Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-16 / 20. szám
Huszonkettedik évfolyam. 20-ik szám. Szatmár, 1905. május 16. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. ELŐFIZETÉS AZ ARA: = Negyedévre I kor. 50 fill. Egész évre , . ■ • 6 kor. Fél évre .... 3 » | Egyes szám ára Községek, községi jegyzők és néptanítók egész évre 4 korona. . 16 » részére SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6 ik sz. alatt. = TEtLBF03N"-S2SA2Vt : 73. A Szerkesztő lakása : FötVös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér gannond sora 20 fillér. Hirdetések díjjal előre fizetendők. <6 D ü A Muzeum. Városunk nagy culturalis ünnepségnek néz eléje. A Kölcsey-Kör, melynek munkáját és nemes erőfeszítéseit a nemzeti művelődés terén mindenki ismeri és bizonyára szívesen méltányolja, a mellett, hogy a társadalmi élet irodalmi szükségleteit nagy lelkesedéssel iparkodott kielégíteni és a tudományok viv- 'mányait a szabad liceumokban reményekkel eltelve és nem haszon nélkül népszerűsíteni megkisérlette, 1— gondját egy városi muzeum létesítésére is kiterjesztette. Világ- és országszerte ma a nemzetek, népek, társadalmi és művelődési egyesületek oda iparkodnak, hogy történelmi, régiségi, fegyvertechnikai, könyvészeti, ipari kincseiket ősszegyüjtsék s azokat rendezve és magyarázva az érdeklődő közönség számára megnyissák, hogy alkalma legyen mindenkinek szemlélni ezeket az emlékeket és elmerülve a lezajlott idők culturájának méltatásába, összehasonlítani a múltat a jelennel, ennek alapján a haladást, vagy visszaesést felismerni, tanulságot meríteni. s a jövő nagyságán, fejlődésén intensive dolgozni. Ez a jelentősége a múzeumok állításának. TÁRCZA. Humanizmus az emberevőknél. Ujguineának kivált északi és keleti részében nem szükséges a szárazföld belseje felé törekedni, hogy idegen befolyástól teljesen mentes, őseredeti állapotában levő népet találjunk. Úgyszólván az egész partvidék olyan még jelenleg is. A németek birtokában levő részen mindössze négy hely van, egymástól egy-egy napi gőzhajózásnyira, l\ol némi európai telepe- désröl lehet szó. Ezek is a benszülöttek- tŐl elszigetelve lakó, teljesen a magok céljának élő s a benlakókkal alig érintkező helyek. A német birodalom mindjárt politikai térfoglalása elején, melynek még 20 éve sincs, egy német tőkepénzesekből alakult részvénytársaságnak, az Ujguineiai Társaság néven fennálló kereskedelmi és ültetvényes szövetkezetnek adta át, minden fenségi jogával együtt Ujguineát és a hozzátartozó szigeteket. Ennek a társaságnak összes működése idáig csak any- nyira terjedt ki, hogy néhány pontban alkalmatos földterületet választott ki, hajóival Ázsia felől 7—8oo kinai és maláji munkást hozott be, kikkel a dohánytermeléssel tett kísérletet; másfelől kisebb hajói bejárták a szigetséget s mintegy másfélezer pápua legényt és leányt gyűjtött telepeire,1 a földmiveléshez szükséges durvább munkákra. Európai nemzetiségű embert csupán annyit foglalkozLáttam a Brittis Múzeumot Londonban, a francia múzeumot a párisi Louvreban, az áusztriait Bécsben, az olaszt Rómában, Nápolyban, ’ Floreneben, kisebbekről ezúttal meg sem emlékezem s elmondhatom, hogy többet tanultam, több ismeretet és szélesebb tudományos látókört szereztem eme kincses házakban, mint éveken át folytatott könyvbeli tudományos foglalkozásaim nyomán. Bámulva csodáltam az emberi ész, ügyesség, szellem, lángelme alkotásait, munkájának figyelemreméltó eredményeit, műveltségét s gondolatokba mé- lyedve távoztam a letűnt történeti korszakok eme kézzel fogható és szemmel látható mesteri iskoláiból. Tanultam, művelődtem a múlt nagyszerű néma előadásain s lelkemben felemelkedve, lelkesedéssel és tett- vágygyal tekintettem a jövendőbe, melynek lépésről-lépésre mind