Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-31 / 5. szám

Huszonkettedik évfolyam. 5-ik szám. Szatmár, 1905. januá VIDÉKÉ TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAÉ. J 9< wr* 9ffi I MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:== Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre . . . . 3 » . | Egyes szám ára 16 I Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ES KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6 ik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM : 73. A Szerkesztő lakása : Eötvös-utcza 19-ik szám. == HIRDETÉSEK =f= e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér. ■■■■— ... Hirdetések díjjal előre fizetendők. Vá lasztás után. Vége van a küzdelemnek. Öröm­mámorban úszik a győztes párt, mig a vesztes afelett tűnődik, mi volt az oka annak, hogy a mikor még az ellenpárt is inkább hitte a saját bukását, hogy akkor egyszerre csak megfordítva kö­vetkezett be az eredmény. Ezzel a tű­nődéssel kár ugyan az időt veszte­getni, mert akármi volt is az oka, az már a megtörténtet amúgy sem fogja meg nem történtté átváltoztatni. A tény minden esetre az, hogy a mint az or­szág legtöbb részében, nálunk is a függet­lenségi párt került felülre, s annyi évek óta először van ismét abban a hely­zetben, hogy a választásra keserűség nélkül gondolhat. S ha e szempontból tekintjük a lefolyt eseményeket, meg­nyugvást lehet találni abban a gondo- dolatban is, hogy fordult a koczka, s ez a fordulat polgártársaink azon részé­nek szerzett örömet, a melyiknek ilyen öröme már régen nem volt. Hogy a választási fegyverek mi­lyenek voltak, arról sincs mit beszélni. Ilyenkor áll a szabály, hogy a czél szentesid az ezközöket, s a mit az egyik megtesz, a másik is megteheti. Az u n. tiszta választás csak papiroson létezik, a mi a gyakorlatba soha sem fog át­menni, sőt ma már úgy fordult, hogy bizony ráfanyalodnak az ellenkezőre azok is, a kik eddig legjobban dörögtek mellette. Soha olyan nyiltan nem be székek a lélekvásárlásról és pedig min­TÁR CZ A. Mater Dolorosa. Irta: Pásztor Árpád. A ködbe vesző tenger mélységes fenekén, Egy hajó roncsa nyugszik szomorúan, feketén Árboczrudja letörve, vitorlája szakadt, Az ár busán himbálja ott lenn a viz alatt. . . Messze a tengerparton áll egy kicsike ház Tűzhelye porral lepve, rá senki sem vigyáz. A ház előtt egy asszony néz a mély vizen át; Egy hajót vár már régen és rajta a fiát. Harangoznak. Irta i Bállá Miklós. Harangoznak az alvégi toronyban, Az alvégen egy kis házban halott van Kósza szellő azt suttogja az ágnak : Nem kell hinni a mostani leánynak ! . Húzzák, húzzák az alvégi harangot; Kósza szellő szerte hordja a hangot, — Vidd el szellő, röpülj véle messzire, Minden legény had térjen az eszére! ... Engem is már nem sokára temetnek, Jól tudom, hogy hamar e! is felednek! — Húzzák meg majd a kis templom harangját Kósza széilő had vigye el a hangját!... den megbotránkozás és hozzá pártkü- lömbség nélkül, mint mostanában, a mi azt mutatja, hogy a pénznek varázs­ereje van, s ma már megkívánja az is, a kinek« e miatt nem is kell elvet vál­toztatnia. Ha igy haladunk, maholnap eljutunk oda, hogy akár egyik, akár má­sik párton, csak elvétve fogunk találni embereket, a kik minden más érdek nélkül, tisztán meggyőződésből sza­vaznak A választás eredményét külömben, a miként a múltban, úgy a jelenben is a zsidóság döntötte el. Statisztikailag kimutatható, hogyha most is csak azok a zsidók szavaznak a függetlenségi pártra, a kik eddig is odatartoztak, akkor 1 többség ismét a szabadelvű párté lett volna. Eddigelé .15—20 volt a zsidó sza­vazat I függetlenségi párton, mig