Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-27 / 35. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 35-ik szám. Szatmár, 1907 augusztus 27. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN = AZ ELŐFIZETÉS MINDEN KEDDEN. ÁRA: 1 Kész évre évre . Községek, . . . 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. . . . 3 » I Egyes szám ára K > községi jegyzők éa néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János Unyvnyomdija Eötvös-utcza 6-ik sz. alatt == rrrr .kfon-SZ A ~N/r - 78A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSBE o lap kiadóhivatalában a legoiesébb árak nollett fátvétetnek. Nyttttér g&rmond sora 20 Mér. Hirdetések díjjal előle fizetendők. Kicsapott kadétok. Az iskolai év végén és elején állandó thémája a sajtónak, hogy mi lesz a sok iskolázott ifjúval, mikor valamennyi pályán annyi az ember, hogy már alig tudnak egymástól mozogni. S mindannyiszor utalás történik arra a jelenségre, mi az oka annak, hogy a magyar szülők nem adják fiaikat a katonai pályára, mikor ottan még mindig a legszebb tér nyílik a boldogulásra. Sokkal rövidebb idő alatt czélt ér, s mindjárt az első fokon van olyan javadalma, a milyent más pályán csak több esztendő múlva képes elérni. A hadnagyi rangot már 18—20 éves korában- megkaphatja, mig pl. a bírói pályán 26 éves korában lehet csak al- biró, a mi alig valamivel jár több javadalmazással az előbbinél. És körülbelül ilyen az arány, ha a katonai pályát a többi más pályával is összehasonlítjuk. Ha kezünkbe vesszük a novemberi és májusi előléptetések alkalmával a hivatalos lapot és végig megyünk a kinevezettek névsorán, fájdalommal konstatáljuk, hogy a magyar elem mily kévés számmal van képviselve, pedig az egészséges viszony az volna, ha a hadsereg létszámában legalább is any- nyi magyar tiszt volna, a mennyi az általunk szolgáltatott katonaság számának aránylag megfelelne. Milyen mssTÁHCZA. Friss emlékek. 11. Ha az ember hosszabb külföldi útra indul, jól teszi, ha minél kevesebb cók- mókot viszen, és otthon hagyja — önmagát. A sok lom szállítása alkalmatlan és méregdrága, szükség pedig nincs rá. Csakhamar rájön az ember, hogy idegenben a világ minden tájáról összeverődött sokaságban valósággal felolvad, szinte megsemmisül. Elveszti addig érzett (valódi vagy képzelt) egyéni jelentőségét, és parányává lészen egy e'őtte egészen nj, egynemű anyagnak : a nemzetközi embertömegnek. Ez, bár szünctlenül mozog, bizonyos tekintetben mégis emlékeztet a temetőre, ahol a teljes egyenlőség uralkodik. Nem ér benne többet a nagy a kicsinynél, sem a gazdag a szegénynél. El van feledve ki mi volt valamikor? és mi lesz megint a feltámadáskor — odahaza ? Azért fölösleges sok és Szép ruhát vinni magunkkal. Ahol megfordulunk, erre semmitsem adnak. Ott mindenki monsieur vagy madame. L^gfólebb az a különbség, hogy a fényűzőtől nagyobb borravalót várnak. Dívik a legigazságosabb luxusadó. Megfizettetik a külsejével kérk'-dő hiúságot. Elég a legszükségesebb ruházat; olyan, amit nem akarunk kímélni többé. Akarként nézne ki a katonai kérdés és a 1 hadsereg katonai szelleme, ha abban a magyarság kellő számban volna képviselve, s hány ezer magyar ifjú nyerne kifogástalan állást és jntna biztos kenyérhez, a kit most elhelyezni képtelenek vagyunk. Hogy a hadsereg nekünk idegen, annak első sorban és főként az az oka, hogy fiainkat nem adjuk a katonai pályára. A további folyománya pedig az, hogy ellenséges indulattal viseltetünk iránta és ily módon megnehezítjük a helyzetét azon keveseknek is, akik az uralkodó hangulat daczára a katonai pályája léptek. A mi sajtónk — tisztelet a kivételnek — különösen az utóbbi években, oly lelkiismeretlen módon kezeli a katonai dolgokat, hogy megtéveszti még azokat is, a kik képesek volnának máskülönben a tiszta látásra, s ezzel mig egyrészt visszariasztja e pályától a netalán hajlammal bírókat, addig más részt