Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-21 / 34. szám
SZATHÁR ÉS VIDÉKE. mosok kerültek a múltkor a caendőr»ég kezébe. kikről kiderült, hogy Kovács Abrithám fiikereskedő fatelepéről több Ízben loptak deszkát. — Iskolai értesítés. A szatmárnémeti, püspöki róin. kath. elemi fiu-népisko- lába a tanulók beiratása az 1906—1907. iskolai évre szeptember hó 1., 3., 4. és 5.-én történik délelőttönkint 8 órától 11 és fél óráig. — Fölkéretnek a szülők és gyámok, hogy iskolaköteles gyermekeiket és gyámolt- jaikut szíveskedjenek ezen idő alatt beíratni, mert azon időn túl csak fontos okok alapján vehetők fel a növendékek. Hogy az egyes osztályok lultömöttsége kikerültessék, a beiratások első négy napján (szeptember hó 1., 3., 4. és 5.-én) első sorban a helybeli és vidéki rőm. kath. vallásu tanulók lesznek főivé ve, ezután vétetnek lel a másvallásu -növendékek oly száinbun, amint azt a helyi viszonyok osztályonkint megengedik. Az iskolai év ünnepies megnyitása szeptember hó 6-án lesz. A rendes tanítás szeptember bó 6-án délután veszi kezdetét.. Az elemi népiskola első osztályába nem vehetők fel azon gyermekek, ki életének hatodik életévét még nem töltötte be. Az első osztályba való beiratásnál a szatmárnémeti születésű és róni. kath. vallásu gyermekek születési bizonyítványát (auyakönyvi -igazolványét) nem szükséges bemutatni, mivel ezek születésére vonatkozó adatok hivatalból juttatnak el az iskola igazgatóságához. A tanítás teljesen ingyenes. A tanulók sem felvételi-, sem tandijat, sőt a 30 fillér hozzájárulást az őrs/., tanitói nyugdíjalaphoz sem fizetik. A más iskolából jött tannlók nyilvános bizonyit- ványnyal és anyakönyvi kivonatuk, valamint oltási bizonyítványoknak felmutatása után, — a bizonyítvány nélkül jelentkezők a felvételi vizsgálat sikeres kiállása után vétetnek fel bizonyítványuknak, illetve ismereteiknek megfelelő osztályába. A felvételi vizsgálat is teljesen dijmentes. — Javitó és magánvizsgálatok a beírás napján tartatnak. — Magyar gazdaszövetkezetek Amerikában. A Magyar Gazdaszövetség kísérletet óhajt tenni arra nézve, nein volna e lehetséges az Amerikában élő magyarok erkölcsi és gazdasági színvonalát a szövetkezeti intézmények meghonosításával emelni. £ végből irt a canadai főkormányzónak, kérve támogatását és azoknak a törvényes szabályoknak ismertetését, melyek között a szövetkezeti élet mozog. Most érkezett meg a válasz, a mely nem csak a kért adatokat tartalmazza, hanem egyidejűleg. kilátásba helyezi azt is, hogy a főkormányzó az Egyesült Államokban érvényes szabályzatokat is megküldi a GazdaszÖvetkezetnek. — Az erdőőrök fegyvertartási joga. A belügyminiszter egy rendeleté több szolgubirónuk azt az intézkedését, hogy az erdőőrök csupáu szolgálati és nem vadász- fegyverrel lehetnek külön engedély nélkül ellátva, melyek^egyidejüleg elrendelték, hogy a vadászfegyverek, amennyiben azok a kitűzött záros határidő alatt golyós fegyferekkel fel nem cseréltetnek, elkoboztassanak: megsemmisítette és elrendelte,. hogy a felesketett erdőtiszteknek és erdőőröknek szolgálati fegyverükre nézve, szolgálatuk ideje alatt a fegyvertartási engedélyek évről évre hivatalból megujitassanuk. — Szükséges tudnivalók a jövő tanévre nézve. A következő' 1906—907. tanévre úgy az állami elemi, mint az ismétlőiskolákban a beiratások Szatmáron szeptember 1., 3., 4. és 5. napján történnek délelőtt 8—12 óráig. Szeptember 6-ik napján az elemi iskolai tanulók isteni tiszteléten vesznek részt, ennek végeztével lesz a tanév megnyitása és a tanév kezdete ; az isinétlő- iskolábuu pedig 9-éü. A beiratásnál tartoznak felmutatni : 1. Azok, kik uz itteni iskolába jártak, az elmúlt, tanévről iskolai „Értesítő könyvüket“, 2. A más intézetből jövők „Értesítő könyvet“ vagy iskolai bizonyítványt, továbbá születési- és ujraoltási bizo- ■nyitványt. 