Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-04 / 23. szám

SZATKÁK ES VIDÉKÉ. tonos emelkedése dacára a leiró személyzet száma apasztatik. A csonkított létszámmal pedig nem lehet meggyőzni a felhalmozódó teendőket. Csak némileg is úgy tartható rendben a dolog, hogy jelentkezés esetén ingyenes dijnokok vétetnek fel. Ez a segít­ség azonban csak esetleges és másrészt azért sem megfelelő, mert nem lehet helyeselni, hogy a bíróságok a legszegényebb emberek ingyen munkáját legyenek kénytelenek elfo­gadni. Sürgős szükségnek tartjuk a leíró személyzet számának emelését a királyi tör­vényszéknél, s egyelőre legalább a nagyká­rolyi, szinérváraljai és erdődi királyi járás- bíróságoknál. Nincs megfelelő telekköuyvi mutató helyiség a királyi törvényszéknél. Elkorlá­tolt kis helyen szorong az értesítésre váró közönség, s ezek között az ügyvédek. A hely, a hol a kijegyzéseket eszközölhetik, nem is világos eléggé. Kényelmetlen a kijegyzés, mert asztal nincs, álló helyzetben, a korlátra hajolva kell Írni. Kevés az itt alkalmazott személyzet is és rövid a mutatásra szánt napi három és fél órai idő. * A betétszerkesztő bizottságnak műkö­dése minden igykevés dacára sem jár kielé- gitő eredménynyel, mert a törvény vonat­kozó intézkedései folytán csak a legritkább esetekben van joga s módja intézkedni a bi­zottságnak a tulajdonközösségek megszünte­tése s a régi — különösen kincstári — terhek törlése tekintetében. Az azonosításra túl rövid idő vau csak engedve. Ez az oka a sok káros tévedésnek. Nagyméltóságodhoz is felferjesztetett a Nagy- Palád községi Várhegy-dülő ügye. Itt töme­ges azonosítási hiba folytán nagy bonyodal­mak állottak már is elő, s sürgős szükség e kérdés rendezése. A szatmárnémetii királyi Járásbíróság működése a lefolyt évben is minden tekin­tetben kifogástalan volt, s ugyancsak kifo- gástulunu! intéztetettek az ügyek a többi királyi járásbíróságnál is. Az erdődi kh'ályi járásbíróságnál télen is reggel 8 órára idéztetnek a távol lakó felek is, dacára annak, hogy e bíróságnál a túl sok munka sem indokolhatja a korai határidőt. Általában a járásbíróságoknál célszerű lenne akként intézkedni, hogy a nem helyben lakó felek későbbi órára idéztessenek meg. Sok időveszteség, felesleges költség lenne igy elkerülhető, s nem növeltetnék az érdekelt felekben a bizalmatlanság, elége­detlenség a hatóságokkal szemben. E jelentésünket egyidejűleg megkül- döttük a debreceni királyi ítélőtábla elnö­kének is. Kelt a szatmárnémetii ügyvédi kamará­nak 1907. évi március hó 24. napján tartott rendes közgyűléséből. Korányi János Dr. Schönpflug Jenő elnök. titkár. de még kevésbé szeretnék tanár lenni. A hány szekunda haza kerül, azért az elfo­gulatlan szülök még jobban szidják a ta­nárt, mint a diákot, mert úgy van az, ha a fiú jól tanul, az az ő érdeme, de ha rósz a bizonyítvány, annak többnyire a tanár az oka. * Itt a nyár, sok háznál felmerül a kérdés, hova kellene fürdőzni menni. Kü­lönösen az asszonyokat izgatja a théma, s érthetők az ilyen párbeszédek. — De hát édesem, mire neked a fürdő, mikor nincs semmi bajod? — Nem érted te azt fiam. Lásd X-né megy Bártfára, Y-né Siófokra, a többi ba­rátnőim is mind mennek valahova, belli­betegszem, ha nekem itthon kell maradni. | * 1 Szombaton lesz 4o dik évfordulója a koronázásnak, de nem látszik sehol sem a nagy öröm, a mit pedig ilyenkor mégis csak mutatni kell. — Épen úgy néz ki ez a jubileum — magyaráza