Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-17 / 42. szám
SZATMAR ÉS VIDÉKE. Dal és zeneestély. Művészi sikerekben gazdag dal és zeneestélyt rendezett a múlt szerdán este a városi szinházban dalegyesületünk. A rendezőségnek sikerült megnyerni K r a m- m e r Terézt, a m. kir. Operaház hírneves művésznőjét, ki nemcsak hogy fénypontját képezte az előadásnak, de magasan szárnyaló művészetével elragadta magokat a művésziéike:;et, kik készséggel helyezik lábaihoz az elismerés koszorúját. A többi szeteplök közül' ki kell emelnünk Tóth Micike kisasszonyt, ki derült humorral saturált monológját oly mesteri alakítással adta elő, hogy mig egyrészt mindenkit meglepett, másrészt a jóizü tréfás mämentumoknak találó kidomboritásá- val annyira állandó derültségben tartotta a közönséget, hogy gyakran hangos nevetésben tört ki. Babért érdemel a legelsők között Méder Mihály, a Dalegyesület képzett karmestere, ki a legkisebb részletekig kiterjedő figyelmével, avatott művészi kezével minden tekintetben tökéletest nyújtott s az estély sikerének oroszlánrészéből őt illeti egy jókora adag. M é- dér művészete előtt akarva nem akarva kalapot kell emelni minden igazságos mü- birálónak. Azt akarjuk még előrebocsátani, hogy ez az élvezetes estély sokkal több közönséget érdemelt, mint aminöben része volt. Most áttekintünk a részletezésre, s célunk az, hogy a fénypontok mellett megemlit- sük azokat a helyeket is, amelyek itt-ott némi kivánni valót hagytak magok után. Az igazságos kritikát rósz néven venni nem szabad, mert célja csupán az, hogy megkorrigálja az esetleges félreértésből származó hiányokat, s módot adjon a művészeknek a mélyebb gondolkodásra. Az estélyt az előre megállapított sorrendtől eltéröleg Doppler nyitánya, a „két huszár“ vezette be, melyet a honvéd zenekar adott elő Kövér Dezső karmester vezetése alatt. Egészben véve megfelelő alakítás volt, csak az Andantét kellett volna lassúbb tempóban vezetni. A négynyolcadnál az Oboista az ötödik taktust előbb kezdte egynegyeddel, ezt azonban csak nagyon figyelő és müértő fül" vehette észre. Az Allegro vége felé a ritartandó után pianissimónak kellett volna következni és fokozatosan, mindig gyorsabban és gyorsabban fejlődni a menetnek egész a prestissimóig. A darab előadásán nagyon meg lehetett látni, hogy a karmester rendkívül nagy szorgalmat forditolt a betanításra, s ha mégsem sikerülhetett teljesen kifogástalanul, ez annak tulajdonítandó, hogy a darab a legnehezebb alkotások egyike. Most Kram mer Teréz adta elő Tosca nagy áriáját a Tosca cimü dalműből. A szó teljes értelmében remekelt. A közönség alig bírt magához térni, annyira elbűvölte ez a msgas színvonalon álló művészi előadás. Hangjának anyaga oly gaz dag, árnyalásai olyan finomak, hogy elbájol és magával ragad. Méltán tört ki művészete után az a frenetikus tüntetés, mely alig birt csilapodni. Ben kő Miksa zenetanár zongorakiséretével méltó pártnere volt a nagy művésznőnek. Ezután Tóth Micike kisasszony kacagtató monológjának előadásában volt alkalma gyönyörködni a közönség. Ked vés jelenség volt, melyről már megemlévoltaképpen pedig olyan gyermek mint ő maga, a tükörtiszta tóban lesték a halakat, meg a maguk bohó arcát. S mikor a bolondos Imre egy kis hegyi kirándulás alkalmával az ormon teátrális pózéba vetette