Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-26 / 39. szám

Huszonkettedik évfolyam. 39-ik szám. Szatmár, 1905. szeptember 26. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Tűzoltóság. Megígértük, hogy a tűzoltóság újjá szervezésének kérdéséhez hozzáfogunk szólani, tehát be is váltjuk Ígéretünket. Sok mondani valónk ugyan nincsen, mert hiszen azzal körülbelül mindenki tisztában van,' hogy a tűzoltóság jelen állapotában nem maradhat, azt fejlesz­teni szükséges. Egy nagyobb veszede­lem esetén keservesen tapasztalnánk, sőt már most kisebb eseteknél is ta­pasztaltuk, hogy tűzoltóságunk nem ele­gendő, s miután azok a régi jó idők elmúltak, a mikor mindenki tűzoltó volt, előállott a szükségé annak, hogy végre ez az intézmény is a kor igényeinek megfelelöleg, szervezhessék, a mi pedig nem képzelhető másként, mint hogy hivatásos tűzoltóságról kell gondoskodni, a melyik legyen oly erős, hogy vesze­delem idején feltétlen segítséget nyújt­hasson. Hány emberből álljon a tűzol­tóság, ezt már a szakemberek dolga megállapítani, s a tűzoltó' főparancsnok dicséretre méltó munkát végez, mikor ez irányban foglalkozik. Ha lesz kellő számü hivatásos tűzoltónk, akkor az u. n. önkénytes tűzoltóság feleslegessé válik, de azért lehet annak is szerepet adni, s csupán azt akartuk vele mondani, hogy meg­szűnik olyan tényező lenni, a mely nélkül tűzoltóságunk el sem képzelhető. Jó, ha lesz, de az sem baj,' ha hiány- zani fog., Hogy a tűzoltóság szervezése költ­TÁRCZA.- m—oonwN i Úti jegyzetek. Irta: Tanódy Endre. I. A körutazási jegy. A bécsi Rothenihurmstrasse egyik utazási irodájában egy igen tiszteletremélió hölgy segélyével állítottam össze azt a körutazési jegyfüzetet, a melynek üres, meglépett boríték lapja itt fekszik előttem, mint a kiszolgált utus obsitja. A szokás úgy látszik jól kijárta az európai útvonalakat. Mikór a térképen nagyjából kinéztem a leírni szándékolt körutat, az úti tervet megdöbbentően ere­detinek találtam s az összeállításához olyan nagy gonddal akartam hozzáfogni, mintha egy karavánt kellett volna szerveznem az ázsiai homokvilágra. Szerényebben kezd­tem vélekedni leendő utazásomról, mikor az igen tiszteletreméltó hölgy egy római számmal jelzett nyomtatott programmot tett elibém; a fnelyben hajszálra meg volt mninden útvonal és minden pont, a melye­iken át utazni szándékoztam. Mi az ördög — hiszen én akkor nem í* vagyőTí valami különös globe trotter? Ezéren és ezeren ép igy megjárták ezt az utat, a beadeker szigorú szabályai szerint. ségbe fog kerülni, azt is mindenki tudja, a kérdés legfeljebb a körül foroghat, hogy ez a költség mi módon fedeztes­sék.' A tervbe vett szabályrendelet adót vet a háztulajdonosokra szobák száma szerint, s ezenkívül személyi jutalék címén megadóztatja azokat, a kik nem háztulajdonosok." És ez a kombinált adó­terv tisztán annak- köszönheti szárma­zását, mert nálunk mindenki a pótadó felemelésétől szokott rettegni, s az em­berek úgy vannak vele, hogy; ha az a veszedelem nem fenyegeti, minden ag­godalom nélkül belemennek a költséges dolgokba. A fedezetnek ilyen módon való megállapítását azonban mi he­lyesnek és elfogadhatónak nem tartjuk. A tűzrendészet közfeladat, a miről a város, mint ilyen tartozik gondoskodni. Az élet és vagyon biztonság felett őr­ködik nem csak a csendőr, de a tűzoltó is, s a mint nem jutott eszébe "senki­nek, mikor a cséndőrség felállítása for­gott szóban, hogy a költségeket ne a közpénztár fedezze, hanem különleges adó alakjában a közönség fizesse, úgy nincs semmi értelme itt sem a külön­leges adó behozatalának Hogy'mi ér­telme volna a meglehetősen komplikált adókivetésnek, a vele járó