Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-10 / 19. szám
/ Huszanegyedik évfolyam. 19-ik szám. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Meghalt a könny és mosoly birodalmának királya. Összetört a sugártörő, amely más világok napsugarával szórta tele a sivár földi életet. Meghalt a teremtő, a ki képzeletben szebb világot alkotott, mint a milyet a valóságos teremtés létrehozott, és a kit túlél az a nagy tömeg ember, a kikből egy nagy társadalmat halmozott fel a könyveiben. Mind régi, kedves ösmerősök, mintha találkoztunk volna velük az utczán, az életben. Köztük van első szerelmünk, első barátságunk, gyűlöletünk; minden láza, minden hevülete az emberi szívnek az ő alakjairól ragadt el reánk. Egy egész nemzet irodalma volt ő maga évtizedeken át. Előbb, mert más nem irt; utóbb, mert mást nem olvastak. És ő volt az egész nemzet művészete, mert csak az ő könyve felé fordult a mi nemesebb vágyakozás az országban a sziveket megdobogtatta. Nem. lehetett róla bírálatot írni, mert egy nemzet fanatikus hitével állott szemben, a ki bonczolgatni kezdte, javított kiadását adta az ember világának, a melyben elsimult. minden göröngye a iöldi utaknak. Az ideák és érzések Jules Verneje volt. A képzelet léghajóján járta be a TARCZA. Rege. — Irta: Slmkó Géza. — A nép szereti a homályos, a misztikus történeteket. Szereti a fensőbb, láthatatlan hatalom kezét látni ott is, hol csak egy egyszerű, természeti tüneményről van szó s jobban1 * * * S * esik lelkének, ha valamely bűvös, csodás történetet fűzhet az előtte megfoghatatlanhoz, még akkor is, ha valaki a legkézzelfoghatóbb magyarázattal bizonyítja be azt, hogy az elemeknek, vagy természeti erőknek játékáról van szó. És mig egy csodás regének ezernyi-ezer hívője akad, addig a természeti tüneményeknek magyarázatát kétke-; déssel, sőt ellenszenvvel fogadja. A regék, a mesék megragadják a figyelmet, a nép képzelő tehetsége azután kiszínezi, mezbe öltözteti azokat. Szájról- szájra, apáról fiúra marad fenn, mely azután hagyománynyá válik s egészen hozzáfüződik tárgyához. Alig van az országban nevezetesebb várrom, kastély, szikla, fa, forrás, melynek keletkezéséhez vagy múltjához valamely monda vagy rege ne fűződnék. Legbecsesebb gyöngyeit kópezjk ezek az irodalomnak, melyeket annyi kiváló költő s különösen Tompa és Arany oly nagy művészettel s igaz költészettel énekeltek meg. Egy ilyen regét szándékozom én most elmondani úgy, a mint én azt régen naprendszereket, és lelopta a plánéták- j ról az igaz fájdalmat, az igaz örömet, ‘ a könnyet és mosolyt. Ebből a kettő- | bői keverte össze az élet legnemesebb savát: — a humort, és tollával milliók szivébe fröcscsentette. A humorban van benne a mindenség egységének nagy sejtelme. A humor Játja meg a nagyság kicsinységét; a humor érzi ki a porszemből a mindenség nagyságát. A koldusban mindig a királyt, a királyban mindig a koldust látja. Ennek az isteni nedvnek volt ő örökké bugyogó forrása. Bűbájos volt valósággal, mert olyanokat irt, a mikre az élet azt mondta: „Nem igaz.“ És mégis neki hittünk. Rátalált az emberek rejtett jó ösztönére, hogy a szépet és jót szeretjük elhinni, és álmokba tudta ringatni áz emberek millióit, a mesék álmaiba, a melyekbe minden ébredés után csak szívesebben szenderedtünk O volt az igazi nagy ember, a hadsereg nélküli imperator, a nagykövet nélküli fejedelem. A ki életet fakasztott az aszott papíron, a ki, semmiből teremtő a világát.7 Nem szedett adót, népet nem sarczolt, csak adott, mindig adott ingyen, az agyveleje szikrázatát, lelke melegét, színes képzelete buja gazdagságát.... Hogy nem igazak az alakjai ? Talán nem is, akarta, hogy igazak