Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-21 / 16. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. ===== AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:== Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél éyre .... 3 » | Egyes szám ára 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdelésck Is küldendők : = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6-ik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM : 73. Á Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza !9-ik szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek; Nyilttér garmoud sora 20 fillér. Hirdetések díjjal elére fizetendők. Közel a czélhoz. A „Szamos“ hasábjain nemrég lelkes szózat hangzott felénk a zenei irodalom egyik buzgó előharezosának a tollából. Egy fővárosi zenelap szerkesztője sarkal bennünket, hogy lankadás nélkül dolgozzunk a tervbe vett zenekonzervátóriutn felállításán. Fogadjuk hálával a nemes ügybarát jóakaratu tanácsát; de ne zárjuk be emlékül ez érzelmet keblünkbe, hanem fejlesszük szeretettel és csíráztassuk ki belőle a cselekvés hasznos növényét. Mint aki ez ügyet lelkem egész inelegével szolgálom, igaz örömmel konstatálom, hogy közönségünkben feltűnő szokatlansiggal él az érdeklődés a kérdés iránt, és szinte lobog a vágy, annak sikeres megoldására. Ritkán tapasztalni, hogy közérdekű eszme annyira megérlelve találná a talaját, mint a jelen esetben. Kétségtelen tanujeléül annak az igazságnak, hogy a helyes szándék az idők minden mostohasága dac'zára mindenkor számíthat a szükséges támogatásra. Ebből meg buzdulást meríthetnek mindazok, akik általános érdekű dolgokban fáradozván, az olykor tapasztalt részvétlenség miatt kedvüket vesztik, és lemondanak, mert nem érTARCZA. Titkári jelentés a „Szatmári Társaskör-1 1903. ápr. 19 én tartott közgyűlésén. Irta : Osváth Elemér t. köri titkár. Örök igazság s a kultur népek története mellette bizonyít, hogy egy nemzet jövőjének biztosítéka múltja nemzeti szellemének diadalmas előretörésében van és abban, ha e szellem átmegy jelenébe is s azon emelkedik anyagi fejlődése. Az emberiség történetében kevés nemzetnek jutott az a szerencse, hogy egyéni létét ön- állólag kifejleszthesse, nemzeti karakterét — azon rohanó áramlattal szemben, mely az általános emberi haladásban és fejlődésben önmagába igyekezik olvasztani minden sajátlagos nemzeti törekvést s bizonyos koszmopolitisztikus elvekkel telit — megtartsa. A legtöbb rövid önálló létezés után beleszakadt az emberiség nagy tengerébe s ezzel nyomtalanul tűnt el a történelem színteréről. Pedig az emberiség minden egyes nemzetben egy-egy szellemi egyéniséget bir, a mely egyéniségnek határozottan körvonalozott szerep jutott az egész életében, s ha egy elvész, az emberiségnek egy élő orgánuma veszett el, s a szerep, bár más lép helyére — betöltetlen marad. S vájjon mi az, a mi a nemzetek fenmaradását biztosítja ? Bizonyára nem a nyers erő, s nem is a karhatalma, hanem a szellemnek az a láthatatlan müdemes többé fáradni a közért, mely a maga jóvolta iránt elvesztette a fogékonyságát. A zeneiskola megteremtése mellett maga ez a tanulság is megéri azt a (nem csekély) fáradozást, amit a hivatott tényezőknek ki kell fejteniük. Nem elméletek és benyomások, nem is nyilatkozatok után mérem és ítélem meg a közönség állásfoglalását. Hanem eleven tények szerint. Zeneiskolánk egyik fentartó pénzforrását a pártolók serege képezvén — megindítottuk a napokban a tag- gyüjtést. Néhány kishitű ettől semmi eredményt nem mert remélni, mert (igaz) a dalegyesületből az utóbbi időben tömegesen kiléptek, ahelyett, hogy beléptek volna. Legalább száz pártoló tagot kell még szereznünk, hogy az iskola költségvetésében a tagdijakból előirányzott összeg befolyjon. Magam huszonöt pártolót