Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-25 / 52. szám

SZATMÁR ES VIDÉKÉ. Csak mikor friss hant domborult ál­dott jó teteme felett . . . akkor láttuk . . . csudáltuk, hogy ezt az igaz embert áz egész város .'. . szerette. Szerelte különös, kimondhatlan módon . . . Mint a virágot, mint a zenét, mint az erdő suttogását, mint a madárdalt . . . tiszta, csendes öröm­mel — érdek nélkül. Áldja meg a jó Is­ten halóporaiban is. Bodnár Gáspár. Színház. Lucifer. (Dec. 19.) Az olasz irány darab, mint különlegesség érdekelheti az embert, de intentióit tekintve, — idejét múlta. A hit és hitetlenség szembeállítása, e felett való viták scenirozására a modern ember nem alkalmas. A ki hisz az égiekben, az e nélkül a darab nélkül is áhitatos hivő lehet; aki nem,hisz, azt ez a' színdarab sem téríti meg. E. A. Butti, a nagy olasz szerző kétségtelenül nagyot, magához méltót alko­tott, mikor ezt a darabot megirta. Ne tessék félreérteni, nem a darabot kritizálom. A hatalmas eszmék előtt 'tehetetlen a mi tol­iunk. Ám a fővárosi lánchíd hibáját egy suszterinas vette észre. Mért ue lenne sza- ■ bad hát nekem konstatálni azt, hogy az ese­mény idejének megválasztása legalább is célszerűtlen. Nem természetesebbnek talál­jak-e azt, ha a középkor emberei nem enge­dik összeházasodni gyermekeiket, mert dog­mai nézetük különböző, — mint két húsza-! dik századbeli bölcs. A mai tudósoknak több dolguk van, minthogy idejük lenne ilyesmikről vitatkozni. Alberini Alessandro olasz tanár, meta­fizikus tudós, — aki bit nélkül él, — bol­dogan, megelégedetten. Fiát, Guidót is igy neveli. Senardó Tomassó régi barátja, iste­nesen él, s leányát hitbuzgónak neveli. Ez a darab előzménye. A két fiatal megismer­kedik s egymásba szeret. Szüleik ellenzése dacára is egymásé lesznek. Egy alkalommal a fiatal pár látogatóba megy a fiú apjához, mi közben az asszony meghűl s apósa há­zánál meghal. Mindennapi esemény, de min­den jelenetnél megragadja figyelmünket az az ékes szólás, mellyel a szerző s alakjai álláspontjukat védik. Az Alberini tagikuma rettenetes. A hitet nem tudta pótolni sem I poezissel, sem művészettel, s igy történik, | hogy a természettudós fia az első nagy meg­próbáltatásnál Istent keres, atyját kéri, hogy imádkozni tanítsa, térde hull a pap előtt és a babona, előítélet karjaiba veti magát.' Az ’egész darab vita a felett/ van-é Isten, van-é túlvilág? A felelettel adós marad a szerző, de oly mesteri módon, hogy a közönség min­den tagja megfelelhet magának, a szerint,, amint érez, hisz és gondolkozik. Színészeink közül egyedül ' Peterdi, (Aberini — a Lucifer) ki a címszerepet adta, emelkedett szerepének magaslatára. A levert, megalázott Lucifert, kit- a bulsors őrülésig megtört élethűen, művészettel adta, amit igazán csak tőle szoktunk nyerni. Já­szai az áhitatos kis leány helyett egy Sha- kespeari Júliát játszott. Kiss Jenő a megtört Guidó lelki tusáit' ambícióval, de szánalmas rósz felfogással adta. Elfogadhatót nyújtot­tak Tihanyi, Tisztái, Kiss Miklós és kis szerepében Pnpp Etel. Boszorkány. (dec. 21) A Sardou drámáját elevenítették fel péntek este telt ház előtt. Az előadásról nem sok jót mond­hatunk általában véve. Egyedül Jászai Olga volt elemében. Zoraya neki' való sze)vp, Be­letalálta magát teljesen. Szavalt is »leget és szépen, — itt helyén való volt. Kiss Mik­lós szépen játszotta m»g a neiues Don Enrique szerepét. Értelmesen beszél, szép hangja vun. Kár, hogy gyakran nem tudja a szerepét. Jók voltuk Peterdi, Báthori M„ Szűcs Irén, Papp Etel, Tisztái, Tihanyi. Helyre asszony és a Bocskuy- hajdu. (dec. 2.) Kadti Elek irt egy bor­zasztó rósz, unalmas népszínművet, beprote- gálták a Király-Szinházba s a jó Krémet- beadta nekünk. Szép dolog az igazgató ur, hogy minden újdonságot oly hamar lehoz s bemutat nekünk, -— hálásak vagyunk érte, — de az Istenért nem minden uj