Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-31 / 31. szám
Huszonharmadik évfolyam. 31-ik szám. Szatmár, 1906. julius 31. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. I Veszedelem. Szatmármegye valamikor réges- régen heves harcot folytatott székhelyének Nagykárolyból városunkba való áthelyezése érdekében. A vármegye óriási többsége győzött a küzdelemben. És a székhely csakugyan — Nagykárolyban maradt Közigazgatásunk rendszere mellett az alkotmány védő bástyáinak autonómiája közönségesen igy szokott érvényesülni. Annak idején Szatmárvárosa erősen kitette magát az eredménytelenül győzött vármegyei többségért, természetesen a saját érdekében is. Nem ok nélkül képezi régi óhajunkat, hogy a szép, nagy megye ide telepítse át a rezidenciáját, ahová úgyis minden közéleti szükséglete ezer szállal fűzi. Városunk feltűnő fejlődése, különösen ami a közlekedési eszközöket illeti, a napnál világosabban azt irja elő, hogy amiként művelődési, gazdasági és kereskedelmi szempontból szivét képezi a megyének, úgy közigazgatási tekintetben is az legyen a feje. Ott, ahol személyi és egyéb elvetendő melléktekintetek nem visznek szerepet a közdolgok elintézésében, nem is lehetne józan belátással más elrendezést még csak képzelni is. T ÁH CZ A. Úti levelek. (Tudományosság. — Üzletfelfogás. — Egyetem. — Friedrichstrasse. — Morális dekadencia.) írja : JJr. Fischer József. Potsdam, 1906 jul. Potsdamban vagyok. Egy amerikai barátom aki ott lakik, hivott ki magához, öten vagyunk. Erősen nemzetközi társaság. 2 amerikai, egy japán orvos, egy anglius és jó magam. A kis asztalnál, mint látni méltóztatnak világrészek, egy világ van képviselve ellentétes vágyakkal, érzelmekkel és ellentétes világfelfogással. Este 11 órakor szétváltunk, mindegyikünk kis szobájába vonult vissza, mert jókor reggel nagyobb kirándulásra készültünk. Én nem tudtam elaludni. Haza gondoltam. És tudja a jó Isten mintha otthon lettem volna. Az én kis szobámban, az én embereim között, akikkel szeretjük egymást. És egészen elkeseredtem, hogy olyan messze vagyok. Hiába biztatgattam magam, nem sokra mentem vele. Ebben a pillanatban tele voltam tudományokkal, elfelejtkeztem azokról a csodákról, amelyeket a német szorgalom, akarat és zseni létrehozott, nem kellett már nekem sem az anglius, sem a japán, sem az ameriká- nus .... annyira el voltam szerkesztő ur keseredve. Pedig a tudomány itt mindenek felett való. És nemcsak abban az értelemben, hogy nagyhangú szavak hallatszanak jobbSzerencsétlenségre, ahányszor ez a kérdés fölszinre kerül, sohasem a vármegye és az ezzel párhuzamos Szatmár városának nagy közérdeke volt a döntés alapja, hanem a gyülölségig kihegyezett versengése két városnak, a melyek közül csak az egyiknek volt meg a^agyar alkotmányos szabadságnak ősi biztosítéka: a protekció. Ez ütötte el városunkat attól az előnytől, amely a vármegye többségének törvényes, jogos és bölcs elhatározásának végrehajtásából reá önként háramlón volna. Most újból felelevenül a kérdés. Közvetve ugyan, de ránk nézve mindig azzal a horderővel, ami azelőtt rejlett benne. Mozgalom indult meg alulról, hogy törvényszékünk területéből jelentékeny részt hasítsanak ki egy Nagykárolyban felállítandó uj törvényszék számára. Tehát nem az igazságszolgáltatás szükségleteiből keletkezett egy ilyen rendezés óhajtása. Odafönn — amint képviselőnk megtudta — erre nézve még nem tudnak semmit. De, ismervén jól az ügyek kezelését, száznál több okunk van hinni, hogy az uj nemzeti élet legszebb szülöttje, egy deputációmadárvándorlás, képes lesz megértetni a kormánynyal, hogy csakugyan nem működött elég ról-balról, nagyhangú frázisok, amelyek sejtetni engedik a nagy ürességet, azaz pardon, a nagy tudományosságot. A tudomány erre már nem úgy nyilvánul mint néhol, ahol njkbigyesztő előkelőséggel dis- kurálnak, minden tudományos törekvésről és munkáról, „Ah ez ostobaság, mit akar ez az ember stb.