Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-27 / 52. szám
Huszanegyedik évfolyam. 52-ik szám. Szatmár, 1904. deczember 25. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Karácson ünnepén. Az Isten, emberré lévén, család tagjává lett. A ki öröktől fogva született az Atyától, e földön asszonytól született, — anyát, édes anyát választott magának. A kisded Megváltó, a bet lehemi barlangban született király, kinek gyenge testét csak édes anyjának szeretete melengette fel a zordon éjszakán, megszentelt eljövetelével minden embert, ki anyától születve, tehetetlen csecsemő gyanánt kezdte és kefedi az életet. A tiszta jegyes, sz. József, kit a sziizanya pártfogójául rendelt a Gondviselés, mint a mennyei Atya helyettesítője, az atyái hatalom képviselője e szent jelenetnél. Valóban Isten jobban ki nein tüntethette volna az embert és ezáltal az ember iránti szeretetét, mint a Megváltó — Isten születése által. Ezért van az, hogy lehet más ünnep fényesebb, lehet vidámabb, lehet fennségesebb, de a Karácsonnál egyik sem lehet bennsőségesebb. A családi szentély köti meg minden emberre nézve a legszentebb viszonylatokat. Apa, anya és gyermek, oly szent fogalom, melynél minden emberi érzület enyhiiletet talál, és e három fogalom oly viszonylatot fejez ki együttesen, melynek minden ember részese is egyúttal. Összeszedhetnénk itten mindTÁHCZA. —>- a-coM» -»Reggeli jelenet. Elleste: Nagy Vincze. Kora reggel. A csordás teljes tüdőből fújja a gyülekezőt. Az egyik udvarból egy idősebb anyatehén lép ki az utczára, a szomszédból egy tehénkisasszony (tinó) szökdécsel ki a kapun. Kölcsönös üdvözlő bőgések. Aztán egymás mellett haladnak tovább. A kisasz- szony könnyelmű és üres fecsegéssel mulattatja a másikat. Ez azonban néma kedvetlenséggel hajtja le fejét, csak néha egy- egy tompa bőgéssel akarja kifeje/ni, hogy untatja a beszéd. — Ugyan mi baja, édes néni — kérdi a szöszke kis tinó, — hogy olyan kedvetlennek látszik? — Családi érzelmek dúlnak bennem I — mondja ez. — Hej húgom, sok a baja egy szegény tehénnek! A szöszke szemérmeiesen lesütötte a szemét, ahogy az egy jól nevelt tinóhoz illik, amikor bensőbb családi dolgokról hall beszélni. De azért rejtett kíváncsisággal pislogott a szomorú néni felé, aki melankolikus érzelmeinek lassú farkcsóválás sál is kifejezést adott. — Oh, édes néni — szólt a kis álszent — előttem egészen nyíltan beszélhet. Nem vagyok én olyan fecsegő, mint többi társnőim, akik a legelőn délutánon- kint a nagy vadkörtefa alá gyűlve éretlen pletykázással töltik az időt. azt a szépet és igazat, melyet valaha költők és tudósok az édes anyáról elmondtak, — de ehelyett csak arra kérjük e sorok olvasóját, gondoljon saját édes anyjára, annak szenvedésteljes szeretetére, önfeláldozására és ez a kegyeletes emlékezés lehetetlen, hogy bensöleg ne érintsen minden embert, aki érezni tud. Az anya szeretete megaranyozza a gyermek életét, mig az apa erényei adják meg az első irányitást az élet útjaira. A gyermek szemében az apa hős, ki ezer veszély között is védelmezi otthonát és benne gyermekeinek anyját, gyermekeit. És ezeknél az emlékeknél ott látja az egyén önmagát tehetetlenségében, gyenge hajtás gyanánt, melyet csak a szeretet tart fenn és, ápol, és pedig igen sokszor csak az önmegtagadás, csak a lemondás, csak a keresztviselés drága árán. A képben, melyet itt rajzoltam, csak a természetes érzület vonásait használtam. — Az Ur Krisztus evangéliumának magasztos árnyalatait nem alkalmaztam, — és a család képe még igy is