát hoz valami remekbe készült étket. Sokan bort hoznak vagy finom, piros-ropogósra sült kalácsot, túrós csuszát, csirkéket. A táncot is érdemes ám megnézni. Nem az az affektált, himes pillangó módjára lejtegetett tánc ez, aminőt városi kisusszóJL FWÜ1ELWEZTETÉS !!! nagyválasztéku cipőraktárát ajánljak a t vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. 3= a Paiiia síül Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi árnál jóval olcsóbban kaphatóki
