Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-02 / 5. szám
Huszan-egyedik évfolyam. 5-ik szám. Szatmár, 1904. február 2. VIDÉKE. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. ELŐFIZETÉS AZ ARA Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Pél évre .... 3 > | Egyes szám ára 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a láp szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: =-- Morvái János könyvnyomdája Eütvös-utcza 6-ik sz. alatt = TEUErFON-SZ.ÁJM : 73. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik számr HIRDETÉSEK a lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak maHett fölváltnak. Nyilttér garmond sora 20 fillér. — ■ ■ - Hirdetőnek díjjal elére flaetemdik. ===== A 20,000 K. felosztásához. Köztudomású dolog, hogy a közgyűlés folyó évi költségvetésbe 20,000 korona összeget vett fel a városi tisztviselői — a segéd és kezelő személyzete fizetésének javítására. S egyben intézkedett, hogy a polgármester elnöklete alatt ennek a felosztását egy 8 tagból álló, teljesen érdektelen küldöttség eszközölje, nehogy az 1895 ik évi fizetés után felhangzott nagymérvű elégedetlenség kövesse. Ez a küldöttség f. évi január hó 30-án összeült, de nem eszközölte a felosztást, habár az előadói tervezet azt meglehetősen előkészítette, s úgy szólva megkönnyítette. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy a küldöttség nagyon lelkiismeretesen akarja e műveletet keresztül hajtani. Mint tudomásunkra jutott, a bizottság úgy intézkedett, hogy az előadói tervezet a bizottság tagjaival Írásban azonnal közöltessék, hogy tanulmány tárgyává tehessék, s aztán ahoz lelkiismeretük diktálta önzetlenséggel járulhassanak. Nagyon helyes I Mert ilyen fontos kérdést — mi körülbelül mintegy 60 ember anyagi érdekének igazságos és méltányos javításával függ össze — sebtiben elhamarkodva jól elintézni nem is lehet, mert ha a bizottság a „quod uni justum, álteri aequumu elvét akarja szeme előtt tartani, nagyon kiyánatosj hogy ezt csakis tüzetes tanulmányozás utján tegye. Mióta a közgyűlés ezt a. 20,000 korona összeget megszavazta a fizetés javításra, ennek a miként leendő felosztása, — hogy t. i. í az az osztó igazságnak, méltányosságnak megfeleljen, — általános megbeszélés tárgyát képezte, a helyi lapok is tüzetesen hozzászólot- tak, persze mindenik úgy, a mint azt a czikkiró felfogása, — no _ meg — mondjuk meg őszintén — egyéni érdeke diktálta. No hát ezt nem is lehet roszné- ven venni, mert hiszen emberek vagyunk, az ember természetéhez pedig nagyon hozzá van tapadva az a gyarlóság, a mit „önzésu-nek nevezünk. Mindenkinek „magafelé hajlik a keze,“ mindenki úgy védi a maga érdekét, a mint tudja. De hagyjuk ezt. Ne azzal foglalkozzunk, ki hogy szeretné; hanem hogy hogyan kell egyes kérdésekkel foglalkozni, különösen legközelebbről, ezzel a nagyon sok szegény ember anyagi érdekét érintő kérdéssel, hogy az az érdekeltek közmegelégedésére, megnyugvására nyerjen megoldást s igy ennek a bizottsági működésnek üdvös eredménye legyen. Épen ez a czélja e soroknak a 12-ik órában, a melyekben a bizottság figyelmét olyan megszívlelendő körülményekre óhajtja felhívni, melyek, — ha’!nem megkönnyítik is munkáját, — de mindenesetre irányítani fogják. Mindenek előtt meg kell jegyeznünk, hogy a közigazgatási tisztviselők fizetési ügye országszerte teljesen rend- szertelen ; — vagyis olyan a mire építeni épenséggel nem lehet. Magyarországon van 25 szab. kir. város. — Ha ezeknek tisztviselői fizetését összehasonlítjuk, valóságos anomáliákra találunk. S ugyanazon tisztviselők fizetései olyan nagy eltérést tüntetnek fel — mint van csaknem például Szatmár-Németi sz. kir. varasa és Kaak-Szent-Márton község közt. Ebből pedig az a megdönthetien tanúság, hogy nincs benne semmiféle rendszer, hanem annak épen ellenkezője. Úgy rendezték azokat, a mint helyi