magát, s őrült lázzal beszélt rendületlen szerelméről, a kis leányka is egészen felmelegedett és feledve a rnamai intelmeket, ott a hegyormon esküdött meg Imrével, hogy vagy együtt vetik le magukat erről a tárpéje szirtről, vagy együtt mennek nászutra. Mert hiába, bolondok ezek a mai fiatalok ! Azok előtt nevetséges fogalom a kaució, meg az a prózai hozomány Azt hiszik, hogy a szerelemhez csöppen aztán minden. És végre is miért vannak az apák, ha nem azért, hogy a többit kieszeljék. így a tizenhatévesek. A Horty-leá- nyokat azonban az jellemzi, hogy tizenhat- éves korukig csak elismerik a bohókás és számítás nélküli poézis jogusultságát s leányosan el is enyelegnek; de tizenhatéven túl, megjön az eszük, Ilonka pedig a fordulaton volt. Ő sem állhatott ellene a családi tradíciónak: a fess hadnagyocs- kát ennek folytán hamar kivetette a fejéből. Az ördögbe isi Ezek a tejfölös hadnagyocskák gondoljanak a stratégiára, de nem a — hölgy köröknél. Pedig ezen a téren minden igazándi hadnagy nagy — várostromló. Bár e tekintetben nem rendelkezett valami hagy tapasztalatokkal, de ennek az ötletének mégis mosolygott Ilonka. keztünk, most csak annyit teszünk hozzá, hogy a nyújtott élvezetet a jelenvoltak aligha fogják tudni feledni. E pompás programmszám után a Dalegyesület gróf Zichy Gézának „Nemo“ czimü dalművéből a Rákóczi-kart adta elő a honvédzenekar kísérete mellett. Remek darab volt, remek előadásban, talán ezért lelkesedett a közönség legjobban. Csak a vége felé a Gravénal a harminc- kettediket, e kényéé, egyúttal nehézkes futamokat nem bírták a hegedűsök, ami azonban nem volt feltűnő, mert elnyom- | ták a fuvóhangszerek. Most ismét Kram mer Teréz jelent I meg a színen, s Ben kő Miksa precíz zongorakisérete mellett „Magyar dalaival“ növelte előbbi sikereit. Amit nyújtott, az olyan fenamenális volt, hogy különbet képzelni sem lehet. Utána Erkel Ferencnek „Elvennélek én, csak adnának“ férfikarát adta elő a Dalegyesület. Nyolc cimbalmon kísérték Báron. Margit zenetanárnő vezetése alatt Kolozs váry Juliska, Féleg-y-. házy Erzsiké, Szabó Margit, Papp Margit, Grósz Erzsikc, Grósz Lenke és Báron Gizella kisasszonyok. Ebben a darabban tűnt ki Méder Mihály karnagy szakértelmével, mert az előadás oly összevágó volt, hogy maga után semmi kivánni valót nem hagyott. A kisasszonyok cimbalomkisérete igen ügyes volt, ők megtettek mindent, mulasztás őket nem terheli, meg kell azonbnu jegyeznünk, hogy a cimbalom kíséretnek soha sem megfelelő, nem lehet vele a kellő hatást elérni, emellett szörnyen körülményes csak kettőt is úgy hangolni, hogy kifogástalanul stimmeljen. A következő szám Erkelnek „La Grange“ áriája a „Hunyadi László“ cimü dalműből. Kram mer Teréz adta elő Ben kő Miksa zongorakisérete mellett. Itt tett ki magáért a művésznő legjobban. Ebben érte el legfényesebb sikerét. Amit itt halottunk, az non plus ultra volt. Ezzel a számmal valóban megkoszorúzta az estélyt. Oly hatást tett, ami nyomtalanul eltűnni nem fog, emlékezetét egész életünkön keresztül hordani fogjuk lelkűnkben. Az utolsó szám Bloch Magyar rapszódiája volt, melyet a honvéd zenekar adott elő. Nehéz, nagyon nehéz darab ez. A karmestert megilleti a dicséret, mert meglátszott, hogy rendkívül sok fáradságába került a szinrehozás, de a fiuk mégsem voltak képesek megmenteni