Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-23 / 43. szám
Melléklet az 1906. évi 43. számhoz. 8ZATMÁB Í8 VIDÉKE. Gyuláné, dr, Gőbl Alajosné, dr. Foder Gyu- láné, dr. Haraszthy Béláné, Szombnthy Ödönné, Salamon Jánosné, Szűcs Jószefné, dr. Hantz Jenőné, Asztalos Sándorné, dr. Nagy Barnáné, Bakó Ignáczné, Tombori Yirgilné, Ekkor Jánosné és Vojnár Isvánné. Lapunk zártakor vesszük a hirt, bogy a női küldöttség fenti tagjai közül csak azok fognak részt venni, ! a kiknek Kassán rokonaik vagy ismerőseik vannak, miután az idő előrehaladottsága miutt az elszállásolásról gondoskodni nein lehet. — Diákok Rákóczi temetésén. A helybeli két főgymnasium növendékei is részt fognak venni a Rákóczi Ferenc temetésén. A r. kath. főgymnáziumból 6 tanár vezetése alatt 46 növendék, az ev. ref. főgymnáziumból pedig 4 tanár vezetése alatt 33 növendék fog elmenni. Az indulás szombaton lesz, ngy hogy vasárnap Kussa város nevezetességeit is megszemlélhessék. Szállást és ellátást á felső reáliskolában kapnak. — Rákóczi-ünnepóly a felsőbb leány-iskolában. Az ev. ref. felsőbb leányiskola és tauitónőképző intézet növendékei november hó 28 án Rákóczi emlékezetére ünnepélyt rendeznek. Az üunepólyre, melynek műsorán szavalatok, zeneszámok és em- lékbeszéd lesznek, meghívókat is fognuk ki-, bocsátani. — Városi kiküldöttek a nagy- SZŐlŐsi szoborleleplezésnél. Báró Percnyi Zsigmondnak, szabadságharcunk egyik vértanújának szobrát holnap leplezik le Nagyszőlősöli A • leleplezési ünnepélyre városunkból a tanács A r o k b á t y Vilmos tanácsost és F e r e n c z Ágoston - tanácsjegyzőt küldte ki. — A püspök a kath. főgimnáziumban. Dr. B o r o m i s z a Tibor szatmári püspök e hó 18-án látogatást tett a kir. kath. főgimnáziumban. Megtekintette n gimnázium összes helyiségeit .s az egyes osztályokban Iátogutá9t téve, kérdéseket is intézett. A tapasztaltak felett legnagyobb megelégedését fejezte ki. — Templomszentelés. A b. e. Mész lényi Gyula püspök és dr. Kádár Ambrus prelátus kanonok által Németiben épitett és szent Jánosról nevezett kath. templomot dr Boromisza Tibor püspök november l-én Mindenszentek napján fogja ünnepélyesen fölszentelni. — Uj vármegyei tisztviselők. Szutmárvármegyéuek e hó 18-án Nagyká rolyban tartott közgyűlésén a megüresedett tisztviselői állásokra a következőket választották meg: A mátészalkai főszolgabírói állásra P é c b y Lászlót választották meg 199 szavazattal dr. Komoróczy Iván 120 szavazatával szemben. Csengeri főszolgabíróvá nagy többséggel dr. K é p e s s y László lett megválasztva Kerekes Zsig- monddal szemben. Szinérváraljai főszolgabíró Bay Miklós lett, a ki dr. Galgóczy Árpádnál 30-al kapott több szavazatot. Árvaszéki ülnökök Kozma Gergely és K o noróczy Iván lettek. Első aljegyző lett M a n g u Béla, másod aljegyző Kerekes Zsigmond, III. aljegyző Madarassy István, IV. aljegyző Kende Péter, V. aljegyző Szintay Gábor. A megüresedett két szolgabirdi állásra egyhangúlag Kálluy Szabolcsét és N. S z u b ó Istvánt választották meg. Első osztályú szolgabiróvá G u 1 á c s y Tibor lett előléptetve. — Uj OrVOB. Lakatos Mihály, végzett