körülmények közt domináló egyéni érdekek hozták magukkal. Városunk tisztviselői fizetésére nézve sem tehetünk kivételt, mert ez sem felel meg azon követelményeknek, melyekre — mint básisra tovább építeni lehetne; mert sem az egyes állások által megkövetelt képesítésre, sem az egyes munkakörök munka mennyiségére és milyenségére nem- volt tekintettel, — szóval hibás — és igy legalább a jelenlegi fizetési rend alapul el nem fogadható, ha csak a bizottság hasonló hibába nem akar esni, mint ez történt az 1895. ®v' fizetés rendezésnél, a mikor az alapfizetéstől nagy eltérés történt. A mikor 1872-ben a közigazgatás törvényhozásilag különválasztatott a törvénykezéstől — olyan fizetést állapított meg hivatalnokai számára a város, a mi az akkori viszonyoknak — mondhatni — teljesen megfelelt. Aztán a rendfokozat úgy állapíttatott meg, hogy azzal ugyan teljesen megelégedhettek. A további fizetésrendezések ettől az alaptól szembeszökően eltérnek — s igy rájok lehet mondani, hogy azokat nem az osztóigazság, nem a méltányosság, de határozottan az egyéni érdekek teremtették meg. — Nem vád ez; de szentigazság! Megtörtént. Hagyjuk nyugodni. Ez már a múlté. De rá kellett mutatnunk. És pedig azért, hogy figyelmeztető például szolgáljon a jelenre, melynek feladata, hogy az egyesek múltban szenvedett veszteségét ez alkalommal a bizottság orvosolhassa. Szó volt arról, hogy a 20,000 korona perczentuáczió szerint osztassák fel. Ha az időközi fizetés javítások az 1872. évi alap fizetésnek megfelelően rendeztettek volna, úgy a °/0 szerinti felosztás készségesen elfogadható volna; de a jelenlegi körülmények közt semmi szin alatt sem. Osztályozni kell a hivatali állásokat, mint tette azt az állam a maga hivatali közegeivel szemben az 1893. évi IV-ik t. czikkben. E felel meg az igazságnak, a jognak és törvényességnek. Az állások különféleségük szerint különböző képesítéshez vannak. Nagyon természetes, hogy a magasabbaknak magasabb fizetéssel, a kisebbnek kisebb fizetéssel kell elláttatniok; de már az igazság azt diktálja, hogy azon állások, melyek egyenlő képesítéshez vannak kötve, az ugyanazon rangban levők egyenlő díjazásban részesüljenek, mert csakis úgy lehet a fizetés rendezést közmegnyugvásra eszközölni. Van még egy körülmény, a mit szintén nem lehet szem elől téveszteni. Az t. i. hogy némely állások, olyan tArcza. —-o— A képviselőházból. Régen készülök már rá, hogy a dunaparti parlament hatalmas épületébe is ellátogassak. Itt időzöm már hosszú ideje, de még mindig nem volt rá alkalmam, hogy szemügyre vehettem volna. Nem akartam én teremről teremre végig sétálni benne, ezt elvégezhetni bármikor, egyforma marad mindig, legfeljebb nem fénylik talán úgy, mint ujjonnan, de az egyre megy. A fő, a mi vonzó hatással volt reám, csakis a nagy kupolás tanácskozó terem, de ebből sem a puszta terem maga, hanem az, a mi benne történik, a mi elevenné teszi napról-napra s a mi — sajnos — egy cseppet sem szolgál a magyar országgyűlés díszére. Hogy mi megy itt már ide s tova egy esztendeje, azt tudjuk mindannyian. Szófecsérlés, szó- szaporilás, Nagyhangú képviselő urak beszélgetnek, fecsegnek már régóta. Tele kiabálják a levegőt sok, haszontalan frázisokkal, gondolván, hogy használnak vele valakinek. Pedig ha tudnák, hogy milyen unalmas már játékuk, bizonyosan abba hagyták volna régen. Ha egyszer másszor, mint csendes szemlélők a képviselőház karzatáról néznék végig a tanácskozásuknak nevezett időtöltést, hát nem ismernének önmagukra, elijednének önmaguk- tói S- szégyenkezve vonulnának félre, szólni is alig mernének, nehogy meglássa őket valaki. De hagyjuk ezt. Nézzünk e helyett végig az egész gyülekezeten magán. Nagyszerű kép tárul elénk minden izében. Tömve a karzatnak minden zege-zuga. Szép asszonyok s szép lányok is eljöttek, hogy végig nézzék legalább egy részét ennek a kiváló