Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1908-08-04 / 32. szám
BEATM AR SB VIDEÄfc. kent 8-at. A sajntkezüleg irt és szülei ősi, orvosi, erkölcsi és iskolai bizonyítványokkal fölszerelt folyamodványokat a már közszolgálatban állók elöljáró hatóságuk, a közszolgálatbuti nem állók pedig az illetékes főszolgabíró ^vagy polgármester utján folyó évi augusztus hó 15-ig ahhoz képest, hol a pályázók alkalmazást nyerni óhajtanak, a budapesti, kassai, kolozsvári, nagyváradi, pécsi, pozsonyi, soproni, temesvári vagy zágrábi postu és távirda igazgatóságokhoz nyújtsák be. A pályázók közül kiválasztottak uz illatő posta és távirda igazgatóság fölhívására az igazgatóság vezetőjénél személyesen jelentkezni turtoznak, aki azután fölvételük irnt végleg hutároz. — Megölte a feleségét. E hó 3.-án Turvékonyán Deák 'l'ógyer erős felindulásában feleségét Deák Mariskát egy kezében volt kapával úgy ütötte, fejbe, hogy összerogyott s azonnal meghalt. Az esetet Incze osendőrőrsvezető táviratban közölte a vizsgáló bíróval és kérte a bíróság kiszállását Turvékonyán. — Szerencsétlenség. Kiss Áron 21 éves fürészgyári munkást a Neuschlosz-féle gyártelepen a minap sulyus baleset érte. Egy hatalmas rönkő ugyanis lábára zuhant e azt összeroncsolta. A szerencsétlenül járt munkást az irgalmasok kórházában ápolják. URANIA MOZGÓFÉNYKÉP SZÍNHÁZ. Túl: Márkusz Dezsff. Szutmár, Eötvös utca 2. sz. Heinrich-ház. MINDEN HÉTEN háromszor szenzációs uj műsor. Kellemes hűsítő italok. ■ >■ A beregszászi törvényszéki palota. Gyorsasággal épül a beregszászi törvényszéki palota. 200-nál több munkás dolgozik az építkezésnél. A hatalmas épület igen gyorsan fog tető alá kerülni, Most a pincehelyiségek készülnek. 2000 köbméter belonmuuka kell az épülethez, a mely maga 60 ezer koronába kerül. Az uj palota nemcsak kényelmes otthont ad a törvényszéknek, de a városnak is egyik díszét fogja képezni. A palota még ez év folyamán tető alá kerül s a jövő évben adják át rendeltetésének. — A nagybányai g. k. templom épitését hir szerint Fogurassy és Tatorján szatmári cég vállalta föl s még ez évben be akarja az építkezést fej-zni. — Apróhirdetés. Egy chicigói napilapban a következő apróhirdetés jelent meg: „Teljesen haszontalan, meglehetősen jellero- telen férfi., hat láb magas, vézna és ragyás, foglalkozást keres. Tizenkilenc éves vagyok, de huszonötnek Játszom. Csak épp, hogy elvégeziem az elemi iskolát és öt év alatt különböző mesterséget űztem. Ahova elszegődtem, mindenünnen kidobtak, áiivel semmire sem voltam jó. Semmim nincsen azokon a tulajdonságokon kívül, hogy dohányos, játékos és iszákos ember vagyok. Aki elfogadja ojánlkozásomat, közölje velem címét, hogy Írásban érintkezzek vele, mert hu személyesen közeledem az illetőhöz, hát lebeszélem szerencsétlen szándékáról. Leveleket „Rossz csont* jeligével továbbit a kiadóhivatal. — Amerika a végletek földje. Lám ez a jó egyén, aki utolsó garasát ilyen stílusos tréfára költötte el, garmadával kapta a leveleket. Majdnem mindenik női kéztől eredő és egyik sem ajánl neki foglalkozást. Leányok és asszonyok azt Írták neki, hogy az a legény, aki ekkora őszinteséggel bevallja a hibáit, annak helyén van a szive, abból mintaférj válhat, akinek az oldalán érdemes átvándorolni ezen a pocsék életen. — A szatmári színház reklám- függönye. A városi tanács Heves Béla színigazgatónak megengedte, hogy a színi évad alatt a vasfüggönyre, mint az ország legtöbb városában,, egy reklamfüggönyt alkalmazzon. Ez nem csak az igazgatóra, de a város kereskedő-világára is nagyon kedvező; mert mig uz előző években a hirdetések az amúgy is kis terjedelmű szitdapra szorultak, most egy impozáns modern hirdetéshez jutnak, ami amellett, hogy modern és praktikus, még 'olcsó is. A hirdetések már most megrendelhetők Kalocsai Viktornál (Hungária szállodu) mint Heves Béla igazgató megbízottjánál. — Uj ipartelep. Örömmel értesülünk, hogy hazánk legnagyobb ipartelepe, az előnyös n ismert Bolin-féle téglagyár most Békéscsabán is nagyszabású telepet létesít. A tulajdonosok elismert szakavatott- sága és erélyességo bizonyára ezen uj telepet is rövid idő alatt elsőrendű iparteleppé fogja emelni. — Uraim! Ez nem csekélység. Gondolják csak, a tegnapi hegymászás alkalmával megcsúsztam, s pár méternyire lezuhantam, Egy kiálló szi b Ián maradtam függve. Felettem egy meredek