legyenek. A mit mi tudunk, azt Ő is tudta; hallottam, midőn még mint szőke füriü kis fiúcska játszadoztam a Zazar partján. Egy öreg bányász mesélte el, ki egyik karját egy bányaszerencsétlenség alkalmával elveszítve, abból a csekély kegydijból éldegélt, melyet a bányatársulat juttatott neki. Magános ember volt, felesége már régen pihent a csendes temetőben. Mi, apró iskolás gyermekek ki- kijártunk a Zazar partjára já'szani. Az öreg Marczi bácsi ott lakott a város legvégső házának egyikében. Mikor meglátta, hogy mi gyermekek játszani jövünk, elhagyta ő is minden dolgát és jött velünk. Valóságos félő aggodalommal vigyázott reánk. Bátran nyugodtak lehettünk, mert mig mi a kifutós lapta-játék izgalmai között kipirult arczczal, gyermekes gondatlansággal kergettük a laptát és közel merészkedtünk a vízhez, addig -Marczi bácsi a szerető szülő aggódó szemeivel kisérte minden mozdulatunkat s erélyesen reákiáltott arra, ki szerinte helytelenül viselkedett. Megesett bizony néha az is, hogy laptánk a vizbe került s ilyenkor az öreg nagy morogva bele ment a vízbe ő maga s kihalászta a laptát. Mikor azután a játékot megsokálta az öreg, közbelépett és pihenésre intett. Leültünk körbe s azután ő mesélt nekünk gyönyörű bányásztörténeteket, regéket, melyeket áhítattal, hallgattunk végig; mesélt tündérekről, királyokról, százszorszép királykisasszonyokról, hősökről, lovagokról, kik százszor forogtak életveszélyben, de végre mégis mindig szerencsésen elérték czéljukat. tudta bizonyára, hogy nincsenek szin- erényből összerótt emberek. De bizonyára nem törődött vele. Talán úgy gondolkozott, hogy ő is egyenrangú teremtő, és az ő világában más törvények uralkodnak És egyik világ ne szóljon bele a másik világ törvényhozásába. Azt Írja egy helyen, hogy a szerelemnek külön matematikája van, mert a semmit megszorozza semmivel és lesz belőle: — minden. Hát olyan az ő könyve is. A semmi, a pára, a képzelet van benne összekeverve, és lett belőle minden, egy egész nagy mindenség. Van-e ott valami, a honnan az ég azúrja mosolyog? Van-e ott valami, a hol a szivárvány káprázata látszik ? A fő az, hogy lássuk, hogy higyjük, hogy feledjük a valót ........ Hü l a föld, hiil kifelé. Megint kialudt egy tűzhányó........ Dr . Tantfdy Endre. Felhívás Körösi Csorna Sándor emléke érdekében. Körösi Csorna Sándor szülőközségében, a háromszékvármegyei Kőrösön, az oltani Emke-olvasókör, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Földrajzi Társaság, az E. M. K. E., valamint a nagyenyedi r<T. Bethlen-collegium : Körösi Csorna Sándor tanuló intézete és a sepsiszentgyörgyi ref. Mikó-collegium, mint a nagy férfiú szülővármegyéjének központi intézete s Az ő általa elmondott regéknek egyikét mondom el most én. * * * Vármegyénknek gyöngyét képezi Nagybánya, ez a gyönyörű kis város, melyben oly jól érzi magát az idegen is! Egy regényes völgyben fekszik, melyet hosszában kettészel a Zazar vize. A hátiért a Guttin festői hegylánczolata zárja el, mig közvetlenül a város felett emelkedik a Kereszthegy. A Kereszthegy n-vét valószínűleg onnan nyerte, hogy mintegy 3—4oo méter magas ormán egy kereszt van, melynek tövéből gyönyörű kilátás nyílik a vidékre. Az idegenek — a kik pedig szép számmal fordulnak meg a városban — el nem mulasztják ezt a hegyet felkeresni s a Kereszthegy belsejében levő kincstári bányát meglátogatni. Erről a Kereszthegyről szól a Marczi bácsi regéje, melynek belsejét már sok száz év óta kutatja az aranyra éhes emberiség, hol 200—3oo méter mélységben robbantja a bányász a kősziklákat, hogy fáradtságos és veszélyes munkája után a Zazar partján levő zúzdák és mosóhelyek s a fernezelyi füstölgő kohók aranynyá