Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1908-06-02 / 23. szám
Huszonötödik évfolyam. 23-ik szám. 1 / / \ SZATMAR TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az újságírás. A fiumei „Tengerpart“ ismeretes esete újból aktuálisa tette a sajtókérdést. Tény az, hogy a legközelebbi időben nálunk a sajtót általában terrorizálni igyekeztek. Mindenki, a kire nézve valami kellemetlen igazságot napfényre hoz a sajtó, dühöng az újságírók ellen és törvényért kiált, mely az egyént a sajtó támadásai ellen megvédje. Ez tünet. A társadalmi züllöttség tünete. A mikor a romlottságnak van annyi ereje, hogy eredmény reményével kelhet bírókra a gondolat szabadság intézményével, akkor az erkölcsi züllöttségnek már biztos rablófészkei vannak, megostromolhatatlan lovagvárai, a honnan időnként ki-ki tör, hogy puszta megjelenésével megmételyezze a tisztán látó, egyszerű és becsületes lelkeket. A fiumei eset politikai hátteréről nem beszélünk, mert bármennyire igyekezzenek is az faszok az ominózus ügynek politikai hátteret adni, kísérletük meddő marad, mert a fiumei botrány nem politikai, hanem társadalmi jelenség. A tényállás az, hogy egy magyar lap egy város hölgyeinek erkölcséről cikkezvén, nem épen a legépületesebb eredményekre jutott. Ez kétségtelenül nem >alami nagy örömet okozhatott az érdekelteknek, ennélfogva elhangzott a mob ajkairól az Ítélet: p e r e a t. TÁRCA. A kanyargó Tisza partján... A kanyargó Tisza partján, Ott születtem. Oda vágyik egyre vissza Az én lelkem. Pásztorsiptól hangos ott Az árvalányhaj termő róna, Édesebb olt a madárdal, Kékebb az ég, hívóbb a lány, Szebb a rózsa. Látlak e még szőke Tisza Füzes parija? Kondulsz e még fehér falum Kis harangja ? Vár e még rám az a kis lány, Fájó szívvel, a hogy Írja ? Térdelek e még előtted Édes anyám kakukfüvel Benőtt sírja ? Szülőföldem rád gondolok Mind örökké. De úgy érzem, nem látlak én - Soha többé. Csakhogy ezzel épenséggel nincs válasz arra a kérdésre: igazaké a vészes következményű cikkben foglalt adatok, vagy nem ? A nagy riadalom, amit a cikk okozott, inkább annak a feltevésnek ad tápot, hogy a szöget fején találták. Elintézték tehát ügyüket, a hogy tudták. — Hol nem győzöl okkal, ott vágj közbe botokkal... És im itt látszik meg, hogy ha az ember bajba jut, épen azok tagadják meg, a kiknek érdekében dolgozott, fáradott és került a nagy nyilvánosság itélőszéke elé, mert im azon az exponált ponton a magyar államiság hivatalos képviselete még annyi fáradtságot sem vett magának, hogy a magyar újságíróknak legalább testi épségét megvédje. Minek is? A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Szépen, vagy kék foltokkal a testén, az mindegy. A közönség pedig lássa be, hogy az újságírás nem olyan kellemes mesterség, mint a minőnek első pillanatra feltűnik. Bizony nehéz, fárasztó, testet, lelket Ölő és óriási felelősséggel járó hivatás. Épen mert a nagy nyilvánosság előtt beszél, minden szava súllyal esik latba, és százszorosán fáj a sértés, mely mindenki előtt éri a gyanúsítottat, százszorosán kell tehát meggondolni az újságírónak is, a mit leirni és publikumával közölni óhajt. Soha hamarább rá nem fogják valamire, hogy hazugság, mintha az újságban van és soha semminek nem