Ígértem megnyerni. Es ime, csekély fáradsággal, rövid nehány nap alatt, alig valami különös rábeszéléssel már tizenhét" név van aláírva az iveimen. Hangsúlyozom, hogy könnyen szereztem, minden presszió nélkül, amit hiszen nékem kifejteni sem hatalmam, sem jogezimem nincsen. Szinte örömmel, de legalább is igazán szives készséggel járult hozzá seködése, melylyel magát valami nagy, az egész emberiséget érdeklő czél után intézi, de e czél munkálásában minden tettére rányomja a nemzeti sajátlagos egyéniség öröklétű bélyegét. Innen magyarázható meg az a legújabb kor kultur népeinél tapasztalható törekvés, melylyel mindenik az általános fejlődés nagy munkájában is saját nemzeti kultúrát teremtett, azért küzd, ahoz fűzi vágyait, nemzeti aspiraczióit s a melynek érdekében bármekkora áldozatot is hozott, azt elégnek sohasem tartja, meri az örök fejlődésre és fejlesztésre hivatott, mert az ép olyan szükséglete nemzeti létének, mint az életnek a levegő, a nap>u- gár, s mint a léleknek a hit, a vallás. — Akármit mondjanak az anyag bálványo- zói, kik szellemük legélesebb fegyverével vitatják, hogy a szellem szerepe a nemzetek életében csak másodlagos, a történet és a mindennapi tapasztalat a legfényesebben meghazudtolják; — s akár mit mondjanak a mai hamis philosophiának kosmopolitisztikus elvekkel telitett agitátorai, hogy mindenben lehetséges, de legkevésbé a mivelődés különböző faktoraiban sajátlagos nemzeti karakter, — a tapasztalat ellene mond hamis tételüknek. Hiszen, miért van az,hogy napjainkban mindenütt minden intézménybe beleviszik a nemzeti jelleget, ha nem azért, hogy akkor, a mikor az általános czivilizatió érdekeit munkálják, ne engedjék a nemzeti érdeket ,is háttérbe szorittatni? — Csak egy pillantást vessünk mai társadalmi intézményeinkre — eltekintve azoktól, melyek rendeltetósöknél fogva is ehben bírják létjogosultságokat, — azonnal láthatjuk gályével mindenki, akit erre felszólítottam, megmagyarázván neki az ügy áldásos természetét. A keddi közgyűlés után egy kis küldöttségünket fogadván a főispán ő méltósága, lelkes szavakban válaszolt kérelmünkre, hogy az egyesület alapítóinak névsorát emelje a magáénak diszével. Örömmel teljesiti, úgymond, kívánságunkat, mert nemcsak hogy átalában szívesen támogatja városunk minden kulturális törekvéseit, hanem — mint maga is barátja és művelője a zene szép művészetének — kiváló fontosságot tulajdonit, a zeneiskola felállításának, amihez őszintén szerencsét kíván, és a közreműködőknek köszönetét és elismerését nyilvánítja. Tájékoztattam magam polgármesternél és a törvényhatósági bizottsági tagok körében, mikép foglalnak majd állást | kérelmezett városi segély tekintetében. Mindenütt | legmelegebb pártolás hajlamát észleltem. Nem is várhatni egyebet a mi képviselötestü létünk bölcseségétől, amely mindenha be tud látni az üdvös, hasznos és szép alkotások igaz természetébe. Egy lelkes honleányunk (zenetanárnő) önként ajánlkozik hetenkint kétszer 2 — 2 órát adni kezdő zongorajátékosoknak — díjtalanul. Ha ezekhez még hozzáfűzöm, hogy uton-utfélen hallom a nyugtalan várakozás kérdését : lesz-é hát törekvéseikben a kulturális célt, melylyel arra igyekeznek, hogy a nép szellemi tehetségei olyan irányban fejlesztessenek, a hol hármónjában tudnak maradni a társadalmi igényekkel s a mely irányban a kötelességteljesités tiszta tudatával bírva — minden munkáikba beleviszik a nem zeti jelleget, a nemzeti érdeket. És itt van igazán megbecsülhetetlen szerepök a különféle társadalmi intézményeknek, mert hatáskörük oda irányul, oda kell irányulnia, hogy a társadalom céljai, szükségletei összhangba hozassanak az általános kultúra igényeivel, hogy nz egyén kötelességei, jogai, vágyai és törekvései részévé váljanak a társadalmi kultúrának Nem czélom részletezni