Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-21 / 21. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 21-ik szám. t—ly Szatmár, 1907 május 19. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. PUnkösd. Felmerült előttem a kérdés, minő célja és eredménye lehet az ilyen ünnepi közleménynek? Sablon az egész, mondja rá a legnagyobb -része a közönségnek. Mások talán megengednek annyit, hogy hasonlóan egy kegyeletes zenedarabhoz, vagy egy hangulaíteljes költeményhez, jól esik, ha az ünnepen az ember egy kissé vallásos érzületre hangolja kebelét, és aztán vége van az egésznek. Mert hát kérem ebben a józan gondolkozásu időben a kedély ábránd- szerü foglalkoztatása ha nem is nevetséges, de mindenesetre felesleges. Ma az a jelszó: csak az a való, mit meg lehet fogni, mérni, látni, a kedély, a szív, azok rémképek, melyek megrohanják néha a gyenge embert, — de azokra szükség nincs, — azokat az izgalmakat ki kell törölni az ember tudatából, és nem lesz többé szerencsétlen. Nemrég egy erős hangszerelésü zenedarabokból összeállított hangversenyt hallgattam végig. A szereplők emelvényének egy szögletében, szerényen meghúzódva, zongora volt elhelyezve. Egy-egy hatalmasabb hangcsoportozat keletkezésénél elkezdtem sajnálni a zongorát, mely azt a sok hang-hullámot mind kénytelen volt felfogni, halkan visszaadni, húrjaiban a rezgést eltűrni, és emésztődni oly működés visszahatása alatt, melyre ő nem volt igénybe véve közvetlenül, de melynek hatása alól még sem volt képes menekülni. Hasonló érzelemmel gondoltam arra az intelligens néző és hallgató publikumra, mely 'évek előtt lefolyt szenzációs végtárgyaláson mindvégig jelen volt. Az érzelmek, a szenvedélyek mily rettenetes tárháza lett ott felszínre hozva. Ott vibrált az mind a levegőben egy nem hallható, de azért velőkig ható pokoli hang-chaoszba Összevegyülve. Es a művelt kedélyű, a finom érzésű, a fennkölt gondolkozásu közönség kitárta lelkét, kebelét, szivét és átszenvedte mindazt a szörnyűséget, ami ott elő lett adva. Mert az ember lelkülete olyan, mint a jó hangszer. Nem tud elzárkózni a reá közvetlenül ható szenvedélyek viharától. Rezgésbe hozzák azok a szív, a lélek húrjait, és sir, a sirán- kozókkal, örül az örvendezőkkel, gyűlöl a gyűlölőkkel, szeret a szeretőkkel. Beéli magát a reáható szenvedély helyzetébe és eltudja képzelni, vagy legalább is hiszi, hogy eltudja képzelni;* a “gyilkos, a furfangos csaló, a vad szenvedélyű egyén lelki helyzetét. Ki merné tagadni, hogy ez igy van? És miért van igy? Mert mint a zongorában a hangok, úgy vannak elraktározva az ember lelkében az érzelmek és pedig úgy a jók, mint a rosszak. Valók-e hát ezek ez érzelmek? Positiv dolgokkal Alkuik-e itt szemben? vagy ésak fogalmaink elégtelensége az oka, hogy e rejtvélyt megfejteni nem tudjuk ? Azt mondjuk, hogy ezen érzelmek positiv dolgok, valódiak bárha nem esnek is érzékeink megfigyelése alá közvetlenül, hanem csakis közvetve, hatásaikban. Hogy van tisztán lelki fájdalom és öröm, — tisztán lelki gyönyör és undor, minden érzéki vonatkozás nélkül, ezt a tapasztalat tanítja. A lélek érzelme, szenvedélye nem' agyrém, hanem positiv dolog, mely sokszor rettenetes eredményeket tud felmutatni. Ismét arra a régi végtárgyalásra utalok. Ha azok a szenvedélyek nem lettek volna positiv dolgok, nem lettek volna képesek oly rettenetesen positiv eredményeket létrehozni. Én hiszem, hogy eddig velem minden olvasóm egyetért. Arra kéretp önöket tehát, vonják le velem együtt a következményeket és ha nem tagadhatok, mert nem tagadhatják az emberben lakó rossz szenvedélyek positiv voltát, ismerjék el positiv dolgoknak, az emberi léleknek jó érzelmeit, ha önöknek e kifejezéssel jobban