Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-27 / 39. szám

SZATMÁB. ÉS VIDÉKE.

elmúltunk mi is, mert nem lesz már magyar a magyar.

Megírtad egyik leveledben :

»Én már régen nem élek, meghaltam 1867-ben. De ha meghalok, föltámadok síromban és a nevem akkor nagyobb hatalom lesz. mint valaha.«

így van, igy lesz.

Más nemzeteknek is vannak nagy embereik. Nekünk is adott a Gondviselés jeles férfiakat, nemzeti hősöket, akik küzdések közepette megmutatták a harczok útját, harczokból a béke ösvényét.

Az életpályát melyet megfutottak, vér- csöppeknek a nyomai jelzik. Vér, mely a küzdelem okozta sebből bugygyan elő és vér, mely a szívnek keservéből fakad, egy nemzet elnyomatásának és szenvedésének láttára.

Büszkék vagyunk rájok, kik leiköknek minden kincsét nemzetük közt osztották szét és ünnepeljük őket mint a haza nagy fiait.

Ám Kossuth Lajos nem fia a hazának hanem édes apja.

Hozzá alázatos fiúi szívvel járulunk, mint gyermek az édes atyjához, kinek létét köszönheti. Mert e nemzetnek újjászületése az ő élete működéséből sarjadt.

Éltünk közel ezer esztendeig. Vitézek a harczban, egyenetlenek a békében. Ázsiából szakadtunk ide Európába és maradtunk egy darab Ázsia Európában. Csodálatosnak látszik, hogy akiben a magyar szellem öltött testet, a legmagyarabb magyar, a legeurópaibb magyar is. ő tarja fen e nemzetnek magyarságát, de egy- szersmint beleoltja az európai fölfogást, gondolkodást, műveltséget, jogérzetet és szabadságot. Hozzánk behozza Európát, minket pedtg kiemel elhagyatottságunkból és bevezet az európai államok sorába.

Mindez csak az első pillanatra csodálatos. Annak bizonysága ez, hogy a magyarság fogalma nem idegen az európai kultúrától sőt rokon vele és a legmagyarabb magyarnak volt éppen a hivatása, hogy ezt nem csak fölismerje, de megértesse.

Mi volt Magyarország Kossuth előtt ?

Ország önállóság nélkül, állam nemzet nélkül, nép jogok nélkül, lakosság szabadság nélkül. Ebben az Istenáldotta országban, önön hazájában, a magyar nép millióinak nem volt sem joga sem akarata, legfölebb vágya és sóhaja.

A gondolatnak nem volt szárnya, mert békókat vert rá a hatalom. Nemzet nem volt, mert a lakosság rendekre volt oszolva ; elenyészően kis része a jogok sán- czain belől, nagy tömege kívül a falakon, jobbágyi szolgáltatásokban görnyedve, terhelten kötelességekkel, de megfosztva a jogoktól, melyek a polgárt és embert egyaránt megilletik.

Fegyvereink idegen kézben és idegen kéz a zsebünkben. Már pedig Ö mondá: »Akinek keze egy nemzet zsebében és akinek kezében egy nemzet fegyvere, az ezzel a nemzettel rendelkezik.«

Kossuth Lajos hát megteremti a magyar nemzetet. Ledönti az oszlályuralom korlátáit, fölszabadítja a jobbágyokat, megosztja a teherviselést, egyenlővé tesz minden honpolgárt.

Majd politikailag szervezi a nemzetet. Megalkotja az Austriától független, a magyar nemzetnek felelős minisztériumot, megteremti a magyar parlamentet, hogy fegyvereinknek mi parancsoljunk, pénzünkkel mi rendelkezzünk, törvénybe iktatja Erdélynek egyesítését az anyaországgal, mert csak egységben van az erő és megteremti az — uj Magyar- országot.

Á politikai újjáalakítás e munkájába Kossuth elválaszthatatlanul kapcsolja bele a nemzet gazdasági életének újjá szervezését is.

Élni csak gazdaságilag erős nemzet élhet. A gyöngét elsodorják a viharok, vagy ami közvetlenebb veszedelem: meg hajlítják. Mind az, amit Kossuth lángesze és alkotó ereje a közszabadság oltalmául megteremt, egyben a nemzet anyagi jólétének forrásává válik, a fölszabadítás munkája megnyitja az ország gazdasági erő zsilipjeit is.