Bögre ur — mint mikor ál­landó viszálykodásban lévő házasfelek ün­nepelnek. Egyik sem kivánja, de a világ kedvéért csinálni kell. * — Gyerekek, most két szórakozás következik. Szombaton lesz a zenede hang­versenye, vasárnap pedig a nőegylet nyári mulatsága. Melyikbe akartok elmenni? — Mind a kettőbei mind a kettőbei Demeter, HÍREINK. Apróságok. A diák majális és a tornaverseny esőt hozott. Régi igazság, hogy a mikor a diá kok majálist rendeznek, mindig eső szó kott lenni, s megérjük még azt, hogy nagy szárazság idején a gazdaközönség depu rációval fog az igazgató elé járulni, hogy a fenti módon eső iránt intézkedjék. * Junius hónapban, mikor a vizsgála­tok vannak és az év bezáródik, diák se, államsegély a culturpalota céljaira kilá­tásba is helyeztetett. Ámde ebben a dologban is egy ag­godalmat keltő hirt olvashattunk az ujsá-| gokban. Ez a hir azt mondja, hogy a kormány az Árpád emlékünnepet nagyobb szabású alkotásokkal akarja emlékezetessé tenni s ez alkotások között lesznek a Po­zsonyban, Kassán s még egy pár vidéki városban emelendő culturpaloták is. Vájjon lesz-e képes konkurrálni Sziget ezekkel a hatalmas versenytársakkal ? Attól félek, ismerve hagyományos pechünket, hogy nem. Ismételve, és az unalomig ismételve hirdetem Uehát, hogy érdeklődjünk, mo­zogjunk ezekben a dolgokban kellő idő­ben. Járjunk a nyakukra a vezető embe­reknek, értessük meg velük, hogy Mára- maros is van a világon, kérvényezzünk, deputációzzunk, sőt ha kell, követeljünk és szemielenkedjünk is vármegyénk és váro­sunk jóvoltáért. Hirdessük hangos szóval mindenfelé a mi nagy nyomorúságunkat és azt a folytonos szégyenletes mellőzést, a miben ez a szegény vármegye részesül. Mert csak igy érhetünk el valamit. Ha az eddigi lágymeleg, nemtörődöm politikát folytatjuk, akkor mindenből ki­kopunk. Akkor aztán igazán nem kapunk egyebet, mint a mit megérdemlőnk: egy díszpolgári oklevélgyárat, állami szub- vencióva!. D*.. p. T. — Bocskay szobor leleplezése Hajdúböszörmény polgársága fényes ünnepet tartott vasárnap. A Bocskay szobor leleple­zését tartották meg, az erdélyiek nugy fe­jedelmének, Magyarország szabadsdghősének szobra körül. Az ünnepélyen jelen volt képviselőbáz küldöttsége, a kormány kép­viselete s a környék törvényhatóságainak megbízottjai. Szatmárváros képviseletében dr. F a 1 u s s y Árpád főispán, dr. V a j a y Károly polgármester, B a r t b a Kálmán tunácsos, Tankóczy Gyula főkapitány, Cső may Imre, Ozsváth Elemér és dr. Haraszthy Béla biz. tagok jelentek meg s koszorút helyeztek a város nevében a nagy emlékű szabadsághős szobrára. — Személyi hir. Dr. Bor o- m i s z a Tibor püspök szombaton a reggeli vonattal Pemp Antal prelátus kanonok és Hámon Róbert titkár kí­séretében Ungvárra utazott, a hol va­sárnap a bérmálást végezte. — Istentisztelet a koronázás év­fordulóján. A szatmári status quo ante izr. hitközség szombaton, f. hó 8.-án dél­előtt 9 órakor a koronázás évfordulója al­kalmából Eötvös-utcai templomában szónok­lattal egybekötött istentiszteletet tart, melyre a nagyközönséget szívesen látja az elöljá­róság. — Elköltözés. Petróczy Ferenc nyug. m. kir. honvéd őrnagy egész­ségi okokból városunkból Debreczenbe költözött át. Az öreg ur ugyanis, a ki a 84-et tapossa, az utóbbi időben némi gyengülést érzett, s ennek okát az ivóvízben vélte feltalálni. — Hangverseny. A szatmári dal­es zeneegyesület zeneiskolája javára f. hó 8-án, szombaton, a városi