eseménynek. Igyekszik mindenki, hogy egyszer végig szemlélhesse e párját ritkító dolgot. Sietnjk, szaladnak, majdnem letapossák egymást a jegyek után való kapkodásban s megkönnyebbülve sóhajtanak fel, ha sok utánjárás után végre helyet foglalhatnak. Kiváncsi mindenki, mert ilyet nem látni semerre sem. Ilyet nem produkál manapság Budapestnek egy színháza sem. Az Opera, a Nemzeti színház kis Miska mindahhoz, a mi a képviselőházban folyik. Pláne ott jól megfizettetik az embert, ha valamit látni is akar, mig itten ingyen is végig élvezheti ugyanazt, még pedig sokkal jobb előadásban, mert a dunaparti ragyogó palotában előkelő úriemberek játszák a szerepet s mondjuk ki, meglehetősen értik is már. Hát hogyne 1 Hiszen egy esztendeje már, hogy mindig egyet fújnak ; ennyi idő alatt pedig még a legrosszabb diákra is csak ragad valami! Nagy bajuk még azonban ez előkelő szereplőknek az, hogy igen hamar megengedik magukat zavartatni. Ha valamelyik idegen a szomszéd szobában kissé hangosabban beszél a kelleténél, hát nem tudnak tovább moczczanni egy tapodtat sem. Képesek napokig elveszekedni egymás között, szidják az idegent (a ki pedig szintén oljr előkelő mint ők), hogy hallgasson, neki ide nincsen beleszólása s csak a maga háza előtt sepergessen. Végre mégis csak megnyugszanak valahogy, felveszik az elejtett fonalat s fonják tovább szakadatlanul. Már egy esztendejénél több, hogy fonják, de nem tudom, mi a menny kő ütött beléjök, az orsójukra nem csavarodik semmi sem. Olyan üres vékony az most is, mint volt egy esztendővel ezelőtt. S ha ilyen eszeveszettül forgatják, ezután sem csavarodik arra semmi. De menjünk tovább. Közeledik a kezdete az előadásnak. A néző hallgatag közönség már a legnagyobb részben elfoglalta helyét s látható kíváncsisággal szemlélik az egyes képviselőket. Mindegyikre van valami megjegyzésük. A legnagyobb része az uraknak nem siet. Be-betekintenek ugyan a terembe s híven a színházi szokásokhoz, látcsöveken igyekeznek ismerőseiket feltalálni, s ha megtalálták, mély hajlon- gások között üdvözlik egymást. A zöme az egésznek azonban kint tanyázik a folyósón. Csoportokba verődve vitatkoznak egymással midaddig, míg csali meg nem szólalnak a villanycsengók. Vége szakad ilyenkor mindennek, az az csak most kezdődik az igazi dolog. Csend az épen nincsen. Mint távoli vihar, úgy zug az egész tábor. Mászkálnak egyik helyről a másikra, biztatják, kapaczitálják egymást. Ha aztán végre eljutottak oda, hogy valamelyikük elmondja a mondókáját, a nagyobb rész, akiket nem érdekel a haszontalan szószaporitás, csapatostul menekül kifelé... Ha pedig valamelyik hevesebb temperamentumu úriemberen van a sor, akkor beszédje (ha ugyan annak lehetne nevezni) egyik-másik részén csak zudul feléje a sok közbeszólás, felesegetnek egymásnak ez urak, szidják egymást s a végén olyan kavarodás lesz belőle, hogy a hallgatóság méltán zsibvásárba képzelheti magát. Szinte csodálkozik az ember, mikor másnap kezébe veszi az újságot, hogy az ott működő gyorsíró urak milyen hűségesen papírra vetették az egész eseményt s olyan szép rendbe sorakoztatták a sok közbeszólást, hogy sokszor reá sem ismerni belőle a gyűlésre. Olyan dolgok is vannak benne, a melyet a szemlélő nem is hallott. De meghallja ám a gyorsírói Csupa fül, csupa kéz az egész ember ilyenkor. A keze folyton jár, fülel minden szóra, megnéz minden mozdulatot; már . a hangjáról ismer mindenkit s feljegyzi, hogy melyik oldalon mozognak, zajongnak, helyeselnek. A legnagyobb érdeklődés természeRóth Fiilöp kárlsbádi czipőraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a “•I Közvetlen a Pannónia legolcsóbb bevásárlási forrást. szálloda melletti Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. FIGYELMEZTETÉS!!! Előre haladt téli idény miatt, az összes raktáron levő téli áruk eredeti gyári árakon, sőt azon alól is eladatnak.
