Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1908-06-09 / 24. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ) ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Piros pünkösd. (e) A sokszínű virágok, illatos ró­zsák ünnepe a piros pünkösd elérke­zett. Újra eljött, hogy rideg szivünkbe életet lopjon, az élet küzdelmeibe be­lefásult lelkünket felvidítsa, balzsamos lehellete tespedt idegeinket felüditse. Hozott Isten virágok ünnepe! Édes örömmel fogadunk. Jöttödre megujho- dunk. Óh szentelj meg minket is szent lelked által, miként egykor az aposto­lokat! önts tüzet, meleget, szeretetet önzö szivünk, gyarló lelkűnkbe! Tanits meg bennünket hinni, remélni! Ébreszd fel bennünk a múlt dicső emlékeit, va­rázsold szivünkbe a jövő szép álmait 1 Befejeztetett az isteni mű. A világ megváltója végigszenvedte a szenvedé­sek emberfeletti végtelen kínjait. Meg­halt, de harmadnapra feltámadott. Feltámadása után azonban még negyven napig a földön maradt, hogy erősítse, bátorítsa azt a tizenkettőt, akik hivatva voltak a-tévelygő emberiséget az örök világosság honaba vezetni. Egyszerű tanulatlan halász embe­rek, kik még csak koruk műveltségét, vívmányait sem ismerték, hirdették az emberiség végzetéig örökérvényű hit­igazságokat. Ezek a félénk, egyszerű emberek megrendítették, megfélemlítet­ték a zsarnoki hatalom által fenntar­tott államszervezeteket. így lett pünkösd a keresztény vi­lág legszebb ünnepe. Azóta harangzu­TÁECA. Balek fogás. Irta -. Weisz Ferenc. Éjfél után egy óra. Az éppen haza­felé készülő hold bután bámul bele a villanyos sötétségbe burkolt város frissen aszfaltozott utcáiba. Az egyik sarkon, hát­tal a falnak támaszkodva a rendnek éber őre hangos szuszogással kéjeleg Morféus karjai között. Feje fölött bu3an himbál az éjjeli szél két száll sodronyt, amelyről valami műkedvelő electrotechnikus leope­rálta a villamos lámpást. Egy háztetőről keserves, elnyújtott sirás haitik, mintha valami elátkozott lé­lek sirná bele fájdalmas panaszát az éj­szakába. Pedig nem az; egy szerelmes kandúr hivogatja epedö szóval szerelme- tes társát; A „Pórpász“ kávéház kászirnője fülig érő ásítással nagyol nyújtózik és csaknem oly dühös, mint amilyen álmos szemekkel mustrálja végig a sarokasztal­nál blattozó társaságot. Eközben azt gon­dolja, hogy: — A fene enné meg ezt a komisz életet! »Nincs senki, akimondaná: szeret­lek gyermekem,..“ gás, orgonabugás kísérete mellett, val­lásos áhítattal árad az égnek a hívők gyönyörű éneke: „Jövel Szentlélek Úristen, Töltsd bé sziveinket épen.“ Pünkösd a szentlélek eljövetelé­nek ünnepe. Ünnepe azon buzgó mun­kálkodás kezdetének, melynek ered­ménye a keresztény világ, a keresztény életnézetek örökérvényű létesülése. Mily kimondhatatlan nagy lelki­erő, bámulatraméltó kitartás, az isteni malasztnak mily teljessége kellett ah­hoz, hogy egy legyőzhetetlennek hitt világot legyőzzön az a tizenkettő. És megdöntötték! Akkor győzték le, amikor már az emberek csaknem minden erkölcsi érzületükből ki voltak vetkőzve. Óriási áldozatok árán, vérü­ket, életüket kockára téve szálltak síkra az eszme diadaláért. Csüggedést, aka­dályt nem ismertek, azért lett győzel­mük teljes. Velük volt nagy mesterük szelleme s az Isten! Isten s az igazság! S hol e kettő jelen van, ott a poklok kapuin is győzni kell. Emelkedjünk