a különféle társadalmi intézményeket, s nem is bocsátkozom mélyebbre feladatuk fejtegetésénél, csak még azt említem meg, hogy ez intézmények között kiváló nagy szerep jutott a kaszinóknak s áldásos munkának végzésére vannak hivatva a társasköiök. Idézem a legnagyobb magyar szavait : „Bilincstelen fejtegetésekre, eszmecserékre legjobb s legtöbb alkalmat egy kaszinó nyújt, melyben az illemen kívül nincs házigazda, nincs feszes, pedáns tanácskozás, mely többnyire nem engedi a tárgyak tökéletes kifejtését, s nincs a tanácskozók között sem azon zsibbasztó egyenlőtlenség mely annyiszor visszaveti a helyest, s elfogadtatja a helytelent, és mert az által, hogy benne mindenki egyenlő, az okoskodásokban, az eszmecserékben nem a rang és czim, hanem az értelmi sujy győz.“ — Majd igy folytatja szavait: „És én kimondom, — a nemzeti értelem és érzelem kizeneisltolánk ? csakugyan tnegnyilik-é még ez évben a zeneiskola? akkor tán nem fogja többé senkisem állíthatni, hogy ábrándozó az, aki ügyünk közeli diadalában hisz, és azt egészen bizonyosra venni kész. Igenis, eljött az idők teljessége. Van pénzalapunk, van a támogatásra ké-z lelkes hadseregünk, van hatalmas pártfogónk a törvényhatóság fejeiben és tagjaiban, bírjuk a szép eszméért lelkesülök teljes rokonszen- vét, és oktatásra vár sok száz növendék a városban, hogy néhány év alatt a zene hatalmától megnemesedett, átfinomitott, kiművelt ifjú nemzedék ápolja és fejlessze azt a százados tölgyet, amelynek mi kezdeményezők és úttörők most készülünk elültetni a gyönge csemetéjét. A vezetőkhöz kell csak szólnom, a közönséghez nem. Ez megvan és jó. Keressék föl, juttassák eszébe újból, amit már amúgy is tud, hogy milyen fönséges dolog érdekében vesszük igénybe csekély hozzájárulását, és a siker biztos. Ha elveszitjük a csatát, amit nem képzelhetni többé, akkor nem a hadsereg lesz a hibás, hanem a vezéreket kell föbelövetnil Remélem, erre nem lesz szükség. Hanem helyette néhány hónap múlva magyar és magyar dalár módra ünnepeljük pohárcsengés mellett a konzer- vátórium megnyitását, éltetvén a fejtését tartom azon nemző oknak, melyből nemzetiség, honszeretet, polgári erény, közboldogság s nemzeti dicsőség fakad.“ íme a czél, melyet a nagy alapitó a kaszinók, a társaskörök elibe kitűzött. A társadalmi kuliura, mely a nemzeti közszellemet ápolja, miveli, a szellemi szükségleteket — bizalmas összeköttetés, előítéletek nélküli érintkezés, lekötöttség nélküli eszmecsere, művészeti és irodalmi pártolás, az egyéni érdeknek a társadalmi és nemzeti közszükségletbe való beolvasztás, fel- használás által elégiti ki. Szép és magasztos czél, szép és magasztos hivatás, s a mely kaszinó tudatával bir czélja kiváló fontosságának, s nagy hivatása megvalósítására igyekszik, az önmagában hordja értékét, becsülését, önmaga teszi magái a társadalom és a nemzeti közművelődés nélkülözhellen faktorává, s a jövendő idők hálás elismerésére méltóvá. Abban a reményben, abban a jogos várakozásban, hogy a mi „Társaskörünk“ is, mely már hét évtizeden át teljesité nemes missióját, jövőre sem lesz hűtlen traditiójához, s rendeltetéséhez, ezekből merit további erőt, lankadatlan törekvést — kezdem meg szorosabb értelemben vett jelentésemet. Mélyen tisztelt közgyűlési Midőn a „Társaskör“ életéből egy év eseményeiről, nevezetesebb eredményeiről akarok beszámolni, legelőször is egy szomorú jelenségre kell rámutatnom. Alig volt egész év folyamán olyan ülése a választmánynak, melyen ne kellett volna foglalkoznia a tagok elég számos kilépéseivel. Ám beszéljenek a számok ; múlt évben az összes tagok száma — ide nem Etótli Fülöp kárlsbádi czipöraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. . Közvetlen a Pannónia szálloda mellett! Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.