“ Itt az emberek — már hogy úgy fejezzem ki magam, — positiv módon és positiv irányban tanultak. Ez legelőször is abban nyilvánul, hogy megbecsülik egymást, egymás nézetei iránt türelmesek és senki sem tartja magát a legfőbbb birónak, akinek szavától függ a többi emberek exis- tentiája ezen és a másik világon. Itt nem mindenki a legokosabb ember. Itt nem zseni mindenki, mint bizonyos helyeken, ahol e közt a sok lángész között csak az a különbség, hogy az egyiket csak a famíliája tartja amazt a másikat már 2 familia (itt valamelyik kisasszonynak kurizálhat) a harmadikat pedig egy egész zsurozó társaság. Egész világosan beszélve a tudományosság mértéke quali- tása és quantitása, mélysége és terjedelme itt nem abban nyilvánul, ki mit tart magáról ; és itt nem az a legokosabb ember akinek legnagyobb hangja van és nem az legbecsületesebb, akinek bátorsága van egész szemérmetlenül odakiáltani a többi embereknek. „Nézzétek ez a fej a legokosabb ember koponyája.“ A politikai, társadalmi és tudományos vigéczkedésnek, szélhámoskodásnak éz nagyképü svindlerkedésnek azok a fegyverei a melyekkel még bizonyos helyeken kariert csinálnak az emberek itt felmondják a szolgálatot. Itt hogy egy speciális otthoni kifejezéssel éljek a f e 1sikeresen a szatmári törvényszék egy negyedszázadon át, és hogy az ügyek egy részét jobban lehetne elintézni — Nagykárolyban. És mivel demokratikus kormányzatunk egyébkor sem fogta be a fülét a nyomatékos hangok elől, megeshe- tik a mi napjainkban is, hogy befolyásos ajánlatra megamputálják a törvényszékünk területét. Igaz, hogy írott és mondott szóban a vidéki központok erősítése és fejlesztése a kormányzat egyik legfontosabb feladata volt és bizonyára ma is az. Ennek dacára azonban — miután olyan ritkán fedi a gyakorlat az elméletet — el lehetünk rá készülve, hogy Szatmár mint központ, nagy központ, egy iszonyú érvágás utján fog nemsokára megerősítést nyerni. Még mindig nem haltak ki az ősidőbeli orvosok, akik ennek a műtétnek áldásos hatásában hisznek. Nékünk azért jó lesz a készülő tervek ellen védekeznünk. Jó lesz mindenekelőtt úgy venni a dolgot, mint ha tán mégis tudná már valamit a ’ kormány arról a nagykárolyi törvényszékről. A politikában sokat el kel hinni, de nem mindent. Sőt az a gyanúnk, hogy az alulról induló mozgalomnak felülről gyújtottak alá. lépés nem imponál. A porosz embernek nincsenis fellépése keresetlen, külsejére nem sympatikus, ruhája elhanyagolt Jés tunya meghajlott testével éppen nem elegáns jelenség. De ennek ellenében szemének nézése a dolgok mélyére hat. Ha a dolgok felületes csínja iránt nincsen is érzéke, de meglátja azok belső életét és semmi sem idegen előtte. A német „Gründlichkeit“ nem mese ; valósággal létezik ez. Munkájukban keresik a nehézségeket. Köny- nyen nem jut semmihez; mint Schiller mondja mi németek semmit sem kapunk álmunkban. És alapjában véve valami nagy gyerekes gyönyörüségök van, ha valamely igazsághoz minél több akadály vezet és minél több nehézség és veszedelem tornyosul erős koponyájuk és széles vállaik elé. Nem annyira az igazság vonza őket mint az ut az igazsághoz, nem annyira az eredmény mint inkább a küzdés az eredmény felé. Az ut a fő, munka valamelyes czél felé a nélkül, hogy vágynának a végső cél után. Lassan haladnak előre. Lépcsőről-lépcsőre óvatos körülnézéssel. De a hova egyszer letették a lábukat azt a területet