Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-18 / 25. szám

I 1 8ZATMÁR ÉS VIDÉKÉ. fióktelepeinken, a legjobb anyagból kószál­nék. Mesterekké kitanitottunk 31 állami és felekezeti tanítót is, kik iskoláik tanulóit és a község egyébként munkára képtelen egyé­neit tanítják ki a kosárfonásra, kik már a tél folyamán szintén nagy mennyiségben készítenek kosarakat. Aki a megrendelését már most hajlandó megtenni, úgy az, az e téren úttörő munkásságot kifejtő bizottsá­gunkkal, valamint erre az értékes házi ipari munkára tanító tanítókkal teszen jót és ez­által a legszegényebb néposztály gyermekeit, nyomorgó munkásai) segítené téli kereset­hez. A portó és kosár értéke ellenében Máramaros-Kökényes, „Kosárfonó telep“ cí­men tett megrendelésre a telepvezető minta kosarakkal és képes-árjegyzékkel szolgál, melyek e kosarak jóságán és tartósságán kívül mindenkit meggyőznek arról, hogy a csomagolásra és szállításra ezek a legjobbak és épen ezért úgy a külföldi, mint hazai termelők és kereskedők igen kedvelik. Tisz­telettel kérjük a vármegyei gazdasági egye­sületek t„ vezetőségeit, szíveskedjenek kosa­rainkat a termelőknek és kereskedőknek ajánlani. Megrendeléseiket kérve vagyunk a máramarosvármegyei iparfejlesztő bizott­ság nevében, Máramarossziget, 1907 junius 1-én. Hazafiui tisztelettel Balogh Mihály s. k. püspöki külhelynök, elnök. Hé der János s. k. nyug. kir. járásbiró, titkár. — Fellegszakadás. Avasfeleőfalu és Avasujváros között nagy fellegszakadás volt, mely a bikszádi ujvasut töltését any- nyira megrongálta, hogy u Bikszádról elin­duló vonat Avasujvároson rekedt. A töltés kijavítására Szatmárról mentek munkások, kik egész éjjel fáklynfény mellett dolgoztak s csakhamar helyreállították a megszakadt közlekedést. — Mindnyájunknak el kell menni Szatmáron a piacra Dr. Lengyel Márton ur házába Deáktér 9. Pannonia- szálloda és Vajda üzlete mellé, mert oda lett áthelyezve N é h m a kávé, tea és rum kizárólagos üzlete. — Keresek egy tanulót és egy bolti szolgát: Huszár Aladár könyvkereskedő. — LÖvy Miksa könyvkereskedésé­ben egy fiú tanulóul felvétetik. — Gy ár alapítás Budapesten. Gess­ler Siegfried os. és kir. Udvari szállító, a jügen- dorfi „Altvater“-likörgyár tulajdonosa, Budapesten, X., Fel só-Vaspálya utca 3. sz. alatt uj gyárat alapított, mely üzemét e hó elején megkezdi. A modern berendezésű uj gyártelep a legfinomabb likőrök gyártásával foglalkozik és a jügendorfi gyártelep módszeréhez hasonlóan — melynek gyártmányai világhírre tettek szert — a legna­gyobb gondot fordítja arra, hogy a magyar gyártmány is kielégítse a legfokozottabb igénye­ket. Az általánosan kedvelt -Altvater“ különle­gesség Budapesten is kiváló minőségben készül és e három uj szó: „Altvater Gessler Budapest“ bi­zonyára ugyanolyan népszerű lesz, mint a régi három szó: „Altvater Gessler Jágerndorf“, melyet mindenütt ismernek. Az uj gyár a