Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-30 / 35. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉK8.

és megoldása céljából szellemi és gyakorlati ismereteit gyarapítsa.

Ezúttal egy uj iskolai év megnyílta előtt állunk, mely határjelző előtt szent áhitattal és édes reménynyel tekintünk a jövőbe, melyben hazánk, s nemzetünknek minden téren sebes léptekben hova tovább, magasabb fokban történendő ^haladását, tökélyesbülését, s a tökély magaeabb polcára emelkedett külállamokkal szemben teljes versenyképességre jutását szivünk és lelkünk mélyéből hőn óhajtjuk.

Mint a nemzet életébe minden irányban mélyen bevágó pontnál csak erkölcsi kötelességünket teljesítjük, a mikor úgy a szülök, mint az ifjúság gondolkozás módját, elhatározását irányitó nézeteinket elmondjuk most épenugy, mint ezt már az előző időkben is tettük, azon jóleső reményben, hogy ha törekvésünket nem is koronázza általános siker, de egy nagy részére mégis tudtunk hatni, a miben jó- akaratu igyekezetünknek a legnemesebb jutalmát találjuk meg.

Jóleső örömmel tapasztaljuk azt a rendkívüli nemes buzgalmat, mit a szülék gyermekeik jobb és szebb jövőjének biztosítása céljából heves lázzal igyekeznek kifejezni; mert ezzel a nemzet művelődését igyekeznek eszközölni. Csak az a nagy baj ebben a lázas igyekezetben, hogy a szülék nem mindenkor vetnek komolyan számot, úgy anyagi, mint egyéb körülményeikkel, s aztán figyelmen kívül hagyják gyermekeik testi és szellemi képességét ; pedig ezzel — különösen a szerényebb anyagi helyzettel rendelkszők, mig anyagi áldozataikat eredmény nélkül fecsérlik el: addig gyermekeik jövőjél nemhogy biztosították volna — de határozottén tönkre teszik. Mert ha azon a téren, melyen előrehaladni törekedtek, képességükkel akár testi, akár szellemi fogyatkozásaik, gyengeségeik roiaft meg nem állhatnak, munkakört be nem tölthetnek

— elesnek, kibuknak ; mely esetben, nemhogy hasznot tevő tagjai lennének a tár■ sadalomnak ; sőt annak határozottan kárára, terhére lesznek; mert a munkanélküliek épen olyanok, mint a herék a méh- köpüben, élősdiek, a mások szorgalmas munkával szerzett gyümölcseinek elorzói; sőt ennél is veszedelmesebbekké: proletárokká, rendzavarókká, csalókká, hamisítókká, izgatókká lesznek, mint ezt a mindennapi példák igazolják.

Hogy ilyen nagymérvű csalódások ne érjék a szüléket anyagi áldozataikért nem tudjuk eléggé lelkűkre kötni, hogy ne játszanak könnyelműen a gyermekek jövője feletti felületes, — hogy ne mondjuk

— félszeg elhatározásaikkal, hanem mindjárt mikor iskolába adják — igyekezzenek jól kipuhatolni, hogy úgy testi, — mint lelki tehetségük szerint, mely pályára bírnak elegendő képességgel és hajlammal, mert az ellenkező irányba terelés keservesen boszulja meg magát. De ha ezt mindjárt a kiindulásnál nem tudják eldönteni, rövid idő alatt észrevehetik — ha ugyan kellőifigyelmet fordítanak rá, — hogy helyesen vagy helytelen utón indultak-e meg? És ha azt tapasztalnák, hogy rósz utón indultak meg, azonnal változ- lasanak a terven ; mert igy még helyrehozhatják a tévedést, mig időn túl kés az

hosszasan, nagy szorgalommal nézegette az egyes vásznakat. Egyszerre megveregeti valaki a vállát.

— Te vagy az édes barátom! Óh be rég’ nem láttalak — szólt a kegyel mes leereszkedő nagykövet a vidéki úriemberhez.