a darabot. A szép Andante Clarinet solo el volt sietve. A tremoló igen erős volt. A fa és rézhangszerek nem stimmeltek. Volt beosztva hat primhegedüs, három másodhegedűs stb. Ha mind játszott volna, bizonyára sikerül a kellő eredményt elérni, ámde sok közülök csak mint figura szerepelt. A legnagyobb elismeréssel emlékezünk meg a Dalegyesületről, mely lehetővé tette, hogy városunkban egy ilyen nagyobbszabásu koncert rendezésével a valódi művészetnek ajtót nyisson a szivekhez, kiemeljük főként dr. Vajay Imrét, az egyesület buzgó elnökét, ki lelkének teljes hevével karolja fel a dal és zeneművészetet, sem áldozatot, sem fáradságot nem kiméi, rendkívüli szervező erő, ki maga halad jó példájával előre, buzdít, lelkesít, hogy minél zélesebb körben ked- veltesse meg a dalt az emberi lélek mű-, És minél természetesebb volt Ilonkától a bohó gyermek regények tökéletes elfelejtése, mert Korom Ervin járt hózzájok. Mérlegelni tudta a Korom fölényét szülői magatartásában. Mig a tejfölös szájú hadnagynak a műkedvelői hordár! teendőket kellett teljesíteni a tulkényelmes mama iránt. Korommal szemben a gyöngéd figyelem mintaképe volt a mama. Ebből érezte az okos Ilonka, hogy Korom egy „comi- nell faut“ vőlegényjelölt. És ha a telekkönyvet látta volna (a melynek jegyzései a modern lányok előtt már nem hyerog- liphák,) akkor még nagyobb megillető- déesel hallgatta volna, mikor a barna férfiú az igaz szerelem megható izgatottságával ezeket mondotta: — Ilonka szeretem. Ilonka gyöngédebb volt, mint a modern lányok. Nem mondta: beszéljen a mamával! De erre szükség sem volt, mert a mama nagy praxissal dolgozott. Ott volt mindig ezeknél a válságos perceknél s nyomban rájuk adta a szentenciát. Ez történt egy év múlva a tárpéje szirti fogadalmak után. Fürdőn természetesen egy-egy hymen hír villámszárnyakon jár: ne találják önök ördöngősrtek, hogy a bolondos Donáthy hadnagy is meghallotta. És még tovább is mondjam a szomorú nóta történetét ? veltségének, a szív nemességének eme fokmérőjét. Sorainkat azzal a hő óhajtással zárjuk, hogy a megkezdett után előré- törve virágozzék a nemes célt szolgáló egyesület, mely Szatmár kulturális életének fellenditése körül tekintélyes szerepre van hivatva. L. N. J. Népgyülés a választójogért. A helybeli szociáldemokrata párt élénk népgyülést tartott vasárnap délután a Károlyiház udvarán. A népgyülés tárgya ismét á választójog volt. És ennek az egy tárgynak a. szónoka is egyedül állott. Nyisztor György beszélte ki a népgyülést a tőle megszokott helyes felfogással, tárgyilagosan, épületes humorral fűszerezve előadását. Széli Kálmán idejéből vette elő a politikát, ismertette a választójog történetét s csakhamar rátért a jelenben lejátszódott eseményekre. Felhozta, hogy a a függetlenségiek, köztük különösén a nagy honmentő 48-as, Apponyi, aki azért lett független képviselő, mert a király egy udvari bálon nem fogott vele kezet, mielőtt átestek volna a legutóbbi választásokon, különösen a választójoggal vezették félre a könnyen hivő népet. Akkor ígértek fűt-fát, még olyat is, amit nem akarnak, de nem is tudnak megvalósítani sohasem, csakhogy melléjük, a jelszavakat gyártó kikiálltók mellé álljon a közvélemény s a nem választók agitáljanak érdekükben a választók között. Úgyis volt. S most, mikor mát tér nyílna