Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-27 / 39. szám
Melléklet az 1904. évi 39. számhoz. SZATMÁR ES VIDÉKE felfogják építeni a magyar függetlenség- nak erős várát (éljenzés); ezen hivatásomban, nem tagadom, nagy erőt meritek abból a szeretetböl, amely nem nekem szól, hanem annak a névnek, a melyet viselek, annak az emléknek, amely emlék feltámadott a sírból és hangosabban beszél ma, mint beszélt az emberi hanggal, mert beszél minden magyar ember lelkében és szivében és azt mondja, hogy a „haza minden előtt“ és a haza érdeke előtt meg kell hogy szűnjék minden magánérdek. (Éljenzés.) T. ünneplő közönség! Én büszke leszek rá mindig, hogy Szatmár-Né- meti városának polgára vagyok (éljenzés), igyekezni fogok megérdemelni ezt az igén megtisztelő czimet, hiszen nekem más vágyódásom úgy sem lehet, mint az, hogy polgártársaim szeretetét bírjam, hiszen nekem más családom úgy sincs, mint magyar polgártársaim. (Éljenzés és taps,) Még egyszer köszönöm önöknek az igen nagy megtiszteltetést. (Hosszas éljenzés és taps.) Zajos éljenzés és taps honorálta a beszédet, mely után a főispán még a díszoklevél kiállítása és a jegyzőkönyv hitelesítése tekintetében hozott határozatokat kihirdetvén, a közgyűlést berekesztette. DiszebécL Délután i órakor a polgári társaskörben fényesen sikerült diszebéd volt, a melyen városunk társadalma politikai párt- külömbség nélkül nagy számban volt képviselve, s a melyen a Kossuth Ferencz- czel érkezett képviselőkön kivül még Luby Béla és Gabányi Miklós is megjelent. A hol annyi képviselő volt egy csomóban, lehet képzelni, hogy ott a beszédek sem hiányzottak. Az első felköszöntőt Uray Géza mondta, a ki Kossuth Ferenczet, mint a város díszpolgárát éltette. Utána Biki Károly a vendégekül megjelent képviselőket köszöntötte. Ezután Kossuth Fe- rencz állott fel szólásra s érzésteljes szavakkal köszönte meg a mindenfelől tapasztalt szeretetet s poharát arra emelte, hogy legyen az ország független, boldog és szabad. Majd később egy másik felszólalásában a függetlenségi párt igazi feladatát fejtegette s abbéli n eggyöződésének adott kifejezést, hogy a mostani rendszer a »óy-es alap nemsokára ősszeroppan, s rövid idő alatt bekövetkezhetik, hogy a függetlenségi párt kormányra juthat. — Mindkét beszédjét zajosan éljenezték. — Bartha Ödön dr. Kelemen Samut, Jékey Zsigmond Kossuth Ferenczet, dr. Benedek János a polgárságot, dr. Molnár Ákos Ve- réczy Antalt köszöntötte fel. Beszéltek még Kovács Leo, Szatmári Mór, aki egy nagyon szép beszédben a demokrácziát fejtegette és a város fejlődésére emelte poharát ; dr. Nagy Sándor, Hentaller Lajos, Brázay Kálmán és Melles Emil. Kossuth Ferencz és vendégtársai 4 órakor távoztak, mire aztán - valamennyien eloszlottak. Délután 5 órakor dr. Kelemen Samu házánál gyűltek össze és az esteli vonattal elutaztak városunkból. Kmlékbeszéd a szatmárnémeti tűzoltóság őrtornya emléktábláinak leleplezése alkalmából 1904. szeptember 25-én megtartott díszközgyűlésén. — Tartotta: TH URNER ALBERT. — Az ókor nagy Pharaói rabszolga népükkel egeket verő piramisokat építtettek, hogy egyfelől alkotásaikban tovább éljenek, másfelől, hogy romlandó testük az építmény belsejében várjon a feltámadásra. A magas gúlákat, kőóriásokat apránként vonja be a Sahara finom homokja; a gondosan megaszalódott test pedig hiába várja az elröppent lelket s a halhatatlanságnak emlékét vérrel s a helota nép könnyeivel irta meg Clio. A pyramisokat épitő Pharaók- tól sok évezer telt el a betlehemi jászolban született királyig. S még mennyi könnynek és vérnek kellett elfolyni addig, mig a rabszolgából kialakult az ember, s a népekből nemzetek lettek! ? S hány évezernek kell még elmúlni, mig földünk paradicsommá leszen, mig nem lesz könny, a mit fel ne száritana a Krisztusi szeretet, I mig nem lesz nyomor enyhitetle- nül, nem lesz bánat vigasztalat- lanul! ? A Krisztusi szeretet apostolai most is élnek, itt