Bocsánat! Bocsánat! Nem emlékszem, hogy lett volna szerencsém. Én ez és ez vagyok s mondotta a nevét.

— Igen. Igen. Hát persze, hogy az vagy. És a kegyelmes ur is bemutatkozott egy kedélyes mosoly kíséretében.

Csak aztán kezdett emlékezni a képek szemlélésében eln.élyedt vidéki úriember. Nem is volt csoda, hogy nem ismerte fel hirtelenében a nagykövetet, mert a kegyelmes az utóbbi időben szakáit növesztett. A körülállók, — akik pesties mohósággal követték a kegyelmes urat, — csodálkoztak és tudakozódtak, hogy ki volt az a nagy ur, aki nem emlékezett a kegyelmes nagykövetre.

A vidéki úriember örült magában, hogy nem ö növesztett szakáit az utóbbi időben, egyszóval, hogy nem ő volt a kegyelmes nagykövet helyébe.

ébredés. Amiért az'án ne okoljanak senki mást, hanem csakis egyedül önmagukat.

A hányféle az 'emberi természet — hajlam ós képeseég, Csaknem annyiféle életpálya is van ; kényelmesen lehet bén- nök válogatni, akár mint a juhász a pergőben. Mindegyik tisztességes megélhetést biztosit, és megbecsülést szerez az embernek, csak élni tudjon vele.

Nagyon tanácsos kellő figyelemre méltatni, hogy némely pálya annyira túl van tömve, hogy már az újonnan jövőknek nem képes munkát adni, de viszont nagyon sok van olyan, I melynek nincs elegendő munkása — a mire pedig rendkívül szükség volna.

Ennek aztán az a legtermészetesebb következménye, hogy mig egyik virágzó állapotban, addig a másik — meg sok többi — csak sínylődik nemcsak egyesek, — hanem az egyetemes kárára, szé,- gyenére.

Nem célunk minden egyes életpályára külön rámutatni, — mert hiszen azt égy hírlapi cikk nagyon korlátolt kerétéoen I nem is tehetjük ; de rámutatunk, hogy égy nemzet felvirágoztatását nem eszközölhetjük csak egyoldalú produktumokkal, hanem arra kell összemüködnünk, hogy mindén irányban egyenletesen termeljünk, ha kockázatnak nem akarjuk kitenni az egészet. A. tudomány, a művészet mellett, mint a szellemi élet emeltyűi mellett nagy feladat várakozik mindnyájunkra, az anyagi erő termelő képességének nagyon tág terén. Egy nemzetet sem tett még naggyá pusztán a tudomány és művészet, ha ezek mellett elmulasztotta az anyagi erő fejlesztését. Minden nemzet haladásának, fefj- virágozásának, kellő tekintélyre emelkedésének kulcsa e kettőben rejlik. — Egyiket a másiknak rovására elhanyagolni nem szabad.

A szellemi erő termelésére valókfa tudományos pályák; mig az anyagi eíő megteremtésére pedig a reális pályák — mint például: a mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, gyáripar vannak hivatva.

Közismeretü dolog, hogy nálunk ,a tudományos pályák túltermelésben vannak ; mig a reális pályák nagyon el vannak hanyagolva. Ez a nagyzolásból származó divatkor termeli aztán az ország tetemes kárára a szédelgő proletárokat, a személy és vagyonbiztosság veszélyeztetőit, mig a reális téteken ez a sajnálatos esemény nagyon is érezhetővé teszi a munkás hiányt.

Ország-világ nagyon jól tudja, hogy földmivelőnép vagyunk, a miben rejlik fő fő anyagi erőnk. Kérdés a mezőgazdaság mivelésének olyan magas fokán ál- lunk-e, hogy ezzel ennek a nagy kincsbányának kiaknázását képesek vagyunk-e eszközölni? Nemi Mert még ma is a régi ósdi rendszer szerint folytatják legnagyobb részben mezőgazdáink e rengeteg tér kul- tiválisát. Szakértő gazdáink vajmi kevés számmal vannak. Népünk nagyon nehezen zökkenthető ki megszokott rendszeréből. Aztán csak sopánkodik, békétlenke- dik, zúgolódik, ráfogja a kormányra, az uralkodó rendszerre, hogy ez az oka mindennek ; megöji a népet a nagy adóval; stb. de arra nem gondol, hogy hátha éizt a nagy teherviselést egy kis józan góh- dolkodással, egy kissé nagyobb utánné- zéssel elviselhetőbbé lehetne tenni.