3. Az uj tankötelesek életkorukat .igazoló születési bizonyitvány t, a mit az anyaköny vvezotői hivatalnál előre szerezzenek be. — Hires orvosok ajánlják az „Oroszlán“ borhoz való vizet, mely jobb a bikszá- dinál és olcsóbb, mert egy félliter 7 krajcár; a legfrissebb kapható Néhmu ^ kávébeho- zutalában S/atmár, Kaziuczi-utca 16. szám. — Utószezon Élőpatak fürdőn. ; Élőpatakon az idén dacára az állandóan tar- i tott mostoha időjárásnak fényes szezon volt; az ország legtávolabbi vidékeiről tömegesen zarándokoltak ezen messze földön hires forrásokhoz. Akárcsak | cseh Karlsbadba, melynek kiimája, levegője, de sok esetben még forrásai sem állják ki a versenyt e fürdővel. Az utószezon beálltával gyönyörű idő köszöntött be. Ez alkuimat felhasználjuk, hogy ■az olvasó figyelmét felhívjuk urna körülményre, hogy | fürdőn 50#/o engedményt nyújtanak mindenkinek az utóidényben és igy a feltűnő olcsó árak mellett a szerény viszonyok között levők is részesülhetnek az itteni fürdőkura áldásaiban. — Az iskolai évad közeledtével olvasóink b. figyelmébe ajánljuk Weisz Izsák „Feh'ér ház“ alatti Antiquár könyvkereskedését, a hol mindenféle tankönyvek használt állapotban igen kedvezményes árban szerezhetők be. (I—3). — A Leszámítoló Bank lapunk mai számában megjelent hirdetésére felhívjuk olvasóink figyelmét. — Eladó borkészleteket nagymennyiségben tart nyilván a Szatmármegyei Gazdasági Egylet titkári hivatala (Szatmár, Verbőczi-utca 5.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állanak. (38—?) — Használt tankönyveket legmagasabb árban vásárol Huszár Aladár könyvkereskedő Szatmáron. — Inglik József elsőrangú polgári papi és egyenruházati üzlete Szatmár városház épület. E megbízható céget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásában, hol mindennemű polgári öltönyök, papireverendák, katonai egyenruhák s teljes katonai felszerelések á legelegánsabb kivitelben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves önkéntesek jutáuyos árban fölszereltetnek. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Dr. Tanódy Endre. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Egy idős úrnő öröme. Gyenge egészsége és rossz étvágya már egészen elgyengítette, úgy annyira, hogy csak a reggeli kávé és az uzsonnái tea tartotta benne az életet, de már azt is mesrunta, mert bárhonnét is hozatta a legfinomabbat mindig oly különös izt talált benne, hogy már kétségbe volt esve s panaszkodott ba- rátnéjának, aki azonnal ajánlotta a kizárólagos kávé- és tea-üzletet. Az. idős úrnő azóta onnan hozatja a ká?ét és teát, kinek jól Ízlett és jó hatással volt, hogy most már mint teljesen egészséges, ajánlja mindenkinek Néhma Lajos József kávébehozatalát S/atiuárou, mivel egyedül ott kaphutó a legtisztább, valódi izü 25 féle pörkölt és nyers kávé, tea és rum a legolcsóbban, mely mentve van minden más idegén áruk szagaitól. Próbálja meg a friss „Néhma keverék“ pörkölt kávét 10 deka 22 krajcár, mert csak egy kávébehozatal van Szatmáron Kazincy- utca 16. szám. 2387/1906. tksz. Árverési hirdetmény kivonat. A fehérgyarmati kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Kovács. István császlói lakos végrehujtutónak, Tuba Zsígmond tőketerebesi lakos végrehajtást szenvedő elleni 80 korona tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében n szatmárnémeti kir. törvényszék u fehérgyarmati kir. járásbíróság területén levő Júnk küzBÖg határában fekvő a jánki 171. ez. betétben A. -|- a. felvett 228. hrszám B. 1. alatt Vg-ed részben Tuba János (nős Tar Amáliával), B. 2. ala it Vg-ed részben Tuba Zsigmond (nŐ9 Kicska Mariával) nevén álló ingatlanra az 1881. LX. t.