Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-13 / 46. szám
Melléklet az 1906. évi 46. számhoz. 8ZAYHÁB Í8 VIDÉKÉ. A Simon Síi odor leköszönése folytán megüresedett helyettes tanári állásra pályázat mellőzésével B e r k y Lujost választották meg. — Évtársulat-megnyitás. A szatmári leszámítoló- és tukarékegylot 1907. január 1-én második évtársulatot nyit: Ebbe belépésre jelentkezni már ez év folyamán is ljhet hétköznapokon d. e. fél 9-től fél 1-ig, d. u. pedig 3-tól fél 6-ig az intézetnek Petőfi-utca 1. szám alutt lévő hivatulos helyiségében. — Színházi pályázat. A városi tanács kiirta a szatmári színház jövő évadjára a pályázatot. Határidő december 5. A 2000 K biztositékkal ellátandó pályázatokat a polgármesteri hivatalhoz kell beadni. — Helyreigazítás. Lapunk egyik múlt számában téves információ alapján közöltük, hogy a reformáció emlék ünnepélyén Kegéczi Sándor tanár tanártársának Osváth Elemérnek munkáját olvassa fel. A tény az, hogy Begéczi tanár az ün nepélyen saját művét olvasta fel. Készséggel tesszük közé a helyreigazítást s nagyon sajnáljuk, ha múltkori híradásunk a felöl vasó tanár urat, kinek kitűnő képességei ál talánosan ismeretesek, esetleg kellemetlenül érintette. — Bírói kinevezés. A király Horváth György mátészalkai járásbirót a VII. fizetési osztályba kinevezte. — Kinevezés. Simon Sándor ref. főgimn. h. tanár, a kit csak -szept. 15-én alkalmazott a főgimnázium fentartótestülete a magyar német nyelvi h. tanári állásra, e hó 5-én lemondott állásáról, amennyiben a vall. és közokt. miniszter kinevezte a besztercebányai áll. felső keresk. iskolához. — Az ügyvédi kamarából. A szatmárnémeti ügyvédi kamara Papp Béla volt nagy károlyi ügyvédet, lemondása folytán az ügyvédi kamara névjegyzékéből törölte s irodájának további vezetésével dr. Kovács Dezső nagykárolyi ügyvédet biztu meg. — Kinevezés. A főispán d r. P i n - k ó c z y Sándort és B o g c h a Ferencet közig, gyakornokká nevezte ki; előbbit a központba, utóbbit pedig a mátészalkai főszolgabírói hivatalhoz osztotta be. — Vármegyei közigazgatási bizottsági ülés. vármegyénk közigazgatási bizottsága e hó 9-én Nagykárolyban gyűlést tartott dr. Fal ussy Árpád főispán elnöklete alatt. A gyűlés tárgysorozatából kiemeljük a következőket: Kende Zsigmoud lemon idott bizottsági tagságáról s lemondása folytán az albizottságokban megürülő tagsági helyeket NemeBtóthy Szabó Antalra ruházták. Az állandó népnevelési bizottság tényleges megalakítását a kiegészítését egy 8 tagiból álló küldöttségre bízták. Az alispán bejelentette a bizottságnak, hogy a gróf Vay Adám hamvainak Vaja községben e hó 15-én tartandó eltemetésére Szabolcsmegye törvényhatósága u megye törvényhatóságát meghivta s amennyiben az idő rövidsége miatt közgyűlés már nem tartható, az ünnepélyen való részvételre az alispánnál lehet jelentkezni. A gyűlésen még a tanfelügyelő, a pénzügy igazgató s az építészeti hivatal főnöke tettek részletes havi jelentést — Alakuló gyűlés. A felső kereskedelmi iskola felügyelő bizottsága a f. hó 3-án tartott gyűlésen végleg megalakult. E , bizottság jogköre leend intézkedni az iskola őt 'ezes szellemi és anyagi ügyeiben, a vall. ág közokt. ügyi kormány felügyeleti jogának épst f'gben tartása mellett. Az egyhangú választ, lkokat az alábbiakban adjuk közre: A Keres kedelmi Társulat részéről: Páskuj Imre a Tárt'utat elnöke, kereskedő, Teitelbauin Herman,' a Várra. Tnk. pénztár iguzgatóji és Thurn er Albert, a