Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-18 / 8. szám
Huszonötödik évfolyam. 8-lk szám. Szatmár, 1908 február 18. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A színigazgató választásról. A higgadt és tárgyilagos birálal biztos tudatában, a téliesített kötelesség megnyugtató érzésével, minden szenvedély és gyűlölet nélkül Írjuk e sorokat. Subtilis érzéseinket, megfigyeléseinket, impressióinkat igaz meggyőződéssel, nyugodt lelkiismerettel vetjük papírra. Eleve tudjuk, újabb támadásoknak, gyanúsításoknak leszünk kitéve, amiért az igaz ügy védelmére keltünk, mindezt azonban emelt fővel, nyílt homlokkal fogadjuk, ám ítéljenek meg bennünket azok, kik szándékaink tisztaságában kételkedni mernek. Hisszük, hogy a mérges nyilak visszapattannak az igazság sebezhetetlen páncéljáról. Közismert dolog, hogy színházunkat évek óta nem annyira a szinügyi bizottság, mint inkább annak kebelében egy-két ur dirigálja. Csodálatosképen a színházlátogató közönség éveken át egykedvű nembánomsággal tűrte ezeket a színházi állapotokat. Ha egyesek itt-ott, a fórumon vagy társaságban fel is szólaltak, "az csak olyan pusztába hangzó kiáltás volt, melyet az intéző körök nem hallottak, vagy nem akartak meghallani, így aztán végre mégis csak csordultig megtelt a türelem s elnézés pohara s a legutóbbi közgyűlés többsége a közönség körében észlelhető mozgalom hatása alatt visszavetette a szinügyi bizottság jelöltjét, mely határozatával bizony — akárhogy szépitgetjük is a dolgot, habár indirecte is — bizalmatlanságot juttatott kifejezésre a bizottsággal szemben. Mindenki azt hitte, hogy ezek az urak ebből levonják a konzekvenciát, félre vonulnak. Vagy legalább is az ellenpárt vezető férfiai- val az ügyet minden oldalról meg- hányva-vetve olyan színigazgató mellett fognak állást foglalni, kinek nemcsak szép múltja van, de akinek megválasztását a közönség is óhajtja, mert a közgyűlés tárgyalásának hangulatából és magából a határozatból kifolyólag is, a2 tétetett a szinügyi bizottság erkölcsi kötelességévé, hogy a többi pályázatok gondos és elfogulatlan mérlegelésével, & már ismert óhajqk és kívánalmak tneghallgatásával és figyelembe vételével a legérdemesebb pályázót jelölje ki, hogy igy pártatlanságát bebizonyítsa s dokumentálja azt, hogy hivatásának magaslatára akar emelkedni. A szinügyi bizottság többsége azonban mindezek helyett mit sem törődve az eléje irt kötelességekkel s a közönség óhajával, komoly megfontolás nélkül, hirtelenében megválasztotta a|pályázó színigazgatók közzül Heves Hélát, kinek neve mindezidejg szóba jött, s ki a többi pályázók mögött jSjasonlithatatlanul messze áll. Egyesek szinte hihetetlennek tartották e XX. századbeli gyors határozathozatalt, viszont mások nem tudtak ez eljárás feletti csodálkozásuknak méltó kifejezést adni. Furcsábbnál furcsább okokat emlegettek az emberek. Az egyik azt mondotta , Krémernek minden áron helyet akartak csinálni, a másik azt állította, bosszú műve az egész Őszintén megvallva, akár hogy is áll a dolog, az tény, hogy ebből az amúgy' is bonyolult ügyből most valóságos gordiusi csomót csináltak s a városi bizottsági tagoknak különleges csemegét tálalnak fel. Ténykedésük azonban csak az első pillanatban látszik megfejthetetlen ré- busznak, mert hiszen könnyű a megoldása. A márciusi közgyűlésen szilárd meggyőződéssel, erős akarattal ketté kell vágni e csomót, újból vissza kell utasítani a bizottság határozatát. Ennek természetes folyamánya az lesz, hogy a bizottság lemond, s a közgyűlés vagy uj bizottságot választ, vagy saját hatáskörében választ színigazgatót. Van ugyan még idő arra is, hogy a