hasonló be­hajtásnak és nyilvántartásnak, mikor mindez teljesen, elmaradhat, ha a ki­adásokat a közpénztár fedezi, bajos volna megmondani. A tervezet úgy látszik abból in­dult ki, hogy ily módon csak az érde­keltek fogják a terhet viselni és a ter­És akkor én nem is látok valami kuriő- zus dolgokat, hanem csali agyonfotografáit idegén forgalmi üzleteket ? Hát nem úgy volt ... Szerénytelen bölcsész lehetett, a ki azt moudá, hogy az ember értelmes állat. Ennek a tételnek nagyon szórványo­sak a bizonyítékai. Hanem raffinált állat az ember. A természet gourmand-ja, iny- nyence és kcjence. A mindenség habitüéje. Természeti udó.-ok könnyen reám cáfolhat­nának. du mégis azt hiszem, hogy a ter- mészetbt-n minden élő lény csak arra tö­rekszik, hogy meglevő ingereit, vágyait kielégítse. Egyedül az ember az, a ki uj vágyakat, uj ingereket is keres. Az értelem arra való, h>gy kielégít­sen bennünket és mi mégis —épen ellen­kezőleg — uj vágyakat, uj ingereket: —r újabb elégüleilenséget keresünk. — Az utazásban is. Olyat szeretnénk látni, a mit még senkisem látott; arra járni, a hol senki- sem járt, megtudni azt, a mit még senki sem tud. Pedig nekünk ép oly érdekes lehetne az, a mit csak mi nem láttunk, nem hallottunk és nem tudunk. A vasúti menetjegyirodák igen tisz­teletreméltó hölgyei azonban ilyesmivel — legnagyobb sajnálatukra — nem szolgál­hatnak. Es elindulunk az európai körutak népes országutain és kigyógyulva a bete­ges vágyakozásokból azt tapasztaljuk, hogy a világ és a kultúra szépségeit ezer túr rista sem képes elkoptatni. Hogy nem vett ei a kölni dóm keresztény titánságából, a hét csak igy lehet igazságosan elosztani, de ez nagy tévedés, mert ha a köz­pénztár viseli a terhet, akkor igazsggo-, san részesül benne npndenki, miután adója arányában járul a közterhekhez, ellenben a tervezett kombináció szerint, hogy csak azon pénzintézeteket említ­sük, a melyeknek házuk nincsen, igen sokan nagyon olcsón szabadulnak olya­nok, a kiknek a dolog természete sze­rint első sorban kellene a legnagyobb kvótával hozzájárulni. A főkapitányt értjük, hogy ő e ter­vet kidolgozta, mert régóta próbálja már és pedig nagyon helyesen, hogy a város a tűzoltóságot átalakítsa, s ih- ditványa mindannyiszor a pótadótól való félelem miatt bukott el, hát ő most igy akarná elhárítani az akadályt, a mi ed­dig uiját állta, de már a bizottságon csodálkozunk, hogy magáévá tette, mi­kor készen fekszik és napnál világosabb, hogy ha a közpénztár fedezi a költsé­geket, akkor igazságosan oszlik meg a teher, nincs se kivetéssel, se behajtás­sal, se nyilvántartással semmi dolog és a mi fő, nem kell ismét egy felesleges *szábáTyrendelétet alkotni. ' Az állandó baj. j. Rég veri már a magyart a Teremtő. Régen bizony. A mezőgazdasági viszo­nyok egyre silányabbak. Agrikultur ál­lam vagyunk és a népes Kánaánról: az Alföldről kivándorol a nép, mert nincs mit ennie. Rajna mesevilágából és Hollandia zöldes- opál gyöngy világításából a sok csúnya angol misz, a sok kodak és az érzéketlen parvenü utasok özöne. A mienk lesz egészen az, a 'minek benyomásait magunkba szívjuk és nem tiélt rajta megosztozni senkivel a világon. A körutazási jegy szelvényei pedig egyre fogynak ... A vasúti altisztek előbb átlyukgatják, aztán leszakítják, a lejárt ut vonalút az utas nem ismételheti meg. Nem igy van-e az élet utján is? Minden állomásnál lefoszlik egy illúzió, egyenként, egymásután, és a múltak álma lesz, a mi az imént élő jelen volt. „A lejárt útvonalat az utas nem is­mételheti meg.