Társulat titkára (pénztáros). A Keresk. és Gazdasági Csarnok részéről: Di*- Kelemen Samu ügyvéd, orsz gyűl. képv.bselliö, u Csarnok elnöke (elnök), Losonczi Jó wef gőzmalmi és társ. igazgató és Beiter Ja kab a Csarnok alelnöke, (ellenőr). Szatmár^Németi szub. kir. város részéről: Jákó Miliály, a Termény bank igazgatója. A szervező bizottság részéről : Bodnár György, kir. tanfelügyelő (alelnök), dr. Fodor Gyula, kir. . tőgimn. tanár és Duuay Sándor, igazgató (előadó és jegyző). E bizottság mellett az eddigi szervező bizottság is fen marad, a mely buzgó munkálkodásával unár eddig is szép sikert ért el. — Tornaegyleti közgyűlés. A szatmárnémeti torna- és vivóegylet e hó 9-én este 6 órakor a kir. katb. főgimnázium torua- ccarnokában évi rendes közgyűlést tartott. A közgyűlés ez alkalommal a tisztikart a következő eredménnyel választotta meg : elnök dr. Fejes István, alelnök Thurner Albert, titkár dr. Csotnay Aladár, pénztáros Litteczky István, művezető Ferencz Ágoston, szertáros Deinkő Sándor, orvos dr. Fekete Sámuel. — Választmány: Asztalos Sáudor, Csányi Lajos, Ferencz Ágoston, Flontás Demeter, dr. Gőbl Alajos, Haller Ferenc, Hol- lósi József, Bartha Kálmán, László Zoltán, Murkó Kálmán, Payka Vilmos, Unger István. — Számvizsgálók: dr. Dómján János, Dunay Sándor. Hatvani Bila, Küszuer Albert. A pénztári jelentés szerint az egylet vagyona 685 kor. 56 fillér. — Eljegyzés- Dr. H e 1 m e c z y Pál ügyvédjelölt a napokban jegyet váltott Böszörményi Zsigmond aranyosme- gyesi nagybirtokos és neje Ferency Ágnes úrnő kedves és müveit leányával, Margit kisasszonnyal. — Esküvő után Amerikába. Érdekes esküvő volt vasárnap délután u szatmári g. katb. templomban. C u 1 1 a y Ferenc helybeli lakos, kertész ipuros, két szép hajadon leányát vezették e napon oltárhoz. A két leány testvér közül Erzsikének C z m o r Vince, Juliskának Serbán János esküdött örök hűséget. Násznagyok voltak : R ó t h Gyulu, Simon István, Papp János és Vodicska N. helybeli tekintélyes iparosok. Az esketési szertartást Hubán Gyula gör. katb. lelkész végezte, aki igen szép beszédet intézett az uj házasokhoz, majd megható szavakban, az érdekeltek és a templomi közönség könnyei között búcsúztatta el őket hazájukból. Az uj házasok néhány nap múlva hajóra ülnek és kivándorolnak Amerikába. Halálozás. Vértes (Friedmann) Mór joghallgató, a ki négy évvel ezelőtt a helybeli kir. kath. főgimnáziumban jelesül érettségizett, f. hó 10-én meghalt Budapesten a lipótmezei tébolydában, ahová csak pár héttel előbb szállították be, mint elmebeteget. ■ Érdekes közgyűlés. Ennek a közgyűlésnek voltaképen abban áll az érdekessége, hogy nem lett megtartva. Nagy- Somkuton történt a dolog, hol a 40 tagból álló községi képviselőtestület e bó 1-re gyűlésre volt összehiva. A napirendre 12 érde- dekes tárgy volt kitűzve, de az összes közgyűlési tagok, mintha csak összebeszéltek volna, egy szálig távol maradtak a gyűléstől. — Népiskoláink. Szatinár vármegyében ez évben 401 elemi iskola volt 581 tanitóval, magyar tannyelvű 255, vegyes 77, tiszta román 69. 