orvostanhallgatót a szatmári főgymná- zium volt jeles növendékét f. hó 20-áu avatták az orvostudományok doktorává Budapesten. — Az ügyvédi kamarából. A szarmárnémetii ügyvédi kumuru O 1 s a v s z ky Gyula dr. nagystílűk úti lakos ügyvédet a reáruházott gondnoki tiszt alól felmentette s helyette néhai Dragosiu László volt nugysomkuti lakos ügyvéd irodája részére gondnokul Sí m o n Miksa dr. nugysomkuti lakos ügyvédet rendelte ki. Timár Zsigmond dr. ügyvéd irodáját Halmiból Szatmár-Néme- tibe helyezte át. Kovács János ügyvéd iro- dáját Szntmár-Németiből Lázáriba helyezte át — Tanügyi áthelyezések. A val lás és közoktutasügyi miniszter Bős sin né , Scheffer Emília helybeli áll. iskolai tanító nőt Mádra'. Hankisz Blanka mádi áll. isk tanítónőt szatmári kültelki áll. iskolához helyezte át. — Iparkamarai tagok. A deb cent kereskedelmi és~ iparkamara tagjaiul városunkból meg választották Jákó Mihályt és Bölönyi Lászlót, póttagokul Páskuj Imrét és Szentivdnyi Károlyt. — Áthelyezés. A debreceni kir. tábla elnöke dr. M u I d o v á n Ferenc nagybányai járásliirósági joggyukornokot díjas joggyakornokká nevezte ki e u szatmári kir. törvényszékhez áthelyezte. — Rákóczit vivő vasút, A Rákóczi hamvait szállitó külön vonat Budapestről indul október 28-án este 7 óra 50 perckor, Szerencsre,28-én érkezik éjjel 12 óra 15 perc?- ott 30 percig ál), 12 óru 45 perckor tovább indul, Sárospatakra érkezik 1 óra 39 perckor, itt 20 percet vár s 1 óra 59 perckor tovább indulva 2 óru 11 perckor ér Ujhelybe, ahol 40 percet vár és 2 óra 51 perckor megy Szalánc és Bárcán keresztül Kassa felé, a hova 5 óra 16 perckor érkezik. — Kettős eljegyzés. Városunk intelligenciájának egyik köztiszteletben álló tagja Kovács Leó nyug. honvédezredes házánál szombaton este szűk családikörben kettős eljegyzési ünnepélyt tartottak. Ekkor volt a ház mindkét bájos leányának eljegyzése. A nagyobbik leányt, Leonkát Molnár Imre dunagőzhajózási kapitány, a kisebbiket Margitot pedig dr. Veróczy Ernő helybeli ügyvéd jegyezte el. — Esküvő. Kardos Mór és K u- 1 o c s a i Margit e hó 21-én d. u. 3 órakor tartották a szatmári izr. templomban esküvőjüket. — Elhunyt jogtanár. K ó r ó d y Sándor máramarosszigeti jogakadémiai tanár e hó. 18.-án Mezőkaszonyban 63 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Hulála általános, nagy részvétet keltett. — Jótékony adomány. A városunkban elhelyezett s állami gondozás alá tartozó gyermekek számára u nagyszőllősi gyermek men hely 40 öltözet ruhát küldött, nelyet dr. Vajay Imre kerületi orvos és Papp István rendőrtiszt a városházán október 18-án osztott szét. — Gyerekes ízetlenség. A „Szat márvár megye'4, mely legutóbbi számában „a szent remegés lázas szavaival ir a büszke gondolat veszélyben forgó koronájáról: a szabad sajtóról“, mindjárt u szabad sajtó firmája alatt kibocsátott émelygős öltdicséretek után, mintegy dokumentálandó, bogy mennyire át van hatva a szabad sajtóról elmondott frázisoktól, „Szatmár város gavallériája“ címen ismét velünk foglalkozik. Eltekintve attól, hogy a mit elmond, nem felel meg a valóságnak, s a hang, a