És ebben rejlik a nagy baj!

De menjünk tovább; ’s kérdezzük meg magunktól, hogy állunk az ipar, kereskedelem, a gyáripar terén ? E kérdésre sem adhatunk megnyugtató választ. Nem mert ezekkel ugyszólva, még csak a kiindulás pontján állunk, Mert az ipar kereskedelem szakszerű űzésétől csupa idegenkedésből húzódoznak még az alsóbb rendű és rangú honfitársaink is, nemhogy az úri' osztályból valók ezeket magukhoz, méltó nak, érdemeseknek tekintenék. Tőkepénzeseinkben pedig vajmi kevés hajlandóság, vajmi lanyha vállalkozási szellem van arra, hogy pénzüket a gyáripar fejlesztésére és felvirágoztatására fordítanák.

Ezek volnának pedig azok a terek,- melyeken való hathatós, kitartó munkával a nemzet anyagi erejét — mint alapot — fejleszteni, felvirágoztatni, a kül államokat szemben versenyképessé lehetne tenni. De hát mindezekre szakértő munkás sereg; válalkozási szellem kellene!!

— Úgy de, ha ezekre az emberek — illetőleg a pályateret kereső ifjak önként, jó kedvvel nem vállalkoznak, kötéllel fogni nem lehet, de nem is lenne azon Isten áldása, mert a mely kopót bottal vernek a nyúl után — miut a közpélda szó tartja

— úgy sem fogja el az azt soha sem. .

Sajnos, hogy ez igy van 1 De ifeig

igy lesz nem is fog nemzetünk afiyh'gi ereje kellő mérvben emelkedni. Pedig erre éppen olyan nagy szükségünk van, mint a mindennapi kenyérre.

Az eddig felemlitetteken kívül van még egy pálya, melyen különösen égető szüksége van hazánknak az igazi magyar nemzeti szellem ápolására. Érijük a védelmi vagyis máz szóval a katonai pályát. Ez már fényes is, biztos is, de ránk magyarokra nézyp életkérdés is. Hogy miért emeljük ki ezt különösen, ennek bővebb tárgyalásába nem bocsájtkozunk, nehogy ennek politikai színezetet tulajdoníthassanak. Aztán meg azért sem, mert sokkel ismertebb ez mindenki előtt, mintsem hogy erre nagy szükség lenne.

A miket e czikk keretében elmondottunk, azért mondottuk el, hogy merítsenek okulást belőle nemcsak az iskoláztató szülék, hanem a pálya választó ifjak is.

Bár ne lenne jóakaratu tanácsunk falra hányt borsó!

F. Gy.

Az erkölcsi nevelés eszközei a családban és az iskolában.

— Irta: PÉTERFFY GYULA. —

(Folyt.)

Főbb vonásokban elősoroltam azon eszközöket és módokat, melyekkel az iskolában az ifjúságot jellem — vallás — erkölcsösségre nevelni, tanítani lehet és szükséges, mely cél elérését azonban csakis az iskola és szülők együttes összmükö- dése biztosíthatja.