-cz. 156. §. d. pontja értelmében egészen 800 koronában a jánki 159. sz. betétben A. I. 227/i. hrsz. ingatlanra 70 koronában, a 350. hrsz. ingatlanra 314 koronában, a 881. hrsz. ingatlanra 138 koronában, a 959. hrsz. ingatlanra 134 koronában, az 1122. hrsz. ingatlanra 158 koronában, az 1123- hrsz. ingatlanra 51 koronában. a jánki 159. sz. betétben A. II. 653. hrsz. ingatlaera 112 koronában, a jánki 159- sz. betétből | jánki 262. sz. betétben A. —(— 1, sorsz. alá átvitt 840. hrsz. Kollo- nay László és neje H. Kiss Julianna tulajdonát képező ingatlanra 37. koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy | fennebb megjelölt ingatlanok az 1906. évi november hó 2-ik napján délután 2 órakor Jánk községben a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsáránuk 10°/#-át vagyis 80 K, 7 kor., 31 kor. 40 fill., 13 kor. 70 fill., 13 kor. 40 fill., 15 kor. 80 fill. 5 kor. 10 fill., 11 kor. 20 fiit, 3 kor. 70 fillért készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ábnn jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november bó 1-én 3333. sz. u. kelt igazságügymi- niszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékké- pes értékpapírban | kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Fehérgyarmat, 1906. évi augusztus 13. A kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Szabó kir. uljbiró. . A szatmárnémeti kir. ügyészségtől 9352/1906. kü. sz. Slrlejtési hirdetmény. A szatmár-németi kir. ügyészség felügyelete alatt álló szatmár-németi kir. törvényszéki központi és a hatósága területén levő nagykárolyi, nagybányai, nagysomkuti, erdődi, halmii, szinérváraljai, fehérgyarmati és mátészalkai kir. járásbirósági fogházakban letartóztattak rendes élelmezésének, valamint a beteg letartóztatottak számára orvosi rendelvény alapján kiszolgáltatandó étadagok és élelmi szerek kiszolgáltatásának a jövő 1907. évi január hó i-ső napjától kezdődő három évre leendő biztosítása céljából, a vezetésem alatti kir. ügyészség hivatalos helyiségében folyó 1906. év szeptember hó 18-ik napján délelőtti 10 órakor sárt ajánlati versenynyel egybekapcsolt nyilvános árlejtés fog tartatni. Az egykoronás bélyeggel ellátott és az alábbi kellékeknek megfelelően kiállított és felszerelt zárt Írásbeli ajánlatok az árlejtés megkezdéséig, az alulirt kir. ügyészségnél nyújtandók be. Később érkezett ajánlatok, valamint az árlejtés befejezése után tett utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az írásbeli ajánlatban külör.-külön ajánlat teendő: 1. a rendes étadagra nézve, mely áll 35 centiliter leves, 35 centiliter főzelék (hus- napokon 10% dgr. csont és zsiradékmentes hm) és 56 dekagramm kenyérből, 2. a böjti étadagokra - nézve, mely áll 112 dekagramm kenyérből, s végül 3. a betegek részére kiszolgáltatandó étkekre nézve, mely utóbbi ajánlatnál a számvevőileg megállapított kikiáltási árhoz viszonyított százalék leengedés mennyisége tüntetendő ki. A bánatpénz összege 1600 koronában állapittatik meg, mely készpénzben vagy szabályszerint biztosítékul elfogadható értékpapírokban az ajánlathoz melléklendő, a szóbeli árlejtésben résztvenni kívánók által pedig az árlejtés megkezdése előtt leteendő, kiemeltetvén, hogy