miben elmondja, durva és ízetlen, különösnek találjuk nevezett lap magatartását azért, mert utóbbi időben szinte sportszerüleg utazik városunkra, holott az ő kitűzött célja az alkotmány bástyáinak véde'mezése, a mely magusztos munkájában az ördög sem háborgatja. Ajánljuk figyelmébe „A toll haramiái“ címen leközölt vezércikkét, mert hidje el nekünk, hogyha tovább fog haladni a megkezdett utón, egy megítélés alá kerül az általa hangoztatott fürge fajjal, melynek a sajtó nem hivatás, de egy uj üzletág, a melyből pénzelni lehet. — Nőegyleti estély a színházban, A jótékony nőegylet a jövő hó első felében, — valószínűleg 10-én hangversenyt endez a színházban. A műsor még nincs ugyan teljes egészében megállapítva, azon-, ban azokból a részletekből, melyeket sikerült a műsorból megtudnunk, lehet következtetni, hogy minden tekintetben érdekes lesz. Szinre- kérül ez alkalommal 2 egy felvonásos vígjáték; az egyiknek cime a „Hófúvás“ a másiké az „Egyetlen leány.“ Ezekre már javában folynak a próbák. Úri társadalmunkban most kitűnő erők jöttek össze, a szerepek igen jó kezekbe kerültek s ez biztosítja azt, hogy az előadás nivója jóval felül fogja haladni az ilyen előadások „mű kedvelő“ színvonalát. Kiemelkedő pontjai lesznek a programmnuk Papp Béláné úrnő szavalata és a Vityiné Nagy Ella úrnő állal előadott prológ. Mindketten annyira általánosan ismert és kedves, valóban hivatott műkedvelők, hogy szereplésüket mindenki bizonyára örömmel üdvözli. A rendezőségnek sikerült közreműködésre megnyerni Szentimrey Emmi urhölgyet is, aki zongorajátékkal fog hozzájárulni a hangverseny sikeréhez. Városunkban még nem szerepelt ugyan, de Budapesten, ahonnan jön ez alkalommal Szatmárra, általánosan ismerik művészetét. Az utóbbi időben Angliában tartózkodott s zongorajátékával ott is nagy sikereket aratott. Legérdekesebb lesz azonban a buba vásár. A nőegylet vezetősége minden évben valóban zseniulisun gondol ki valamit olyat, amit még nem láttunk, ami az újság ingerével bir, ami szórakoztató, kedves és hasznos is, — mert vonz. Apró emberkék lépnek ez alkalommal a világot jelentő deszkákon a lámpák elé, -r— a gyerekek. Felöltöztetve babajelmezekbe. Eddig körülbelül hetven gyermek jelentkezett, de valószínűleg százan is lesznek a színpadon ez estén. Ami elképzelhető jelmez van, az tniud képviselve lesz. A nemzeti viseletek a magyartól japánig; a társadalom alakjai a huszártól a kéményseprőig mind mind ott lesz,-csak hogy kicsiben. leinké kis ember frukbatt, cilinderesen udvarol egy ici-pici tündérlcánynuk, Curnevál a Mikulással társul og s Lucifer egy királynő mellett — sir, egy kis cukorért; és igy tovább, kitudná elszáinolui, mikor még nem is láttuk. A.z iskolák vezetősége szívesen ad engedélyt a gyermekeknek erre tíz alkalomra, mert ez lévén az első számok egyike, fél kilencre akár haza is mehetnek a kis szereplők. Az egész estére már nagyban készülnek. A szereplők már próbálnak, sőt Lővy üzletében a jegyek is elŐjegyezbetők. Úgy véljük régen nem volt ilyen sikerüli estélye a Nőegylctnek. — Lorántffy estély. A Lnníutffy Zsuzsántta egyesület f. hó 31-én