tetszik: jó szenvedélyeit, és ezek között a legjobbat, a legmagasztosabbat, a legistenibbet az emberben: a vallásosságot. A végtárgyalás főalakjainak lelki hangszerén volt minden jó érzelem húrja is minden rósz érzelmek szervei között, de a jók erőszakosan elfojtva annál jobban tomboltak a gonoszak és megmutatták, mily vadállat az ember vallás nélkül, Isten nélkül. Feltűnik talán Önök előtt, hogy mennyire mohón használom fel e kínálkozó jó tárgyat a vallásosság szük^ ségessének hangoztatásánál. Az önök lelkületén az égész végtárgyalás végig vonult. Lehetlen, hogy bizonyos mértékben az ember lealacsonyitását ne lássák a lefolyt tényekben. Önök talán némi részben megundorodtak mindentől, ami emberi. Nem engedhetem, hogy az ember, a teremtés remeke, igy lealacsonyítva maradjon az önök szemei előtt és a rémes esetben megállapítván a vallás, az Isten tiszteletének teljes hiányát, rá kell mutatnom a dicsfényre, mely az embert környezi, ha szövetségre lép az Istennel, ha lelki életének irányításában elfogadja és felhasználja a neki felajánlott isteni segítséget, melyet a theologia kegyelemnek, mulasztnak nevez. Nincs abban kérem semmi lealázó, semmi megszégyenítő, ha abban, mit magam véghez nem vihetek, jóakarómnak, jóbarátomnak, atyámnak, mondjuk Istenemnek segitő kezét elfogadom. A pünkösd a kereszténység eme TÁRCZA. Szőlőt veszek. Nagy tisztelője vagyok a Szamárhegynek, bárha magam nem is tartozom a telekkönyvileg bejegyzett szőlőtulajdonosok közé. Más ott minden, mint itt a városban. De különösen két kitűnő tulajdonságáért szeretem; a kitűnő levegőért, ami tényleg van, és az ivó vízért, ami nincs. Fúrnak, fúrnak állandóan, s ha nem csurog, csepeg, hanem azért soha sincsen annyi, hogy vele takarékoskodni ne kellene, s miután inni valamit mégis csak kell, élvezi az ember a jó bikszádi vizet egy kis szatmárhegyivel keverve. Az volna csak a derék dolog, ha a sok kútfúrás közben egyszer csak valami savanyu viz forrásra akadnának, ami nem is olyan lehetetlen, mert hiszen egy helyi vegyész már régen kimondta, hogy a szamárhegyi bort és a bikszádi vizet az ur isten egymásnak teremtette, annak a forrása tehát a föld alatt is elnyúlhat idáig, a mint hogy a föld felett tényleg el is nyúlik. Nem hiszem, hogy az ország többi részében együtt véve fogyasztanának annyi bikszádi vizet, mint Szamáron, a miből világos, hogyha mi szatmáriak kimondanánk a zárlatot, az nagy veszedelmet jelentene a bikszádi viz tulajdonosára nézve. Nincs szőlőm, de meg van a jogcímem, hogy a hegyre járjak, mert kitűzött célom az, hogy szőlőt vegyek, s miután ezt nagyobbrészt mindenki tudja, bizonyos tekintélyem van a hegyi vasúton. Az utasok két főosztálya ugyanis, a szőlőtulajdonosok és a puszta kirándulók, a kikre az előbbiek görbe szemmel néznek, nem lévén bizonyos, váljon nem lesz-e szerencséjük hozzájuk, mint vendégekhez, bárha a legtöbb olyan, a kinek már biztos szállása van. A két főosztály között vannak azok, a kikről az a vélelem, hogy szőlő- vásárlási szándékkal utaznak. És mondhatom, ez az állapot irigylésre méltó, s ennek lehet tulajdonítani, hogy a vásárlás mindig elodázódik. A tulajdonos, aki már ismeri ezen minőségnek számtalan árnyoldalát, irigykedve nézi, mint olyat, aki még nem kóstolt bele a keserűségbe, a puszta kiránduló pedig irigyli benne a leendő tulajdonost. Egy pár év óta utazom ilyen minőségben, s ez idő alatt elvesztettem egy csomó kartársat, akik azóta már tényleg vásároltak, s talán épen ez az oka, a miért én még mindig tartózkodó álláspontot foglalok el, mert ezek arcán ugyanis nem látom a boldogságot fokozottabb mértékben, sőt inkább azt tapasztalom, hogy a mióta tulajdonosok lettek, mintha a kedélyük