Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-01 / 22. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Nemzeti társadalmunk. Irta: Bodnár Gáspár. Pünkösd ünnepének alapeszméje, emlékezetének ősi gyökere: a keresztény társadalom, egységes világnézetének, szellemének, hóditó erejének diadalutjára való indulása. A tűz, a világosság, a zivatur, melyek között a Szei tiélek ereje nyomában világosság, tisztánlátás, félelmet nem ismerő bátorság jelentkezik az apostolok lelkében : egyszerre utat nyit a kereszténység tanításának, az elmék felvilágosodásának, a szivek mearnemesülésének és a társadalom újjászületésének. A nemzeti társadalom képe is változni kezd. A kereszténység ölében megtarthatja egyediségét és mégis részese lesz azon egységes törekvésnek, mely felé a keresztény kultúra áldásaiban részesülő emberi társadalom — feltartózhatlanul törekszik, halad. Krisztus Urunk megjövendölte, hogy tanitása, eszméi, követői a küzdelmek és harcok középpontjába esnek. Jövendölése szószerint beteljesedett. Két szellem áll ma is harci vonalon az egész müveit világban. Nem csak, a nemzeti társadalomban is. A kétezer éves keresztényszellem. A megszentelt, az állandó, az al- kuvást nem ismerő szellőin. Es a másik? ügy folyton változó, újabb és újabb vágyakat tápláló, állandóságra törekvő, de mindig változó szellem, mely nemcsak az egész emberi társadalomra akar hatást gyakorolni, abban vezérszerepet vinni: de magában a nemzeti társadalomban is. Nemzeti társadalmat pedig nem csak a birtokban levő földdarab, nem csak a puszta létért való küzdelem tart fenn: hanem a lelkek közös érzése A lelkek tartalmának harmóniája. A múltból való táplálkozás és a jövendőbe vetett bizodalom és re ménység. Századoktól megszentelt tapasztalati igazság ez. A történelem minden lapjának tanulsága, hogy az a nemzeti társadalom, hol a lelkek nem tudnak közös igazságokat, egy állandó, megmásithatlan alapot találni, a hol a lelkek vágya, egész tartalma, mint a medréből kitörő viz szerte rohan, dúl, pusztit: ott mulhatlanul beáll a széthúzás, szétomlás — és vég. Uraim! Mit tapasztalunk a mi nemzeti társadalmunkban? Azt, hogy maga az igazság — egyéni lett. Azt, hogy a vergődő szivek minden hasadékán csak úgy tódul ki — az öncél, az önérdek, az önigazság Mire vezetett ez? Arra, hogy az emberek, társadalmi osztályok, tudósok, müveitek és nem müveitek közt óriási fogalom- zavar van. Annyira benne vagyunk a foga lomzavarban, hogy egy ik ív n k - másika n k előtt, már a fekete is fehér. A fehér pedig fekete. Közéletünkben, magánérintkezéseinkben, Írásainkban, barát- kozásainkban egy egész világ választ el minket egymástól. Még pedig harcok árán. Versengés volt és lesz is mindig. A felfogások is változhatnak, miként változtak is mindig a társadalmi osztályok közt. De az a versengés, az a felfogáskiilönbség, mely ma a nemzeti társadalom lelkét és testét tépdeli: gyűlöletté, megvetéssé, a meggyőződések sárral való bepiszkolásává fejlődött.. Tudom én azt, hogy ma van egy theoria, mely hirdeti: az osztálygyü- lölet | társadalmi fejlődés mozgató ereje. Igaz, hogy nem lenne jó, ha semmi versengés nem támadna. De ennek a versengésnek nemesebb alakban, a keresztény felebaráti és nemzeti érzés alapján kell kifejlődnie. Nem úgy, hogy egyik a másikat letiporja, hanem egyik a másikat felülmúlni igyekezzék a jó és nemes törekvésben. Ez a nemes versengés nem ellensége az összetartozandóság érzetének, a O O 1 nemzeti társadalom e legbecsesebb és legbiztosabb összeforrasztó elemének. S ha minden szenvedelem el is .»kap bennünket, ha — [fájdalom — sokak lelkében a hit, a kereszténység szelleme el is hamvadt az élet nehéz malomköveinek súrlódása közben: marad még számunkra egy gondolat, egy gyermek-imáink és bölcső-dalaink közt gyökeret vert. érzés: hogy magyarok vagyunk, hogy a magyar nemzeti társadalomnak vagyunk részei. Teste és lelke. Es ez a hatalmas gondolat, ez az apáinktól örökölt ősi erő ki fogja egyenlíteni köztünk a nagy iirt, hézagot, eltávolítja a korlátot, mit közénk ékelt eszmék hullámzó áradata, a szivet zaklató, de nem megnyugtató kiforratlan eszmeáradatok okoztak. A nemzeti társadalom szentelt berke az, hol a magyar társadalomnak egésze kezet foghat, uhóf minden pozitív vallás megtalálhatja a maga jogát és kötelességét. Mert uraim! A pozitív hit, a benső, igaz vallásos meggyőződés legnagyobb ereje, leghatalmasabb kapcsa a nemzeti társadalomnak. Miért küzdenek tehát egymás ellen az egyházak? Nem látják-e, hogy a vallásosság mindenütt gyen- gülőben van? És nem vesszük észre, hogy a vallásosság gyengülésének nyomában nemzeti erősségünk, érzésünk is pusztul, vész? Kiforratlan elméletek, éretlen túlzások a tudomány és nép világában egyaránt kergetik az embereket abba az áldatlan harcba, melyből vérző sebekkel csak a haza fog kikerülni. Jöjjön el tehát nemzeti társadalmunk számára a Szentlélek világossága, ereje, értelme, vigasztalása. A fogalomzavar ne álljon utunkba. A hit és honszerelem boruljanak egymás keblére. A hitélet eleveuitésében magasodjék ki | mi versenyünk. A nemzeti társadalom megerősítésére ugyanis nincs más mencsvár, mint a társadalom krisztianositása, krisztianu- lása. Hiszen nem tagadhatja senki, hogy a magyar nemzeti társadalom egységét, erősségét csak a keresztény műveltségen alapuló haladás — biztosíthatja. TÁRCA. v -- « Pünkösdi harangok. Irta: Gabriele d’ Annunzio. Március a szerelem lázát hozta Balázsra. Két vagy három éjszaka mér a szemét sem hunyta le. Padlásszobáját, nem tudta honnan, uj illat árasztottu el, valami pezedülő nedv, virágzó mandulafák üde éles illata. Szent Borbálára I az imént látta Zol- finát, amint egy mandulafához dőlve bámulta egy hajó vitorláit a tengeren; körülötte egy hatulmas tábla lenkék bimbóit himbáltu u szellő és a szemeiben két szép nefelejts. Kétségen kivül a szivében is virágok voltak. A vacakján fekve, Balázs elgondolta mindezt a fényáradást, a tavaszi éleinek mindezt a hullámzását. És az Adria tenger távoli szemhutára, amoda messze, már a hajnali pirkadat előtt félénk ébredését sugározta vissza, mikor felkelt és felhaladt a fecske fészekhez a torony tetején. A három harang arabeezkekkel diszi- tett üres bronz testével mozdulatlanul várt a Balázs karjára, hogy a reggeli légbe kiáltsák diadalmas h Hígjaikat. Balázs megfogta a kötelet. Az első rántásra a legnngyobb harang, a „Farkas“ mélyen összerezzent, nagy szája feltárult; összehuzódott, újra feltárult; rémes hangok hullámzása, valami hosszú bömbölésiélétől követve, tört utat magának a tetőn s szállt el a széllel a síkság és a tengerpart fölött. Hirtelen más érces hang harsant fel, a „Vámpír“ hangja élesen, szakadozvu dühös C9aholáshoz hasonlóan a szarvas bőgése. közben. Azután jött a „Dalos“ szapora kalapálása, vidám, derült, gyors tiszta kon- gásával, az üvegtetőt paskoló jég pergésé- hez hasonlóan. É* feltörtek aztán más harangok távoli visszhangjai is — tiz, tizenöt ércszáj, melyek a vueárnapi himnusz vidám és üdvösséget hozó variációit árasztottak szét a mezők fölött ujongó diadallal. A zaj egészen elkábitotta Balázst. Érdemes volt nézni ezt a csontos, izmos fickót, hosszú vörös forradással a homlokán