Ha már sikerült a családi és iskolai nevelés — tanítás által odajutni, hogy az ifjú önmagától átlátni képe.->, hogy az ember legszebb feladata áz igaz, szép és jónak ismeretére, gyakorlására törekedni; ha teljesen átérzi, hogy csak az erős hit tanhatja fenn szilárdan még a balsorsban is, s ha átérzi, hogy az ember földi boldogsága a lélekmegnyugvásban áll, amit egyedül a szigorú erkölcsösség adhat meg : akkor az ily lelkileg erős egyént aggodalom nélkül bocsáthatjuk az élet iskolájába, hol vezető nélkül is megtanulja, hogyan keil a saját lábán végig futni az élet szép, de nehéz és rögös pályáját. Ezzel az ifjú átlépett az öntökéletesítés korszakába. De mikor ér véget az ember-nevelés ? kérdezhetné talán valaki. Az élet végével. Az ember folyton nevelődik és helyes irány mellett folyton tökéletesedik. Onnan van, hogy áz öreg emberek rendesen legtökéletesebbek, mert az egész élet tapasztalatain okultak.

Minden kornak bölcsei is elismerik, hogy az ember, mint folyton tökéletesedő eszmény, sohasem mondhatja bevégzettnek sem tudományos, sem erkölcsi művelődését, mivel az emberi lélek végnélküli tökéletesíthető természeténél fogva megállapodást nem ismer szellemi s erkölcsi világunkban. Pythagoras mondja; „Szent tisztednek tartsd lelked nemesíteni naponkint.“ A nagykorúnak nyilvánított egyén majd csak az életben tapasztalja helyes vagy helytelen irányú nevelésének jó vagy rossz következményeit. A tévesztett nevelésű alaphiánya miatt tovább építeni nőm képes, elv és irány hiányában az élet tüzpróbáját ki nem állhalván, a nagy világban csak bolyong és végre is elbukik; a valláserkölcsben megszilárdult ember azonban minden körülmények között ren- dithetlenűl megállja helyét az élét küzdő homokján, s folytatja önművelődésének munkáját, mert már is élvezi a helyes nevelés -által megszerzett lélekerőnek édes gyümölcseit. Életelvéül álli'já föl magának Eötvös e mondását:

.Elménk és kedélyünk nyugalma a legfőbb, sőt az egyetlen boldogság, me-lyet a földön találhatunk ; s minthogy az elsőt csak erős meggyőződés, a másikat csak erős akarat által érhetjük el, életünk feladata az, hogy e kettő után törekedjünk.“

Az ily utakon haladó ember megtalálja az életiskelájában annak igazságát, hogy az igazat, jót és szépet csak önmagáért kell szeretnünk és tennünk ; s tudni fogja, mivel tartozik Istennek, önmagának és embertársainak. Tapasztalni fogja, hogy csak a vallásos szeretet teszi és teheti az embereket valódi testvérekké, egyetértve Schiller-rel:

„Selig, durch die Liebe Götter durch die Liebe Menschen Göttern gleich; Liebe macht den Himmel himmlischer, die Erde zu dem Himmelreich.“ Eszményképe az apostol lesz, akit követve ő is bátran felkiálthat élte alkonyán : „Jó harcot harcoltam, a futást elvégeztem, a hitet me tartottam: végezetre eltétetett nekem »* igazság koronája, melyet megad nekem az igaz biró.„ Csak az ilyen életű ember érheti el az erkölcsi tökély azon fokát amelyről az Istenhez való közeledés fen’ séges eszméjére felemelkedni képes

* *

É

Az előadottak tartalmát a következőkben foglalom össze:

I. A gyermekek boldogságra való nevelésénél feltétlen szükséges, hogy an. nak szülői magokat boldogtalanoknak ne érezzék. Elégedetlen, boldogtalan szülők többnyire ugyanilyen gyermekeket nevelnek. Az édesanya érezze magát gyermekei körében boldognak. Legyen az atya a család valódi oszlopa. Érezze magát tűz- helye, körül otthonosnak, boldognak és gyermekeik sem fognak okot találni keserű panaszokra. Adjanak a szülök mindig és mindenütt jó példát erényes és erköl- esős életükkel; mert az erény mindent po. tol, de az erényt nem pótolhatja semmi.

(Folyt, köv.)

Apróságok.

A nagy szárazságról bek közt azt is felhozták, mikor abszolúte nincs a ennivaló, miért hajtják ki csordára.