vonzó. Es mégis ezt a vonzó családi képet is csak a kereszténység adta a világnak, — addig azt az emberiség nem ismerte. Nem ismerte, mert nem ismerte az Istent, nem ismerte önmagát, nem sejtette saját emberi mivoltának nagy méltóságát. — Hát bizony felületesek, gondtalanok is vagytok ti fiatalok 1 — mondá a több bornyuval megáldott tehénmama. — Mindig csak a bolondságon jár az eszetek s nem gondoltok a jövendőre. (A kis tinónak a szive itt el kezdett kolompolni.) Majd ha ti is belekóstoltok a családi élet keserveibe I A kis szöszke előbb i ártatlanul elpirult, aztán félénken megszólalt: — De talán nem csak keservei vannak a családi életnek, édes néni? — Bizony mondom, legnagyobb részben csak keservei. Egész tehéni mivoltom fellázad jelen helyzetünknek még csak a gondolatára is. — Férjeink kezdenek az emberi világnak élni: eddig, ha harcias kedvben voltak, hát tanult nélkül a pusztán neki mentek egymásnak s nemes mérkőzést tartottak, hogy hát „ki a legény a csordában ?“ Most pedig külföldi minta után már ők is szűknek találják az állatvilágot s cifra ruhába bujtatott kóklerekkel állanak ki a porondra és pénzért mutogatják a nagy emberpublikumnak nem erejüket, hanem — ügyetlen s bohó ugrán- dozásaikat. Így fajul el az ősi bikavér! (Nem hiába, hogy már az emberek minden vörös színű olasz kotyvalékot palackokba téve igy neveznek.) Ami kis boldogságot pedig gyermeinkben találunk, azt is megkeseríti az emberek irigysége. Alig neveljük fel fi- és leány-bornyainkat 5—6 hetes korukig: — jön az Ember, elszakítja őket anyai tőgyünkről, s viszi a „vágóhid“- nak nevezett vesztőhelyre, hol nemesen vérzenek el szegények azon tudatban, hogy másnap már szelet és pörkölt képen fognak szerepelni a emberek asztalán. _______ Az embernek égi fényre van szüksége,— enélkül, ha látja is a jót, nem képes azt követni. Innen van, hogy még a természet törvényein alapuló viszonylatokat is a vallásnak kell megszentelni, hogy azokat az emberiség tényleg szentekül tartsa és tisztelje. A családi-kör legközvetlenebb viszonylataira nézve is szükséges volt, hogy az ember, mint atya, tanuljon gondoskodást, türelmet, fáradhatatlanságot a mennyei Atyától és annak képviselőjétől a szent családban sz. Józseftől, -*jb mint. anya tanuljon önfeláldozást, alázatosságot, lemondó szeretetet a boldogságos Szűz Máriától, — mint gyermek, tanuljon engedelmességet, tiszteletet, ragaszkodást a kisded Jézustól, az emberi nem Megváltójától. Még az is, ki a vallás iránt közönyös tud lenni, kénytelen elismerni, hogy csak az a gyermek lehet valóiéin boldog, csak az nyerhet az életre Ifácses és mindenkorra értékes impressziókat, kit vallásos apa és anya nevelt fel. És viszont, azt is kénytelen r.uindfi'nki megengedni, .hogy csak ,az.a gyermek fog a szó nemes értelmében szülőihez ragaszkodni, kinek lelküle- tét e tekintetben a kereszténység szelleme áthatotta. Enélkül ideig-óráig fennállhat a természet törvényeinek keretében is a család érintetlenül, de miurán alapja nincs, mert nem teszi Ezeket mondva nagyot bődült a szegény tehén, hogy könnyítsen vele szivének terhén. Aztán szótlanul bandukoltak tovább. Amint mennek, mendegélnek, már messziről lehet látni, hogy két hatalmas testű szarvasmarhát hajt feléjük egy ember. A szöszke kis tinó feltűnően izgatott lett. Hiába I Egy kifejlett, csinos, 3 és fél éves tehén-leányka bizonyos izgatottságot érez, ha egy (most pláne két) szép, nemes tartásu férfimarhát lát közeledni. A tehén néni a kisasszony viselkedéséből rögtön észrevette