este 6 órakor tartja’ első estélyét a ref. főgimnázium tornacsarnokában a reformáció emlékére. Az estélyen közreműködnek: Dr. Fekéskházy Gyula kir. törvényszéki bíró felolvasással, Császy László ref, főgimnáziumi tanár szavalattal s a vegyeskar énekszámokkal. Az estély iránt, a mely ez idényben első, nagy érdeklődést mutatnak a Lor&nffy-estélyek szokott látogatói. — A nőnövelde mulatsága. Még ugyan nem áll épen a küszöbön ez a mulatság, azonban már most jó előre megsúghatjuk mindazoknak, akiket érdekel, hogy az ev. ref. felsőbb leányiskola és tanitónőképző intézet decemberben, a szorgalmi idő utolsó estéjén mulatságot fog rendezni. A mulatság hangversennyel és bazárral lesz egybekötve s ez évben a Vigadóban lesz megtartva, amely újítást bizonyára örömmel üd- vözlik mindazok a táncosok, akik a növel- déttek egyéb tekintetben a múltban is mindig kitűnő sikerű mulatságain amiatt szoktak panaszkodni, hogy a növelde szűk helyiségeiben táncolni nem valami kényelmesen lehet. — Táncmulatság Sárközön. A Sárközi és Sárköz-Újlaki ifjúság u sárközi kaszinói könyvtár alap gyarapítására f. évi november hó 11-ik napján a „Rózsabokor“ összes termeiben zártkörű táncmulatságot rendez. Belépő dij: személy-jegy 2 K., család-jegy 5 K. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetésck köszönettel fogadtatnak. Meghívó kívánatra előmutatundó. Rendezőség: Hamvay Gyula pénztárnok Fényes Jenő cigánybiró, Bányay Zsigmond, Benedek József, Fényes Antal, Gachal János. Gál 1st ván, Gotsman Jenő, Lázár Dezső, Móuus A. Sándor, Morotz Elemér, Oláh Sándor, Pet- ricsuk László, Vass Sándor. — Próba-bál.Urbán János tánctanitó és egy nagyszámú fiatalemberekből álló bálrendezőség f. évi október hó 28-án, vasárnap, u Vigadó összes termeiben zártkörű táncz főpróba-bált tartanak. A mulatság kedélyes része a következő: 1. Nyitány, énekli egy műkedvelő társaságiból alakított dalkar. 2. A tanítványok bemutatják az összes betanult táncokat. — 4. Konfette és szerpentin csata. 5. Női szépségverseny. — 6. Világposta levelezés. Kezdete este 7 órakor. Személyjegy 1 korona. Családjegy 3 korona. — Árvák felvétele. A nőegyleti árvaházban nov. 1-től két hely üresedésben jővén, oda két árva leány, 6—12 évesek felvétetnek. Jelentkezni lehet keresztlevéllel az egyleti elnökségnél. — Uj gyógyszertár Mátészalkán. A vármegyei közgyűlésen a törvényhatósági bizottsági tagok 16 szóval 11 ellenében a mellett foglaltak állást, hogy Mátészalkán egy uj, második gyógyszertár létesítendő. — A főkapitány felhívása. T a u- k ó c z y Gyula városi főkapitány a napokban felhívást intézett u város közönsögéhez arra nézve, hogy annak az általános örömnek, mely a Rákóczi-ünnepélyek napjain a nemzetet áthatja, külső kifejezése céljából a háztulajdonosok okt. 26-tól 30-ig, tűzzék ki házaikra a nemzeti lobogót. — Viriliseink névjegyzéke. A legtöbb adófizetők névjegyzékét az igazoló vá[asztmány 1907. évre a következőleg állapította meg: Márkus Márton 3331 K 83 f, *Dr. Keresztszeghy Lajos 2537 K 72 f., *Dr. Lengyel Márton 1924 K 20 f,, “Dr. Antal Sándor 1715 K 12 f. uj., Klein Vilmos 1683 K 80 