színházban Hang­versenyt rendez. Műsor: 1. Magyar király­himnusz Mihalovioh 0. Előadja az intézeti vegyes énekkar a dalárda közreműködésé­vel. 2. Zongoraverseny (A mól!) a) Andan- tino grazioso. b) Allegro affectuoso. Előadja H a w e 1 Edith, kim. I. o. n. 3. Con­certo romantique Godard. B. a) Allegro moderato, b) Adagio molto. c) Cansonotta. Hegedűn előadja Halász Sándor VI. 0. n. 4. Zongoraverseny (G moll.) Mendelssohn, a) Molto allegro con fuoCo. b) Andante, c) Presto. Előadja Deli Margit, kiművel, 1. o. n. 5. 1) Réverie. Vieuxtemps. 2) Plevna j nóta Hubay. Hegedűn előadja L e i t n e r j János VI. o. n. 6. Magyar ábránd Liszt. Zongorán előadja Foga r assy Jul is ka tim. II. o. n. 7. Tavaszi dal Dürrner O. Előadja uz intézeti vegyes énekkar a dalárda közreműködésével. Az összes zeneszámokat a m. kir. III. kér. honv. zenekarkiseri Körér Dezső tarnagy vezetése mellett. — A zongora szak tanára Benkő Miksa, a hegedűé Füredi Sán­dor, az éneké Kövér Dezső. Helyárak : Alsó- és középpábojy 8 K, felsőpáholy 6 K, tám­lásszék 2 K, körszék 1 K 40 f, zártszék 1 K 20 f, földszinti állóhely 60 f, karzati ülőhely 60 f, karzati állóhely 40 fillér. A zeneiskola növendékei részére a zártszék ára 30 f. Az előadás pontban 8 órakor kezdődik. Játék alatt a színház ajtaja zárva lesz. Je­gyek előre válthatók Lővy Miksa könyvke­reskedésében. Az előjegyzett helyek csak 7-én reggel 9 óráig lesznek fenntartva. — Pályázók. A városnál be­töltendő állásokra eddig a következők adták be pályázati kérvényüket: Dr. Csornay Aladár alkapitány és községi bírói, Dr. Pirkler Ernő és Unger Béla alkapitányi, községi bírói, al­jegyzői és fogalmazói, Hajdú Károly és Makai Sándor alkapitányi, Fűrész Pál, Horváth Sándor és Nagy József rendőrtiszti, Mező Sándor, Bodnár Lajos, Papp Zoltán és Dőri László irnoki, Tankóczi Béla és Oláh Miklós fogalmazói állásokra. A pályázati ha­táridő d. u. 5 órakor jár le, s igy még van kilátás reá, hogy újabb je­lentkezők is lesznek. — Meghívó. A szatmári jótékony nőegylet 1907 junius 9-én a Kossuth-kert- ban nagy kerti ünnepélyt rendez. Kezdete d. u. ,2 órakor. Vége reggel. Az ünnepély tartama alatt a kert csak belépődíj mellett lá­togatható. Belépti díj csak 50 fillér, gyer­mekeknek 20 fillér. Ezért látható: d. u. 3 és 4 óra között Zeppelin kormányozható lég­hajóinak felszállása. A közönség tagjai közül bárki felszállhat, a rendezőség azonban a felszállók testi 'épségéért felelősséget nem vállal. Jutalom: a közönség tapsvihara. D. u. fél 5 órakor Szatmáron még soha nem látott nagy szenzáció: A világhírű Barnum cirkusz felvonulása. Saját bigofon zenekari vei Barnum személyes vezetése mellett. Sza badon idomított és szabadon elővezetett ál tataival. Különféle népfajok képviselőine bemutatásával. A világ legszelídebb kroko dilusávnl. Óriás embernagyságu papagály és denevérével. Óriás orpington kakasával me lyet egy elsőrangú urlovas lovagol. A vilá| legnagyobb óriásnője és legkövérebb embere (Ezeket nászutjukról sikerült megnyernünk. A menetet bezárja a festői csoportban ösZ' szeál 1 itott személyzet, A kerthelyiségben laci konyha fonatossal, sör, bor és egyéb frissitő italok, cukrászda hideg ételek, a kert több részében felállított sátrakban állándóun ren delkezésrer állanak. A vendégeket a nőegy let tagjai, mint asztalfőnöknők vezetése alatt álló városi és vidéki bájos leánysereg fogadja és szolgálja ki. Az ételek és italok szigo ruan étlap szerint számíttatnak. A táncte remben a mozgófénykép színház d. u. 3 órá tói fél S óráig állandóan a közönség rendel kezésére áll. Válogatott műsorral. 