fel a fürtös orgona­virágok, ringó ákácok, vérpiros bazsa­rózsák és illatos rózsák ünnepén mi is az Istenséghez. Rázzuk le magunkról a földi salakot. Kérjük őt, hogy miként aposto­laiba átöntötte az erős hitet, beléjök oltotta az igazság melletti küzdelmük­ben a reftenthetlen bátorságot, úgy ne vonja meg tőlünk sem szeretetét, vég­telen jóságát! Ámde olt, a zöld posztóval bevont asztalnál ki törődnék most a más bajá­val ? Erős most ott a drukk. Még a leg­edzettebb kibicek is úgy izzadnak, mint az eszkimó Dél-Áfrikában. Egy kopasz, fehérbajuszos bácsi azt mondja : — Öt korona blind 1 Azt mondja rá egy sovány, pápa­szemes ember : — Nix blind! A kopasz erre markába szorítja a kártyákat, megnyalja a hüvelykujját és kezdi lefelé húzogatni egyik kártyát a másikról, de csak a szélét nézi. Gusztál. — No, ba nix blind, hát hívok tíz koronát — mondja diadalmasan. Most a másikon van a gusztálás sora. Lehúzza az egyik kártyát és azt' mondja: — Hm... — Lehúzza a másik kártyát is, erre meg azt mondja: — Hm ... Hm ... No, holt s’ der Teifl! megadom és visszahívok még húszat. — Még húszat? Maga nem fog en­gem firolni; itt a húsz, — még negyvenet 1 A kibicek virtustáncot járnak szé­keiken. Az egyik hirtelen egymásután megiszik három pohár vizet, a másik meg nagy izgatottságában belemarkol az asz­tal szélén közhasználatra kitett szivaros skatulyába. jÉ Mert ha valaha, úgy a mai evo­lúciós világban ugyancsak nagy szük­ségünk van a hitre, a szentlélekre. Minden nemesen gondolkodó ember érzi azt, hogy az a kábító haladás, mely a természet és bölcseleti tudo­mány terén az utolsó évtizedek alatt elértünk, s a mely a mechanikusan működő gépek formájára akarja átido- mitani az egyént, előbb-utóbb a bol­dogságát, a nyugalmát, idegrendszerét teszi tönkre. Milyen üres, sivár lehet annak élete, ki céltalanul szenvedi át nyomo­rúságos életét. Ki nem hisz, nem re­mél egy szebb jövőt! Ki csak a min­dennapi kenyérért robotol. A ma em­berei Ők, kik engesztelhetetlen harcot üzentek a tegnapnak épugy, mint a holnapnak. A múltból semmit sem akarnak, de a holnappal sem törőd­nek. A boldog jövőt még a múlt rom­jain sem akarják felépíteni. Ezeknél hitről szó sincs. Csak legfeljebb a ke­nyérről. Pedig a hit alapja az erkölcsnek. A7 erkölcs pedig talpköve az államnak. Az ilyen magasztos ünnepek épen arra valók, hogy a tévelygőket — a magukba szállás nehéz perceiben — visszavezessék a hit, remény üdvözítő forrásához. Ilyenkor a fásult szivek hangosabban kezdenek dobogni, a lel­kek kibontják szárnyaikat, s felszállnak a magasba Istenhez. Néma szivükben viszhangzik a zsoltár éneke, kiszá­radt szemükben felcsillan az enyhülés könnye! Szent Harras Rudolf; Mijök van ezeknek? Mijök van, mijök lehet, hogy ily ádázul csatáznak?! Csakhamar jön a megoldás is. A sovány ur betolja a kasszába a negyven koronákat és azt mondja: — Auf 1 A kopasz bácsi a felsőbbség biztos tudatában kivág az asztalra három disz­nót és boldog vigyorgással nyúl a pénz után, de a másik nagyot bődül reá: — Megálljunk, a kirilájzumát! Csak három? No azt csak tegye el, amig még egyet kap hozzá,; nekem négy királyom van, látja? — És az egyik kezével az orra alá tartja mind a négyet, a másikkal pedig söpri maga elé a pénzt. A kopaszt kellemetlenül érinti e nem­várt meglepetés. Végig simítja a fejét, a