sziklucsucs, alattam pár száz méteres szirtes mélység. Húsz órán át voltam ebben a borzasztó helyzetben. Egyetlen szerencsém az volt, hogy egy doboz Fáy féle ásványpasztilla volt a zsebemben, abból éltem. Éhségemet csillapította, szomjamat oltotta. Ajánlom hát minden turistának. Kapható minden gyógytár és drougériában. Egy doboz ára 1 K 25 fillér. Főelárusitóhely Ausztria-Mugyarország részére W. Th. Guntzert Wíqn IV—1. Grosse Neugasso No. 27. — Járványok fellépésénél, mikor magunkat absolut tiszta ivóvíz által „kell a fertőzóstől óvni, ,a tiszta gránitsziklából eredő Mattoni Giesshübbli i gén ajánlatos. — Hat millió egy birtokért. Mint a „Nyirvidék“-bői olvasauk, Beszkid Antal az eperjesi g. káth. püspökség jószágigazgatója a dr. Wahrmnnn Renné szabolcs- megyei birtokára, a mely.körülbelül 10 községre terjed ki, egy évi idő tartamra opciót kapott hűt millió korona vételár mellett. Beszkid Antal a birtokot parcellázni akarja az egy év leforgása alatt, és ha ez sikerül neki — egy év múltán a birtokot ‘megveszi. — 173 tanító pályázik. A nyíregyházi iskolaszék a polgári leányiskolánál és polgárai fiúiskolánál újonnan rendszeresített 2 — 2 tanári és a református elemi iskolánál 2 tanilói állásra pályázatot hirdetett, § melyekre 173 kérvény érkezett be és pedig u polgári leányiskoláira 42, a polgári fiúiskoláira 32, a ref. tanítói állásra pedig 80. — A Néhma Lajos József kávé- üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzékenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönségei, hogy 10—12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletüket, mint bárhol. — Fogorvosi műtermem és hibásom a Lévai-palota emeletén, Hám János- utcu 12. szám alatt van, a törvényszéki palotával szemben. Bakcsy, fogorvos. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Laptulajdonos és kiadó : Morvái János. Nyilttér.*) Kitünően megvéd a ■ * ®=£^SgAVANYUVIZ sokfél« infectlosu bajtól; a puszta gránitsziklából fakad. Több epidémiánál fényesen bevált. *) E rovat alatt közlöttekért nem felelős a Szerk. Eg*y tanuló könyvnyomdámban kedvező fizetéssel felvétetik. — Morvái János-Terményárak. A termény neme K 1 K f Tiszta búza . 21 20 60 Kétszeres .... 18 — 17 40 Rozs. . ... . :. 16.' 60 16 —-• Árpa' . . .» . 13 — 13 60 Zab ..... . 15 — 14 60 I-ső rendű tengeri . 16 60 16 — Il-od rendű tengeri — _ Kása . . . . . 15 14 40 B’eliér paszuly . . 14 ' .-- • 13 6 0 Tarka paszuly 13 12 60 Szilva .................. ■ — : _ Krumpli .... 5 40 5 — Szalonna .• . 1 60 1 20 I-ső rendű marhahús 1 20 __ 96 Il-od „ marhahús —. • ...- Sertéshús ... 1 36 ÜK1- j—1 1908 évi május hó 1-ső napjától járó 6°/0 kamatai, Vs°/o váltódij és eddig összesen 93 K 80 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Mszalkán adós lakásán leendő megtartására 1908. évi augusztus hó fl-ik napjának délutáni 2 óríja határidőül kitüzotik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legiöbbet ígérőnek,, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Mszalkán, 1908 évi julius hó 23. napján. Péner, kir. jbir. végrehajtó. Kereskedelmi Tanintézet DcbrecenliBS. Alapittatott 1857-ben. Tagozatai: a) Felső kereskedelmi iskola. (Melynek f. ' é. szeptember 1-én 37-ik tanéve nyílik meg.) Felvesz oly tanulókat, akik a polgári iskola, gymnázidm vagy reáliskola negyedik osztályát sikerrel végezték. Az egész évi tandíj mellékilletményekkel együtt 200 korona. Jó előmenetelő, szegény^orsu tanulók tandijkodvezmény ben részesülnék, vagy alapítványi helyeket nyerhetnek.' A most záródott tanévben érettségit tett v a 1 a m e n y i tanuló pénzintézeteknél, előkelő kereskedő cégeknél, bélés külföldi iparváljatoknál a tanintézet kebelében rendszeresített díjmentes állásközvetítő osztály utján előnyös alkalmazást nyert, b) Hői kereskedelmi tanfolyam. Felvehetők oly leánynövendékek, akik a polgári iskola negyedik osztályát elvégezték, vagy akik megfelelő előképzettségüket 1 sikeres felvételi vizsgálattal igazolják. Tandíj egész évre 100 korona, felvételi dij 6 korona. c) Nyilvános polgári fiúiskola. Felve hetők oly tanulók akik az elemi iskola negyedik osztályát sikerrel, végezték. Tandíj egész évre 60 korona, felvételi dij 5 korona. Az ezen iskola negyedik osztályát végzett tanulók részben előkelő kereskedői és ipari cégeknél nyertek alkalmazást, részbeu ma- gasabbfoku iskolákban tanulmányaikat