A hűbériséget eltörli Kossuth, mivel emberhez méltatlan a jobbágy rabsága. És mert tudja, hogy csak a szabad ember, aki többé nem “urának, hanem önmagának szerez és munkásságának mértéke szerint szerez, viszi bele egész erejét a küzdelembe, melyet létfentartásáért folytat a nemzet. Ipar-, kereskedelem, a népjólétnek gazdag vetése a hűbériség szikla talajában nem teremhet meg.

A szabadságnak és jogegyenlőségnek országában egyenlőknek kell lenni a kötelességeknek is. A nemesség tehát nem vonhatja ki magát többé a közteherviselés alól.

Ám a politikai igazságnak követelése itt is egybe esik a nemzet gazdasági lét- szükségletével. Mert az állam, mely erőtáplálékát csak az alsóbb néprétegekből szedi, csakhamar kiszívja és elsorvasztja azokat. m)

A felelős kormánynak létesítése, is egyként szüksége a politikai és gazdasági életnek. Az újjá alakult állami szervezetben a nemzet összesége teremtvén elő a jövedelmeket, — a közhatalomnak felelőssége az egyedüli biztosíték, hogy e jövedelmek nem harácsoltatnak el idegen czélokra, hanem mint összegyűjtött nemzeti erő, a nemzet további erő-gyüjtésé- nek válnak alapjaivá.

így forr egygyé Kossuth politikai rendszerében az állam közjogi önállóságának gondolata, a nemzet anyagi felvirágoztatásának nagy czéljaival.

Az ekként a demokráczia alapjára helyezkedett állami szervezet azonban csak úgy lehet tartós és életképes, ha elveit nem csak írott törvény őrzi, hanem azok átmennek a nemzet vérkeringésébe is. Ezért küzd Kossuth tollal és szóval a demokratikus élet fölfogás mellett, üldözi az előítéletek minden fajtáját, a hiú semmittevést, a nyegleséget, a betyárkodó virtust, a társadalmi kasztok elzárkózott- ságát.

Ilyen módon készíti elő a társadalmi fölfogásnak megváltoztatásával az utat a a politikai átalakuláshoz, viszont a politikai átalakulásnak már elért eredményeit igy biztosítja az átalakult társadalmi fölfogás, mely azokat sértetlenül őrzi meg és adja át az utókornak, hogy a nemzet ne csak azért tisztelje e vívmányokat, mert törvénynyé lettek, hanem mert e törvényekben eszményeinek megvalósítását látja.

E föladatoknak csak egyike is elég egy emberöltő munkásságának, de ő szinte egy maga végzi az átalakítás ezen óriásnak való óriás munkáját. Egy országot hódit meg az uj kor eszméinek és a népnek millióit szabadítja föl, sok évszázad elfogultságának lidércz-nyomásától.

Mi maradt meg abból amit ő teremtett és mit adtunk föl belőle, mit alkottunk az ő eszméinek nyomán és mit alkudtunk el azokból, arról ne vitázzunk a mai napon.

Az bizonyos, hogy amit építettünk, annak alapját ő rakta le; amivel építettünk. annak gránitköveit ő vájta és törte ki és 0 hordta össze. Néhány rövid évnek munkája az alkotás amelyet végzett és mégis évezredekre szól. Amint hogy élete, bár közel egy évszázadot töltött be, nem szűnt meg a századdal, hanem átvitt^ őt az örökkévalóságba.

A teremtésnek nagy munkája nem meríti ki Kossuth erejét. Távol tengeren túlról, még megkísérli újból fölépíteni hazájának rombadőlt függetlenségét; majd mikor a nemzet rá lép az alkuvás terére, kívül marad hona határain, mint az örök fájdalomnak jelképe és mint élő tiltakozás a joglemondás ellen. Lemond a haza édes levegőjéről, le a földről, mely drága nekünk, mikor nem is dúsan termő, mert verejtékünk és vérünk áztatta és mert magyar. Mindenről lemond amit a haza és az otthon nyújthat és mint magános világitó torony messze láthatóan, mutatja az igazságnak útját, hogy nekünk mindenünkről le kell mondanunk nemzetünkért, de a nemzetnek soha sem szabad lemondani önmagáról.

Már csak messze idegenből nézi a felhők játékát, messze idegenből írja hozzánk leveleit, tanácsot, bátorítást, vigaszt nyújtva nekünk ő a vigasztalan.

