Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-28 / 26. szám

Huszanegyedik évfolyam. 26-ik szám. Szatmár, 1904. junius 28. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. — AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: — Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 * | Egyes szám ára 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János iflnyvnyorodája Eü‘ * * *ös-utcza 6Jk sz. alatt. = TBIEFON-SZ^^M: 78­A Szerkesztő lakása: EöWös-utcza 19-ik szám. ===== HIRDETÉSEK — Á1 e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett (Wvéttink. Nyilttér garmoad sora 20 fillér. Hirdetések díjjal elére llieteadék.----­A zeneiskola évzárója. Féket kell kötnöm a lelkesedésemre, hogy el ne ragadjon, mikor zeneisko­lánk egy éves működésének a sikeré­ről akarok megemlékezni. A földön csúszkáló, tespedt életünk egyhangúságába alig remélt szellemi gyönyört hozott az a néhány nap, a mely alatt iskolánk növendékei négy rö­vidke iskolai év eredményét bemutatták. Szép, merész álmok megvalósulása ez a zsenge intézmény. Rövid, de erős és szívós munka szüleménye, amely egy csapással magához ragadta közön­ségünk legjavát, azt, amely — bár ön­maga alig ismeri — azért sejti, és kel­lően értékeli a zeneműveltség lelket átható és nemesitő erejét. Másfélszáz kezdő és haladó növendéket fogadott hajlékába a múzsák legszebbike mind­járt az első évben, felgyújtván a keb­lekben a zene öröktűzét, hogy ez többé ki ne aludjék városunk falai között. Boldogító büszkeséggel hirdetjük, hogy a belépett növendékek közül -egyetlenegy lépett ki, ez is csak azért,- mert a városból eltávozott. A többi saját gyönyörűsége — és szüleinek az örömére lankadatlan kedv­vel, egymással versenyezve haladt előre tanulmányaiban, és (nagyítás nélkül mondhatom) keserűséget valamennyi növendéknek csak az az óra okozott, amelyre komoly akadály miatt el nem mehetett. TÁECZA. — II nHwgO&w'g"i > ­Az igazi diagnózis. — Irta Miskolczi Henrik. — Az élénk forgalommal bíró Nassau street igo-ik számú, ó-német stylben épült hatemeletes háza előtt egy ü'ött kopott szekér állt meg, mely elé, mintegy kiáltó ellentétül, tüzes angol paripa volt fogva és a bakról egy piros képű, jó húsban levő alak szállt le. — Hej Tim, gyere ide! szólított meg egy osztriga árus mellett bámészkodó kis ^yerkőczöt. — Újság tetszik? kérdé fürgén a kocsitulajdonos előtt teremve a megszólí­tott, kinek keze és hónaalja egy köteg, azonmód nedves újsággal volt telve. — Az már van egy csomó. — A fejében is? jegyzé meg a kis utczahős. — Ott kevés. Tudod a vidéken ne­hezebben megy az ember fejébe a tu­domány. — Pedig a „Sun„-t melegen aján­lom. Temérdek vasúti szerencsétlenség, gyilkosság, gyújtogatásból eredő tüzeset stb. stb. minden hasábján található. — Mennyi áru papír van nálad? — Hetven cent, mister. — Egy fényes dollárt kapsz, ha ko­csimra vigyázol, mig ebből a házból ki­jövök. Aki e merész állításban kétkedik, ám kérdezze meg a szülőket, és cáfol­jon le, ha módja lesz benne. Pedig tudni való, hogy a zene nem könnyű tanulmány. Nehéz különösen a kezdetben, amely bizony néhány évre is elhúzódik a legtöbb növendéknél, kivált a vonós hangszereken játszóknál. És, hogy ennek dacára nem csap­pant meg a növendékeink buzgalma, fényes bizonyítéka annak a jövendölé­sünknek, hogy egy jó zeneiskolának Szatmáron mérhetetlen horderejű hiva­tása van a közművelődés terén. Nem is vitatkozom többé intéze­tünk ellenzőivel, akik amúgy sem mer­tek soha nyilvánosan síkra szállni