járnak-kelnek közöttünk. Sokan hirdetik az igét, de váljon követik-e elegen? S váljon nincs-e az apostolok között is elég olyan, ki csak prédikálja az igét, de cselekedetei ellenmondásban állanak vele? Vagy nincs-e elég olyan közöttünk, ki nem csak szqval, de tettel is munkálhatná az embertársai javát és nem teszi?! Az egyenlőségnek, testvériségnek első hirdetője életével fizette meg az isteni eszmék hirdetését. Másokért áldozatot hozni az ő példájából tanulta meg a világ.! ★ * * Mióta ember él e földön azóta balsors is van; a Pandora szelen- czéjéből bőven jutott a halandóknak. Lehet-e nemesebb czél, mint bajba jutott, szükségre szoruló embertársainkon segiteni? A Prometheus által elorozott isteni tűz, ha egyszer féket vészit: fel akarja emészteni a világot. A romboló tűznek gátat vetni már évszázadokkal előbb megkísérelték az emberek. S nem mondhatom, hogy kevesebb sikerrel, mint ma! Meg volt azonban az a nagy előnyük a régieknek, hogy a községek vagy városok házai nem voltak oly közvetlen szomszédsággal építve, mint ma vannak. A mint azonban a szaporodás következtében a föld értéke növekedett s a mint a városok utczái I mind szükebbre korlátolták a beépítetlen teret: fokozódott a tűzve- szedelem. Ebből folyólag már előzetes intézkedésekről kelle gondoskodni; részben az által, hogy minél kevesebb égő anyag használtassék az építkezésekhez, másfelől, ha tűz talál kiütni, legyen olyan intézmény, mely feladatául tűzte ki magának a tüzveszedelemmel szemben a védekezést és erre a feladatra a szakszerű képesítést. Ez a tűzoltóság intézménye. Városunkban három évtized óta áll fenn ez az intézmény. Nem feladatom ezúttal a tűzoltóság történetét tárgyalni. Legyen szabad csak annyit említenem, hogy működésében korlátolva volt az által is eddig, hogy a tűzet kitörése idejében felfedezni nem tudta. Csaknem harmincz esztendő óta van az őrtorony kérdése felszínen. Mind eddig azonban jámbor óhajtás maradt. S leginkább az őrtorony hiánya miatt bizony nem egyszer történt meg, hogy tűzoltóink jó későn érkeztek a vész színhelyére! A mig pl. egy negyedórányi távolságról bejött valaki a tűzet jelezni, a mig az őrség a szereket indítja s a vész helyére kiért; a tűz kitörésétől számítva bizony nem ritkán }/.z óra telt el. Nagy idő ez! Kivált azon szerencsétleneknek, kik ott a tűz közelében vannak s kiknek minden pillanat közelebb hozza a vagyoni végromlást s épen azért minden percznyi késedelem egy örökkévalóságnak tűnik fel. Ki a hibás ilyenkor? Természetesen a tűzoltóság. Bizony-bizony az a fogadtatás, a melyben a későn érkezett tűzoltók részesülnek, nem irigylendő! S ha valahol igaz a „kétszer ad, ki gyorsan ad!“ közmondás, úgy leginkább itt igaz, mert ha a segélyt gyorsan nyújthatja a tűzoltóság, ki- számithatlan az, hogy mennyi értéket ment meg a pusztulástól. Hogy pedig gyorsan nyújthasson segedelmet, okvetlenül szükséges, hogy a tűz kitöréséről lehetőleg a kitörés pillanatában értesülve a lűzőr azonnal indíthassa a készenlétet a vészhez! Mindent eddig nem tehette, mert magasabb megfigyelő pont nem állott a tűzőr rendelkezésére ; úgyszintén a tűzjelzésére szolgáló villamos készülék még berendezve nincs. Ily formán csak az isteni Gondviselésnek köszönhettük eddig, hogy városunkat nagyobb tűzveszedelem nem érte. Pár évvel ezelőtt Tankóczi Gyula lett úgy az önkéntes, valamint a hivatásos tűzoltóság főparancsnoka. Elég korán belátta az intézmény hiányosságait s megismerkedett a hibákkal. A min saját hatáskörében a költségvetésszerü fedezet körén belül segíthetett, segített is; sőt az anya- .giiag jól sikerült népmulatságok jövedelméből sok olyan hiányt pótolt, a mi különben a városi költségvetést terhelte volna meg. De nagyobb beszerzésekre, építkezésekre természetesen még csak nem is gondolhatott. A hivatalos városnak pedig annyi emberbaráti és közművelődési intézménnyel kell törődnie, annyinak kell támogatást nyújtania, no meg