f., “Dr. Nagy Barna 1652 K 84 f., Halmi János 1517 K., “Dr. Frieder Adolf 1459 K 34 f., Schwartz Albert 1378 K 42 f., “Dr. Török István 1267 K 48 f., Fried Emil 1196 K 39 f., ösztrreie- her Tóbiás 1161 K 71 f.,' Rosenfeld Miksa 1111 K 80 f., “Korányi János 1094 K 6 fi, “Jákó Sándor 1092 K., “Bossin József 1042 K 40 f., Heinrich Viktor 1025 K 34 f., Lengyel Károly 1004 K 80 f., “Dr. Le- hotzky János 1002 K 64 f., Rothbart József 961 K 40 f. uj., “Litteczky. Endre 934 K 12 fi, Reiter Béla. 927 K 13 f., M.u-ko- vics Ignác 915 K 24 f., Markovics Májer 914 K 20 f., Sz. Török János 914 K 60 fi, “Dr. Farkas Antal 873 K 63 f., Antal Kristóf 861 K 77 fi, Beer Mór 847 K 88 f., “Unger Ullman Sándor 818 K. uj, Kovács Ábrahám 817 K 4 f., Kovács Leo 803 K 59 fi, Roóz Samu 802 K 46 fi, Roóz Gyula 802 K 46 f., “Dr. Haraszthy Béla 799 K 38 fi, “Jankovics János 790 K 52 fi, Wal- lon Lajos 789 K 34 f., “Dr. Papolczy Gyula 776 K., “Dr. Muhy Zsigmond 773 K 66 fi uj. Póttagok: Freund Ezékiei 769 K 85 fi uj, Fogarasi Sándor 761 K 8 fi, Ko- lozsváry Károly 728 K 15 fi, “Bölönyi László 707 K 22 f. (A csillaggal jelzettek adója törvényes alapon kétszeresen ván számítva.) — Lóversenyek a vidéken. Aradon október 20 és 21-én, Nagykikindán október 27 és 28-án, Alagon nov. 3, 4 és 6-án. A közigazgatási bíróság két határozata. A közigazgatási bíróság leg-' utóbb tartott ülésében két nagyfontoseágu határozatot hozott. A határozatokra a Hajdú vármegyei alispánválusztás és az újvidéki főügyész választás szolgáltatott alkalmat. Hajdú vármegye rendkívüli közgyűlésen töltötte be az alispánt széket, s azért a Választást megfelebbeztók. A közigazgatási bíróság Wlassics Gyula elnöklete alatt Nagy János előadása alapján a felebbezést elutasította, s kimondta, hogy a rendkívüli közgyűlésen eszközölt választásnak ugyanazon érvénye van, mint ha rendes közgyűlésen történt volna a választás. — Az újvidéki főügyészválasztást azért felebbezték meg, mert a polgármester elnökölt u választó közgyűlésen. Az közigazgatási bíróság azzal az indoklással, hogy a polgármesternek nincs joga főispánt jogokat gyakorolni, a választást megsemmisítette. — A bíróság szünete. A Rákóczi- ünnepre való tekintettel Polónyi Géza igaz- ságügyminiszter utasította az ország összes bíróságait, hogy e hónap 28, 29. és 30-ik napján ne tűzzenek ki tárgyalást, ha pedig e napokra már volt kitűzve tárgyalás, halasszák el minden oly esetben, amely ezt az ügy természete megengedi. — Takarékpénztárak egyesülése. A Szinérváraljai Takarékpénztár Részvénytársaság legközelebb egyesülni fog a Szatmárvármegyei Takarékpénztárral. Az egyesült takarékpénztárak Szinér váralján fiókot Dyitnak. —- Kossuth rumnak nincsen párja, magyar issza, magyar gyártja. Eredeti 1 literes, V2 és 7i literes palackokban kizárólag kapható Szatmáron: Kaufman Ignác urnái. — Rákóczi emlékfüzet. II. Rákóczi Ferencz és bujdosótársainak hazahozatala alkalmával rendezendő országos ünnepségekből a tanintézetek is kiveszik a maguk részüket. Szerte a hazában oly nagyszabású iskolai ünnepélyeket tartanak, melyek alkalmasak a zsenge nemzedék — e