»Magyar kérdés soha sem lesz a történelem előtt — írja, — ha ezt maga a a nemzet lehetetlennek tartja, és a jogfeladást, melyet egy boldogtalan pillanatban nyakába hárított, oly bevégzett ténynek tekinti, melyről a jogalapjára visszatérni lehetetlen. Hát én azt mondom a kicsiny hitüeknek: A nemzetek religiójá ban a függetlenség a Szent lélek, mely elevenít. Meg vagyon írva, hogy minden, más bűn megbocsáttatik, de ez az egy: nem. Ennek a büntetése: nemzeti elkárhozás. «

alábbi rövid, de szépen^^TTT indítványt terjesztette elő, hogy a £?* gyűlés válassza meg Kossuth Ferenc ’ a város díszpolgárává. CZet

Méltósügos Főispán w, tisztelt közgyűlés'

Hatása alatt állunk mindnváian itt elhangzott lelkes beszédeknek3és ° ** kegyeletnek, a mely a magyar szah^z11* egyenlőség és testvériség nagy harr»*8’ Kossuth Lajos arczképének * közgyüu* teamünk részére való lefestetésében és i leplezésében megnyilvánult

Hatása alatt álunk ennek és én érzem mintha magam előtt látnám eaiP valójában azt a páratlan hazaszeretetté áthatott lánglelkü szónokot, aki k" ' telve szabadságot és függetlenséget a^ zának,-jog-egyenlőségét és igazságot i l haza lakósainak, magával ragadta a leik sedés áradatába a magyar haza lakosságnak nagy részét s a kiváltságos osztályt rábírta a kiváltságokról való önkéntes lemondásra. Uraim! lelkesedésünk emez órájában öleljük szerető kebleinkre Magyarország nagy átalakítójának, Kossuth Lajosnak közöttünk lévő derék fiát! Csa toljuk öt e városhoz, e domokratikus város polgáraihoz elválaszthatatlan kapcsokkal : válasszuk meg őt Szatmár-Németi szabad kir. város díszpolgárává.

Amikor ezt az indítványt teszem mellőzhetném az indokolást teljesen mert tudatában van annak e város minden polgára, hogy amidőn a Kosuth nevet a polgáaok nevei közzé iktatja, önmagát tiszteli meg. Felhozni kívánom mégis hogy Kossuth Ferencz hazajövetele dtá Magyarország közügyét szolgálja lelkesen és önzetlenül s ő volt az, a ki behozta az ellenzék parlamenti működésébe az ellen- I vélemény tiszteletét s ezzel lehetővé tette [ hogy az ellenvéleményüek nem mint ellenségek, hanem mint politikai ellenfelek álljanak szemben egymással. Hogy minő haszonnal jár ez Magyarország közéletére azt felesleges mondani.

Abból az általános helyeslésből amely indítványomat követte, azt látom* hiszem, reméllem és kérem, hogy önök uraim indítványomat egyhangúlag és lelkesedéssel fogadják el. És én nem is teszek egyebet, mint meghajlom e képviselő testület előtt, mely eltekintve a politikai pártkérdésektől, mindég előljár a kegyelet és méltánylás kifejezésében.

Kérem indítványom elfogadását.

Általános helyesléssel és éljenzéssel fogadta el a közgyűlés az indítványt, mire a főispán kihirdette a határozatot, hogy Szatmár-Németi sz. kir. város közgyűlése Kossuth Ferencz országgyűlési képviselőt a város díszpolgárává egyhangúlag megválasztotta.

Erre Kossuth Ferencz állott szólásra, hogy a kitüntetést megköszönje.

T. közgyűlés!

Érzem és tudom, hogy az a nagy megtiszteltetés, amely ma engemet ért, I nem nekem szólt, nem az én csekély személyemnek, hanem szól annak az emléknek, amelyet oly ékesszólással méltatott az én kedves barátom, Kelemen Samu; szólt annak az emléknek, amely örökké él minden magyar ember szivében, tartozzék bármelyik párthoz, szól annak az eszmének, amely eszme kell hogy diadalmaskodjék, mert Magyarországnak csak egy jövője lehet és e jövő a függetlenség. (Élénk éljenzés és taps.) Szól azoknak az elveknek, amely elvek csak odavezethetnek, hogy ez az édes haza legyen virágzó, boldog és szabad, és a szabad és független magyar hazában szabad és jólétnek örvendő magyar nép lakjék. (Éljenzés.)

T. közgyűlés I En tudom, hogy ma itt képviselve vannak mindazok a vélemények, amelyek Magyarországon surlód- nak a politikái küzdtérén; de éppen ebben látom annak az emléknek az erejét, hogy midőn arról az emlékről szólunk, akkor lehullanak a válaszfalak magyar és magyar közt. (Helyeslés.) Bízom abban, hiszem, hogy az országnak szüksége lesz valaha arra, hogy a régi átok, a széthúzás megszűnjék, hogy akkor Kossuth Lajos nevében fog a magyar egyesülni. (Élénk éljenzés.)