1904-ben volt 16 ál lami iskola, 3117 mindennapi és 1156 is métlő iskolakötelessel; az iskolák fenntartása 109,300 koronába került; a folyó évben már 37 községben volt állami iskola 8469 mindennapi és 2097 ismétlő tankötelesek. — A vármegyei tisztviselők fizetésrendezése. A legujjobb fizetésrendezés nemcsak az állami, hanem a vármegyei tisztviselőkre is kiterjedt és gróf Hadik János, belügyi államtitkár már alá is irta, és ki is adta az erről szóló rendeletet, amelyben a vármegyék alispánjai fölhivatuak, hogy az életbeléptetett illetményekre jogosultak névsorát és jogosultak kielégítésére szükséges összegek kimutatását haladéktalanul terjesszék fel a belügyminiszterhez, aki azután gondoskodni fog róla, hogy az állam- pénztár az állami javadalmazás kiegészítésére szükséges összeget folyóvá tegye. Az összes illetmények épp úgy, mint az álfam- bivutalnoknál visszamenőleg julius hónap elsejétől fogva utalványoztatnak. A fizetések ilyetén uj rendezése folytán a vármegyei tisztviselők törzsfizetései a következőképen alakulnak: VI. Fizetési osztály: Alispán. Alapfizetés 6400 korona, ötévi szolgálat után 7200 korona, tiz évi szolgálat után 8000 korona. VII. Fizetési osztály: Főjegyző, árvaszéki elnök, főügyész és az előléptetett főszolgabirák. Alapfizetés 4800 korona, öt évi szolgálut után 600 korona. VIII. Fizetési osztály: Főorvos, I. oszt. aljegyzők főszolgabirák, árvaszéki ülnökök. Alapfizetés 3600. öt évi szolgátat után 4000, tiz évi szolgálat után 4400 korona. IX. Fizetési osztály: Alügyész, (árvaszéki ügyész), II. oszt. aljegyzők, I. oszt. szolgabirák, levéltáros, irodaigazgató. Alapfizetés 2600 4 évi szolgálat után 2900, 8 évi szolgálat után 3200, 16 évi szolgálat után 3400, 20 évi szolgálat után 3600 korona. X. Fizetési osztály : III. oszt aljegyzők, II. oszt szolgabirák, árvaszéki fogalmazók, vármegyei alorvos, járási orvos, a)levéltáros (levéltári segéd), közgyám, irodatiszt, nyilvántartó, iktató, kiadó, irattáros, (árvaszéki levéltáros), sortáros. Alapfizetés 2000, 4 évi szolgálat után 2200, 8 évi szolgálat után 2400, 16 évi szolgálat után 2600 korona, 20 évi szolgálat után 2800 korona. XI. Fizetési osztály : írnok, lajstromozó, segédnyilvántartó, segédkiadó, segédiruttáros, (irattári segéd), segédgyám, várnagy, kaszárnya-felügyelő, könyvnyomdavezető. Alapfizetés 1400 4 évi szolgálut után 1600, 8 évi szolgálat után 1800, 15 évi szolgálat után 2000, 20 évi szolgálat után 2200 korona. — A jövő évi primadonna. Ilyenkor a színi idény közeledtével a színházlátogatók, ha az előlegee színházi jelentésen a régi primadonna neve helyett újnak nevét rassák | tagok névsora között, kíváncsian rik a fejükét, vájjon milyen lesz az uj csillag, vájjon megtudja-e úgy vesztegetni a közönség szivét énekével, játékával, mint a hogy a régi tudta. — Hogy fölcsigázzuk az érdeklődést az uj primadonna iránt, itt közöljük laptársunknak, a Deési Hírlapnak véleményét róla. „Komáromi Gizi egyike azoknak a keveseknek, akiket a természet igazi elragadó bájjal és a szeretetreméltó- ság nem közönséges mértékével áldotta meg, akiket a színpadra praedestinált s akiknek pályáját már eleve virággal szórta tele mosolygó sorsuk; csupa szív, csupa kedély s temperamentum ez a művésznő és azonkívül nem kicsinylendő adományai a hizelgi fülbemászó hang és páratlan jártasság a színpadon. Nem azért játszik csak, mert színésznő, hanem azért, mert ő arra született, hogy énekeljen, láncoljon, nevessen. Igazi szivet melengető derű jelenik meg vele a színpadon, ahova magával hozza igazi bájos ifjúságát és pompás kedélyét. Nem csoda, hogy mihelyt megjelenik, egyszerre őt nézi, bámulja mindenki, minden figyelmet ő maga köt le; megjelenésével, egy meghajlásával, egy bájos mosolyával elűz minden komorságot s magával ragad mindenkit, mig egy- egy tapsorkán közepette el nem tűnik a színfalak mögött.