hisznek oly hamar annyit, mintha az újságban olvassák először és onnan értesülnek róla leghamarább. Ha a halál itt jön értem, Ne hagyjatok idegenben, A kanyargó Tisza partján Temessetek ákáclombos Temetőbe. _____ Dóozy József. Az államtitkár ur! A miniszter várótermében mintegy harmincán lesték a percet, hogy öexcel- lentiája legmagasabb színe elé kerülhessenek. Többnyire tanárok, tanítónők, a kik személyes bemutatkozás révén gyorsabb előmenetelt, legrosszabb esetben áthelyezést reméltek, itt-ott egy pap, a ki lila- szinü cingulusán babrált és leghőbb vágya az volt, hogy olvasó vagy éneKÍÖ kanonokká lehessen. Az egyik közülük most felkelt a puhára párnázott bőrpamlagról és kissé táncoló léptekkel odalejt a titkár asztalához. — Sokáig késik ó Nagyméltósága, — mondotta panaszos hangon — már féleizyre jár az idő. holott az audencia (izénké; órára van kitűzve. — A kegyelmes Ur valószínűleg a parlamentben van elfoglalva, — felelte a titkár, miközben szemeivel átfutott a kihallgatásra jelentkezettek névsorán. E pillanatban megszólalt a villamos csengő, melynek hangjára a titkár felugrott székéről. Egy igen kedves anekdóta jár J erről szájról-szájra a .parlamentben az I illusztris Apponyi grófról. Egy előkelő politikus megszólítja a kultuszminisztert a folyosón: „Igaz, Kegyelmes Uram, a mit a lapok ma rólad imák ?“ „Nem igaz, határozottan valótlanság, — feleli a nemes gróf, de rögtön hozzá teszi: — mondd kérlek mit is írnak tulajdonképen, mert. ma még nem volt újság a kezemben.“ Az óvatosság azt diktálja, hogy a lapok híreit a kellő objektivitással fogadjuk, de viszont nem lehet elvenni a sajtó azon jogát, hogy ha valamely hirt meghall, vagy valamely erkölcsi irányzatról meggyőződik, azt lapja hasábjain bátran és félelem nélkül hozza az olvasóközönsége tudomására. Hiszen elveket hirdetni, valamely társadalmi munkára híveket toborozni csakis úgy lehetséges, ha a létező állapot viszás- ságára rámutatván az újságíró önzetlenül nemesen buzdítja, lelkesíti, tömöríti uj alkotó munkára a társadalmat. Hisz épen ez a feladata. És vájjon ki merné t.aadni, hogy nemcsak a társadalmi munkálkodás, de a társadalmi erkölcs- javitás terén is ugyanezen kezdeményező joga, sőt kötelessége megvan az újságírónak s ha véleményét és meggyőződését hirdeti, ha téves, meg kell cáfolni, de a „szuszt beléfojtani“ nem lehet, mert örökké igaz marad a mondás: az eszme nem hal meg, ha szószólóit elnémítják is, támadnak mások az elesettek helyett, többek, jobbak és hatalmasabbak. — Pardon l — mondá — az államtitkár ur hivat. Azzal kirohant. Pár perc múlva újra megjelent a teremben és fennhangon mondá: — A kegyelmes Ur parlamenti elfoglaltsága miatt ma nem tarthatja meg személyesen az audienciát. Helyette az államtitkár ur fogja Önöket fogadni. A kijelentésre sokan ajkbiggyesztés- sei feleltek. A kik a kegyelmes Ur személyéhez bármi okból ragaszkodnak, — folytatta a titkár — szíveskedjenek a legközelebbi audienciához jelentkezni és a mai listáról magukat töröltetni. n A listáról több, mint a fele a jelentkezőknek töröltette a nevét és távozott. Alighogy elmentek, megnyílt az egyik ajtó és az államtitkár lépett be rajta. A nélkül, hogy ügyet vetett volna a hajlongásokra, keresztül sietett a