Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-27 / 43. szám
Huszadik évfolyam. 43 ik szám. Szatmár, 11903. október 27. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Fizetés-emelés. A jövő évi költségvetésbe 20 ezer korona van felvéve a tisztviselők fizetésének javifására. Országos a mozgalom a tisztviselők részéről, hogy helyzetükön javítsanak, mert a mostani fizetés nincs arányban a folyton növekedő munkahalmazzal, s különösen kevés a mai nehéz megélhetési viszonyokhoz képest. Az állami tisztviselők kezdték, a megyeiek és a városiak foh tatták, s mig az egész országban csak a remény nagy, hogy mihamarább el fog következni, ime városunk közönsége meg is csinálta. Mert az első és lő kellék, hogy pénz legyen, és ez a szükséges pénz már meg van. Hanem aztán most jön a dolog nehezebb része, úgy el osztani a várományosok között, hogy mindenki meglegyen elégedve, vagy a mennyiben ez előreláthatólag lehetetlenség, hogy legalább minél kevesebb legyen az elégedetlen. A kiküldött bizottságnak erősen meg fog gyűlni, a baja, mig tervezetével készen lesz, de ha bizonyos Igazságos elveket szigorúan szem előtt fog tartani, megoldhatja úgy' a kérdést, hogy az minél szélesebb körben helyesléssel fog találkozni. A tiszviselök maguk is igyekeznek az egyes bizottsági tagokat informálni, a mi igen természetes, mert hiszen az ö érdekük rő' van szó, s minden egyesnek joga va*> ahhoz, hogy a saját érdekét elő- g ozditsa, másrészt pedig nem is árt, sőt hasznára van magának az ügynek; ha azok a kik e kérdésben határozni fognak, minél szélesebb téren tájékozódnak. Az első kérdés, hogy a fizetés- emelés áldásában, kik részes!tendők ? Mert igaz ugyan, hogy a költségvetésbe tisztviselők fizetésemelése czimén van a 20 ezer korona felvéve, azonban ez nem köti a közgyűlést olyan irányban, hogy abban nem minden alkalmazottját a városnak, hanem csakis a szorosan vett tisztviselői kart részesítse. Az eddigi fizetésemeléseknél volt alkalmunk tapasztalni, hogy amennyiben akkor is csak a szorosan vett tisztviselői kar fizetése nyert javítást, égy re mást a kopogtalak a többi alkalmazottak és szintén fizetésjavitást kértek, s a közgyűlés mindannyiszor kénytelen volt valamit segíteni. Es a mikor tényleg a város közönsége, ily nagy terhet vállal magára, az igazság és méltányosság is azt hozza magával, hogy szigorú körültekintéssel úgy állapíttassák meg, hogy mindazok, a kik javadalmaikat a várostól húzzák,' tekintet nélkül arra, hogy tisztviselők-e vagy pedig más alkalmazottak, ha és a mennyiben jelen javadalmazásuk olyan, a mely a megélhetési viszonyoknak meg nem felelő és ily módon a javításra szükség van, egyformán felveendők azok sorába, a kik fizetésjavitás czimén a 20 ezer koronából részt kapjanak. Szorosan ragaszkodni a tisztviselői karhoz csak abban az esetben volna megengedhető, ha a többi alkalmazott javadalmazása egyáltalán a helyi viszonyoknak megfelelő volna, vagyis más szóval, ha az illető alkalmazott javadalma az ó helyzetéhez arányosítva olyan volna, mint a milyen a tisztviselőé lesz, ha a fizetésjavitást megkapja. Az igazság feltétlenül az, hogy mindenki részesítendő a javításban, mert nagyon furcsán venné ki magát, hogy a mikor a város közönsége annyira szivén viseli a tisztviselők sorsát, hogy immár harmad ízben javítja a fizetésüket, hogy akkor épen azokról akarjon megfelejtkezni, az úgynevezett kis emberekről, a kikre szintén reáfér és a kiknek