Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-07 / 32. szám
Huszonharmadik évfolyam. 32-ik szám. Szatmár, 1906. augusztus 7. SZATHAR TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A belügyi reform. (T. E.) Törvény szerint el vagyunk tiltva az „anyai csóktól“ s nem szabad érintenünk azokat a kívánatosán pikáns dolgokat, a melyek a pártoknak a hatalom körül való küzdelmét tár- gyazzák és politika néven ismeretesek. A parlamenti munka, a kormány munkája és az ország közállapota azonban, mint eredmények, számunkra is nyitva állanak. A különbség csak az, hogy nekünk a nyers eredményekről szabad csupán beszélni, tekintet nélkül keletkeztető mozzanatokra és arra a jelentőségre, a melyet mint taktikai fogások képviselnek. Szóval: „Az Isten adta, az Isten elvette.“ — így szabad nekünk beszélni az államszervezet munkaeredmé- nyeiröl. Beszéljünk hát igy. A belügyminiszter a belügyi reform emlékiratát megalkotta. Hogy mit alkotott benne, azt nem tudjuk, csak sejtjük, hogy az önkormányzat biztosítékainak megerősítése jegyében alkottatott. Nem sejtjük, de tudjuk, hogy szánalmas közvéleményünk számára ez lesz az egyedüli szempont, a melyből a lemérhetetien fontosságú újítást mérlegelni fogja — ha ugyan fogja. Nem mondhatja senki, hogy előre iszunk a medve bőrére, mert csaknem TÁECZA. Igazságszolgáltatás. Irta: Bartoa Ignác. Egy forró augusztusi napot követő estén történt. Az asszony lement a kertbe, hol egy fa tövében leült. Álmodozva nézte az .eget, annak millárünyi csillagjait, melyek oly rejtélyesen tündököltek, a holdat, mely oly szelíden, békéltetőén sütött, és szive megelégedéssel telt meg. Ábrándos lelke jól érezte itt magát, hol minden oly titokzatosan homályos, magasztosan csendes ... de mintha valami neszt hallott volna, mintha valaki a bokrok között tovasurrant volna. Remegve nézett oda és sötét alakot pillantva ott meg, hirtelen megfordult és futni kezdett ki a kertből ... a rejtőzködő utána, de a nőn roppantul erőt vett a félelem, és mintha lábai gyökeret vertek volna, nem birt tovább futni, üldözője utólérte, ... és leszúrta. A nő hang nélkül összeesett. A férfi egy pillanatra megállott, kutatva körülnézett feldúlt arcán látszott, hogy még keres valakit, de nem talál, arca ijesztően eltorzult, aztán hirtelen futni kezdett, ki a kertből. A holdvilág követte lépéseit, de nyomát vesztette, a férfi belépett az ajtón; vértől csepegő tőrét az ágyban pihenő gyermek keblébe mélyesztette ... a gyermek felzokog és elnémul ... A gyilkos fejéhez kap minden illetékes hely kijelentette, hogy a belügyi újításoknak ebben az irányban kell mozogniok Ezek a biztosítékok azt jelentik, hogy a társadalom részleges önrendelkezési jogát meg kell védelmezni. Kivel szemben? A kormánnyal szemben A kormányban azonban vagy a parlament cselekszik, vagy a korona. Miután pedig a parlament mai népszerűsége mellett gondolni sem lehet arra, hogy a nemzet a saját képviselete ellen akar védekezni, az összes óvintézkedések a korona ellen irányulnak. Hát tényleg vannak emberek ebben az országban, a kik azt tartják, hogy ebben az országban a népnek csak egy ellensége van: — a korona; csak egy barátja: — a szolgabiró. De tény az is, hogy ebben az országban a nép inkább a barátaival szeretne elbánni, mint az ellenségeivel. És ez sokat jelent; ez minden. Reggel, délben, este és éjjel köz- igazgatással élünk. Vagy általa, vagy dacára a közigazgatásnak. A bölcsőtől a sírig, születéstől a halálig nyomon kisér