szinügyi bizottság többsége belássa, hogy ez az elhamarkodott határozat milyen kellemetlen helyzetet teremthet s hogy egy újabb ülésén jóvá- teszi e lépését s olyan 'pályázóban fog megállapodni, aki csakugyan a legérdemesebb s nem teszi ki magát a kicsinyeskedés és elfogultság vádjának. Az azonban bizonyos, hogy mi a magunk részéről mindent el fogunk követni, hogy a város színművészeti érdekeit ha kell a szinügy.i-bizottsággal szemben is — megóvassanak s a szín- igazgató kérdés a közhangulat s köz- óhajnak megfelelően oldassék meg. A közegészségügyről.*) Ha magunk körül szétpillanlunk, látjuk, hogy minden téren, minden alkalommal annyi fogyatékosságra akadunk, hogy elszorul a szivünk mindazon dolgok látására és hallatára, amik a közegészségügy rovására történnek hazánkban. Lapunk szűk tere ez alkalommal nem engedi, hogy rámutassunk mindama visszá- ságokra, amik nálunk sajnos még miride- nütt egyre divatoznak; csak egynéhány főbb kérdést említünk fel, ami élénkén megvilágítja ezen szomorú állapotot, ami minden kétséget kizárólag beigazolja azt a lényt, hogy hazánk közegészségügye a legbetegebb. Kétségtelen tény pedig az, hogyha valamelyik ország közegészség- ügye nem egészséges: akkor beteg annak *) Ezt az igen érdekes és megszívlelendő cikket az „Egészségügyór#-ből vesszük át. Szerk. TÁRCZA. A férflszivek krízisei. Irta s a »Kölcsey-Kör« 1908 február hó 2-iki matinéján felolvasta Erdőssy Vilmos. (Folytatás.) Barátom néhány évvel ezelőtt hivatalos kiküldetésben járt egy kis faluban. Első sorban a falu egyetlen intelligens emberéhez, a református paphoz hajtatott. A- kaput nyitó cselédtől megtudta, hogy a tiszteletes nejével együtt a mezőre ment, de nemsokára visszatér, a kisasszony azonban a kertben van. Elhatározta tehát, addig is, mig az öregek hazajönnek, felkeresi a ház kisasszonyát. Piros rózsák, fehér liliomok, kék nefelejcsek, sárga violák és súkszinü százszorszépek között vitt útja a kert végén lévő csipkerózsás lugasig, hol egy tündérszép szőke leány olvasott. A kert puha pázsitján nem hallatszottak léptei, igy a leány nem vette észre érkezését. A mint barátom őt megpillantotta, azt hitte káp- ráznak szemei. Egy valóságos menybéli angyalt látott maga előtt. Szinte félt meg- szóliitani. Percekig állott ott. Csodálta szépséges, gyönyörű termetét. Nézte, leste pilláinak rezgését. Irigyelte a csipkerózsák levelei között belopódzó napsugarat, mely megrészegülve futkározott üde, hamvas arcán, piros ajakán, majd aranyhaj koronáján s egyre csókolgatta, hol ajakát, hol piros két orcáját. A leány szépsége égé szén elkábitotta. Végre azonban mégis csak be kellett lépnie a lugasba. A leány megijedt, felsikoltott, s el akart menekülni. Alig tudta visszatartani, jövetelének célját elmondani .... Ez volt ismeretségük kezdete. Micsoda találkozás volt az? ... . Szerelemmel, bó- ditó illatárral volt tele a levegő, a napsugár, a fiatalok szive.... Minden, de minden. Azt hitték ők, mosolygott akkor az ég, a föld, fü, fa, virág, napsugár . . . . Soha, soha többet olyan reggel. Pedig olyan volt addig a két hétig, mig barátomnak abban a faluban való kiküldetése tartott. Addig minden nap tavaszuk volt .... Édes, szerelmes, kellemes tavasz, melyben senki sem gondol bura, bánatra, virágtépö őszre, gyászra, elmúlásra .... Akkor voltak először szomorúak, mikor barátomnak vissza kellett menni a központba s igy el kellett válniok egy időre. Lehangoltak voltak ugyan, de mégvigasztalta őket az a tudat, hogy nemsokára viszontlátják egymást, barátom újra kimegy hozzájuk. Megígérték, addig is Írnak egymásnak. ,Mef?eshüűtek, egymáséi lesznek. Forró c-ókok, ölelések