sorsáról gondoskodni épen olyan kötelesség. Mert hí jól felvesszük a dolgot, a tisztviselőikar alig hét éve, hogy fizetésjavitást kapott, és pedig bátran hozzá tehetjük, hogy az akkori javítás szintén meglehetős összegű volt, úgy hogy az idő rövidségét tekintve jóformán azt lehetne mondani, hogy talán korai is újból azt csinálni. Nem mondjuk, hogy az akkori fizetésemelés folytán most már olyan javadalmazása van a tisztviselői karnak, a mely a kellő mértéket megüti, de viszonyítva más hasonló városokhoz és az egyéb közigazgatási tisztviselőkhöz, bátran állíthatni, hogy ha még a város pénzügyi állapotát és a polgárság anyagi helyzetét is tekintetbe vesszük, hogy a mi tisztviselőinknek panaszra okuk nem lehet. Ezt csak úgy általánosságban hoztuk fel, mert hiszen az lehetséges, hogy vannak egyes állások, melyek a többiekhez képest talán kevesebb javadalmazással bírnak, mint a mennyihez az állás fontosságánál fogva igényt formálhatnának. Az első igazságos elv tehát csak az lehet, hogy a bizottság a 20 ezer koronából részt juttat mindenkinek, a ki a várost szolgálja, tekintet nélkül arra, hogy szorosan véve tisztviselő vagy más alkalmazott-e az illető, ha annak jelen javadalmazása olyan, a mely a mai megélhetési viszonyok mellett kielégítőnek egyáltalán nem mondható. Csakis ily módon szabadul meg a város közönsége attól a kellemetlenségtől, hogy a fizetésjavitás újból napirendre kerüljön. Mert az bizonyos, hogy ha a fizetésjavitás nem lesz általános, azok a kik kimaradtak, okvetlenül elöállanak és kérni fognak, már pedig furcsán venn£ ki magát, ha ezen kérésükkel elutasítanák vagy pedig egy kis morzsával elhallgattatnák őket, mikor a tisztviselőket oly gavallérosan dotáltuk. Ezzel azonban semmiképen nincs ellentétben azon másik elvnek felvetése, hogy szemlét tartsunk az egyes állások felett, s ha akadnak olyanok, a melyek egyéb mellékkeresettel vannak egybekötve, vagy a melyek városi tisztviselői állások ugyan, de az illető tisztviselőt nem akadályozzák abban, hogy hivatásukat gyakorolhassák és igy más utón is keresethez jussanak, hogy ezek az állások figyelmen kívül hagyassanak. Mert a czél nem az, hogy a város alkalmazottai általában naTÁRCZ A. Közel hozzám. . Közel hozzám, a szomszédban Lakik ő: A hűséges, igazszívü Szerető. Minden reggel, délbe’, este Ott vagyok: Együtt töltjük boldogan el A napot. És ha néha elkésem egy Perezre csak, Mint a galamb, túrbékolva Hívogat. Egy a szivünk dobbanása, Verése : Enyém lesz-é nem tudhatom Ezt mégse. Mert míg a pap össze nem ad Bennünket, Addig akár száz kérője Kerülhet. De olyant, ki őt, mint én, úgy Szeresse: Ezer közül sem talál ő Egyet se! Sallny Lajos. Bécsi levél. — Saját ktilön tudósítónktól. — Tek. Szerkesztő Ur! Mióta a román királyi pár elutazott, azóta állandóan Becsben vagyunk. Zulejka nagyon jól találja itt magát, s az igazat megvallva, magain is szívesen vagyok itt, a hol mindenütt tárt ajtókra találok, s ily módon a legelőkelőbb körökben szórakozhatóm. A román királyi párnak megígértük, hogy nyárára lemegyünk Sinaiába, s hogy az összeköttetés az udvarral annál biztosabban fentmaradjon, a király beosztott az itteni román követséghez, második követnek. Kukureszku, a társam, a kinek mikor elmondtam, hogy a király miként rendelkezett, örömmel csapott a markomba s jó kedvvel igy szólott: — Örveudek czimbora, hogy társat kaptam, legalább ezután kelten fogjuk elvégezni azt a semmit, a mit