darab jó, — válogassa meg amit megvásárol, —; kí­mélje a költs Igét. s a közönséget az. ilyen darabtól. Sőt vegye is Je a műsorról telje­sen, úgy sem fizeti ki a napi kiadásokat sem. Pét hő a nemes hajdú lólopás hírébe keveredik. Ártatlanul elfogják, Kecskemét börtönébe zárják s a néptörvényszék halálra Ítéli. Karáné, a város szakácsasszonya kidé riti az elitéit ártatlanságát s szabadlábra juttatja. Ez a cselekmény fűszerezve kuruc nótákkal. Szerencse, hogy Várudi a kuruc­nótáknak olyan mestere, különben elalud­tunk volna. A színészek különben maguk sem valami kedvvel játszották. Nagyon jó volt Fábián Linka, Barna Mariska és Tisztui, jó volt Peterdi, Kiss M. Tihanyi a birinyi iócsiszét szerepében pompás volt. Apróságok. A polgármesteri szék betöltéséről esvén szó, a pályázati hirdetésből, a melyben nz esetleg megüresedő főjegyzői állásra is meg- nyittatik a pályázat, egyéi-telmüleg konsta­tálják)-hogy Kőrösmezei is pályázni fog. ' — De hát megtörténhetik az, hogy 6 kapja a többségetr? —.kérdi valaki. — Miért ne? — szól rá egy bizottsági tág —- nem kell hozzá egyéb, minthogy so­kan úgy gondolkozzanak: „Vajaynftk úgyis meg van a többségé, egy szavazat neki már nem árthat, én bizony Kőrösmezeire szava­zok, had legyen neki is I“ * Kapacitál egy ismerősöm, hogy okvet­lenül adjam be a pályázatomat, s miután nem akarok vállalkozni, erősen hangoztatja, hogy a választás sohasem biztos, s végre is a polgármesteri állásnál megbukni is dicsőség. — Igaz, igaz — mondom neki — de még nagyobb dicsőség, ha nem pályázom, s választás után ez is, az i-, iUi a mellét és hangozt alja, hogy k ár volt nem pályáznom, mert a többséget biztosan én kaptam volna. Folytatás & mellékleten. ' f Unger Lajos. 1839—1906. Egymásután, sürü közelségben zug- tak-bugtak mostanában templomaink ha­rangjai. ‘ V ;Y Halottainkat búcsúztatták. Siratták, kik közölünk, az élők városából, a halot­tak csepdés községébe költözködtek. Legutóbb egy páratlanul egyszerű, keresetlen, de annál jóságosabb és hatá­rozottan nagy, széles körben ismert em­bert, példás életű papot vesztettühk el. Unger Lajos bácsit — mert igy hívták őt általában - nem látjuk közöt­tünk többéi Vannak lángeszű emberek. Ismerünk nagyratörö lelkeket, kik a népszerűségért folyton futnak, dolgoznak, lázasan tevé­kenykednek. Olykor-olykor nagyméltó­ságban levő főurak ereszkednek le á kö­zönség közzé... és mégis . . . mégis érez ■ zük, hogy velük szemben megnyilatkozó közvélemény úgy az érzés mélységét, mint közvetlenségét illetőleg nem oly igaz, nem oly megható, mint egy átlag emberé, ki maga se’ tudta, hogy mennyien ismerik, szeretik, úgy szólván a tiszta kegyelet magaslatára emelik ... egyszerű kopor­sójánál. Ebből látszik, hogy társadalmunkból még nem halt ki az — idealizmus. Megtudja becsülni és érteni a csen­desen, minden feltűnőbb zaj nélkül, a kötelességek hű és mocsoktalan teljesítésé­ben lefolyt életet, a szeplőtlen becsületes­séget, a jellemmé kristályosodott életrend­szert. Oda tud zarándokolni a nyitott sir­hoz, hogy elmondja az emberi élet zártával legbecsesebb, legtöbbet érő Ítéletét: — Igaz ember voltl Ilyen Ítéletet mondott ami városunk közönsége Unger Lajos sírjánál. És én azt hiszem, ama rengeteg koszorú közt ez az Ítélet volt a legszebb, legdrágább és ami főlegmaradandóbb is. * * * Boldogult öreg ur tőzsgyökeres szat­mári ember volt. Igazán a miénk. Szülő­földjének szeretete, e város iránt való ra­jongása csendes, de mindenkor megkapó volt. Ifjabb korában volt ö távol is tő­lünk, de szive csak ide vágyódott. Ez a forró vágyódás bizonyította be igazán az '^ismert mondást, hogy — Aki a szőke Szamos vizét issza... vágyik annak szive- vissza. Aki a székesegyházba naponkint be­tétre ... ott láthatta őt pontban 9 órakor hosszú időn keresztül a főoltárnál. Itt, mint kárkáplán teljesítette csudás folytonossággal és