az iskolánkkal szemben, hanem kevéssé dicső munkálkodásuk sötét színteréről, az aknából, próbáltak nyilakat szórni ellene. Ők suttogták, hogy nem kell ide zeneiskola, mert nincs kinek és nincs miből fenntartani. íme, az első év megcáfolta állítá­saikat, amelyek különben sem voltak őszinték; - Móri mos* -már nyihfti«sva% hogy kell is, meg meg is élhet a zene­iskolánk. Még mindig hangzik ugyan a föld alól valami kifogás. Csak az első fel­buzdulás népesítette be az iskolát. Ezen­túl már belehet majd zárni. Hát meglátjuk nem sokára. Csak két hónapi türelmet kérünk, amig a második évet megkezdjük. Akkor talán lemondanak a próféciáról nemes, de m.> ódig névtelenül maradó .lovagjaink. < Minket rendíthetetlenül megszilár­dít hitünkben és bizodalmunkban a le­folyt napok lélekemelő tapasztalata. És velünk együtt kétségtelenül felbuz­dult az az óriási díszes közönség, amely a városi kioszk termét a vizsgálatok két napján és különösen a hangverseny alkalmával színükig megtöltötte. Az a több száz . ember aki órá­kon át a nagy hőség dacára elejétől végig hallgatta és élvezte gyermekeink remek játékát, hogy mit ér a zeneis­kola, és ezzel szemben mit jelent ne­hány rosszhiszemű vagy hozzá nem értő embernek az áskálódása a saját nemes törekvéseink ellen. Kezdve a kezdőkön, akik néhány hónap alatt többre vitték, mint azelőtt évek munkájával, fel a haladottakig, akik vasárnap délután bármely nagy város hangversenyén számottevő elő­adással gyönyörködtették a hallgatósá­got, alig számbavehető kivétellel mind­nyájan, tiszta szabályos, szép játékot iAdattak | be. Pedig a1 tanárok szándé­kosan kerülték a mutatós darabokat, amikkel a laikus közönséget könnyen el lehet ragadtatni. És az előadások úgy is tetszettek. Szinte meglepő, hogy a zenében járat­lan hallgatóság is mennyire kiérzi a zene szépségeit. Megelégedés és hálálkodás nyilat­kozott meg a szülők részéről, akik im­már nyugodtak az iránt, hogy amit az iskola ígért, azt teljesen be is váltja. Kivétel nélkül igazolják, hogy ze­neiskolánkban olcsón, könnyen, szíve­sen és sokat tanulnak a növendékek. És, világos dolog lévén, hogy a jó iskola nem egyéb, mint a jó tanítás, szerencséseknek vallhatjuk magunkat, hogy kiváló erőket sikerült alkalmaz­nunk intézetünknél. Azért az elismerés babérkoszorúját, amit az iskola nyert, csonkitatlanuí rakjuk le derék, buzgó, lelkes és fáradhatatlan tanártestületünk lábaihoz. Dalegyesületünk, ez a tisztes mat­róna, büszke lehet a teremtményére, amely egyetlen első évének a műkö­désével elsőrendű kultúrintézményeink sorába küzdötte fel magát. jDr. Tanódi Márton. T ájékoztató a katonai akadémiákba pályázók részére. 5. A szabályszerű életkor. A Thereziai és a mtisznki katonai, akadémiába-való fel­vételhez a már betöltött 17-ik és még túl nem haladott 20-ik életév van megállapítva. Az életkor meghatározásánál az il­lető pályázati év szeptember havának i-je irányadó. Az életkor keresztlevéllel (szü­letési bizonyitványnyal) igazolandó s an­nak túllépése vagy el nem érése esetében korengedély magában a pályázati folya­modványban kérelmezhető. A korenge­délyért tehát külön folyamodvány, vagy felségfolyamodvány nem nyújtandó be. hér gránit-táblán: Dr. Ranagan Davis neve állott. — Tehát hires orvos, mert sokan lá­togatják, pedig magasan lakik. El lehet rá mondani, hogy magasra vitte az Isten sorsát, szólt magába és nagyokat fújva a kocsi-tulajdonos. Egy rövid hajú, szaplős arczu hölgy érkezett elsőben az ajtóhoz, hol kicsi vé­• kony ujjával