hazai iparban tökéletes berendezésével és kiválő minőségű gyárt­mányaival máris előkelő helyet biztosított magának. — Sor különlegesség. Kitűnő münc­heni burna sör a Honvéd Sörcsarnokban ál­landóan kapható. Egy pohár 18 kr., egy korsó 28 kr. — Intelligens magánhivatalnok szabad óráiban könyvelést, magyar-német le­velezést esetleg német nyelv oktatását is el­vállalja. Szives megkeresések „Mérlegképes“ jelige alatt a kiadóba kéretnek. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Dr. Tanódy Endre. Laptulajdonos és kiadó: Morvái Ján08. A hegyi vasút uj menetrendje. Érvényes 1907 junius 15-től. — Kálivoda János gép-javitó mű­helye Szatmáron, Attila-utcán. Elvállal : kerékpár és Írógép javításokat és felszerelé­seket, továbbá többféle kivitelű mechanikai munkálatokat. Kerékpár alkatrészeket uj és használt kivitelben készít, uj kerékpárokat olcsó árak mellett közvetít. — A Szatmári Központi Taka­rékpénztár hirdetésére felhívjuk olvasóink figyelmét. Használt pénzszekrények megvételre kerestetnek Hartman Jakab és Fia czégnél Szatmáron. A Kossuth-kerttől indul 448 849 1149 230 607 7J8 Hegypiacra érk. 604 1008 1259 351 728 905 Erdődre „ 6«7 — — 426 954 Erdőd felöl indul 454 711 — — 606 — Hegypiacról Ind. fi45 743 ion 104 641 846 Deáktérre érk. 785 848 HU 206 652 952 CTERTYÁNLIGET (Máramarosmegye), a legszebb, legegészségesebb, klimatikus erdei hegyi gyógyhely, ásványfürdö és vizgydgyintézot. Csodálatos szép magas fekvés, por- és szélmentes, ozondus enyhe levegő, kitűnő izü és könnyen emészt­hető vasforrások. Teljesen berendezett vizgyógy- intézet. Legradikálisabb gyógysiker: vérszegény­ség, sápkőr, idegesség, neurasthenia, gyomor- és bélbajok és női bántalmaknál. Kényelmes, csinos lakások, igen jó ellátás. Igen mérsékelt árak 1 — Idény: május—október. Vasúti állomás : Nagy- Bocskó. — Előnyök: 1. Olcsó árak és fesztelen életmód. 3. Enyhe éghajlat és barátságos környe­zet. 3. Közel vasúti állomás és jó kocsiút. 1—6 A fürdőigazgatóság. E cabaret = társulata közelebb városunkba érkezik — és a Honvéd Sörcsarnok kertjében néhány elő­adást fognak tartani. A magas színvonalon álló cabaret társulat a fővárosi Nemzeti színház, Népszínház és Operaház tagjai­ból van összeállítva. WGISZ ADOLF «*-. vendéglős. _ :0 0 ÍO N G ~ O S <u T! g o öj Tga 5 3 S'® “ 3 ejt-O 0) u Lm __ VJ W *r? rj p SO ^ OJ N w 4? co g-JvSK •— tn AJ «5 V V E ,<U £ Ü0SU ío 52 mb G "á) ... <u 'C3 'te vu od^ á-t, 52 ^ o a 8 'tő SU-cd CB JC Oh CB X £ C/3 V 0> <V V o O M dí C/3 N Cfi & 9 C/3 0) ■< OQ . ® « M I :0 03 Cd J* O 5; O “ ,_r « g G O C T3 £ r_ <u C 'S N ™ ^'O > % & » « .E xí -2 p -S x ■jr? 3 CB C Já G i 6 5 CB f ■§\8 § &JS 2 II &8£3 1^3§ g E g ö .50 U c/3 ® Cö .tí ^ - 5bx 'CB hn.ü 'O _ e <u — •^G E a ~ ZZ ^ N jsá ■ o M C .55 fi? „ ti -Ö w M G aj *2 c/3 ~ cö SSL’S E •§ W S ,S «> 50 ^ m- Z % s > iá > SS tEg ■ N CO a 3 T3 cO

Next

/
Thumbnails
Contents