kitartással, mondom évtizedeken keresztül karkápláni tisztét. Talán mert oly sokáig volt káplán azért maradt mindvégig ugyanaz a fiatal Lajos künk-az'urak-külörrb társulatot, és vigyáz­zanak, hogy az igazgató kellemes úri em­ber legyen“. Sőt ellenkezőleg. Szorítottak rá (már tavalytól kezdve), hogy próbáljunk vala­mit lendíteni a színház ügyein, mert csak azért járnak igy is a színházba, hogy jobb nincsen. Én a választásnál ezekhez az irányí­tókhoz tartottam magam, és csudálkoztam meg bosszankodtam, hogy az elég népes bizottságban csak egy társam akadt e fel­fogásban. Ha valaki vitázni akarna velem, lát­szólag agyonsújtana az egyetlen érvvel, hogy a közgyűlés magáévá tette a szín- ügyi bizottság véleményét, mert jóváhagyta a bemutatott szerződést. Hja a közgyűlési Ez már csakugyan valami. Tulaj­donképp minden, miután hivatalosan úgy beszél, mint „Szatmár-Németi város kö­zönsége“. Pedig nem az. Éppen úgy, mint ahogy a parlament — bárha úgy szere­pel — nem a nemzet maga. Akik régen ülünk a város zöld asz­talánál, gyakran tapasztaljuk, hogy az ott megszületett határozatok nagyon sok esetben nem fedik a lakosság nagy zömé­nek az óhajtásait, sőt nem egyszer ezek ellenére keletkeznek. Ebben a most szőnyegen volt társa­dalmi kérdésben körülbelül szintén ilyesmi történt. A' városatyák a gyermekéik kí­vánságának mellőzésével a saját passzió­bácsi és azért karolták fel öt annyi szeretettel mindenütt, ahol csak megjelent. Sokszor volt neki alkalma láthatni azokat a kanonoki stallumokat megüresedni és újra betöltve szemlélni. Egész sora dőlt ki a nemes káptalannak ... és ő mindég maradt régi szolgálatában, mig végre most már az ö helyét is más foglalja el. Aki az alapítványi pénztárba belé­pett^;.*. már akár barátságból, akár smu- száj“-ból: ott találta öt hű pipájával a pénztárnál . . . aki szerette a szegényé­ket... aki átérezte az ö bajukat... sok­szor a magáéból juttatva egy-egy hiányzó „s t e mp 1 i t“._ * -, * De nem csak itt találhattuk öt — kötelességeinek helyein. Ott volt ö mindig es mindenütt ahol és amikor városunk tár­sadalmi élete megnyilatkozott«. Ott volt lélekben, ahol Szatmár dicsőségéről, büsz­keségéről vala szó. Még a politikában, még a közgyűlési „szavalatokénál is. De sohase* volt pártoskodó. Egyedül itt Jlett önzővé, ó mindig „Szatmár-párti“ vala. Isten halló érzékét, csapással láto­gatta meg. De ő azért dalárdista vala, veteránus dalárdista ... egyetlen dalestélyt, összejövetelt alig mulasztott eh Csendes boldogsággal élvezte, hogy ... más hogy mulat. Tűzoltó se’ lehetett, de azért lelke éledett, ha tűzoltóink hősiességéről beszél­tek és nem szerette, ha kritizálták őket. Ha pedig dalárdánk borostyánnal koszo- ruzottan érkezett haza . . . gyermeki öröm­mel kérdezgette ettől is, attól is. — Hallottad, olvastad, nyertek a fiuk. Legény sem volt, de ott láthattuk a le­gény-egylet ünnepségein. És — a lövészek is büszkék voltak rá. Családi öröm volt, ő úgy tudott örülni, mintha csak az ő családja úszott volna a boldogságban. Gyásza volt valakinek, sze­mében megrezzent a köny, akár elvesz­tett édes anyját — apját — testvérét si­ratta volna. Hát tessék nekem megmondani, van-e tipikusabb példája ennél — a szülőföld szeretetének, a patriotizmusnak ?... ö szegény ember volt. Azért pártolt mindent, mert ez kötelesség, mert Szatmár becsülete ... a szegények könye ... a gyer­mekek árvasága, a színészek kenyere, a zeneiskola virágzása, és igy tovább kí­vánja . . . Bizony bizony tanulhatnak tőle azok, kiknek az Isten ezreket adott és mégis krajcárt olvasnak, mikor ..... közcélról;, van szó. * * ■ * ■ Én nem is csudálom, hogy akkora népszerűsége lett ennek a jó Lajos bácsi­nak. De nem az a népszerűség, mely fel­tartja karjait és lábujjhegyre áll, hogy an­nál hamarább és könnyebben magasba emelhessék. (Néha felemelik és el is eresz­tik.) Az ö népszerűsége olyan