jövendő Magyarország — szivében, lelkében fölébreszteni, ápolni, erősíteni a haza és a haza nagyjai iránti olthatatlan szeretetet; emlékébe vésői a namzeti mártírok neveit, mar- tirságuk történetét, hogy tanulja tisztelni, szeretni, áldani az ősök emlékét s imádni a hazát, a melynek határain kívül nincs számunkra hely.. . Hogy e rendezendő iskolai ünnepélyek progratnmja mennél gazdagabb, mennél egyöntetűbb legyen, hogy az aránylag rövid előkészületi időt mind a tan- férfiak, mind pedig a tanulók jobban fölhasználhassák, munkáját megkönnyítsék; a tankönyvvállalatairól ország szerte iámért Polatsek-féle könyvkereskedés (Temesvár) úgy az elemi, mint u polgári és köz'épisko- < - Iák igényeinek megfelelő s rendkívül gazdag tartalmú „Rákóozi-emléktüzet“-eket adott ki. A füzetkéket a vallás- és. közoktatásügyi miniszter 36.791. sz. a. k. rendeleté alapján Szeghalmi Gyula polg. isk. tanár állította össze, kinek nem egy tudományos és szép- irodalmi munkájáról volt már alkalmunk lapunk hasábjain megemlékezni. A 32 olda- ,, ,, las népiskolai kiadás példánya 24 fillér; a polgári és középiskolák számára készült 48 oldalas kiadás pedig 36 fillér. Megrendelések a Polatsek-féle könyvkereskedésnek Temesvárra küldendők. — Uj zenok&r. Lasztóczi György és Bornemisza Dániel jó hírnevű prímások vezetése alatt egy igen jól szervezett cigány- zenekar működik városunkban, amelyet a társasösszejövetelek, asztaltársasagok által rendezendő estélyek, eljegyzési és lakodalmi ünnepélyek és táncmulatságok rendezőinek figyelmébe ajánlunk. A zenekar 12 első rendű tagból áll és bármelyik elite-bálon is megállja helyét. — Anyák, hogy néz ki a gyermeketek? Hu nincs étvágyuk, ha gyengék vagy sápkorosak, adjatok neki vus-somatoset. A gyors vérképzés képessége mellett fokozza a vas-somatosc az étvágyat, a testi erőket és megszünteti a sápkórt, vérszegénységet, a fáradtságot és gyöngeséget. A sápadt arcszint virágzó rózsás szin váltja fel. — Eladó szőllők. Néhai Vásárhelyi Miklós-féle, Szatmárhegy, Nagyhegyen fekvő szöllö-b'.rtokok szabadkézből örökáron eladók. Értekezhetni: Csolosz Pálnál, a „Szatmári Gőzmalom Társulat“ irodájában és Kinizsi-utca 40. sz. alatt. — Ingük József elsőrangú, polgári papi és egyenruházati üzlete Szatmár városház épület. E megbízható céget ajánljuk a nagyérnemü közönség becses pártfogásában, hol mindennemű polgári öltönyök, papireve- rendák, katonai egyenruhák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben beszerezhetők, bármely csapattesthez tártozó egyéves önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. — Könyvelés- és pénztár-kezelésben jártas kisasszony nagyobb üzletbe felvétetik. — Cim a kiadóhivatalban. • — Ingyen Naptári 1907. évre szóló | 400 oldalas nagy képes naptárt kap az a ki Néhma Ferenc órás ékszerész és látsze- rész üzletéből Szatmár (Deák-tér Vécsey- ház) 5 K. árut vásárol. — Árjegyzék bér- mentve. Mindennapi használatra legjobb a pontosan szabályozott „V asuti óra ára 9 Korona. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Dr. Tanódy Endre. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János.