ígéretük beváltására, az igazi függetleneket, mint a milyen Barabás, Babó, Ugrón, Batthyányi, elnémítják a kékvérű mágnások, ők pedig félreállanak, és a diszidensek, a leguj- jabb kurucok hegedűje szerint táncolnak, vagy ha azok akarják, egészen meg is lapulnak és tétlenségüket a hazafiasság kiabálásával fedezik. Tettük nem volt a múltban s nem lesz a jövőben sem. Hiszen ők — mondá a szónok, — ha nem szégyenlenék magukat a néptől, csakhogy zöld ágra vergődhessenek, már a vezényleti szótól is elállottak volna. Andrássy Gyula pedig direkt azért lépet ki a szabadelvű pártból s azért kötött paktumot a függetlenségiekkel, mert ott a nagy konkurencia miatt mellőzve volt, nem tudott miniszteri székbe jutni s így köny- nyebben véli elérni régi óhajtását. Bemutatta aztán a muszkavezető Zichyeket, j Thaly Kálmánt, a nagy parolázó függet- j lent, aki összeölelkezett Tiszával, Pap I Zoltánt, aki napok múlva szúrta le a kép- I vieelöház elé azt a pénzt, amelylyel ötét megakarták vesztegetni, mert ekkor már kénytelen volt ezt tenni, mivel nagyon könyen kitudódhatott volna az eset. Sorba állította elő a vezérszerep-:t vivő függetlenségieket jellemük szerint s bebizonyította, hogy ezek csupán üzleti szempontokból kiabálnak anyit a hazafieágról s a ha- zafiaág jelszavával akarják útját állani a modern ujjitásoknak, és hogy úgy félnek ők a választó jogtól, mint az ördög a tömjéntől. A választójogot — úgymond — nem Gauch, az osztrák miniszterelnök, hanem Kossuth Ferenc hiúsította meg, mert ő cikkezett a német lapokban, a magyar választójog ellen, s azzal ijjesztette Bécset* ha a király megadja a választó, jogot, a magyar állam akkor menten köztársasággá alakul. Csúnya egy hazafiság ez, mondá a szónok, s most mégis, amikor mi a választójog kijátszása miatt elfordulunk tőlük, rnég ők kiabálják a szociálistákra, hogy azok hazaárulók, hazátlan bitangok, pedig a szociálisták a magyar állam kulturális fejlődését és a nép jólétét akarják. Kossuthot bábnak nevezi, mert ötét a független mágnások tetszésük szerint forgatják. ő tegnapelőtt egészen akarta, tegnap már csak félig akarta, ma pedig egyáltalán nem akarja megvalósítani a választójogot és kertelésből már véradóhoz is hozzá kötötte azt, pedig ő sem éptestü, beteges, reumás ember, aki nem volt katona, igy tehát akkor ötét sem illeti meg a választójog. Kossuthnak csupán az a szerencséje s azért ugrik utána még mindig a nép, mert van egy jó cégére, s ez az a történelmi név, amelyet bitorol. így festett a szónok. Majd áttért a koalíciósok kihallgatására. Epedve várták, úgymond, ezek az urak a meghívást, mert azt gondolták, hogy a király mindjárt minisztereket csinál belőlük. Napokkal előbb már kefélték, tükrözték magukat a nagy napra. Mikor aztán elérték a várva-várt pillanatot, azok, akik ezelőtt majdnem esküvel1 fogadták, hogy többé nem lépik át Bécs határát s nem veszik ajkukra a német szót, szaladtak oda s a király németül fogadta őket, németül beszélt velük és az audencia végén a spanyol ettiket szerint, kirúgta őket a Burgból. Itthol pedig elakarták hitetni a néppel, hogy .az őket ért szégyen tulajdonképén a nemzetet érintette és az elcsattant pofont fáklya lángoknál akarták felperzselni, de ez nem sikerült, mert ők, a szociálisták, — és ezt a szónok nyíltan megmondotta — nem engedték meg