talán az isteni Gondviselést sem kicsinyeltc, hogy a tűzoltóságnak nagyobb tőkebefektetésre nem tellett! A nemes becsvágy azonban Tankóczi főparancsnokot pihenni nem hagyta; nem tudott beletörődni abba, hogy egy oly nagy város, mint a mienk, a mely rohamos haladásával szinte automobil rekordokat ér el: épen a tűzoltásban maradjon el hazánk kisebb városai mögött s épen polgárai vagyonát dobja áldozatul az e téren való haladás elleneinek, vagy a bűnös szükmarkúskodásnakl Gondolt a főparancsnok merészet és nagyot minden eddigi socia- lis elvvel ellentétben: a mit a sok ember, a társadalom nem bir megvalósítani, azt egy ember megteremtheti! Ez az egy ember városunk legnagyobb s egyúttal legszerényebb embere. Zajtalanul, csendes elvonultságban él s dolgozik embertársaiért és valósítja meg a socialism üst nem Marx és Lassale elvei, de a Jézus Krisztus tanításai, példája alapján. 0 nem csak prédikálja a szeretetet, ő nem csak az ajkain hordja az irgalmasságot, ő nem csak hitsorso- saival tesz jót: ő vagyonát és jövedelmét adja az összes embertársainak, nemes, követendő példáját szolgáltatván annak, hogy mi módon kell az emberbaráti, közművelődési intézményeket támogatni; kiket a sorscsapása sújtott felemelni, éhezőket megvendégelni, szenvedőket vigasztalni afc érdemet jútalmazni. Mindenki ismeri ezt az igazán Embert: Meszlényi Gyula püspököt! A királyi kegy több Ízben tüntette ki megyés püspök urat, legutóbb a v. b. t. tanácsossággal. Az egyház feje a római pápa őszentsége ép most nevezte ki római gróffá és pápai trónállóvá. Mind szép, mind örvendetes dolog s mennyivel inkább az, ha valaki egy hosszú élet áldásos működésével igaz érdemeket szerez e kitüntetésekre ! De azt hiszem — s ámbár nem tartozom azon szerencsések közé, kik a Kegyelmes úrral közelebbi ismeretségben vannak —s tettei után ítélve, meg vagyok róla győződve, hogy minden magas kitüntetésnél, többre becsüli a polgártársai őszinte szeretetét, mert minden tettének a Krisztusi szeretet a rugója. A szeretet melege pedig többet ér a legmagasabb kitüntetés fényénél is! A főparancsnok tudva azt, hogy a Kegyelmes ur, a hol közérdekről, embertársai javáról van szó az áldozatkézségben nem tűr versenyt; de módjához mérten annyit ad, a mennyit adhat: hozzáfordult az őrtorony építésének kérdésével. A beszélgetés részleit nem ismerem, csak annyit tudok, hogy a mi 30 évnek állandó tengeri kígyója volt, a mit sem a hivatalos város, sem a társadalom a maga erejéből megépíteni nem bírt, a mire van annyi szükség a polgárok élet-és vagyonbiztonsága szempontjából, mint akár a sima gyalogjáróra, akár a villamvilágitásra: e beszélgetés után meglett! A beszélgetésben megígért tornyot a Diitler Ferencz bpesti műépítész által az önkéntes tűzoltó egyletének ajándékba készítet magasabb ízlésű, csinos tervei alapján Yajnai Lajos helybeli építőmester építette fel. A nagyméltóságú Püspök ur, hogy még nagyobb beccsel ruházza fel páratlanul álló áldozat- készségét: «Sztamár-Németi város javára és díszére, a tűzoltói intézmény nemes céljának szolgálatára» emelt torony alapítása idejét összekötötte a szatmári egyházmegye 100 éves fennállásával! Mily magasztos évforduló határkövéül szerepel ez őrtorony! Fordulópontot fog képezni a tűzoltói intézményben is! S mig szolgálatára lesz a veszélybe jutó embertársainknak a segély gyors nyújtásában: itt is a Szeretet istenét fogja szolgálni! A kegyelmes Püspök ur nemes szivének, szeretetének ecsetelésére megfelelő szót szegényes elmémben nem találok! Csak érezni tudom azt a nagy, azt a mindent átható, mélységes és magasságos szeretetet, mellyel 0 az egész világot boldoggá, megelégedetté akarná tenni! Tudom, hogy mindnyájan érezzük ezt; az egész Szatmár-Németí város polgársága nevében fejezem ki a hálás köszönetét, és azt a kívánságot, hogy a Mindenható Ur Isten engedje meg a kegyelmes Püspök urnák, hogy a gyémántmisén túl is bemutathassa nemes ál-