világosabbnak, fényesebbnek, gazdagabbnak és dicsőbbnek kell lennie a szakadatlan fejlődés gyors szárnyalásában. Ár múzeumok tanító, nevelő és szélésen tájékoztató, voltának tudatában és meggyőződésében az állam törekvéseit ilyeneknek.az ország minden részében, városában való felállítására, más is én is mindenki csak a legnagyobb méltánylással üdvözölheti. Mert kétségen felül áll az, hogy a régiség tárak tatott a társaság, a mennyi a munkás tömeg vezetésére szükséges volt. Ezeknek száma az első években, mikor még a nagyhaszon reményében az ülltetvényes munkálatok nagyobb erélylyel folytak, 8o—xoo európait is kitett, később mikor a nehézségek beállottak, 20—30 személyre apadt. Az a néhány hittérítő, kik úgyis a társaság telepei közelében kerestek biztonságot nem jő külön kulturális tényező számba. Magános települő pedig Üjguineá- ban nem is volt, sőt éveken át egyedül magúm voltam az egyetlen európai, aki nem tartozott a társaság alkalmazottjai, vagy a hittérítők közé. Az uj települők éghajlatuk és fajuk szokásai szerint tömörülnek, mindenik igyekszik megtalálni a megszokottat s igy külön kis társadalmat alakítanak maguk számára. Az európai .nemzetbeli egy társaságba kerül, a közös szükséglet együvé gyűjti a némettel a dánt, svédet, angolt és magyart, használja itt a többség nyelvét, a németet. A kinai életmódja a malájéval egyezik meg legjobban, hozzá simul s mert nem egyenesen jő hazájából, hanem a malájszigeten volt előbb dohánymunkás, ennek a nyelvét használja legtöbbször még egymásközt is, mert a kinai birodalom különböző részéből valók még kinai nyelven sem értenék meg egymást. A sokt’éle helyről került pápuái munkás ismét csak egymáshoz húz, arra utalja hasonló életmódja is; közös nyelve valamikor samióa ültetvényeiban dolgozó pápuamunkások utján elterjedt tört angol nyeiv a valóságos pápua-volapük, amelyről azonban azt hiszik a jó fiuk, hogy az az urak nyelve. A negyedik társadalmat kénem puszta szórakoztató, bámulásra berendezett tarka-barka bazárok, hanem művelődési telepek, — tanító csarnokok, a hol mindén komoly és tanulni vágyó ember lelkében, értelmében gaz- dagodhatik és sok-sok értékes, szellemi kincsesei gyarapodhaíik. Éppen ezért esemény, még pedig nagy esemény számba kell, hogy menjen az, hogy városunkban egy muzeum létesült, mely az állam, a város és a Kölcsey-Kör áldozatkészségéből ez idő szerint ott áll, hogy a napokban, junius hó 1-én nagy és méltó ünnepségek keretében a város és vármegye, az ország nagy közönségének feltárja eddig zárt ajtait s szerepét, hivatását, mely ismétlem, nagy jelentőségű és kihatású, — középülésre és általános megelégedésre betölteni megkezdje. A Kölcsey-Kör múzeuma, bár még csak a kezdet kezdetén áll, már megnézni való, már a vidéki múzeumok között az első helyek egyikére joggal aspirálhat s ha itthon és a távolban azok részéről, kiknek támogatására és jó? Táratára, érdeklődésére méltán számíthat, illő és , megfelelő figyelemben fog részesülni s főkép, ha a megbol-' dogult nagy nevű püspök gyűjtött régiségi tárából gazdagodhatik : akkor vá rosunk és a vármegye büszkeségét képező, nevezetes cultur intézménynyé fogja magát kinőhetni. pezik a szabad benszülöttek, akik legföljebb saját fajtabéliekkel kötnek szorosabb barátságot. Ha ujguinai életről akarunk beszélni, az a legelső, hogy megkülönböztessük, melyikről van szó a négyféle közül. Mindeneknek más-más az emberszine, más a ruházata, nyelve, lakóháza,' eledele, mindenféle aprósága, természetesen nem ke- vésbbé különböző egész gondolkozásmódja. És a közös a népzagyvalék közül három, iniijt bevándorlott, az együttélésre van utalva, egymásra szorul, ami egymásközti viszonyukat még bonyolódottabbá teszi. A hét munkanapjain a telep egész személyzete óráról-órára