tovább folytatják, réezben pedig a mezőgazda- ságbau szülőiknek hasznos segítő társukká váltak. d) Felnőttek egy éves kereskedelmi (esti) szaktanfolyama. Felvehetők mindazon felnőtt, férfiak és nők, akik a kereskedelmi életben szükséges kereskedi Imi tudományokat elsajátítani óhajtják. Tandíj egész évre 40 korona. A szülőknek szívesen nyújt segédkezet az igazgatóság, hogy gyermekeik tisztességes, megbízható családoknál előnyös feltété-, lek mellett nyerhessenek ellátást, A tanintézet illustrált ismertetését kívánatra díjmentesen küldetik meg. Fábián Lajos Mór 2—3 igazgató. Négy polgári osztályt végzett ajánlkozik irodába v. üzletbe, Cim a kiadóhivatalban. (2—2) 629—1908. vógr. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közbirré teszi, hogy a nagyváradi kir. törvényszéknek 1908 évi 16424. számú végzése következtében Dr. Sonnenfeld Zsigmond ügyvéd által képviselt Neumann Márton javára Ke8zler Zseni ellen 300 K s jár. erejéig 1908 évi junius hé 14.-án foganatosított biztosítási végrehajtás utján lefoglalt és 658 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: bútorok, bolti árucikkek és üzleti felszerelés nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a mszalkai kir. járás- bíróság 1908-ik évi V. 450/4. számú végzése folytén 300 korona tőkekövetelés, ennek 1908 évi május hó 30. nupjától járó 6°/0 kamatai és eddig összesen 54 korona 10 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig N.-Doboson adós lakásán és üz létében leendő megtartására 1908 évi aUQUSZ tus hó 12. napjának délutáni 3 órája határ iclőti 1 kitűzetik és nhlroz a venni szándéko zók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták 'és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Mszalkán, 1908 évi julius hó 19. napján. Péner, kir. jbir. végrehajtó. 810/1908. vógreh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bír. végrehajtó ezennel közbirré teszi, bogy a szatmárnémetii kir. járásbíróságnak 1007. évi V. 109/3. sz. végzése folytán dr. Kovács Dezső ügyvéd által képviselt Wagner Lajos cég felperes részére C80mbÓk László alperes ellen 34 K 58 fill, tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt kielégitési végrehajtás folytán alperestől le- és felülfoglalt és 1118 K-ru becsült ingóságokra a szatmárnémetii kir. jbiróság 1907 V. 109/8. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak u korábbi, vagy felülfog- laltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvéoyes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Tyúkodon leendő megtartására batáridőül 1908. évi augusztus hó 14. napján délután 2 órája kitűzetik, a mikor a biróilag lefoglalt bútorzat és malom berendezési tárgyak s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy u mennyiben részükre á foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkőnyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél Írásban, vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól száuiittatik. Kelt Szatmáron 1908. évi julius hó 27. napján. Tatay, kir. bír. végrehajtó. 589—1908. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági ^végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagyváradi kir. törvényszéknek 1908 évi 16540. számú végzése következtében Dr. Sonnenfeld Zsigmond ügyvéd által képviselt Neumann Márton javára. Kepecs Lipót és neje ellen 215 K 41 f ? jár. erejéig 1908 évi junius hó, 14.-én foganatosított kielégitési végrehajtás utján lefoglalt és 603 K 90 fillérre becsült követ- ltező ingóságok, u. m.: bútorok, varrógépek, ruhaneműk, szövetek stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a mszalkai kir. járásbíróság 1908 évi V. 459/2. számú végzése folytán 215 K 41 f tőkekövetelés, ennek üzlet áthelyezés. U jó hírnévnek örvendő czipész üzletét 1908. évi május hó 1 -töl Eötvös-utca 2-ik szám alá, a Heinrich- palotába helyezte át és azt = VALEE és RAJZ g== társas cég alatt vezeti tovább. Üzletükben készülnek a legnagyobb pontosság és szakértelem mellett a legújabb francia és angol divatu férfi-, női- és gyermekcipők kiváló jó minőségben és igen jutányos árak mellett. Midőn cipész Üzletemet társas céggé átalakítottam, nem mulaszthatom el köszönésemet nyilvánítani nagyrabeesült megrendelőimnek és kérem őket, y eddigi bizalmukkal továbbra is megtisztelni szíveskedjenek. Valek és Rajz cipészmesterek. hog Tisztelettel 9—26