változtassák a sziklákat. * # * Sok, sok száz, talán egy pár ezer év előtt lakott ezen a hegyen egy jóságos tündér. Nagyon öreg lehetett már, mert hosszú, ősz szakálla a földig ért. Ha néha- néha leszállt a völgybe, jóságos arczát örömmel látták az emberek. Eligazította minden bajukat, igazságot szolgáltatott a egyesek védnökségének kikérésével elhatározta, hogy nagy fiának a szülőközségben szobrot, vagy emlékművet állít. Csorna Sándor 1819-ben indult el Nagyenyedről Ázsia belsejébe a magyarok ősi hazájának kikutatására. Egymagában, minden segédeszközt nélkülözve, csak hazafias lelkesedéséből merített türelemmel és példátlan kitartással fegyverkezve vette kezébe a vándorbotot, a mely azonban öt szeretett hazájába többé vissza nem vezette. Hoss'zas szenvedések után, hihetetlen nélkülözések és veszélyek közt érkezett Tibetbe, a hová némely tibeti szónak magyaros hangzása csábitgatá. Tibet- ben Csorna éveken át tartózkodott. Bejárta az egész országot, alaposan megtanulta a tibeti nyelvet és idejének legnagyobb részét buddhazái dákban dermesztő hidegben, fütetlen nádkunyhókban töltve, oly tudományos munkásságot fejtett ki és a tudományos mártiromságnak oly példáját adta, a melynek mását nem találjuk az utazások történetében. Megírta a tibeti nyelv első nyelvtanát es több ezer tibeti szót egybegyűjtve, a tibeti nyelv szótárát. Ezzel oly segédeszközt nyújtott Tibet georg- rafiai kikutatásához is, a melylyel örök hálára kötelezte a később Tibetben járó kutató-utazókat. A tibeti nyelvnek a magyarral való rokonságában ugyan fájdalmasan csalódott Csorna, de nem csüggedt. Folytatta nyelvianulmányait és történelmi kutatásait, a melyek azt a meggyőződést érlelték meg benne, hogy a dsungár nevű nép, a mely Lasszától északkeletre Khina határán lakik, lesz az, a melyben az ősök ivadékait feltalálhatja. Elindult tehát ezen újabb kutató-útjára, el ia ért Dardsilingbe, de itt közel czéljához érte őt a halál 1842 ben. panaszkodók között s a szegényeknek valósággal atyjuk volt. Szerette őt mindenki s még a gyermekek is bizalorpmal közeledtek hozzá, mert tudták, hogy sohasem jött üres kézzel. Még akkor az ő birodalma, a Kereszthegy nem volt olyan, mint most. Bensejét nem hasogatták át a kincsszomjas emberek alagutakkal, nem zakatolt a vizemelő gép lármája, hanem olyan volt, a milyennek az Isten teremtette, virágos, zöldelő fákkal fedett. S ettől a hegytől egy nagy tilalom választotta el az embereket. Ebben a hegyben lakott a jó tündér, egyetlen leányával. Oly gyönyörű volt a tündérleány, a milyent földi ember magának el sem képzelhet. Földig érő, arany haja volt, mely úgy ragyogott a napfényben, hogy halandó ember szeme elvakult attól. A hangja valóságos mennyei zene volt. S ezt a gyönyörű leányt halandó ember nem látta soha, Az öreg tündér halálos fenyegetések között megparancsolta, hogy senki a hegyhez még közelíteni se merjen soha 1 És az emberek megfogadták a parancsot. Nem mertek a hegyhez közelíteni sem, de miért is tették volna, mikor a tündér olyan nagyon jó volt hozzájuk s az emberek gondtalanul, vígan éltek aranykalászt rengető rónáik és gyümölcstermő hegyeik között. Nagy idő telt el ebben a jó vi szonyban. Egyszer azonban egy ifjú ember került a városba. Honnan jött, nem tudta Róth Fülöp kárlsbáái czipöraktárát ajánljuk a t. vevő közönseg-nek mint a "Wt Közvetlen a Pannónia legolcsóbb bevásárlóéi forrást, "-fr; (0F* * * S * * * * * * S * - -rr 1 Szálloda lUOllottI W Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. Megérkeztek!!! a tavaszi és nyári idényre megrendelt összes úri, női és gyermek czipók. Valódi Schervaux bőrből készült czipők a legdivatosabb kivitelben.