megnyomott egy gombot, melyre az ajtó magától és zajtalan meg­nyílt. A gyógyulást keresőknek egész sora tódult be az előszobába. Még alig helyez­kedtek a patiensek a körül levő padokra, midőn az üvegfal mögül egy nyúlánk szép férfiú jelent meg. Már a puszta meg­jelenése bizalomkeltő volt. Dr. Ranagan a newyorki előkelőség beczézett orvosa volt. Az összes gyógy- tudományok tudora. Szerencsés keze volt és sikeres műtétet végzett. Aranynyal fi­zették rendelvényeit. De nemcsak mint ki­váló szaktekintélyt, hanem mint ügyes társalgót is kedvelték. A nők pláne ideál­ként imádták. — Hozta Isten önöket. Köszöntöm önöket, mint ember, és javulást óhajtok mindnyájuknak, mint orvos, üdvözölte ud- varisan az egybegyűlteket Ranagan. — Orvos ur, én nagy beteg vagyok, szólt a rövid hajú, szeplős arczu hölgy. — Én már alig lélekzem, mondá egy terjedelmes nő. — Még ma meghalok, ha nem segít I rajtam, kiáltott egy szemüveges dandy. I Egy egész hangzavar keletkezett; szálloda mellett! legolcsóbb bevásárlási forrást. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára, Figyelmeztetés!!! Az előrehaladt nyári idény miatt a még raktáron levő szines nyári áruk gyári áron alul is beszerezhetők. — Áll az üzlet, feleié a tötemag és villámgyorsan a kocsira ugrott. — Bizhatom benned ? — Becsületes emberek a szülőim, én pedig fiók vagyok, mondá büszkén és mel­lét kidülesztve a yankee-darab. — Nohát nagyra nőjjj és szemfü­les légy ! — Szemes leszek, de engedelmével füles nem 1 — Mi a neved? — Bay születésem óta és Frank nyolcz nappal később. —>■ Tehát két szóval: Bay Frank ? — Az. Ez a felelet rövid és helyes volt. Vannak több testvéreid? — Nyolcz. — Ez válasznak kevés volt, de szám­nak sok. — Apámnak nem sok. — Derék ember lehet. — A fia is az. — Milyen, mesterember apád? — Olyan ládákat csinál, melyben az embereket más világra szálitják. A kocsitulajdonos mosolygott, jólel- külég végig nézte a villogó tekintetű, ró- zsásarczu csepséget és a tükörsima járdára lépett, hol nagy szöges csizmái szokatlan zajt csaptak. Azután a nagy Íves kapun befordult a igo-ik számú házba. — Sir Ranagau Davis e házban la­kik? kérdé egy üveges kis ablakon ki­kandikáló embert a kocsitulajdonos. — Ott a tábla nézze meg, volt a válasz. — Értem. Köszönöm. A kapu alatt csakugyan nagy fehér márvány-tábla völt a falba vésve. A kefesőnek jó szemei voltak, mert azonnal megtalálta Sir Ranagan Davis nevét. — Ötödik emelet, 102-ik ajtó, mor­molta maga elé, ugyancsak magasan la­kik, már most hogy jutok én ma oda ez­zel a fájós lábakkal? Kissé elkedvetlenkedve nézett körül és már neki akart indulni a tengernyi lépcsőknek, midőn az emelő (a magas há­zaknál alkalmazott elevator, lift) lassan, méltósággal földre ért. A magasból jövők' kiszálltak, a mi emberünk megbékélve beszállt, hogy fel­szállón. Olvasott már az emelők czélsze- rü&égéről, de még eddig nem ült benne. Az emelő kiszönyegezett coupé, körös­körül piros bársony ülésekkel. A pádon alkalmazott csigaszerü géppel húzzák fel és eresztik le. Mindenki ingyen használ­hatja és minden emeletet a kalauz, mert ez is van, hangosan kikiáltja. De már egy egész csoport, nő és férfi vegyest, várta az emelő leérését. Mindnyájan beszálltak, a kocsi-tulajdonos­nak majdnem alig jutott hely. Az ötödik emeletig egy lélek sem szállt ki, de az ötödik emeleti állóhelyen az egész coupé kiürült. Emberünk nagy csodálkozással látta, hogy valamennyien a 102-dik ajtó felé igyekszenek, hol kis fe-

Next

/
Thumbnails
Contents