kiszabbott munkájához van kötve, alig nyílik alkalma a benszülettel érintkezni. Este kedve sincs ahhoz. Vasárnapi munkaszünet idején a német klubba vonul sörözni, mert ahol hat német van ott már klubbot szerveznek maguknak. Különben se tehetnének mást, ■mert Ujguineában az a német specialitás van érvényben, hogy az Ujguineai Társaság szerződésileg kiköti alkalmazottjaival szemben, hogy természetrajzi vagy néprajzi tárgyakat nekik csupán a Társaság számára szabad gyűjteni, maguknak nem. Azzal okolják meg, hogy olyan érdekes helyen szenvedélylyé fejlődhetik bennök a tudományok iránt való érdeklődés és ennek szentelnék minden szabadidejüket, aztán elhanyagolnák hivatalos kötelességüket. A /sörözés és kártya bizonyára jótékonyabb hatást fog gyakorolni. Ilyen apró okok nem egyedülállók, csak azért említettem fel, hogy jelezzem azt, miszerint nem csupán a jóakarat hiáS hogy ez úgy legyen, azt hiszem mindnyájunk óhajtása; hiszen nem le- ! hét közömbös senki előtt a jelenben folyó közművelődési lázas tevékenységben, hogy városunk, mely eddig is művelődési institumaival, ipari és kereskedelmi élénk forgalmával, polgárainak előre törekvő műveltségével önerejéből imponált nemcsak a vármegyének, de az országnak is, történelmi nagy és dicső hírének, a régiségében rejlő erejének magas színvonalán fényesen helyt állott s magáról mindenütt beszéltetett, — újból egy hatalmas lépést tesz előre, midőn keblében felsarjadni lát egy hézagpótló és nagyra hivatott intézetet, a hol a nemzeti, a haladási és erkölcsi factorok szép ősz- hangban domborodnak ki. Minden megtörténik arra, hogy a megnyitási aktus valóságos ünneppé legyen, emlékezetes nappá váljék a társadalmi mozgalmak folyamában s a jelek szerint bizonyára ilyenné is lesz. A tudomány, művészet, irodalom múzsái fognak majd kezet, hogy ihletükkel s termékenyítő szellemükkel fényt_hiolse- nek, dicsőséget szórjanak arra a napra, mely a muzeum megnyitásának terminusa. Hadd ragyogjon az intézet felett a magyar nemzeti géniusz s vonzza ellentállhatatlan erővel csarnokába az ismeret szomjas embereket, hogy látva nyán, vagy a települők közönyösségén múlik, hogy az egymás mellett élésnek sincs meg az a jóhatása, hogy a műveltebb európai megismertetné a benszülött szokásait, jó vagy rossz tulajdonságait s kiterjeszthesse rájuk a művelődés áldásait. Hiszen a legtöbbje az ott lakó kevés európainak sokszor heteken át alig lát szabad benszülöttet. Az eddigi érintkezés az európaikkal a legparányibb befolyással se volt a pápuákra, uióg azokban a csekély számú falvakban sem, melyek az urópai telepek legközvetlenebb tőszomszédságában feküsz- nek. Hanem azt számítjuk a kultúra haladásának, hogy két fa összedörzsölése helyett gyufával csinálnak tüzet, abszidián és bambusz késük helyett vaskéssel faragnak, baltáik köve helyébe abroncsdarabot és gyaluvasat tesznek, bambuszdoromb helyett vasdorombbal muzsikálnak s obszidián-sziláná helyett sörös üveg cserepeivel borotválkoznak, ha hozzá jutnak. Szokni kell hozzá, hogy megtudjuk látni a maga saját világosságában a pápua-világot, ezt az egyszerű, még a mai napokban is igazán kökorszakbeli életet, mely az ásatások bizonysága szerint soksok ezer év előtt az1 egész világon el volt terjedve. A fejlett európai társadalomra nézve épen az teszi nem csupán érdekessé, hanem tudományosan is megbecsülhetet- lenné, hogy ósodálatosképen kökorszakL mivoltában maradt meg, prototypusául annak, hogy ilyenforma lehetett valamikor a kökorszakbeli társadalom s azok között a mienk. Társadalmi fejlődési kérdésben összehasonlításul ez a nép a kezdőpont, a mienk a végső. .. Kérjünk határozottan AZ’EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES*IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTŐSZER. *«»«h-w*i■