4—8 ig katonazene hangverseny. Szerencse kerék Alkonyatkor a tó fényes kivilágitása és tűzi' játék. Este fél 9-kor táncmulatság. A mozgó fénykép színházba előadásonként 40 f., t táncmulatságba személyenként 2 K 3 tagból álló családért 5 K külön belépődíj fizetendő Passe partout kerti belépő mozgó fénykép és táncmulalságra 2.50 f. A jegyek feltűnő helyen viselendők. Kívánatra felmutatandók Álla ndó cigányzene. — A kereskedő tanonciskolái bi­zottság tegnap délután fel hat órakor Pás- kuj Imre elnöklésévél ülést tartott. Jelen- voltak még dr. Fodor Gyula igazgató, dr. Fechtel János, dr. Fejes István, Lengyel Imre, Lővy Miksa és Wallon Lajos bizott­sági tagok. Elnök az ülést megnyitván, mi­után első Ízben találkozik elnökké történt megválasztása óta a bizottsággal, köszönetét mond a bizalomért és ígéri a buzgó mun­kálkodást. Dr. Fodor Gyula igazgató az el­nököt uj állásában melegen üdvözli. Bizott­ság tudomásul vette igazgató azon bejelen­tését, hogy a kereskedelmi és iparkamará által adatni szokott bronz érem kitüntetésre a tanári kar egyhangú véleménye szerint érdemes tanuló nincs. Tudomásul vette, hogy Lévay József kassai felsőbb kereskedelmi gazgatót a miniszter az iskolához 3 évre iskolalátogatónak nevezte ki. A vizsga nap jául június 16.-át tűzte ki, mig a vallás­vizsgákra úgy intézkedett, hogy a r. kath. is gör. katholikusok junius 15.-én, az ev. ef. tanulók junius 14.-én, és az izraeliták junius 11.-én vizsgázzanak. Más tárgy nem évén, az ülés véget ért. — Kinevezések. Zelenka Pál, a tiszamelléki kerület, püspöke, a szatmárvár- megyei állandó népnevelési bizottságba a iszakerületi ev. kerületi főhatóság képvi­seletében Révész János lelkészt ne­vezte ki. Szerdahelyi (Mráz) Sándort, a szatmári kir. kath, főgymnásium jelesen végzett növendékét, ki közelebb az államtu­dományi vizsgát kitüntetéssel tette ; le, a pénzügyminiszter az aranyosinaróti pénzügy­igazgatósághoz fogalmazó gyakornoknak nevezte ki. A nagykárolyi kir. pénzügyigazgatóság Pintyei Ferencet a nagy károlyi és H i- b 0 1 a Ferencet a szatmár németi adóhiva­talhoz díjtalan gyakornokká, — a szatmár­németi kir. törvényszék elnöke pedig K o- v á c s Károly szinérváraljai kisegítő szolgát a nagybányai járásbírósághoz III. oszt. hi­vatalszolgává nevezte ki. — Áthelyezések. A m. kir. igaz­ságügyminiszter Félegyházi Kálmán dr. brassói tvsz. aljegyzőt a szatmári kir. törvényszékhez helyezte át. Dr. Falussy Árpád főispán Diene« Dezsőt u fehérgyuruiuti főszolgabírói hiva­talhoz beosztott közig, gyakornokot, a köz­pontba az árvaszékhez helyezte át. — Segédlelkész választás. A szat­márnémetii ev. ref. egyháztanács e hó 2.-án tartott ülésében az Inczódy Márton el­távozásával megüresedő segédlplkészi állásra — pályázat, mellőzésével — egyhungulug Sárközi Lajost, városunk fiát, jelenleg a reformátusok debreceni főiskolájának jeles növendékét választotta meg. — Sárközi La- jnsbun u német»'ref. egyház hitbuzgó, lel­kes Timótheust, társadalmunk pedig egy ro­konszenves, tevékeny tagot nyer. — Eljegyzések. Veszprémy La­jos nyomdász, városunk fia. eljegyezte Havas Mariskát, Havas János kassa- oderbergi vusuti főellenőr leányát, Buda­pesten, Szele Lajos nagykárolyi gyógysze­rész jegyet váltott Borody György nagy­károlyi ügyvéd leányával — Irén kével. M a r u s k a János helybeli lakos, ta-' nárjelölt, eljegyezte Erdős Endre komlód- tótfalui ev. ref. tanító leányát, Erzsikét. — Esküvő. Dr. Neubauer Fe­renc nagyatádi ügyvéd, a Nagyatádi Hír­lap szerkesztője, . junius hó , 8.