Hiszem, hogy az az eszme, amely 0 benne megtestesült, megfog testesülni a jövőben is, mint ahogy megtestesült a múltban, mert aki a lélek vándorlásban hisz, azt hihetné, hogy az ö szelleme élt Szent Istvánban, aki először alapitá meg ez országot, mint ó megalapította másodszor, és élt azokban a szabadsághősökben, akik igyekeztek Magyarországot visszaadni önmagának. (Tetszés.)

T. közgyűlés ! Én a magyar szabadságnak egy szerény munkása vagyok (éljenzés), én mást nem teszek, mint hordom a porszemet azért, hogy fölhalmozzam azt a dombot, amelyre talán erősebb , kezek

Folytatás a mellékleten.

Mi megfeste'tük a Te képedet Nagyoknak Nagyja ! A művész, akinek ecsetjét megihletted, férfi korod teljében elevenített meg. Hosszú öregséged, a természet Neked fájdalmas ajándéka, nincs e képen visszatükröztetve. Jól van igy. Ember nem szeret visszaemlékezni az ember hálátlanságára. És ma megdöbbenünk a gondolaton, szinte hihetetlennek találjuk, hogy még csak negyed század előtt, aggkorod idején, magyar törvényhozók alkottak magyar törvényt, mely Kossuth Lajost megfosztotta a magyar állam- polgárságtól.

Ez volt a seb, mely örökké vérzett és vércsöppjei mintha kitörölhetetlenül égetnének ma minket.

A nemzetnek bűneiért hosszú évek óta vezekel a nemzet.

Emlékedet fölállítottuk mindnyájan szivünkben, de meg akarjuk azt örökíteni itt is, tanácskozásunk termében.

Csüggedések, kétségek óráiban Te reád vetjük tekintetünket, bizodalommal, szeretettel, mert ugy-e Te nem tartasz haragot velünk, nemzeted fiaival.

Látsz-e vájjon minket, amint szent hevület tüzében összeforrva borulunk le emléked előtt? Hallod-e esdeklő szózatunkat? és eljösz-e majd, amikor — hívunk?

És ha jösz, úgy szállsz-e le közzénk mint langyos tavaszi eső, amelynek hullása nyomán kivirul a róna és kalászba szökken a mag?

Vagy úgy csapsz-e le közzénk mint zúgó fergeteg. mely elsöpör utjából minden hazug akadályt és száguldása nyomán megtisztul a lég.

Kossuth Lajos! Üzensz e Te még mi nekünk valaha?

Szellő ha hozza a Te szavadat, akármilyen halkan suttogja is, a mi szivünk meg fogja azt hallani; szélvész ha zúgja, ég zengése, föld moraja között, a mi lelkünk meg fogja azt érteni.

Sirok domborulnak ma szerte az országban és e sírokban eltemetve a nemzetnek egy-egy vágya, reménye, közsza- badságunknek élőfája, nemzeti államunknak még fejletlen csemetéje.

Őrtüzet gyuj tunk e szent sirok fölött és a Reád való emlékezéssel élesztjük azt.

Várjuk a Te — föltámadásodat.

És megaczélozzuk elménket a Te tanításoddal és megvilágositjuk lelkünket a Te gondolatidnak fényével, hogy testvéri szeretetben és együttérzésben, a békés munkának és czéltudatos törekvésnek fegyvereivel küzdjük ki azt, hogy szabad hazában szabad és boldog legyen a magyar.

Ám ha kell, váljék ez a láng oltha- tatlan tüzzé, gyuladjon tűztengerré, mely a szivünkből fölcsap az agyvelőnkbe, az agyunkból le a karunkba, hogy a balsors csapásai alatt aczéllá keményedjék minden izma és ha akad ellenség, aki nyíltan szembeszáll velünk, vagy bitang aki orvul támadja meg e nemzet életét vagy becsületét, tanítsuk meg erre a pár szóra: »Ne bántsd a magyart.*

Halld meg hát a mi fogadalmunkat, hogy békében és harczban, békével vagy harczczal megvédjük a Te alkotásodat. Halld meg ezt a mi üzenetünket és: »Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos.«

Te egykor azzal búcsúztál a hazai földtől: »A viszont nem látásra édes anyám.« Mi azt üzenjük Neked vissza:

»A viszontlátásra édes apánk!«

A beszédet kisérő tetszészaj véget érvén, Veréczy Antal kir. táblabiró az