ezút­tal a szavazatok száma 123-ra ment. Ebből ugyan nem akarunk egyebet ki hozni, mint a tényt konstatálni, mert úgy azt, a mi a múltban, mint a jelen­ben történt, természetesnek találjuk. Sok megróni és kifogásolni való fordult elő mindakét párt részéről, á mikre most már nem akarunk vissza­térni. Vége a választási harcnak, borítsunk fátyolt a történtekre. Egyet azonban szó nélkül hagyni még sem lehet, és ez a győztes párt sajtója volt. Illetve nem is a párté, hanem azon néhány emberé, a kik az anyagi eszközt szolgáltatták hozzá, mert lehetetlen még csak fel is tenni egy pártról, hogy a hol elvi harcz- ról van szó, ott ilyen piszkos fegyvert Messze, messze magas hegyek aljában Kicsi ház áll, sok nagy között, magában; — Ott valaki mégis, mégis akadna, A ki engem talán meg is siratna! . . . A csúnya leány Irta: Bródy Sándor. Hill levél került hozzám, a legcsu- nyább leány iria, akit életedben láttam. A levelet, az szép volt és parancsoló: „Látni akarom magát, hogy megkérdez­zem öntől: tetszem-e?“ A találkák ma már oly ritkák, elmentem. Pedig jómesz- szire kellett kifáradnom, ki a város végére, ahol a gyárak füstölnek , a temetők tövé­ben. Gondoltam, hogy elbolonditanak, mert tiz találka közül, amit mi férfiak kapunk, csaknem tiznek felültetés a vége. Várunk, fázunk, fagyunk és elmegyünk azzal a gondolattal, hogy soha többé nem me­gyünk belé ilyen vállalkozásba és hogy a nők mind kacérak és rosszak . . . Az én leányom azonban ott volt, a kis földszin­tes ház sarkán, aminthogy megírta. A fe­jén Rembrandt kalap. És a kalap alatt egy rut női arc. Ha már mi azt mondjuk egy női fejre, hogy csúnya, amikor az fiatal j még é9 reánk szívesen mosolyog! De ez I fej valóban csúnya volt, minden vonása oly hosszú, hogy véget sem akart érni. vigyen a küzdelembe. A sajtó arra való hogy az eszméket tisztázza, s ha egy párt vagy egyesek ilyen czélból támo­gatnak és hoznak áldozatot, az ellen nem lehet kifogása senkinek, de lapot tartani arra a czélra, hogy fanatizálja az embereket nem az elvek mellett, hanem a más pártállásu emberek ellen, a kiket nap nap után becsületükben legázoljon és pellengére állítson, ez már oly elvadulása minden, erkölcsi érzésnek, hogy egymás mellé állítva azt, a ki a czikkeket irta, azokkal, a kik érte fizettek, a szégyenletesebb szerep feltétlenül az utóbbiaké volt. Ez a gyalázatos fegyver már a múlt választáskor is dolgozott, s egyér­telmű volt a felfogás, hogy a választás után bekövetkezett rombolás legfőképen annak volt a következése. Valóságos lelki megnyugvást idézett elő, mikor a város végre tőle megszabadult. Ha meggondoljuk, hogy azon a részen a kedélyek épen úgy, vagy talán még jobban' fel voltak izgatva most, mint a múltkoriban, szinte örvendeni lehet, hogy a választás ilyeténképen végző­dött, mert daczára minden óvintézke­désnek, tekintve hogy a kedélyek az itt járó vándor apostolok által is tü­zelve voltak, könnyen nagy baj szár­mazhatott volna belőle. Ez az egy az, a mi felett szó nél­kül elsiklani nem lehet. Lassú járású, primitiv még a mi helyi sajtónk, az igaz, de iránya tiszteséges volt min­dig, s - ha talán nagy dicsőségére nem is, de szégyenére sem volt soha a vá­rosnak. Sajnáljuk, hogy a közönségnek azon részével ismertették meg a mo­dern sajtó áldásait, a mely rész egy­általán távol állott eddig mindenféle sajtótól. Egyebekben megjegyezzük, hogy a választás rendben folyt le, s miután a többség akarata a törvény, köteles­sége mindenkinek megnyugodni az al­kotmányos eredményben. B. D. A szája végtelen hosszúságban mosolygott reám, eltorzulva a gyönyörtől és gúnytól: — Ugy-e, megvan lepődve?! — szólt lágy