homlokától a tarkójáig és busán dörmögi: — Ájnye, hogy az istennyila üsse meg, pedig egész zikherre mentem. Én is — sóhajt az egyik kibic, aki szintén érdekelve volt a rosszul végződött manőverben, ámbár ő kárt nem vallott, mert bámulatra méltó gyakorlottsággal kezelt el egy ötkoronást a kétes kimene­telű kasszából. A játék tovább folyik, közben két úriember vetődik be a kávéházba. Az egyik ügyet sem vetve a kár- tyázókra, egyenesen a kasszának tart és az elkeseredett kasszírnőt kezdi vigasz­Ezért kedvelik az emberek annyira piros pünkösd lélekemelő ünnepét. Isten hozott hát újra virágok ün­nepe. Édes örömmel fogadunk. Jöttödre megujhodunk. Óh szentejl meg minket is szent lelked által, miként egykor az apostolokot l önts tüzet, meleget, szere­tetet önző szivünk, gyarló lelkűnkbe 1 Tanits meg bennünket hinni, remélni! Ébreszd fel bennünk a múlt dicső emlékeit, varázsold szivünkbe a jövő szép álmait! Oktroy. (Th.) Fenti francia szó talán a latin auctoritásból született s engedélyezést, vagy helyesebben rátukmálást magyarán mondva agyonboldogitást jelent. Valamelyik francia uralkodónak — ki maga is nagyon szerette a szárnyaso­kat (nem vévén ki belőlük az angyalt sem; de ezt nem sülve 1) az a pompás öt­lete támadt, hogy minden alattvalójának vasárnaponként tyuk főjjön a fazekában 1 Az ötletet követte a parancs, a parancsot azonban nem igen követte a végrehajtás. Az is megesett, hogy valakinek nem volt tyúkja — előre bocsátóm, hogy cikkem keretében nem a közös konyhásokról fo­gok elmélkedni — vagy ha volt tyúkja esetleg hiányzott a fazeka, vagy ha mind­kettő meg volt talán az appetitum volt más pl. virsli, vagy fényezett borjú- szegy stb. Tehát az oktroy nem mindig sikerül I Szatmár-Németi városának van egy pár vicinális express vonatja a Sz. E. H- V., a Sz. B. V., a G. nagysomkuti vasút s ma holnap meg lesz a Sz. m.-szalkai vasút. Az előbbiekből jókora mennyiségű kamat­talni, aki szapora ásitozással fejezi ki háláját a szives udvarlásért. A másik, e szavakkal: — Megengedik uraim ? — letelepszik a kártyaasztalhoz és elkezd buzgón ki- bicelni. A kártya pattog, zizegnek a kék és vöröshasu bankók, gyűl a bank szépen. Lehet már benne háromszáz korona is, midőn az újonnan érkezett kibic hirtelen felugrik, mindkét tenyerét az asztal köze­pén levő pénzhalmazra teszi és dörgő hangon kiáltja: — A törvény nevében... I — mire társa az álmélkodó kassza-tündért a fa- képnél hagyva, szintén a kártyázóknál terem. Egy pillanatra kínos csend áll be. Az asztalon álló két száll gyertya halál­sápadt arcokra veti imbolygó fényét. Majd egyszerre örült kapkodás, ka­varodás keletkezik. A kibicek kétségbe­esetten markolnak bele a hivatalos tenye­rek által még el nem takart pénzbe. A játszók is igyekeznek nagy gyor­sasággal zsebre takarítani a még előttük fekvő pénzeket, de ismét megszólal az előbbi dörgő hang: — A törvény nevében I Senki ne mozduljon 1 Rudas Gergély detektív va­gyok. Igazolják magukat, a neveiket kérem, I És társa vaskos jegyzőkönyvet véve Csakis kipróbált elsőrendű legjobb gyártmányú gyapjuszöTetet árusít GYULÄ Szatmár, HDeácJs-téx szám. Utolérhetetlen olcsó szabott árak. 1 Maradék vásár !!! minden pénteken mélyen leszállí­tott árak mellett Legújabb eredetű párizsi és angol női GOSttLül :: kelmék.::

Next

/
Thumbnails
Contents