annak érzelmeit s igy szólt hozzá a tapasztaltság hangján: — Látod, húgom, látod, hogy a te fejed is csak a hiúságon jár: már jó előre illegeted magad s hiú módon csápolsz a farkaddal, úgy várod azt a kettőt. Pedig még meg se nézted őket jól. Nézdd meg s meglátod, amit én már messziről észrevettem s tudtam róluk. A két állat már közel volt. A szöszke végig nézett rajtuk, kedvetlenül bőgött egyet, aztán lenézően mondta: — Csakugyan — ökrök 1 Lóhistóriák. I. A Lepke. Ha egy-egy szünidőre hazarándulok a fővárosi Babilonból a kis falumba, szétnézek az emberek között. El-elnézem őket, azután ijedten szaladok a tükörhöz. Hajtogatom a fejem jobbra-balra és nagy megnyugvással állapítom meg, hogy még azt megingathatlanná a vallás, az első viharnál összeomlik és az áldozat, az igaz, hogy az apa is, az anya is, de mégis leginkább a gyermek. Nagyon sokat panaszkodunk ma a társadalom zülléséről, pedig ez csak okozat, csak következmény, amelynek oka, eredete a család züllése. A család érdeke lemondást, önmegtagadást követel. Ámde a mai ember erre nem képes, és nem képes azért, mert nein vallásos, éa nem vallásos, mert a családi körből, mely öt felneveli, a legtöbbször ki van törölve a vallásos érzület. Ezért züllik a család, züllik a társadalom. Karácson ünnepe a család ünnepe. A ragyogó karácsonfának fénye csak akkor marad állandó a lélekben, ha azt a vallás is megszenteli. Az anyaszentegyház az Ur Krisztus születésének emlékére ünnepet szentelvén a karácsonfa tövébe hív minden embert. Igen, minden embert. Nemcsak a kicsinyeket, hanem a nagyokat is, — nemcsak a gyermekeket, hanem az apákat^ anyákat is, mert ag, Ur Jézus bölcsője mellett nemcsak a kisded gyermek tanítja és inti a gyermekeket, de a legszentebb anya és a legönzetlenebb atya egyúttal a szülök szivéhez is fordul. Vájjon hány családban tesznek majd, ha nem is szóval, de szívben nincs egy ősz hajszál sem a fejemen. Odafent a nagyvárosban nem ér rá az ember észrevenni, hogy telik-mulik az idő. Egy- egy napot csak eltemet az ember avval, hogy: „no, megint elmúlt egy nap!“ — de már hónapok, esztendők mulásái nem számolgatja úgy a városi. Nem ér rá. Nincs ideje, hogy egy egész esztendő elmúlása fölött elmélkedjék. Hanem itthon aztán annál ijesztőbben látom az idők rohanását. A mikor egyet fordulok — esztendőben egyszer- kétszer — a nagyváros meg a falum közt, mintha mindig más embereket látnék itthon. Most is iedgen arcú, bajuszos legények járnak karácsonyi bálba hívogatni. Szép szál emberek, megfeszül rajtuk a magyar ruha, jó magam eltörpülök mellettük. Pedig hát, a mint a nevüket hallom, mindre ráismerek Jópajtásom, játszóbarátom volt mindenik. De én csak a mezítlábas, gatyaszáros gyerekekre emlékszem, ők meg emberesedtek, egyik-másik tneg is feleségesedett. Ilyenkor aztán, ha látom őket, nagyon öregnek érzem magamat mellettük. Engem megöregitett az Íróasztal, a téma, a toll, őket deli fiatalokká nevelte a mező, az erdő, az eke, — ugyanazon idő alatt. De legfájóbban látom az idők múlását a legkedvesebb gyermekkori barátom : a Lepkén. Lepke a lovunk neve. Szánt- szándékkal mondom úgy, hogy a Lepke a „barátom.“ Bizony, nagyon jó barátságban éltünk mi hajdanában, mig mind a ketten fiatalabbak voltunk. Én kisdiák voltam, mikor a Lepke csikókorában hozzánk került. Hamarosan megbarátkoztunk. Szelíd, jó állat volr, olyan, mint a kezes AZ*EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZU TERMÉSZETES HASHAJTOSZER. .. .. Kérjönk határozottan .. .. Ferenoz József keserüvizet!!!