várótermen és benyitott a fogadószobába, melynek ajtaját behúzta maga után. A titkár még egyet-mást javítgatott a listán, azután fölkelt, hogy bevigye az írást az államtitkárnak. — Bocsánat titkár ur, egy szóra l Egy fiatal nő ajkáról hangzottak e szavak. A titkár megállt és szemügyre vette a nőt. Körülbelül harminc éves lehetett. Kissé elvirult, de még mindig szép volt. Valamivel magasabb a közeA fiumei eset pedig az újságíróknak újabb tanúság. Jól tudják, hogy folytonos harcban állanak a becsület, a tisztesség és közerkölcsök nevében a szemérmetlenség, a panamák és az erkölcstelenség ellen. Az igazi újságíró nem hagyja magát terrorizálni, megy tovább a megkezdett egyenes, bár veszélyes utón és kérlelhetetlenül rontja, üti, vágja a gazt, a szemetet, a piszkot. És aki kötelességének teljesítése közben a csatában, a harcmezőn esik el, az férfiú, ember a javából. Az nemcsak helyzetének előnyeit használta, de helyt állott akkor is, a midőn életével kellett fedeznie az általa vállalt feladatot, az ilyen újságíró hős, aki életével fizet az igazságért. Koszorút érdemel és babért. Sajna a legtöbbször megvetés, sőt nem egyszer verés a jutalma. így lesz hivatásának mártírja. A nagykárolyi Kossuth-szebor leleplezése. Lélekemelő, impozáns keretekben folyt le csütörtökön Nagykárolyban Kossuth Lar jós, a magyar nép édesatyja ércszobrának leleplezése. Ez a szép,'megható ünnep valóban méltó volt Kossuth nagy nevéhez. Sajnos, ez általános nagy örömbe egy ürümcsepp is vegyült. Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter a leleplezés előtt két nappal rosszul lett, s orvosa rendeletére otthon kellett maradnia. Képviseletére Günther Antal igazságügyi minisztert kérte fel. Már a fel lobogózott, fenyőgaly-dísz- ben pompázó állomáson meglátszott a vápesnél. Karcsú termetén egyszerű fekete ruha feszült meg. A kalapjáról áttetsző lila fátyol hullott az arcára, mely zavarodottnak látszott a miatt, hogy a figyelmet magára irányította. A titkár kérdőleg nézett rá. A nő közelebb lépett hozzá és halkabb hangon mondá : —■ Szeretnék utolsónak maradni! — A mint parancsolja t Szabad kérnem a nevét. — Kardos Béláné. Megkezdődött a kihallgatás. Alig egy-két percig tartott mindenik. Egyik a másik kezébe adta a kilincset. Félkettő tájban a titkár végre Kardos Béláné nevét hívta fel. Kardos Béláné fölkelt; a nagy tükörben még igazgatott valamit a kalapján, aztán benyitott a fogadószobába. Az államtitkár a nagy íróasztal mellett állott és a belépőnek könnyed meghajtását fáradt fejbicczentéssel viszonozta. — Mivel lehetek szolgálatára asz- szonyom ? — A férjem dolgában bátorkodtam Méltóságod elé járulni . . . — A férje tanár? — Az alsó-szomolnoki gimnázumban a magyar nyelv tanára és a legfőbb óhajtásom az, hogy a fővárosba kerüljön. — Bajos, nagyon bajos l . . — mormogta az államtitkár. Maradék vásár !!! minden pénteken mélyen leszállttott árak mellett ' :: Valódi angol:: lüszterek mindonféle divatos színekben. mmmm Nyári idényre érkezett újdonságok kiválóak, melyek a legmagasabb ízlést is :: kielégítik. :: Csalit» kipróbált elsőrendű legjobb ^flH| gyártmányú gyapjúszövetet árusít Szatmár, 3D©át3s-tér szám. •+ Utolérhetetlen olcsó szabott árak. aöi costüm :: kelmék.:: mwmmmu'