bennünket, mikor házasodunk, építünk, mosatunk, világítunk és adózunk. Az ipar, a népjólét, a rendészet, az egész nemzet életműködése abban a mederben foly le, a melyet a iszonyú az, mi ott dúl . .. hirtelen magába mártjatőrét és elbődülve hanyatt vágódik. A tárgyaló terem zsúfolásig megtelt. Fönn mennyei trónusón ül az Ur, dicsfény övezi és angyali sereg kápráztató, bűvölő látvány. Körülötte ülnek az esküdtek, kiket a menyországból hivott össze. Jámbor emberek, kik a paradicsomban éltek, arcuk jóságos, hivatásuk tudatában komoly az Ur közelében áhitatos. A karzaton a közönség, gyarló földi lények, kik a beléjük oltott jó-nál fogva nagy vétkeket nem követtek el, de apróbb botlásokat, ha kényelmük és jólétük megkívánta, igen. Büntetésük igy enyhe volt. A pokol előkapu- jában helyeztettek el hol csak a ki-kicsapó lángnyelvek nyaldosták testüket és ahol csak a pattogó szikrák emlékeztették őket bűnökre, melyet igy kell levezekleniök, hogy aztán a menyország elökapujába jöhessenek, ahol jutalmuk, hogy láthatják a paradicsomot és az ottani boldogéletet. Innen jöttek a tárgyalásra. Rózsaszínű felhő takarja el előlük az Ur arcát, rüelyet nekik nem szabad látniok, A középen vannak : a vádlott, az asszony, a vádló, melynek szerepét az ördög,. & védő, melynek szerepét a Föangyal tölti be. , Feszült érdeklődés mellett folyt a tárgyalás, már csak a vád és védőbeszédek vannak hátra, de ime, az égi fényességben egy fekete pont emelkedik föl, az ügyész. . . . Egy férj, aki feleségét, egy apa, aki gyermekét öli meg, nem érdemel kibelügyi intézmények vájnak ki számukra. És már most arról, hogy ebben a vonatkozásukban milyenek a köz- igazgatás ' mai intézményei — arról nem beszél senki. Senki sem beszél arról, hogy tár- gyilag minő irányban és mértékben nyúlhasson be a közigazgatás az egyéni elhatározások körébe, és hogy subjektive hogyan álljanak elő azok az elemek, a kik ezt a beavatkozást gyakorolják, kinek az elhatározására és kinek az ellenőrzése mellett. Például arról, hogy milyen intézményekkel lehetne kizárni azt, a mi nálunk megtörtént, hogy a városi közgyűlés egyhangú határozatát, a melyben a Deáktér parkírozását kimondta, egy piaci háztulajdonos felebbezésére a belügyminiszter annak idején megsemmisítette ? E helyett szőnyegen van, hogy megáll-e a főispán rendkívüli hatásköre, vagy sem? Amire, mellesleg megjegyezve, helytelenül mondták ki, hogy felesleges, mert semmi esetre sem feleslegesebb á rendesnél. Minden közigazgatáson rendkívüli nagy világtörténelmi felelősség van. Egyik nemzedék a másiknak ad helyet itt a földön, és meg is csinálja a Helyét. Ebben a csinálásban pedig a köz- igazgatásnak van oroszlánrésze. rüéletet, az örök tüzbe vele! Én hozzá vagyok már szokva a legsötétebb bűntettekhez és nem igen indít meg semmi, de nőikor e szegény nő meggyilkolását láttam, részvétemnél csak megvetésem, haragom volt nagyobb ez undok gonosztevő iránt. Láttátok volna, mikor a nő átszellemült arcc-tl, vágyó szemekkel a magasba nézett, melynek a csillagok szabtak határt, és szivében égi megelégedés honolt. Szinte kedvem támadt e mennyei ártatlanságot megrontani. Mert ártatlan volt. Minden gondolata férje és gyermeke között oszlott meg, és arról álmodozott, mily jó volna,' ha férjé itt lenne, a természetnek e csodás bűvös nyugalma, összhangja talán ő reá, az ő féltékeny lelkére; is balzsam volna; és ha itt a nagymindenség, a millió meg millió csillagok előtt mondaná neki: csak téged szeretlek, édes