— Bizonyosan azért rá valaki — hogyha már legalább társaságban lévén

lévén szó, töb- hogy nem értik, legelőn semmi a marhákat a

— jegyezte meg ennivaló nincs, , szórakozzanak.

Bögre urat a felesége egyre sürgeti, hogy építsenek, mert a lakás nagyon szűk és azon csak ily módon lehetne segiteni. De az öreg egyáltalán nem mutat hajlandóságot. A napokban, hogy a lapokban megírták a kassai cselédek mozgalmát, az asszony emigyen kapáczitálta az öreget:

— Azt hiszem, hogy most már magad is belátod az építés szükségét. Mit csinálunk, ha a szakácsnénak és a szobalánynak is külön külön szobát kell rendelkezésére bocsátani.

«

Katonai körökben nagy tetszéssel fogadtatott a program, a mit a szobaczi- ezusok és szakácsnék megállapítottak. Káplár ur Czipár nyomban összehívta a sarzsikat, hogy a felvetett kérdést megbeszéljék és esetlég egy pár eszmével ők is hozzájáruljanak. Egyelőre csak a firer ur Flinta indítványa ment keresztül, hogy t. i. vasár és ünnepnapokon minden háznál, és pedig felváltva, a szakácsné és szobalány udvarlójának kedvencz ételei főzendők.

*

A főmunkatársam megkapta a behívót, hogy mint tüzér ünkénytes október 3-án a szolgálat megkezdésére Bécsben jelentkezzék. Nem mondhatnám, hogy nagyon kellemesen volt meglepetve.

— Szerencsés ember vagy — mondom neki vigasztalás képen — mert olyan ajánló leveleket kapsz tőlem magas rangú katona czimboráimhoz, hogy valóságos gyönyörűség lesz rád nézve az az egy esztendő.

Demeter.

HÍREINK.

— Lapunk jelen számához egy feliv melléklet van csatolva.

— Főispáni látogatás Nagy- somkuton. Főispán ur Öméltósága e hó 20-án tartotta a nagysomkuti járásban szem- leutját. Fél 12 órakor érkezett meg a hosz- szufalusi állomáshoz, a höl a járás közönsége nevében Dr. Péchy Péter járási főszolgabíró üdvözölte. Megjelentek még fogadására Teleki Géza, János, Pál és Jenő grófok, valamint Eötvös Róbert szolgabiro és a főispán valamennyiüket szívélyesen üdvözölte, Rövid circle után gróf Teleki Sándor gyönyörű négyes fogatán indult Nagy- somkutra, kedves neje és a fogadtatasara megjelent notabilitások kíséretében. A nagy 8omkuti határon a járás közönsége imp°- záns módon fogadta a főispáni párt. Óriási és mintegy 300 kocsiból álló tábort állított

ki a járás, zászlókkal és lovasbandériumrnal. A határon Nagysomkut község nevében Buttyan János h. községi bíró üdvözölte a főispánt, aki az üdvözlést röviden megköszönve, megindult a beláthatlan hosszúságú menet, — élén a lovasbandéristákkal, a kiket Szabó Ernő berkeszi jegyző vezetett

Folytatás a mellékleten.

^ Uj könyv- és papirkereskedés.

Az összes tanintézetekben ITnegrÁl* AlflHÓl* könyv, zeue ^tgj? Legolcsóbb árban kaphatók: rajzeszközök, vonalzók, rajztömbök, füzehasznált tankönyvek, a n , I1U, mű-éspapir- tek, jegyzőkönyvek, valamint mindenféle papír-, Író-, rajz-ÓS festőszerek.

kereskedésében kaphatok Szatmáron, Deák-ter 9. BZ., Dr. Lengyel Marton ur házában. TTT - r V f ’ . •* . . u.+Ak

i— —i a Pannónia szálló mellett, i— 111 ....... r—\ Használt tankönyvek és szótárak, jó állapotban, felárban kapnai«»Ns