keresztül, amint levegő után kapkodott, majom módra a kötelekbe kapaszkodott s levegőbe kapatva magát az ő kedves „Farkasának“ az ellcnállhatlan ereje által, egész a mennyezetig szökött, hogy megadja az utolsó rántást a „D.ilos“-nak a másik két megfékezett szörnyeteg halk morgásai közepette. Itt fenn király volt ő. Az emberek félkegyelműnek mondták Balázst; itt fenn azonban költő és király volt. Ha derült ég ivelődött a virágzó környék fölött, ha narancsszínű vitorlák siklottak tova az adriai tengeren, ha munka zajávul teltek meg az utcák, ő a toi'ony tetején maradt, a vad sólyomhoz hasonlón, nem csinálva semmit, fülét a „Farkashoz“ szorítva, ehhez a borzasztó nagyszerű szörnyeteghez, mely egy este végighusitotta a homlokát. Időről-időre megütötte öklével, hogy hallja hoszszan elnyúló, kedves zsongását. Mellette a “Dalos“ tündökölt drágakő gyauánt az ő urubeszkes ruhájában szent Antal féldombor alakjával. Mennyi ábránd e három harang fölött, milyen sajátságos álmok, a szenvedélynek és vágynak minő lírai röptéi 1 Milyen szép és édes volt a Zolfina láfoiuáuya amint e hangtengerben felmerült s aztán tova tűnt ismét amint a „Farkas“ hangjai fáradtuk és szomorúk kezdtek lenni s mintegy erőtlenül haltak el. Egy délu'án találkoztak a mezőn a monnani diófák alatt, .fölöttük az azúrkék égbolttal, mely nyugat felé lilaszinben játszott. Zolfina dalolva sarlózta a füvet a tehénnek. A tavasz illata a fejébe szállt és mogszéditette, mint az- ujbor szaga októberben. Balázs tarkójára csapott sapkával közeledett feléje, ibolya-bokrétával a füle fölött. Épen nem csúnya fiú volt. Nagy kék szemei voltak tele valami vad busongással, valami honvágygyal, szemek melyek a fogoly vadállatét juttutták az ember eszébe. Aztán volt valami biiverő a hangjában, olyan mélység, mely emberfölöttinek látszott, nein voltuk modulációi, nem hujlékonysága; fönn az ő harangjainál, a hagy magányban, a nyelv, melyet tanult, tele volt érces hangokkal, kemény akcentussal, torokmélységgel. — Mit csinálsz Zolfina? — Füvet gyűjtök u Misó apó tehenének I felelte a szép leány s egy csomó füvet nyulábolt fel. . — Oh, Zolfina, érzed ezt uz édes illatot? Fenn voltum a toronyban, a hajókat néztem, amint az északkeleti szél feltámadása előtt kisiettek a tengerre, — és te elhaladtál lenn, dalolva, — uzt daloltad „Erdő mező, halljátok meg panaszom I“ Elhallgatott, mert hirtelen úgy érezte, hogy elfulud. Mindketten némák maradtuk, hallgatva u diófa suhogását s a távoli tenger moraját. Balázs, ki nagyon sápadt volt, a leány ölében tartott fü fölé hajolt s illatos tömkelegében idegesen kereste a Zolfina kezét, ki piros lett, mint a pipacs. — Ne segítsek neked egy kissé? kérdezte csuklón fogva a leányt. — Eressz el 1 susogta Zolfina halkan. Hagyj békén, Balázs. De aztán hozzá simult s engedte, hogy átkarolja őt, bár elhaló hangon ismételgette : — Ne, ne 1 E közben szcívlinök nőtt, mint a fűcsomó ; és a fű egyre magasabb lett, mint n hullám; és e zöld dagadat közepette Zolfia felegyenesedve, piro9 kendővel a fején, úgy votte ki magát, mint egy pompás pipucs. Minő hangos dalok az alma- és eperfasorok közt. a naszpolya és loncbokrok mentén, a kukorieuföldek szélén, mig amoda Sant Antonióban a „Dalos“ olyan vidám variációkban tört ki, hogy azt hitte volna az ember, hogy valamely csacsogó szajkónak a végtelen szószátyársága. Az 1909. évi újdonságok méltók. _^= Elsőrendű gyapjúszöveteket ======= Weisz Gyulánál kaphatunk, Szatmár Deák-tér 21. Utólérhetetleu olcsó árak! 16~16 Utólérlietetleu olcsó árak! Női costum HŰ szövetek tü§ — nagy választékban.