károsan befolyásolja a katonai pályára lépett ifjúságot és nem egyszer szerencsétlenségbe sodor olyanokat, a kik nein voltak képesek ma gukat hatása alól kivonni. Nincs kö? nyebb dolog a világon, mint kritikát írni, s különösen könnyű a katonai szellemet kritika tárgyává tenni, sőt nem csak könnyű, de a mi különleges viszonyaink között hálás is, nem csoda tehát, ha az ilyenfajta kritikák napiren den- vannak, s maholnap odájutunk ván sokat látni, az utazás alatt úgyis folyton járnunk kell. Nincs mikor és kiért öltözködnünk. Csekély kivétellel tényleg azt tapasztalni, hogy a turisták körében a toprongyosság kép-ezi az elegánciát, Fakó ruha, gyűrött kaäap, otromba cipő és durva bot a divat férfiaknál és nőknél egyaránt. Csak azok, akik item bírnak a pén zükkel (rendesen angol!, amerikai és el vétve lipótvárosi náboliok) húzzák ki oly kor magukat. Gyakorolják, hogy el ne felejtsék, a hazai életmódot .... Az ember pedig hagyja otthon önmagát, amikor útra kél. Ugy-e érthetetlen tan.’ícs? Dehogy Csak a formája mutatja ilyenmek. Mert mi az ember? Napszámosa a társainak. Tehetetlen eszköze a hivatásának, amely felkölti, mozgatja, lefekteti, az agyát dolgoztatja, aí idegeit izgatja és a szivét hajtja. Rabja a társadalom, a háza és a maga szokásai nak, amik zsarnok módjára rendelkeznek vele. Bábja az időjárás meg az emberek szeszélyeinek. Szolgája mindenkinek és sohasem ura önmagának. Nohát e z t az embert ne vigyük magunkkal hosszú útra. Nagyon gonosz utitársa volna nnnak, aki „odakünn“ meg- ujhodva természetben és emberi életben gyönyörködni és tonulni kiván. Egy kis megmaradt apyvelőt, még el nem fáradt szivet és tiszta látású szemet hagyjunk meg magunknak, a többi csak ártana. Üzleti gond, családi bajok, országos politika nagyon rossz utravalók. hogy a magyar ember valóságos bűn- j nek fogja tekinteni, ha a magyar fiú a katonai pályát fogja választani. És ha J igy haladunk tényleg oda is fogunk jutni, óriási kárára az országnak és a magyar ifjúságnak, mely ily módon elesik egy pályától, a hol biztos jövőt teremthetne magának. Az a három magyar fiú, a kit nem rég a kadétiskolából kizártak, körülbelül ennek lett áldozata, s ha nem változik a helyzet, a mint a múltban is már többször történt, ezután is fognak előfordulni hasonló esetek. Pedig csak a mi városunkat nézzük, milyen jól esik az ember lelkének, mikor látjuk itt magunk közt járkálni a kadétokat, a kik a szünidőt élvezni haza jöttek. Jól esik látni, hogy a mi fiaink közül mindig többen akadnak, a kik a katonai pályát választják, s őszintén kívánjuk mindnyájan, hogy ez a hajlam állandósuljon és minél fokozottabb mértékben terjedjen közöttünk. A mit a fehér asztalnál bankettek alkalmával annyiszor hangoztatunk, a polgárság és a katonaság küzötti jó viszonyt, tényleg kötelessége minden polgárnak ápolni, de az az ut, melyen mostanában haladunk, épen az ellenkező, nem a ^ó viszonyt, de az ellenséges indulatot fejleszti, s ma valósággal ott vagyunk, hogy ha a polgárság és katonaság összekerül, mint két ellenség néz szembe egymással. Jelszavakkal van tele a levegő és a jelszavak olyanok, a melyek a katonaságban csak az ellenszenvet növelik a polgárság iránt, s minthogy a polgárság amúgy sincs elragadtatva a katonaságig, egymást éri az összetűzés. Idegen hadsereget csináltunk abból a hadseregből, amely a miénk is, és tetszel- günk .magunknak, hogy ez nekünk olyan kitünően sikerült. Ideje volna, talán még nem késő, változtatni az eddigi szokásokon, s felhagyni azzal a tempóval, minden alkalmat arra használni fel, hogy a katonaságon üssünk egyet. Ha egyébért nem, tisztán abból a szempontból tegyük meg, hogy a katonai pályára lépő fiainknak helyzetét javitsuk és ne vegyük el a kedvét azoknak, akik már e pályára léptgk, vagy a jövőben arra lépni akarnak. Nincs olyan magyar ember, aki azt mondaná, hogy jól van úgy, ahogy van, de viszont elfogulatlan