“ — Soha, de soha. Az üres borítékban nem marad semmi, csak emlékek — mint a görög bölcs mo'ntjá: „az árnyékoknak az álma“ —J é's a meglépett üres boritó lap a ki­szolgált utasok obsitja. Leirom röviden a. benyomásokat, a melyeket ezen az utón szereztem. Ne méltóztassanak szerénytelenség­nek venni, ha egyes szám első személyben beszélek. Tárgyilagos útleírásokat már nem érdemes leadni Európáról. Nem azt mondom el, hogy mi van ott. Benne van az szebben a Beadekerekben, a földrajzok­ban és a statisztikákban. Azt mondom el, a mit én láttam. Nem a valót, hanem annak bennem fo­gant tükörképét adom. Lírai útleírást, ha úgy tetszik. A tavalyi rossz esztendőt még min dig sínyli a nép. Tavaszsza', mikor a pá­zsitom mezők, a buja vetések, széles kuko­rica tábláink jó esztendő reményével fe­ledtette bánatainkat: azt hittük, végre vn lahára, a gond is kevesbül, a nép is meg­elégedett lesz. Csalódtunk. A tél rohamos léptekkel siet elénk. A kolompos gulya bekerül a tanyáról és ismét az az állapot, hogy nincs takarmány. Valamivel több van, mint ta­valy, de ez még mind kevés a szükséglet fedezésére. A nép tördeli a kezét. És régi igaz­ság, hogy szükség törvényt bont: lassan eladogatja a jószágot, ő maga-maga segiti elő a rossz esztendőket, mert marháját eladva, nem üz állattenyésztést, földjét nem trágyázza. A mig egyrészről a termőföld is romlik, addig az állattenyésztés is pang. Az állat állomány kevesbedik, értéke óri­ási árakra felszökik, atni a bús gazdasá­gát csak növelni fogja, a nép állattenyész­tési kedve megcsappan, ami nélkül az Alföldet elképzelni uem lehet. A gazdasági egyesületek már most figyelmeztessék a népet, hogy takarmány- szükségleteiket beszerezzék, igyekezzenek népies előadásokat tartani, a lapokat ér­tesítésekkel ellátni, hol lehet olcsón ta karmányt vásárolni. És ha már mindenre tudunk szövetkezetét alakítani, jó lesz megcsinálni a takarmány szövetkezetét is, mely a maga igényeivel úgy lépjen fel, hogy elegendő mennyiséget tartson ké­szenlétben és ne dolgozzék nagy kamatra. Nem lehet eléggé hangoztatnunk az állattenyésztés nagy fontosságát, mert föld- mivelés csak ott van: ahol az állatte­nyésztés is virágzóan fejlődik. Nálunk, hol az állattenyésztés, csak az utóbbi idő­ben vett lendületet, nagyon ébren kell lennünk, hogy a gazdákat mentői intenzi­II. Becs—Liége. A vasúti kocsikban Bécstöl kezdődik a nemzetközi társaság. Ez a barátkozást is magával hozza, mert idegenek érdeklik egymást. Nem hiszem, hogy öt-hat éven belől Magyarországon vasúti kocsiban valakivel megismerkedtem volna. Az ismeretlen utasokat utólag meg­nyugtathatom, hogy ők sem mulasztottak többet, mint én s igy ennek az állapot­nak további fenntartása igen célszerűnek mutatkozik. Nemzetközi társaságban azonban erő­nek, erejével lapasztálni kiván mindenki. Mindegyik — különösen a novitius, — egy ködös rejtélyt lát a másikban, egy sphinx-t, a melynek a talányát min dénáron megfejteni szeretné. Félórai be­szélgetés után kiderül, hogy nem olyan nagy dologról van szó. A francia és osztrák kereskedők ki­tünően megértik egymást, egy magyar jogász rögtön „kollega“ egy francia jo­gásszal, ugyanazon vagyon és társadalmi osztályú emberek azt látják, hogy nekik teljesen azonos törekvéseik vannak, s hogy egy francia polgár közelebbi rokona egy magyar polgárnak, mint a francia „nob­lesse“ bármelyik tagjának. Nt m tudom, miből fognak megélni ! a mai politikusok, ha az emberek nagyobb ' része reá jön erre a naiv titokra. Róth Fűlöp kárlsbádi czipöraktárát Közvetlen a Pannónia szálloda melletti Szatmár és vidéke legnagyobb ezipőraktára. ajánljuk a t. T«vé UsésséfHtk ldfolesóbb bevásárlási livráii HEG£RK£ZTEK!Ü az őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi, női és gyermek lábbelik.

Next

/
Thumbnails
Contents