Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-18 / 46. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. == AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: =-----Eg ész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 » | Egyes szám ára . 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,-------HIRDETÉSEK-------o lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : ’ = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6,ik sz. alatt. = Nyilttér garmond sora 20 fillér. tet.-r-pom-szA tvt - 73 A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. ===== Hirdetések díjjal előre fizetendők. omoe Színészetünk, November hó végén megkezdődnek az előadások színházunkban. Ez alkalomból mindig elmondjuk nézeteinket színészetünkről. Nem sok eredménynyel ugyan, mert évről évre a megszokott sablon dominál, de mégis azon reményben, hogy a szavunknak, ha nem is azonnal, de előbb utóbb meg lesz kívánatos eredménye. Mint minden téren, itt is el kell következnie a jó Ízlés uralmának, a mely nélkül a színészet igazi hivatást nem teljesit s azért a közönség hazafiságára nem appellálhat. Az elmúlt két évtized a magyar színészetet helytelen irányba terelte s ina már odajutott, hogy az orfeumok és a színházak között alig van külömb- ség, s ha van is, igen gyakran nem a színházak előnyére. A meztelen, a frivol, a pikáns van előtérben, s minél csiklandósabb valami, annál keresettebb. Nem vádoljuk a színházakat, hogy a közönséget ők vitték ebbe az irányba, mert hiszen minden téren ez az irány kapott lábra, hanem az bizonyos, hogy a színészet semmit nem tett arra nézve, hogy a közönség Ízlése helyesebb útra téríttessék, sőt inkább készséges szállítójává szegődött a romlott Ízlésnek, s miután az ilyen Ízlés csak akkor pártolja a színészetet, ha nap nap után Ízes falatokkal táplálják és amit már egyszer látott ugyan abban többször nem gyönyörködik, s miután a színház ezeket az Ízes falatokat nem képes a kellő meny- nyiségben szállítani, az eredmény az, hogyha van uj darab, a mit a hir szárnyára vett, tele a színház, mig ha nincsen, üresek a helyek, mert az ismert régiekre, bárminő pikánsak és frivolak legyenek, a ki egyszer látta, többé már nem kiváncsi. Ha pedig nincs közönség, akkor nincs jövedelem, s hangzik a jelszó mindenfelől, hogy a közönség nem pártolja a színészetet. No hát ez a panasz nem jogosult, mert a közönség jó része tényleg nem pártolja a fent jelzett irányt, de szi- vesen járna színházba, ha neki megfelelő szellemi táplálékhoz juthatna, minthogy azonban az nagyon gyakran nem lehetséges, önhibáján kívül elszokik á színháztól. Nem lehetséges pedig nem épen azért, mintha olyan darabokat is nem adnának, a mi Ízlésének megfelelne, hanem a legtöbb esetben azért, mert ezeket a darabokat nem adják úgy, a mint kellene, s nem pedig azért, mert a jelzett irány7 veszi a legtöbb időt és erőt igénybe, s amiatt ezeknek a kellő betanulása lehetetlen. Vagy az a feladata a színháznak, hogy az idegeket izgató, vagy pedig az, hogy az lelket és szellemet tápláló előadásokat produkáljon. Az elmúlt két évtized tapasztalata azt mutatja, hogy feladatául tényleg az érzékiségí irányt tűzte ki, s ha figyelmesen vizsgáljuk ebbeli működését, lehetetlen nem konstatálnunk, hogy a szertelenségeket odáig vitte, miszerint a tovább I fokozás már alig képzelhető. Ennek az iránynak kultiválásával a színház semmiféle missziót nem teljesített, hazafias dolgot nem müveit, sőt határozottan mondhatjuk, hogy7 épen az ellenkezőjét cselekedte annak, a mit cselekednie kellett volna. A színháznak tanítani, oktatni kell a közönséget: a jót szépet és igazat kell hirdetnie; az életet, a való életet kell bemutatnia a maga nagy tanulságaival, mindig ügyelve arra, hogy az erkölcs sérelmet ne szenvedjen. Mig a színészet ezen az utón haladt, soha sem panaszkodhatott pártolás hiányáról, s ha visszatér mostani