eddig egyedül végeztem. Tagja lévén ilyenformán a diplomá- cziai karnak, nagyon természetes, hogy állandó az összeköt*etés a többi államok itteni képviselőivel; egyik szoáré a másikat éii, a hol, büszkén mondhatom, úgy én, mint a feleségem a legnagyobb kitüntetésben részesülünk. Az asszony különösen nagy hódításokat csinál, igaz, hogy kellemetlenség is jár vele, mert pl. az elmúlt héten történt, hogy a tüzes vérü spanyol attasé, dón Ferdinándó Kastillo del Granada y Szebasztiáno márki heves szerelemre lobbanván iránta, ennek oly feltűnő módon adott kifejezést az angol nagy követ estélyén, hogy kénytelen voltam rendreutasitani, a miből aztán párbaj lett, még pedig nagyon szigorú feltételek mellett. Háromszor váltottunk golyót egymással, persze a márki nem talált egyszer sem, én azonban mind a háromszor a czilinderét lőttem keresztül és pedig úgy, hogy a három lövés függélyesen egymás felett fél ujnyi távolságban ment keresztül a kalapján. No hiszen volt is bámulás, mikor a párbaj véget ért. A segédeim, a kiknek előre megmondtam, hogy igy fogok eljárni, szólni sem tudtak a csudálkozástól, s mikor a márki is meghallotta, sírva borult a keblemre s a legnagyobb spanyol fogadással tett esküt, hogy holtig hálás szívvel fog reám gondolni. Az a spanyol fogadás pedig igy szót: „Mezitláb menjek a másvilágra, ha ezt eltudom felejteni.“ A spanyolra ugyanis — persze főurakat értenek alatta — az a legnagyobb gyalázat, ha mezitláb temetik el, ez pedig azo kát szokta érni, a kik a király kegyét elvesztették. A nagy gyalázat pedig abban van, hogy a feltámadáskor — spanyol hit szerint — az ember abban a ruhában fog előjönni, a miben eltemették, s miután a király is ott lesz, borzasztó még csak elgondolni is, hogy egy spanyol grand mezitláb jelenjék meg a király előtt, mikor máskülönben teljes gálában van. Ez a párbaj egyszerre hires emberré tett, még az udvar figyelme is felém fordult, úgy, hogy a legközelebbi udvari estélyen a föherczegek valósággal közre fogtak s egyre magyaráztatták velem, miként volt lehetséges a lövést ily tökéletességre vinni. Mikor aztán megtudták, hogy a buroknál szolgáltam és mint búr tábornok a spions-kopi nagy győzelmet is én vívtam ki, a mikor azt a bravúrt is elkövettem, hogy az angol csapatok vezérének, Wering ezredesnek szemüvegéből, a mint a zsebkendőjével megtörölte és maga elé tartva nézte, hogy elég tiszta-e, abban a pillanatban egy duppla lövéssel kilőttem a két üveget, és egy véletlenül nálam lévő „Timest“ előkeresve be is igazoltam, hogy ez nem tréfa, de a legkomolyabb valóság, báró Beck táborszernagy, a ki tiszteletteljes távolságból hallgatta előadásomat, nagy alázatossággal intett a trónörökösnek, mire kelten félre vonultak s rövid ideig beszélgetésbe ereszkedtek, majd a trónörökös visszatért hozzám és kegyesen igy szólott: — Báró ur! Kérem... — Pardon fenség, nem vagyok báró. — Kérem báró ur, én tudom mit beszélek. Azt akarom mondani, nagyon megtisztelne, ha a holnapi nap folyamán, akár milyen időtájban, a báró urnák mindig otthon leszek, kegyeskedik engem meglátogatni. — Örömmel fenség I Róth Fülöp kárlsbádi czipöraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a “•l Közvetlen a Pannónia legolcsóbb bevásárlási forrást. —— szálloda» melletti PSF* Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. MEGÉRKEZTEK 11! az őszi és téli idényre megrendelt úri*, női- és gyermek-czipék és csizmák a legjobb kivitelben.