még le nem bonyolított más vállalatnak letétben levő biztosítéka, illetőleg az arra való hivatkozás, az előirt bánatpénzt nem pótolja. A kir. ügyészség által nem ismert vállalkozók előéletük és vagyoni állapotuk iránt magukat a zárt ajánlathoz melléklendő, illetve a szóbeli árlejtésnél bemutatandó hatósági bizonyitványnyal igazolni tartoznak. A piaci árak alapján számvevőségileg megállapított kikiáltási ár: 1. a rendes étadagra nézve 32 fillér, 2. a böjti étadagra nézve 20 fillér. a legkiválóbb kávé fajokból A betegek részére kiszolgáltatandó étadagok kikiáltási árai, valamint a részletes árlejtési feltételek, étlap és piaci árjegyzék a kir. ügyészség irodájában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Az árlejtési feltételek ismerete, valamint az, hogy az ajánlattevő magát azoknak feltétlenül aláveti, az írásbeli ajánlatban kifejezetten megemlítendő. Szatmár-Németi, 1906. augusztus 11. Ifj. Jákó, ________________________királyi alügyész. 47 3/1906. vb. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a debreczeni kir. járás- bíróság 1906. évi Sp. II. 96/3- számú végzése következtében Dr. Nyíri Ernő ügyvéd által képviselt Löfkovics Arthur juvára, Baranyi Miklós ellen 110 kor. s jár. erejéig 1906. évi julius hó 16-áo foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 900 koronára becsült követkaző ingóságok, u. m.; lucerna nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járásbíróság 1906. évi V. 219. száma végzése folytán 110 kor. tőkekövetelés, ennek 1905. évi szept. hó 13-ik napjától járó 5°/0 kamatai, 7,7« váltódij és eddig ö-szescu 64 kor. 89 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Farka8falvan adós lakásán leendő eszközlésére 1906. évi augusztus hó 22-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitü- zetik és ahhoz ti! venni szándékozók oly megjeKyZ(ís9el hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 198. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek b- csáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyerlek volnu, jelen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120.§-a értei mében ezek javára is elrendeltetik. Halmi, 1906. évi augusztus hÓ 1-én. Markovios kir. bírósági végrehajtó. Értesítés. Van szerencsém a mélyen tisztelt közönséggel tudatni, hogy S’/.utmár városában eddig fennállott és Lévay György által vezetett szállítási □ és bizományi □ ügynökséget átvettem s igy eszközlök költöztetéseket és mindennemű anyagnak a vasúthoz ki, vagy beszállittatását, valamint helyben épületanyag kihordását. Felkérem a mélyen tisztelt közönséget szives pártfogáebani részesítésére, annál is inkább, mivel minden vállalatomat a legpontosabban, eddig el nem ért olcsó árban teljesitendem. Értesítés Ulmann Testvérek üzletében is adható fel. Kiváló tisztelettel vagyok Eszláry Endre Teleky-utca 40. sz. — Távbeszélő sz. 130. Egy bútorozott udvari ^ W szolba* dó. 12. sz. a. összeállított keverék. különlegességek üzletében. ^ ESötvös-utca A kitűnő minőségű és legoleNwbhnak .. ___ elismert.......... „J ÓKüI“-féle Törlőgummi és »^4$- Rajzeszkösz .egyedül nálam kapható. I FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! Uj beköt&mel ellátott WJ-a felárban, *-£<*«I 31 valamint mindenféle papir-, iró-, rajz- és festöszerek a lehető legolcsóbban kaphatók Weisz Izsák i- rJ •« könyv- és paplrkereskedésében «-<- Szatmáron Deák-tér 22. szám, a „Fehér-ház“ alatt. 1 Egyes művek, . .. ... valamint ... .. . egész könyvtárak------- ■ a _____ leg magasabb IZ~1 i— :l árban aaae g T7-é tét a©]s.