volt, hogy mint mondám maga se tudta, mások is csak egyenkint tudták. juknak hódoltak ahelyett, hogy az igaz ügyét szolgálták volna a szavazatukkal. Valami szokatlan illat terjengett a közgyűlés alkalmával a tanácsteremben. Á lélekbúvárok kémiához is értő tagjai ezt az illatót elemezve rájöttek, hogy ab­ban tulajdonképp három alkatrész keve­redett össze: parfüm, iparos- és fokhagyma­szag. Az úri osztály ä bizottsággal tartott, ellene szavaztak a polgárok meg a zsidók. Egy helyi lap direkte azért közölte le a névszerint való szavazás eredményét, hogy lássa a világ (már mint a szatmári) miféle emberek szavaztak erre s milye­nek arra. Tyüh, ha ezt én előre tudom 1 . De honnan gondolhattam, hogy pel­lengérre lesz kiáilitva a nevem a helybeli Times hasábjain ? Megtörtént. Szörnyű örömömre megtudtam, hogy becsületesen végeztem a kötelességemet, mert abban a bünlajstromban azokkal vá­gyók együtt, akikkel vérbeli testvérnek érzem magam: a néppel meg a zsidókkal. Hát, aki akarja, szégyelje magát, én nem teszem. Szégyeljék magukat azok a bizott­sági tagtársaim, akik a mások füle hal­latára, tehát hangosan, merték kijelenteni, hogy szavazatukkal letették a zsidókat. Ezzel elárulták, hogy nem a szinügyet emelni, hahem a zsidókat leverni volt a céljok. Milyen helyes volt leülnöm a beszé­dem elején. Hiszen most látom csak iga­zán, hogy én egész másról beszéltem volna, mint amiről a szavazók közt tár­gyalni akartak, tárgyallak is. Hát derék dolog is ez. A jövőben felekezetek szerint fogla­lunk majd állást a fórumon, s ha egy kanonok fölebbezése kerül tárgyalás alá, leszavazzák a reformátusok a zsidókkal, ha pedig a protestáns eklézsia kér valamit, akkor ellenezni fogják a katólikusok megint a zsidókkal, akik jól járnak igy, mert a felsorolt két esetben tisztes párttal lesz­nek együtt, Baj csak akkor lesz, ha nekik kell valamit kérni. De baj is ez ? Még jó. Hanem hagyjuk a szatírát, amit nem is nehéz írni ezekről a dolgokról. Komolykodjunk egy kissé. A legújabb csoportosulás egy közeli kialakulásnak veti előre az árnyékát. Nékem úgy tetszik, hogy nem sokára összefognak a kissebb jogú emberek és a rosszabb szaggal ki­űzik a tanácsteremből a parfümöt. Már most is több urat látok kuncogni polgár­nál és zsidónál, mint megfordítva. Mert mikor szavazatra van szükség, megvesz- szűk biz azt még az uriság árán is. És, haj be sokszor láttuk már a jelenséget, hogy választáskor meg egyéb baj idejében még a zsidó szavazaton sem érzik a fok­hagyma. Non ölet. Hát én ennek a kialakulásnak úgyis mint polgára a városnak, úgyis mint kép­viselője, csak örvendeni tudok. Azok, akik tért foglalnak, sok do­loghoz kevesebbet értenek, mint az úri osztály. Ez bizonyos.. De ugyancsak nem értenek az utálatos praktikákhoz sem, amelyekbe a legtöbb becsületes ügy bele- fulad. Ez még bizonyosabb. Kiesebb fejű, de tisztább szivü em­berek álljanak előtérbe. Emberek, akik csupán a munkájok után éln»k s nincse­nek hozzászokva a hatalom felszel 1 kenye­réből ingyen .. karajokat kapni aszerint, amint jól, vagy rosszul taszították a má­sok magánfogatát a. közjó rovására. * ■ Lám, milyen érdekesek a direktorvá­lasztás mellékrészei. Milyen tiszta dolgok nőnek ki a talajból, mély nem egészen az. Attól, hogy a jövő télen nem fog­nak jobban komédiázni szinházunkban, csakugyan nem vész el a világ. De induljon pusztulásnak az a világ, amelyben hamisság tartja kezében az igaz­ság mérlegét, amelyben maholnap egy ember sem hiheti el a másik szavát, s amelyben csak az látja a társa valódi ké­pét, aki fel tudja emelni az álarcát. Nagy fordulatnak kelt bekövetkeznie. És bekövetkezik mielébb. A szobában fenyő, illata és a viasz­gyertyák világossága terjeng. A külvi­lágban —- a szabadságé;...... Karácsony van. Tanódy Márton ,<r . ... Kéijűnk litf&ífozottaD AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents