Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-08-04 / 31. szám
SZATMÁR SS VIDÉKE munkával betanított jatnbó olasz népénekesek megkapó csoportja a gyébe ima tüzéröl pattant fáraó menyecskék és leányok vendégszereplésével, mely után az itten még soha nem látott fénytelen, tollkönnyii, repülő hangszereken (fagot) játszó tréfás zene- banda fogja vezetni a népünnepély egyik kiváló műsoránál működő, a környékből összegyűjtött szamarak versenyző csoportját. A játszó-téren tartandó versenyek. 1. Pózna-mászás. Dij: egy tajtékpipa felszereléssel. 2. Futás lengő rúdon. Dij: egy diszes pénztárcza. 3. Zsákfutás. Dij: egy tuczat finom zsebkendő. I óriási lepényevés. Dij egy korona. 5. Virsli elkapás. Dij egy sós- perecz. 6. Szamárfuttatás. A czélhoz leg- hamarább beérkező értékes szeredást nyer 7. Kakas ütés. Dij a nyeremény tárgyát képező kakas. 8. Szépség verseny. A nyertes |á- fényképeztetik s jutalmul egy tál fánkot kap, 9. Kopaszverseny. A melyik versenyzőnek hajaszála az égnek mered, „Csillag Anna“ kenőcsöt és finom kivitelű fésűt kap emlékül. 10. Tánczverseny, melyen a legjobb tánczos tajtékpipát, a legjobb tánczosnő selyem kendőt kap. 11. Legnagyobb orruak versenye. Dij: egy tubákos szelencze. 12. Legnagyobb fejünk versenye. Dij: egy szalma kalap. 13. A legnagyobb kezüek versenye. Dij: egy pár kesztyű. 14. Mindezek után következik a legnagyobb hanguak versenye, hol a versenyzőnek ezeket kell kiáltania: Szerencsés jó estét kívánok I kezdődik | a tűzijáték s ezért a nyertes külön e [ czélra sütött fonatost és czigánypecsc- nyét kap. — Versenyek végeztével a a dijak kiosztása. Verseny alatt a katonai javaslatokkal terhelt léghajó útnak inditása Macedóniába. Egész délután pillangó fogás. A legszebb pillangó elfogója illő jutalomban részesül. Látványosságok. A versenyek végeztével a versenytéren és a tavon lesz egy szenzá- cziós, minden képzeletet felülmúló nagy tűzijáték. Lesz nagy viharágyu- zás, világposta levelezés Falkai személyes vezetése s Micsinai közreműködése mellett. Konfetti és szerpentin dobálás. Laczi konyha. Evés, ivás. Mindezek után táncz és táncz a fényesen kivilágított termekben elsőrangú czigány zenekarok szivet viditó nótái mellett. Karzat jegy a tánczterembe. lépésre nem jogosít. Felülfizetésekkel való meglepetéseket, a rendezőség megbotránkozás nélkül hajlandó elfogadni. A nem remélt kedvezőtlen idő esetén az ünnepély következő vasárnap tartat ik meg. „A szülőkhöz.“*) „A munkanélküli könyvnyomdászok százas bizottsága“, mint már néhány év óta, az idén is szétküldötte megszokottá vált felhívásait „a szülőkhöz“, — az ország minden nyomdával biró városába, — amelyekben óva inti ezeket, hogy gyermekeiket ne adják könyvnyomdákba tanonczul, mivel 20%‘a a tanult segédeknek munka nélkül kénytelen tengetni napjait, s mivel a könyvnyomdákba tanonczokul adott gyermekeket kiszolgáltatják egész életükre a nyomornak, a bizonytalanságnak. Nem sikamlottam volna át ezen állítás nagyfontosságán, ha nem compact betűkkel lett volna is nyomtatva. Tagadhatatlanul ijesztő és minden jóérzéssel biró emberben igaz *) Városunkban is közérdekű voltánál fogva közöljük e czikket a „Nyomdaipar Magyarországon“ megjelent 1903. augusztus nő 8-ik számából. Szerk. részvétet keltő azon állapot, ha akár itt, akár ott, munkára hivatott fiatal emberek, vagy munkára utalt családapák munkahiány folytán sanyarognak s az éh ség gyötrelmei egyikét-másikát kétségbe ejtetik, de bocsásson meg nékem „a munkanélküli könyvnyomdászok százas bizottsága“, ha én, ki mint tanult, világlátott nyomdász, higyjék el nékem: őszinte testvéri szeretettel, felhívását a valódi értékére lejjebb szállítom. Nem létezik sem hazánkban, sem a kerek világon egyetlen oly kereseti ág sem, a melyben a segédek vagy alkalmazottak feltétlen biztos jövőt remélhetnének és mégis arról győződhetünk meg, ha nem akarunk egyoldalúan Ítélkezni a világ folyásáról, ha nem akarunk elpirulni önmagunk előtt a valóságnak ferde színezése miatt, hogy minden szakmának meg vannak a kellemes és előnyös oldalai és mégis oly árnyékot vetnek, melyektől könynyen megijed a szűkkeblű és korlátoltabban gondolkozó. Ha ezekre akart hatni a felszólítás, dicsérem azt és hálával tartozik az emberiség a százas bizottságnak, mert —korlá- tolteszüek gyermekei természetszerűleg nagyobbrészt maguk is korlátollak, és az ilyenek igazán ne legyenek nyomdászok, de főleg ne legyenek betűszedők a mai korban, a midőn ezeknek, ha boldogulni akarnak, ha azt akarják, hogy a társadalomban is megállják a helyüket, műveltség tekintetében is többet kell vagy kellene tudniok, mint más féle ipart űzőknek. Ha végig tekintünk a munkanélküliek ijesztő sokaságán, — tegyék t. uraim kezeiket a szivökre és ne ragadtassák el magú kát holmi megszokott és agyukban meg- gyökeredzett ellenszenv vagy gyülöltségtől, — úgy igazat adnak nékem, hogy a mnn- kanélküliek között igen nagy azoknak száma, akik hivatásuknak megfelelni képtelenek, vagy összeférhetetlenségüknél fogva az üzem érdekében nem alkalmazhatók. Az igazán hasznavehető és komoly segédet szeretik mindenütt, megtartják még akkor is, ha azt az üzem érdekei nem is követelnék feltétlenül, mert a főnökök ezerszer meggyőződlek arról, hogy nem jó csereberélni a segédékkel és csak ritkán kapnak újabb embert Ínyük szerint. Nem beszélek én itt a fővárosi szokásról, ahol a nyomdaipar ugyszólva a napszámos nivójára sülyesztetett, ahol az alkalmazott mindenfele felettes szeszélynek van kiszolgáltatva, ahol a munkás csak nyers anyag csak ágyutöltelék, mim a köz- vitéz a hadseregben; hisz egy kilépő alkalmazott helyébe halk fütiyentésre is túlsók a kínálat, mert sok az éhes ember, és, igy hát a segédek igen sokszor többet tűrnek, mint a mennyit rendezed viszonyok között türniök kellene. Szakképzett, komoly és ügyes segéddel azonban nem szoktak sem a fővárosban, sem a vidéken paczkázni, tiszteli és becsüli őt úgy a főnök, mint a társadalom. Az ilyenek munkanélküliség« oly ritka, mint a fehér holló; de sajnos, annál nagyobb azok száma, kik korcsmákban — — avagy szelidebben mondva, a szórakoztató helyen nagyobb vitézek, mint a szekrény vagy a gép melleit. Tiszta szívből átérzem azok sorsát, a kik önhibájukon kívül fosztatnak meg a kereseti módtól, de nincs részvétem azok iránt, kik azt hiszik, hogy mivel „segédek“, nékiök minden szabad, ha még oly kontárok is szakmájukban 1 A kor vívmánya, a szedő és egyéb segédgépek alkalmazásával hanyatlik a kéz zel betűszedők értéke oly helyeken, ahol compressről van szó, de viszont emelkedik az érték azokkal szemben, akik igyekeztek és igyekszenek az accidencia és géppel nem készíthető munkák helyes elkészítésében önmagukat kiművelni. Én átéltem azon kort, amidőn 3—4 kézisajtó dolgozott egy vidéki nyomdában és hallottam mintegy 40 évvel ezelőtt a nyomók és svajezerdégenek szidkolódzásait, amidőn lassankint tért hódított magának a kézzel hajtott gyorssajtp. A nyomók lassankint átidomultak — jóllehet el is haltak az idő óta, s ma alig hallani itt ott, hogy kézisajtó van működésben, mert ezzel ma napság már mi sem produkálható. Majd 40—50 évvel ezután betűszedőink is egészen másként gondolkoznak, mint a mai kor, átalakulnak majd ők is — de azért lesz még akkor is panasz elég a helyzet rosszasága tekintetében. De lássuk csak igy magunk között — s nem „a szülőkhöz“ szánt eszmecserében, váljon igazán oly rossz e azoknak a magukat annyira szánalomra méltóknak mondott nyomdászoknak helyzete. Taglaljuk higgadtan a helyzetet, mérlegeljük a tényleges viszonyokat és bíráljunk elfogulatlanul, igazságosan. Eleve is kijelentem, hogy úgy nagyjából — de nem teljességében — konce- dálom a felhívás jogosultságát és megértem a használt hangnak alkalmazási czélját és I habár tudom, hogy darázsfészekbe nyúltam, amidőn e sorok Írásához fogtam, mint volt katona, nem riadok meg saját árnyékomtól — ha pedig ördögök közelednének, a tömjénezés elől sem térek ki. Tehát hogy is állunk nyomdászainkkal ? ez alatt azonban nem a főnököket értem, habár közülök nagyobb számarány csatlakozhatnék a „munkanélküli könyv- nyomdászok százas bizottságához“, mint a segédek csoportjából. — Azt mondják ugyanis, hogy „de azoknak, kik oly szerencsések, hogy dolgozhatnak, nincsen irigylendő helyzetük.“ Igazán furcsa egy állításI Hát mondják csak kedves barátaim, kikm-k van ma irigylendő helyzetük ? Talán a főnököknek, kik közül már oly sokan tönkre mentek és kik közzül többen aggkorukra a szekrény mellett keresik kenyerüket? Vagy talán a hivatalnoknak, tanítónak, katonának vagy kinek van hát irigylendő helyzete? Mind megannyian panaszkodnak, valamennyien törekednek helyzetük jobbu- lásán, és higyjék meg nékem, hogy a társadalomban sokkal jobb a nyomdászok (segédek és nem kontárok) helyzete, mint sok főnöknek vagy más osztályhoz tartozóknak, nálunk az a főhiba, hogy. nem akarunk alkalmazkodni jövedelmünkhöz, mert ha hetenként 20—35 K-t keresünk is, a megtakarításra nem gondolunk, hanem már hétfőn kezdjük a spekulácziót, váljon miként hágjunk nyakára a szombati keresetnek ? Hát minek is spórolni? Ha betegek leszünk, itt az egylet — — —, ha munka- nélkülivé válunk, itt az egylet — -- —, ha munkaképtelenné válunk itt az egylet — — —, ha pénzmagra van szükségünk, itt az a gyalázatos intézmény, melyet „pumpkaasának“ neveztek el egyesek és melyek kizárólag a könnyelmű kollegák kizsákmányolásán fáradoznak. Szóval, minek is törődjön a nyomdász a jövőjével, mikor intézményei megóvják őt a pillanatnyi zavartól. De mi történik akkor, ha a könnyűnek vett baj hosszúra nyúlik és a megelégedetlenség gyökerei mélyen befészkelték magokat az elkeseredettek szivében ? így sülyed az ilyen szerencsétlen ember a nyomor lépcsőjón a bizsos elzüllés felé, honnan nincs többé visszatérés, mert egy önmagával meghasonlott ember önmaga és környezetének válik terhére, és ilyen embernek nem is adnak hajlékot sehol, mert félnek, hogy megmételyezi még az el nem romlottakat is. Mindenesetre jobb volna, ha a főnök többet fizethetne segédjének — de kérdjük ha igazán többet fizetne, váljon ki élvezné azt első sorban? Erre nem felelek — — megadja erre mindenki önmaga a feleletet; annyi azonban tény, hogy a nyomdászok kilencztizedrésze nagy hajlammal bir az éj- jelezgetéshez, ami lényegesen előmozdítja egészségük megrongálását, s nem koncze- dálom még a statisztikára való hivatkozást sem, hogy a tüdővészes betegek legnagyobb tömegét a könyvnyymdászok szolgáltatják. Tényekkel igazolhatom, hogy szolid életű fiatal nyomdászok az emberi élet legszebb korát is túlélik, mig azok akik már a betegség csirájával léptek a nyomdászat nehéz pályára, vagy akik inkább dorbézolnak, mintsem a testnek pihenésére gondolnának, nem csoda, ha hamarább visszajutnak az aDyafóld édes keblébe. Tekintsenek c-alc körül és tapasztalni fogják, ha igazságosak akarnak lenni, hogy a jelenlegi egészségi viszonyok tisztaság szempontjából ép a nyomdászoknál alig hagynak hátra kívánni valót és az ami volt, sem volt oly irtózatosan veszedelmes, mert látjuk, hogy biz mi öregek is élünk még és talán még soha sem láttunk tüdővészt szemeink előtt. A ki ösmerte az öreg Pleitzot Nagy- becskereken, az öreg Förköt Temesvárt, Burger Zsigmondot Szegeden. Réthy Lipó tot Aradon, vagy ösmeri Endrényi Lajost Szegeden, Ájtayt, Förstert Miskolczpn, Jóba Éleket Nyíregyházán, Laszky Ármint Nagyváradon, az öreg Bendtnert, Szöllösy Mihályt, Koncseket, Bravmant stb. Budapesten, Szőkét, Fritset, Zeislert Szegeden és sok másokat egyebütt a vidéken, akik mindannyian a szekrény mellől kerültek a magyar nyomdaipar tényezői sorába, azok bizonyára nem állítják azt, hoyg a nyomdászok tüdőbetegek vagy feltétlen rövidéletüek. Osztom ugyan a felhívásnak ama pontját, hogy a nyomdászsegédeknek — megtakarított pénzéből nehéz önállóvá lenniük. Erre is tudnék felsorolni egyéneket ép úgy, mint a hogy ismerek a fővárosban és vidéken oly alkalmazottakat, kik fizetésük észszerű beosztása mellett sokkal nagyobb összegeket kuporgattak össze, mint a mennyi egy nyomdához — kivált mai nap — szükségeltetik; de látva főnökeik fejtöréseit sokkal okosabbak, mintsem kocz- kára tegyék fáradsággal egybegyüjtött vagyonkájukat csak azért, hogy főnökké legyenek és mint ilyenek nyomorogjanak és esetleg még annyit se legyenek képesek megkeresni, amennyiben elfoglalt állásukban részesülnek I Ott, ahol a felszabadult tanonezot fel- szabadulása után akár rögtön, akár rövid időre szélnek eresztik, ha maga a fiú fel nem mondott — tényleg olyan bűnt követnek el, a melylyel méltán hozakodhatik elő a felhívás; dü elvégre nem tarthatja magánál örökké senki a kitanultat, mert ha azt tartja meg, egy idősebbet kellene elbocsájtania, már pedig annak a fiatalabb- nak feltétlenül inkább üdvös a helycsere a ha lehet az utazgatás, — mint az idősbnek, ki még hozzá talán-talán családos is, és igy ebbe valami mélyen beiemarkolni nem szabad. Határozottanhelyénvaló vol- na a tanonczlétszámnak korlátozása, törvényes utón való rendezése, de ennél még szükségesebb fiatalságunk komolysága szakmájának tökéletes elsajátításához, majd mindjárt máskép fognak alakulni a viszonyok. K-g. Felhívás adakozásra. Szives örömmel adunk helyt a dalegyesület választmánya abbéli kérelmének, hogy az általa felállítandó zeneiskola fölszerelésére adományokat gyüjtsiink. Annyira közisineretii már ez a nemes törekvés, hogy teljes bizalommal fordulunk lapunk olvasóihoz kérvén őket, hogy a mindnyájunk javára szolgáló czélra erejökhöz képest közrehatni szíveskedjenek Az adományok lapunk szerkesztőségéhez czimzendők. Eddigi gyűjtésünk . . . 433 IC Újabban adakoztak: Hamupipőke .....................3 K öss zesen 436 K Apróságok. Utczán, kávéházbm, kaszinóban nem folyik egyébről u beszéd, mint a Pap Zul- tán által kipattan (ott megvesztegetési ak- czióról. Mindenki felháborodással nyilatkozik róla, de azért bizonyosan vannak sokan, u kik elgondolják magukban, miért bogy őket ilyen szerencse nem érhette. * Kormánypárti lapokban állandóan kicsinyléssel irtuk L'-ngyel Zoltánról, pétiig most. kisült, hogy iMgyon is értékes ember. 80 ezer koronával akarlak elhallgattatok * Hogy a parlamenti bizottság minő eredményt fog elérni, azt előre látni nem leltet. Egy azonban majdnem bizonyos, bogy a legközelebbi képviselőválasztáskor óriási lesz a kínálat a függetlenségi párti jelöltekben. Az idők megváltoztak, a kormánypártiság kezd kevésbé jövedelmező lenni. * A volt fiumei kormányzó emlékkönyvébe is be lehet Írni : Eljáiszuttad gyermek játékidat, Kodves gyermek korán játszottud el. * Volt-e hát csakugyan tudomása Hé- derváryuak a Laczi pajtás ténykedéséről? Erről eszembe jut az az eset, mikor a két fél megjelent a helybeli rendőrségnél s a rendőrhadnagy a felek meghallgutása után igy fakadt ki : — Az egyik állít, a másik tagad, az Isten tud köztelek igazságot tenni, menjetek fiskálishoz 1 * Gróf Seinmiházy és báró Váltóffy találkoznak, s a következő párbeszéd folyik le' közöttük : — Pimászok ezek á skriblerek! — Ná já! Á Láczi becsületszavára mondjá, hogy á Károly nem tudott semmiről és mégis nem hiszik. — Hállátlán szemtelenség!: # A kaszinóban is élénken tárgyalták az esetet s különösen a nemzeti kaszinó magatartása felett folyt élénk eszmecsére. — Atyámfiái — szól közbe Bögre ur —- én csak azt mondom, hogy a kit megvesztegetnek, az nem becsületes ember, a ki közvetíti, az sem az, de a ki a pénzt adja, arra nézve az határoz, mágnás-e az illető vagy polgár ember, mert a kettő között nagy külömbseg vagyon. Ha megfordítva lett volna a szerep Pap Zoltán és gróf Szapáry között, bizony a mi Zoltáu barátunkat úgy kilökték volna a nemzeti kaszinóból, hogy a lába sem érte volna a földet. * Folytatás a mellékleten.