nem lehet többé elvitatni tőlük. És amit egyszer igy igazságnak ismertek el az belemegy a vérökbe, átmegy a leikökbe és nem lehet többé kimagyarázni belőlük. Szinte félelmetes elgondolni, mi lesz akkor, ha egy olyan nép egy nem igazságra esküszik fel, egy nem igazságot tart igazság gyanánt? Mi lett volna ott a Dreyfus esettel ? Itt nem lehetett volna a nép gondolkodását io éven belől megforgatni és ma istenittetni vele azokat, akiket ezelőtt árulóknak tartott. Itt csak századok alatt viharos forradalmak és erőszakos rázkódtatások utján lehetne ilyes Hát ha az ilyes mozgalmak olyan sokat nyomnak a nagy ügyek elintézésének mérlegén, akkor ne maradjunk mi sem tétlenek. Értessük meg ott, ahol kell, hogy mi is élni és fejlődni akarunk. Ennek a városnak a polgársága az egész ország által megcsodált módon dolgozik azon, hogy a saját munkájával, minden miniszteri,főúri és egyéb protekció nélkül teljesítse nemes és terhes faladatait a nemzeti fejlődés körül. Ez a polgárság verejtékes munkája gyümölcsének a javát szívesen áldozza a közjóiét oltárára. Iskolákat tart fönn és lépten nyomon újakat állít; százezereket költ vasutak létesítésére, támogat minden életrevaló közintézményt, elősegíti az állam törekvéseit, és nem zárkózott el még sohasem, valahányszor hazafias vagy kultuláris célok istápolása iránt hozzáfordultak. Szatmár nemcsak akart, hanem tudott is tenni sokat, hogy egy nagy vidék derék, elismerésre méltó főhelyének a szerepét betöltse. Nagyítás nélkül mondhatjuk, hogy mindig adott, és sohasem kapott. Am van határa mindennek, és nincs az az erős húr, mely túlfeszítve el ne pattanjon. A keserűség érzete szállja meg az embert, ha egy ilyen egészséges, szeeredményeket elérni... De valljon az ilyen emberekhez, akik igy nyitott szemmel haladnak az élet utján, megnézve mindent, elemezve mindent utolsó izéig, férhetnek-e ilyen kiáltó igazságtalanságok ? A német tudományos gondolkodásnak igazi formálója a német egyetem. A berlini egyetemnek 15.000 beirt hallgatója van, de ezenkívül megszámlálhatatlan eze- rek hallgatják. A kik csak tehetik- hivatalnokok, úri családok megváltják a magok hospitáló jegyét (alig egy pár márkába kerül) hogy az Egyetemen az ókét érdeklő előadásukat meghallgassák. Most meg hogy megindult a tanárok, tanítók, tanulók és szabadságolt hivatalnokok vándorlása a vidékről ide Berlinbe az Egyetem folyósója zajos ezeknek a jókedvű vidéki uraknak hangos beszédétől. Minden órán ott vannak és egy-egy teremben mi studentek is alig tudunk tőlük beférni és micsoda intime, barátságos viszony van tanár és hallgató között. Úgy vannak egymással mint odahaza a calvinista pap a híveivel. És mi magyar fiuk, a kik meg voltunk szokva tanárainkban mindmegannyi félisteneket látni, akik odahaza még élvezik azokat az éles társadalmi korlátokat, társadalmi külömbségeket, a melyek inteligens és inteligens emberek között fenállanak minket mind folötébb meglepett mikor Liszt ő kegyelmessége; a legnagyobb élő büntető jogász egy csomó student közt sétálgat a folyosón kalap nélkül, magyarázgatva nekik meghallgatva véleményöket, meghitten, bizalmasan mint egy vén student a fiatalok között. És azért mégis mégis, a világ itt se boldogabb mint arra mi felénk, és azért Rőth Fülöp kárlsbádi czipöraktárátj ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a Közvetlen a Pannónia legolcsóbb bevásárlási forrást. _____V_________________________ a. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. HEGUBKEZIEKü! a tavaszi és nyári idényre megrendelt összes nri-, női- és gyermek valódi ehevro és box bőrből készült czipők a legjobb és legdivatosabb kivitelűén. szálloda melletti