uram, csak téged és soha mást, és szerelmesen az ölébe bújva kettecskén néznék az égi lakókat, a sejtelmescsillagokat, amint bájosan körülrajongják a szelidholdat, a békesség szimbólumát, talán akkor az ő szive is megnyugodott volna és hinne a felesége szerelmében. És ekkor ez a megátalkodott bűnös alattomban feléje tör, nem lát, nem hall, nem tud semmit, mi gyanúját megerősítené, táplálná, és mégis szó nélkül leszúrja. Nem, ez nem érdemel kiméletet, az örök tüzbe vele! Az esküdtek arcán meghatottság látható, helyeslöleg bólongatnak az Ördög felé, igen ez bűnös, nagyon bűnös. És feláll a védő, Az Ördög diadalmas pillantását hidegen, nyugodtan kiállja. Ha ez a közigazgatás jó, gyors, olcsó és célszerű, akkor indirekte elvégzi az alkotmánybiztositékok feladatát is, mert amelyik társadalmat a köz- igazgatása megerősítette vagyonban, és kinevelte közéleti érettségre, azzal nem bir el a korona; de nem bir el a kormány és a parlament sem. Ez utóbbi miatt van nyilván, hogy Bodóné módjára, sohasem a bor áráról beszélnek a reformerek, hanem egyéb árakról, és ezért lehet árulni továbbra is hagymát a Deáktéren és becsületet a köztéren. Apróságok. Az Eötvös Károly és Barabás Béla között végbement választási küzdelemről esvén szó, valaki a következő megjegyzést tette: — Eötvös a győzelmet tisztán annak köszönheti, hogy a zsidók ezúttal nem úgy jártak el, mint mikor Jézus és Barabás között kellett választani. Most ugyanis valamennyien Barabás ellen szavaztak. Levelet kap a férj fürdőző feleségétől, a ki keservesen panaszolja, hogy az ' irtóz- tató hőség miatt majd elpusztulnak. — Úgy kell! — dörmögi nagy elégtétellel — mondtam, hogy ne csináltasson annyi ruhát, de nem hallgatott rám, most aztán izzadhat. v Három miniszter időzik mostanában Kárlsbádban, hogy a gyomrát reparálja. Sokan ezt különösnek találják, pedig hát nincs Nemes angyali arcán vissza tükröződik a szánalom, részvét és beszélni kezd. ...Büntethetünk-e őrültet? Mit tudta ez, mit csinál; szivét marcangolta a gyanú a rettenetes, öldöklő gyanú; elutazik. Ekkor névtelen levelet kap — az ördög játéka — mely mondja, hogy neje megcsalja, ha nem hiszi, bizonyosodjék meg róla. Este felesége a patakban fogja várni szeretőjét. A férj visszajön, tőrt vesz és rejtekhelyeken bujdokolva várja az estét, miközben fék vesztett szerelme és őrült féltékenysége emészti, elvakitja. Nem lát, nem hall senkit, semmit, csak tudja, hogy pokol az, amit érez. Közeleg a kritikus óra, vére fejébe száll, szenvedélye az őrültséggel határos, vagy már talán az is, elfelejt mindent, embert, törvényt, istent, eszébe ötlik vagy talán csak képzeli az őrült szertelen fantáziával, hogy talán a gyermek sem az övé.. igen, igen, hiszen emlékszik rá, hogy feleségének — ennek a csodaszép kígyónak — sok imádója volt, mikor elvette.. és az egyik bizalmas baráti körben mondta is — az ördög keze — hogy ő... és az a szép leány ... és most feleségül is veszi.. Hideg verejték gyöngyözik homlokán, kínosan megmarkolja tőrét., felnéz és csakugyan ott látja feleségét, eszeveszett képzelete pedig már hallja a másiknak — a szeretőnek — lépteit is, vér tolul agyának minden sejtjébe, arca eltorzul, közelükbe akar surranni.. ekkor az asz- szony ódanéz és futni kezd, és ő azt hiszi, hogy felismerte őt és tőle tut.. gépiesen utána és tőrével leszúrja. És most már „ , . ... Kérjünkj határozottam.. w AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER. Ferenoz József keaerüvizet 111