magyar ember nem helyeselheti azt a módszert, amelylyel most a katonaságot érintő dolgokat kezelik. A szülőknek fő a fejük, mikor arra gondolnak, hogy a fiaikat milyen pályára adják, hogy azoknak jövőjét biztosítsák, s mikor itt van a katonai pálya, amelyen ezren és ezren boldogulhatnak, a józan ész diktálja, hogy közös erővel azon kell igyekeznünk, hogy e pálya iránt ro- konszenvet ébresszünk, ami csak úgy lehetséges, hogyha a polgárság és a Egészen uj ember menjen bennünk az uj világba. Különben csak magunkat hozzuk vissza és semmi egyebet. Társ nélkül utazni, haszontalan, unalmas és egyébként is kellemetlen dolog. Alig tudom elképzelni, hogyan teszi meg valaki, és miképp vállalkozik reá? Ha valahol, itt áll a biblia szava: nem jó, hogy az ember egyedül legyen. Nemcsak, hogy négy szem többet lát kettőnél. De mit ér a legszebb megfigyelés, ha nincs akivel az észleleteinket frissiben is közölhetnők, aki előtt az elragadtatásunk vagy a bosszankodásunk utat törjön magának, aki a tévedéseinket helyreigazítsa és aki előtt keservesen elpanaszoljuk, mennyire hiányzik a — töltött káposzta. Résztvevő kebelre van szükségünk az idegenben, s ha más nincs (tehát jobb hiányában) vigye magával, akinek van, még a feleségét is. Idegen nyelv ismerete nélkül, természeteden, bajos kimozdulni hazulról, Ilyen kor érzi csak az ember, mennyire vak vagy gonosz az igazi hazafiság pótkávéja : a sovinizmus, amely berzenkedik a német nyelv lanitása ellen az iskoláinkban. Harminc éven át vergődött a francia nemzet a revanche dühében, irtózott a német gyilkosától és kerülte a nyelvét. Néhány év óta pedig fölcserélte észszel az érzelmeit, és ma már minden tanult francia jól tud a halálos ellensége nyelvén. Persze, még jobb, ha az ember franciául tud. Mindig azt hallani, hogy az angol a világnyelv. Igaz é vagy nem, el nem dönthetem, minthogy mostanáig én csak egy világot ismertem, a magyar glóbuszt, ahol kijöttem az anyanyelvemmel, amelyet (mellesleg megemlítve) szintén nem az anya- tejjel, hanem a derék piaristák nagykárolyi gimnáziumában szívtam magamba tizenkét éves koromtól kezdve. Egyelőre a francia nyelv az uralkodó. Ezt beszéli vagy töri a külföldön mindenki. A bábeli nyelvzavarban ez a régi világbeli eszperantó. De bár kissé bajosan, boldogulhatni a némettel is. Kár, hogy nálunk csak a zsenge korú gyermekek hallják a bonne- októl, viszik is benne annyira, mint az a kis húgom, aki keserves sírásának az okát úgy magyarázta meg nékem a Goethe nyelvén: — die kotló hat gecsipt. Mikor ezen a (bár vékony) padlódeszkán át kellene menni a tudás szilárd talajára, akkorára a gyermekeink már udvarolnak vagy udvaroltatnak maguknak, honi szokás szerint, tiszta magyar nyelven. Mikor könyvből kellene olvasniok azt, amit a német leánytól hallottak, már nem a kotló csípi őket. Német könyv ! Mi a csudának, mikor a magyar sem kell. Elég a Szamos meg a Szatmár és Vidéke. Benne van azokban minden, mint a koránban. És ha nem, ott a többi heti lapunk, majd pótolják ezek. Mire való a sok tudás, mikor nincsen sem becse, sem kelendősége. Nálunk, ahol még mindig rőffel és nem kilóval mérik , az embert. Nagynak kell lenni, nem súlyosnak*. .. A kitűnő minőségű és legolcsóbb nak . ... ... elismert .......... „JÓ KA I“-féle Törlőgummi és • Raj zeszköz egyedül nálam kapható. L m. t. Igazgató tara,Ír által iSOT’/Q-ilr tanévre előirt Uj bekötéssel ellátott valamint mindenféle papir-, író-, rajz- és festöszerek a lehető legolcsóbban kaphatók szép, tiszta - állapotban, félárban, Egyes m ü vek, ........valamint i . eg ész könyvtárak ■■■ 11 a " 1 ■? ( legmagasabb —íj- • könyv- és paplrkereskedésében • j á. 1» 1> a. 1% A Saatmáron Deák-tér 22. szám, a „Fehér-ház“ alatt. | _ _ _ 1 ^ rrr ©g^^© t©trr©J5i. ! jBgnf * X] MII r*,4mi J j S*e*- 'aj lilán. y ! ltot- j )00*‘ 1 Aivel/Z is 8-án an. dal:íM-auyébén |u4 yian, ■ hét áet léI IMII mott zár 187