valamivel morózusabb volna. Sokáig azonban a vásárt már halasztani alig lehet, mert a közönség szereti a változatosságot, s az idei első kirándulásomon úgy tapasztaltam, hogy szőlőtulajdonos jelöl ti minőségem megszűnt érdekes lenni, sőt egyik másik arcon szinte azt láttam, mintha eddigi viselkedésemet humbugnak tartanák. Azért most már határozott programként mondom ki, hogy a vásárnak az idén okvetlenül meg kell történnie. A helyzet tisztázása céljából az első kérdés, amely eldöntendő, hogy a hegy melyik részén volna célszerű a vásárlás. Ez a kérdés ismét feloszlik mellékkérdésekre. Mindjárt itt a bökkenő, hogy az Előcseren avagy a belső hegyen volna-e célszerűbb. Az Előcser ugyanis külön álló hegység, melynek számtalan előnye van. A publikum általában bizonyos kicsinyléssel szokott mellette elhaladni, sőt a belsőhegyi birtokosok nem is tekintik szőlőhegynek, miután területe nem nagy, mint hegy alacsonyabb és nagyon távol esik a piactól. Pedig ha az ember beszédbe ereszkedik bármelyik előcseri birtokossal, tapasztalni fogja, hogy csak a helyzet nem ismerése, illetve félreismerése a kutforrása mindeme kicsinylésnek, mert az Előcser semmivel sem terem roszabb bort, mint a belsöhegy, sőt pártatlan szakértők véleménye szerint bora még többet is ér, a mennyiben bukéja van, s cukortartalma másfél fokkal szokott nagyobb lenni a többi hegyi boroknál. Ami a kilátást illeti, az páratlan, mert a tetőről be lehet látni a városba, azonkivül a többi oldal felé is szebbnél-szebb panoráma nyílik a szemnek, s olyan gyönyörű naplemente, mint az Előcseren, még a képzeletben sem fordul elő. v Hát - még ha vesszük, hogy a jég és fagy az Előcsert rendszerint elkerüli, a vendégnek pedig nem esvén útjába, nyugalmas pihenést biztosit, ami a belsőhegyen az elérhetetlen vágyak közé tartozik. De ami a legfőbb, miután a vasút menet legelőbb az Előcsert éri el, jövet pedig legutoljára, egy teljes félórával több ideje van az előcseri kirándulónak, a mit hasznos szórakozásra fordithat. Egy szóval az Előcser minden tekintetben méltó arra, hogy ott az ember szőlőbirtokos legyen. A belsőhegy minden esetre élénkebb társadalmi életnek örvend, miután ott sokan vannak és igy az érintkezés gyakoribb. Azután a kirándulók, akik szórakozást keresnek, szintén arra tartanak, mert nagy a terület, s ha az egyik helyen nem sikerül, feltalálják a másikon, a mit keresnek, s a legroszabb esetben még mindig ott van a Kolb vendéglője, a hol hűsítő italok, kitűnő ételek és pontos kiszolgálás bármikor kaphatók. Nehéz tehát a választás, de ha még el is határozná az ember magát arra, hogy dacára az Előcser kiváló előnyeinek a belső hegyen fog szőlőt venni, még csak akkor kezdődnek az igazi nehézségek, hogy hát melyik részen, mert hiszen ott vannak a Kis- és Nagy- Lippa, a Nagyhegy és Középhegy, mind a három elsőrangú előkelőség, s ezenkívül a többi, a melyek szintén érdemesek arra, hogy aki csakugyan szőlőt akar vásárolni, az széttekintsen közöttük. , Alapos megfontolás tárgyává teendő az is, hogy miket kívánhat egy leendő szőlőtulajdonos uj minőségében. Azt gondolja-e pl. hogy ha gyümölcsfái lesznek és a termés jól beüt, hát akkor a gyümölcsöt hazaviszi és értékesíti, avagy úgy fogja fel, a mint már nagyon sok szőlőbirtokos teszi, hogy a gyümölcsfa a hegyen diszfának tekintendő, a melyen ha gyümölcs is terem és abból véletlenül a gazdának is marad valami, az «mint különös csodás esemény jegyzendő fel. Az is ROTH nagyválasztéku cipőraktárát ajánljak a t. vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. —— a li MEGÉRKEZTEK a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, valódi box és schevraux borból készült cipók a legdivatosabb kivitelben.