és behízelgő hangon, amely még kietlenebbé tette, mint hogy ha arcához illő száraz és rekedt hangja lett -volna. Nem tudtam felelni a megdöbbenés-] tői — és mit tagadjam —I a haragtól, hogy ez a szegény némber . . . — Látom, hogy bosszús és megbánta, hogy eljött. Megbánta, hogy eljött. Óh dehogy, dehogy! — szóltam zavartan, mert az a babonám, hogy nem szabad gyehgédielennek lenni. — Nyújtsa karját — mondá, — itt netn ismernek bennünket, a kövezet rossz és az én lábain nincs arra teremtve, hogy gyalog járjak. Úgy gondolom mindég, hogy engem gyalog hintóbán kellene vinni. Két szép férfiúnak. Nem találja? — De igen. Hanem — — Tudom, hogy voltaképen mért hív­tam, hogyan mertem elhívni? Amikor maga hires iró és én egy állásnélküli tanítónő vagyok, a kinek nincs több ruhám, csak ez az egy, amelyben járok. Szép a szabása? No, ne legyen ideges és legyen hozzám jó és mondja meg: milyennek talál ? Azt sze­retném tudni, hogy ön rútnak lát-e, mint mindenki? Abban biztam, hogy önnek jobb szeme van, mint mindnek és úgy néz engem, ahogy én magamat. Mert én úgy érzem, hogy szép vagyok. A tükör ugyan el­torzítja néha az arezomat, de belölről úgy látom, hogy ragyogó vagyok, bájosnak, Színház. Kedden „Brankovics György“ került színre gyéren látogatott padok előtt. Pe- terdi volt az előadás éltető lelke. Olyan is volt ez az előadás, mint egy nagy lélék, akit a sorvadó test akadályoz nemes sze­repében. Azt hisszük, ezzel megmondtuk véleményünket a többi szereplőről. Szerdán Strauss kellemes opperettjét a „Böregér“ t hoziák színpadra, azaz he­lyesebben : húzták kinpadra. Na, mert ilyen gyenge előadást nem igen láttunk szín­padunkon. Részben méltányoljuk ugyan azt a közmondást, melyben a vidéki szí­nészek a megboldogult temetői lakókkal vannak egy kaptafára huzva, hogy t. i. róluk „vagy jót, vagy semmit“, amit mél­tányos kritikáink igazolnak is, melyekben mindenesetre több a jó akarat, mint a kritika; hanem — mondom — csak rész- ban és nagyjában, Mert a kiáltó, pláne infámis hangon kiáltó hibákat, ízléstelen­ségeket és hiányokat lehetetlen szóvá nem tenni1. A „Bőregér“ szerdai előadásáról is csupán a színészek iránti jó indulat miatt nem Írunk részletesen. Határozottan na­gyon gyönge kis este volt. Halmiban a nagyszinben is volt már ennél jobb előadás. kedvesnek, kívánatosnak születtem. Én szép vagyok, azt biztosan tudom, de lehet, hogy valami véletlen történt velem, valaki elátkozott, hogy senki sem látja igazi arcomat. Talán maga .. . Nem jövök könnyen zavarba, de most mégis hebegtem: — Persze, hogyne, csakugyan ! Rosszkedvű lett, kivonta karját a karomból. — Maga se látja, maga is olyan, mint a többi. Különben, az igazat megvallva, maga se tetszik nekem. Nekem egy olyan férfiú tetszenék, akinek olyan a szive, mint a régi elefántcsonté, teszem fel egy hindu herczeg! Megint belekapaszkodott a karomba, szenvedélyesen a fülembe súgta: — Mondja, mit gondol, el fog-e jönni még az a férfi, aki úgy lát, mint amilyen­nek én magamat érzem? Az boldog lesz, oly boldog! A hangja elfúlt a szerelem nagyszerű Ígéretében. De hirtelen józan lett: — Isten áldja, köszönöm, hogy eljött, menjen. Ne higyje, hogy az én elmémnek valami baja van, csak önök férfiak vakok! — Menjen és ne nézzen utánam l — mondá és elment. Természetesen utána néztem. Egy lesüpedt törpe ház ajtaján belépett, olyan mozdulat tál, mintha apródok vinnék a slepjét, nemes ifjak nyitnák ki előtte a kaput, mintha haza menne a tündér­palotájába. .. .. Kérjünk határozottan .. . AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZU TERMÉSZETES HASHAJTOSZER. rer«nczjö,.efk».erttvi».tin

Next

/
Thumbnails
Contents