azt. Ezért nevezik most őket orgyilkosoknak. Végre tüzes szónoklattal követelte a választójogot és erősen hangoztatta, ha nem adják meg azt, akkor Magyarországon talajra kap az? anarchia. Beszédje végével határozati javaslat.ot nyújtottak be a választójog mellett, amelyet a népgyülés egyhangúlag elfogadott. A másfélórás beszéd után szónok felhívta a szervezett munkásság figyelmét a vasárnapi fáklyás tüntetésre, amelyet városunkban egy „hazafias ifjúság“ cimü cég fog rendezni. Azt akarja a szónok, hogy minden szervezett munkás ott legyen s ők is tüntessenek a választójog mellett, s ha akad hazafi, aki megabcu- golná azt, szögezzék torkára a szót. S a 4 — 500 munkás hallgatóság lelkes éljenzés között tett erre Ígéretet. Ilyenképen folyt le a népgyülés, amelyhez most már mi is hozzá füzünk egy pár szót. — Megmutatta a mull, hogy ha a nép : szenvedélyének megnyilvánulására utat talál, igen könnyen elra- ragadtatja magát. Csattanós példa erre az 1903. évi képviselő választás. Rombolás, pusztulás, nagy és érzékeny kár érte akkor az egész várost, s csak kevés hijján múlt, hogy emberélet nem esett áldozatul. Most ismét nagyon könnyen, sőt még jobban mint valaha, megismétlődhetik^ ez az eseti A munkásság elkeseredettsége nagy, s ők a tüntetést rendező ifjúsággal igen köny- nyen szembekerülhetnek, aminek kimenetele nagyon 'de nagyon súlyos lenne. Aggódva nézünk tehát a bekövetkezhe- tők elé és nagyon kérjük a városi hatóságot, ha eddig még nem adta volna meg, akkor a vasárnap elhangzott kijelentések után meg ne adja az engedélyt a tüntetésre. Tartsa szem előtt a város érdekét, tüntetésre jelenleg úgy sincsen semmi szükség. Apróságok. — Jaj! csak egy kis jó idő lenne szüretre, senki sem jön, ha esni fog. — Ne félj semmit, a legtöbb bátor' ember a szüreti vendégek között található. Nídcs olyan rósz idő, ami egy hivatása magaslatán álló szüreti vendéget visszariasszon. * — Hogy vagy megelégedve az idei eredménynyel ? — Ép olyan, mint a tavalyi volt. Akkor is megittak egy hektoliter boromat, s az idén is körülbel ennyit fogyasztottak. * Egész nyáron tele vagyok szőlővételi vágygyal, de szüretkor rendesen rájövök, hogy ostobaság volna szőlőt venni, s a jövő tavaszig felhagyok a kereséssel. Ha a Szatmárhegy leggyönyörűbb szőlőjét sikerülne is megszereznem, olyan jóízűen akkor sem szüretelhetnék, mint a sógor szőlőjében. * Szemrehányást kapok ettől is, attól is, hogy a szüretkor miért nem tettem nála egy kis látogatást. — Barátom! — szól a mindenkori mentség — nem értem rá. Nálunk úgy van felosztva a munka, hogy az egyik sógor vezeti a szüretelést, a másik látogatásokat tesz, mig én a belügyeket tartom a kezemben, s igy az én állásom annyira helyhez kötött, hogy ha még bírnék is, akkor sem mozdulhatok. * Szuszog a motor az Elöcsernél, vizes lévén a sinek, nem tud kapaszkodni, tehát homokot hintenek elébe, hogy tovább mehessen, de úgy is csak kinlódik. — .Mennyivel praktikusabb volna — mondja egy utas — ha Zacherlin voln$ kéznél és azzal spriccelnének. * Bögre ur a szürettel nitics megelégedve, mért mint mondja, a rósz idő elrontotta. Jó volt benne, hogy a nagy vendégjárás az eső miatt elmaradt, de an nál roszabb volt aztán, hogy attól a kevéstől, a ki fedél alá jutott, nem leitete tt szabadulni. Demeter. Folytatás a mellékleten. I