“ — Óhajtjuk, hogy laptársunk kritikusa ne nagyitó üvegen keresztül nézte légyen a primadonna jó tulajdonságait. — Homokgödörbe balt kisleány, Csengerben Lipták Jánosné Erzsi nevű 8 éves iskolába járó leánya szombaton délben az iskolából haza menve, több társával kiment játszani az úgy nevezett „Halomra a honnan az egész község a homokot hordja. A kis Erzsiké oly szerencsétlen pillanatban szuladt le egy már aláásott homokgödörbe, hogy alig ért le, a felette álló, aláásott föld loszukudt s maga alá temette, Mire ki vették, halott volt. Az eset felett a községben általános a részvét, annyival is inkább, mert édesapja Amerikában van. A szerencsétlen gyermek feltűnő szépség volt. * — Éjjeli osendháboritás. Egy idő óta napirenden vaD, hogy éjjelenkint duhaj legények dalolva, kurjongatva vonulnak végig egyes utcákon, miáltal a békén nyugvó polgárok éjjeli nyugalma nem kis mérték ben van káborgatva' — A Kinizsi-utcai és környékbeli lakókat pedig az iparos tanulók féktelen viselkedései oly nagy mértékben zavarják, hogy már elviselhetetlen az állapot. Tisztelettel kérdjük a főkapitány úrtól, hajlandó-e az adófizető polgárság nyugalmának megóvása végett óvintézkedéseket életbeléptetni P — Nyári zivatar. Nagy-Szőlősön szombaton d. u. 5 órától egész éjszakán keresztül tartó nagy nyári zivatar volt villámlással és menydörgéssel. A villám becsapott báró Perényi egyik csürjébe s azt egészen elpusztította. — Meglopott színésznő. Holéczi Ilonát, a körűnkben is általánosan ismert drámai hősnőt, ki több Ízben volt a szatmári színtársulat tagja, a napokbuu bpesti lakásán cselédje érzékenyen megkárosította; el lopta a művésznő több ezer korona készpénzét, ruhaneműit és összes ékszereit. A tel je8en kifosztott művésznő az esetről jelentést tett a rendőrségen, a tolvaj cselédet azonban nem kapják sehol. — Hat kilométer a vonat alatt. Borzalmas szerencsétlenség történt, a múlt héten e hó 5-ón este a nyíregyháza—mátészalkai vonaton. Egy ember ittas állapotban két kocsi közé esett a mely 6 kilométer távolságra vonszolta magával. A szerencsét- lenség akkor történt, a midőn a vicinális Káliét elhagyta és a holttestet a kállósem- jéni kazán tiszti tó gödörben találták meg másnap reggel. Az esetről a következő részletes tudósítást kaptuk. Juhász Pál a Nyirbáltok mellett levő Lebuj tanyai dohányos 4-én bement egyik társával Nyíregyházára, hogy az útlevelüket megsürgessék, mert Amerikába készültek. Másnap taligán mentek át Kálióba, a hol jól felöntötték a garatra. Itt Juhász elhagyta a cimboráját, kiment az állomáshoz és felszállott a Szulka felé menő esti vonatra. Bizonyosan a friss leaegő jótékony hatását akarva élvezni nem maradt bent a kupéban, hanem ki ment a kocsi perroujéra, a honnan, alig hogy a vonat elindult a kerekek közé esett. Szerencsétlenségére a fűtő készülék csapjába a uadrágszijjáuál fogva fennakadt és így a vonat téljes 6 kilométer távolságra hurcolta Juhászt, aki az esés után pár percoel ki- szenvedett. A kállósemjéni állomás egyik kazántisztitó gödrében találták meg másnap reggel az irtózatosan megcsonkított hullát. Feje ás két lába félig el volt koptatva, oldalán szintén rettenetes seb tátongott. Juhászt felesége és öt gyermeke gyászolja. — Társadalmi élet Nyíregyházán. Példa gyanánt említjük meg, hogy Nyíregyháza egyike azoknak a vidéki városoknak, melyekben a társadalmi élet leglüktetőbben s a leghelyesebb irányban mozog mindig van benne valami egészséges társadalmi mozgalom, vagy