-án tartja esküvőjét Nagybányán Bertái n n Miklós kir. bányamérnök és neje Kremnitzky Mária bájo9 leányával Terikével. — Gyászhir. Feltorjni PetliŐ György a maga, valamint gyermekei, testvérei és az összes rokonság nevében a vigasztalan szív legmélyebb fájdalmával tudatja, a forrón szeretett nő, n leggondosabb anya és jó ro­kon : fel torjai Pethő Györgyné született Mika Klára, f, évi junius hó 2-ik napján, boldog házasságának 22-ik, munkás életének 49-ik évében a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhuny- tát. A drága hulott temuté-x! Szatmáron a halottas házból (Istváu-tér 25. sz.) f. évi ja, nius hó 4-én d. u. 4 órakor lesz, innen va|£‘ suton Torjára szállittutik és ottan e hó 6 áh■]] fog a családi sírboltba örök nyugulomra he­lyeztetni. Lelkiüdvéért pedig, az engesztelő szentmise áldozat Szatmáron f. évi junius hó 10-én, reggeli 7 órakor fog az egek - Urának beinutattatni. Kelt Szatmár-Németi- ben 1907. juniu9 3. Az örök világosság fé- $ uyeekedjék neki I Pethő Anna, Pethő. Ká­roly, Ifj. Pethő György gyermekei, Özv,.'1 Pethő Károlyné szül. gvergyóuj falui So-’| lyom Karol in anyós. Dr. Mi ka Sándor, Mika íj Ottokár, özv. Solyom Ferencné, Mika Anna testvérei, özv. Bodó Mátyásné, özv.- Mika Károlyné, dr. Mika Sándorné,- Mika Otto- j kérné sógornői. — Bimbóhullás. F é 1 e g y h á z i Pál mérnököt súlyos csapás érte. Fiacskája,. Gábor, május 27-én bosszubb szenvedés után elhunyt. A kis lialottbin Kőrösmezey Antal főjegyző unokáját vesztette el. — A harmadik halott. B a r á t n Róza 19 éves liujadon leány, Baráta Mihály helybeli polgár leánya, május 28-án : hosszas betegség után meghalt. A bánatos szülők ezúttal egy év leforgása alatt har- madik felnőtt leányukat kisérték ki a te­metőbe, örök nyugalomra. 18 éves Erzsiké nevű leányukat csak most, pár héttel ezelőtt, pünkösd hetében temették el. Mind a három leányt a tuberkolózis pusztította el. — Halálozás. Hadnagy Ignác n.- , károlyi kereskedő neje született \Féber Szeréna, e hó 26-án, 33 éves korában Nagy­károlyban meghalt. — Békés megegyezés. Révi Miklós és az épitőmunkások szervező­bizottsága között a tegnapi napon megállapodás jött létre a következő munkarend alapján: Munkabér 1907 dec. 31-ig falazóknak 46 fill, díszvako-/; lóknak 56 fillér óránként. Külterületen az óránkénti munkabér 2 fillérrel, kü­lönóra 10 fillérrel több. A munkaidő reggel 6-tól este 6 óráig tart, fél óra reg­geli és másfélóra ebédidő megszákitáí- sal, a vidéki munkások útiköltségei a munkaadót terhelik. A munkaadó és munkás közti kölcsönös tisztelet és tisz­tességes bánásmód kiköttetik. A mun­kateljesítmény óránkénti mennyi­sége megáilapittatott s az attól el­térő nagyobb teljesítmény felemelt órabérrel fizetendő. A sztrájk esete felmondás nélküli kilépési okot ké­pez, kivéve a mesterségesen szított bojkottot. — Munkahiány esetén el- . sősorban a vidéki munkások bocsá- tandók el. Az accord munka eltöröl­tetik. A nagyobb ünnepek előtti na- . 30n a munka már d. u. 4 órakor megszűnik s az egész 10 órai bér fizetendő. Május elseje munkásünnep. A higiénikus követelményeknek mun- caadó köteles eleget tenni. Vitás kér­Folytatás a mellékleten.

Next

/
Thumbnails
Contents