között váltak el. Szívok egy szép jövő boldogságával volt tele. A sors, a kegyetlen sors azonban másképen határozott. Alig egy hétre, hogy a férfi székhelyére visszatért, a minisztériumba rendelték be'szolgálattételre s külföldi tanulmányútra küldték. Bár örült e nem várt kitüntetésnek, mindazonáltal nem szívesen készült az elutazásra. Fájt a szive, hogy egy hosszú évig nem láthatja szive választottját Csak azt az egyet kérte a tiszteié testől, elutazása előtt tartsák meg az el- jegyzést. Szives örömmel tettek eleget óhajának. Egy szép jövő biztos reményévé}, karikagyűrűvel ujján utazhatott el. Néhány hónapon át naponta Írtak egymásnak. Később azonban a leány le velei kezdtek elmaradozni, mig végre egészén elmaradtak. Legutolsó levelében visszaküldte a jegygyűrűt s arra kérte barátomat, mentse fel esküje alól, mert egy dúsgazdag bácskai nábob, Holler báró felesége akar lenni. Egyetlen szemrehányó szó nélkül kápta meg a kért absolutiót, a karikagyűrűt s leveleit, jóllehet annak a szegény fiúnak szivén annak az utolsó levélnek minden betűje egy-egy halálthozó tőrdöfés volt. Ez a változás úgy tűnt fel neki, mintha szemeire egy sürü fátyol ereszké- dett volna, melyen át minden szin és vonzalom nélküli volt reá nézve. Hazajött, borba önté bánatát. Néhány hétig józanul se láttuk. Aztán szabadságot kért s elment utazni. Egy idő múlva azt hitte kezd kiábrándulni. Úgy érezte, mintha elmúlt volna az az isteni érzés, mely a leányra, ismeretségük kezdetére, a vele töltött boldog órákra emlékeztette. Úgy sejtette, eltűnt az a lázas izgatottság, mellyel azelőtt a napot futtában követte. Már-már azt hitte, végkép kiábrándult. Pedig bizony nerp igy történt. Bolyongásában ugyanis egyik olaszországi nagy városba vetődött s véletlenül ugyanazon szállodába került az akkor nászuton lévő Holler báróékkal. Majdnem kővé meredt, á mikor velők szembe találkozott a szálloda foyerjében. Igyekezett felindulásán úrrá lenni, és olyan hideg közönnyel ment el mellettük, mintha sohase látta volna őket. Pedig az asszony tüzes két szempárja, ruhájának csodás illata majd lerészegitette. Az első pillanatban nyomban el akart utazni, de aztán meg-1 gondolta a dolgot, nem lesz olyan gyáva. Mindazonáltal a mennyire tőle telt, kerülte a velők való találkozást, mert észrevette, hogy az asszony bűbájos tekintetét mindig rajta feledi, mintha csak újra daemoni hatalmába akarta volna keríteni. Egy napon délutáni sétájából hazatérve legnagyobb meglepetésére Holler báróné várta szobájában. — Itt vagyok, eljöttem hozzád, — mondá siró, könyörgő hangon, — hogy bocsánatot kérjek tőled. Belátom nagyot vétettem ellened 1 Ha tudom, hogy nem haragszol, talán könnyebben tudok tűrni, szenvedni. E szavaknál térdre borult előtte. Barátom gyöngéden felemelte s vigasztalni akarta, de az asszouy ajkára tette kezét, nem engedte szóhoz jutni, hanem igy esengett tovább: — Nem jobb lenne, ha te végetvet- nél nyomorult életünknek ? Vagy addig akarsz kínlódni, mig minden szépnek, jónak, nemesnek képe szétfoszlik előtted ? Igaz, rutul megcsaltalak, de megszenvedtem bűnömért, s hidd el, rég elpusztítottam volna magamat, ha nem vártam volna arra a boldog percre, melyben előtted térdepelve esedezhetek bocsánatodért. Itt vagyok, ölj megl — kiáltá magából egészen kikelve. (Vége következik.) RÖTH nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t. tevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást- = JL Szatiár és g® lepni cipMára, m Rmto a Paimia sialMa lifflü FIGY-EIaMEZTETÉSü! Az előre haladott téli idény miatt, a még raktáron levő téli áruk az eddigi áraknál jóval olcsóbban szerezhetők be.