megnézésre igazán érdemes látványosság. Különösen a „Bessenyei kör* fejt ki nagy agilitást, mely tételenként a legmagasabb színvonalon áll mü- vészeetélyeket szokta rendezni a legkitűnőbb budapesti szinészek' és Írók közreműködésével. Az idén első müvészestélye e hét végén lesz s azon Góth Sándor, V. Kraramer Teréz, G. Kertész Ella, Molnár Ferenc és Po- lonyi Elemér fognak szerepelni. Épen a mái napon nyilik meg Nyíregyházán egy képki- állítás, melyen a legkitűnőbb magyar festők hosszú sorozatának képei láthatók. Szóval a nyíregyházai közönségnek minden tekintetben elsőrendű művészi események élvezésében lehet része. — Elitéit nőosempéas. Máramaroe vármegyében a kivándorlás ürügye alatt űzött leánykereskedés az utóbbi időben ismét élénkülni kezd. Különösen a zsidó leányokat szállítják nagy számban Amerikába, hol erkölcstelen nyilvános házakban helyezik el őket. A mdramarosszigeti határkapitányság több ily nőcsempászeti ügyben nyomozván, sikerült fogást csinált a napokban ifj. Dr. Mihályi Péter határszéli rendőrkapitány a felső-visói kirendeltség vezetője Havasrae- zőn, a bol Stern Máriát tetten érte, a midőn több havasmezői, felsővisói és mávarna- ro88zigeti fiatal leányt akart Amerikában tartózkodó bátyjával közösen nyitott vendéglőjükbe kicsempészni. A kiszöktetni szándékozott leányokat a szülőkhöz visszavitték, Stern Máriát pedig 15 napi fogházra és 200 korona péuzbüntetésre Ítélték. — A kabalisztika segélyével minden név éa születési év részére szerencsesorsjegyeket helyezett el pecsét alatt a Kiss Károly és társa bankháza (Budapest, Kossuth Kujos utca 13.). Mindenki kihasználhatja az alkalmat 1 írja meg nevét, születési évét és a Kiss bankház azonnal elküldi a pecsét alatt lévő szerencsesorsjegyet. Köztudomású, hogy a Kiss bankház által már sok ezer család lett gazdag és boldog. Kísérelje meg szerencséjét mindenki Kies-nél, mert Kiss szerencséje nagy! — Weisz Gyula gyapjúszövet kereskedő hirdetésére felhívjuk a n. é. közönség szives figyelmét. Nevezett cég elismert szolidsága és a szövetek szakszerű megválasztásit folytén bizalmunkat megérdemli. (1 — 3) — Kálivoda János gép-javitó műhelye Szatmáron, Attila-utcán. Elvállal : bicikli javításokat és felszereléseket, továbbá többféle kivitelű mechanikai munkálatokat. Bicikli alkatrészeket uj és használt kivitelben olcsó árak mellett közvetít. — Mindnyájunknak el kell menni Szatmáron a piacra Dr. Lengyel Márton ur házába Deáktér 9. Pannonia- szálloda és Vajda üzlete mellé, mert oda lett áthelyezve Néhma kávé, tea és rum kizárólagos üzlete. — Kényszeritsiik-e a gyermekeket az evésre? Semmiesetre sem 1 Az általánosan ismert Somatose segittégével föltétlenül sikerül a kicsinyeknél természetes és egészséges éhaégérzetet kelteni, az emésztést fokozni és hizókura alkalmazása nélkül az erőt fokozni. Oly gyermekeknek, akik emésztő betegségek következtében elerőtle- nedtek, üdülők, skrofuláBok és tüdőbajosoknak a Somatosa elsőrangú erősítő ezer. Főképen folyékony edes állapotában a Soma- toset az ily betegek szívesen beveszik. (4—5) — Vásároljunk osztály sorsjegyet a szatmári m. kir. főtőzsdében, hol a t. vevőközönség pontos és figyelmes kiszolgálásban részesül és a nyeremények azonnal ki lesznek fizetve. Sorsjegyek árai: 1 egész 12 K, 7,-ed 6 K, x/4-ed 3 K, ^g-ad 1 K 50 fillér. Húzás 1906 november 22—23-án. 3—4 MŰI ... Kérjünk! határozottan .. I AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHA1TŐSZER.re».« 11