szertelenségeiből, újból nem lesz oka panaszra. És pedig nagyon is ideje van a színészetnek ügyelni az idők változására, mert minden jel arra mutat, hogy forduló ponthoz közeledünk. A közönség kezd ráunni a meztelenségre és óhajt visz- szatérni a helyes útra, a hol régen volt, a színészetnek érdeke hozza tehát magával, hogy e változást komoly figyelemre méltassa és igyekezzék a változó Ízléshez alkalmazkodni, mert csak' az erkölcs szolgálatában van joga a közönséggel szemben igényeket támasztani. Nem mondjuk, hogy ne legyen Operette, de a Vígszínház, Népszínház és Magyar Színház műsora mellett a Nemzeti Színház műsorát is kellő figyelemben részesítse és igyekezzék azt a megkivántató előadásban szemléltetni, a mi csak úgy lehetséges, ha az igazgató nem robotoltatja minden nap embereit, hanem elégséges időt enged nekik arra, hogy minden szerepükre kifogástalanul elkészülhessenek. Ha a színházban mindennap előadás van, kifárad a színész és kifárad a közönség, ami egyformán ártalmára van a színészetnek. Egy héten egy napi pihenést mindegyik megkívánhat. Ezek azok főbb vonásaikban, a miket a szinház megnyitása előtt elmondani akartunk. Az igazgató olyan ember, a ki ismeri e város közönségét, s miután ambicziója, hogy színházunkban állandó otthont találjon, bizonyára igyekezni fog rajta, hogy minden irány megtalálja a maga élvezetét. B. Kérelem. Szatmár szab. kir. város intelligens közönsége humánus érzésből eredő, mesz- szire kiható nemes cselekedetet mivel az „Ezres Asztaltársaság“, az „Izraelita Népkonyha“ és „Izrael felruházó egylet“ utjain, a midőn vallás különbség nélkül nyújt segítséget az arra szorult népiskolai szegény gyermekeknek. Igen 1 A nyomor, a szegénység nem tartozik felekezethez. Ránehezül az a társadalom szegény tagjaira válogatás nélkül. Hűen állítja szemeink elé a mai helyzetet a népiskola, melynek minden osztálya egy kis társadalom, egy kis ország, olyan, mint künn a nagy társadalom: vegyes; van ott szegény is, gazdag is. Az előbb említett segítő egyesületek már meg is kezdték véghetetlenül áldásos működésüket. De — sajnos — a szegénység olyan nagy, mint a humánus intézmények vezetőinek nemes szivükből eredő jó TAUCZA. Ideál nélkül. Irta: Marosán János, Az örökké mosolygó rózsa, Sólyom Magda férjhez ment, de nem 'azért, mert szerette jövendőbelijét, hanem halárnélküli szeszélye igy kívánta. Gondolt egyet és kimondta a boldogító igent, annak, ki legkevésbé remélte, hogy egykoron Sólyom Magdát vezeti oltárhoz. Rónássy Béla volt az a szerencsés halandó, ki megnyerte Sólyom Magda kezét s vele a kis-toronyi birtokot, mert Magda nem csak szép, kedves, örökké mosolygó arczu, de felette elbizakodott és szeszélyes gentry leányka volt, hanem vagyonos is. Apja a vidék egyik leggazdagabb gentryje és páratlan derék ismerj egyéne messze vidéken volt ismeretes. Rónássy nagyon örvendhetett tehát, hogy ily szerencse érte, miről maga sem mert volna még álmodni sem. No de annál lesujtóbb volt Magda választása Ká- vay Kálmánra, ki.egyedül Magdának élt s mindenki arról volt meggyőződve, hogy Magda csak Kávayné lehet. Az öreg Sólyom is igy szerette volna, de ismerve egyetlen leánya excentrikus természetét és szeszélyességét, nem mert ellene tenni semmit, pedig Kálmánt nagyon szerette az öreg, akár csak a saját fiát. — Férjhez megyek Kálmán —■ mondta egyszer Magda Kávaynak — de nem is gondolja ki lesz a férjem ? ______________ — Da igen. Kitaláljam? — Kiváncsi vagyok az ügyességére Kálmán — mondja Magda hamisítás mo- solylyal. — Remélem, hogy a Sólyom Magda férje nem lehet más, mint Kávay Kálmán ? — Ha-ha-ha, nevetett a szép kobold, maga azt hitte Kálmán tényleg, hogy én a maga felesége leszek ? Ha-ha-ha. — Azt hiszem — szólt Kálmán komolyan — hogy ama szent érzelmek, melyek minket édes Magda oly szorosan összefűztek, jogot adnak árra következtetni, hogy magácska igenis senkié másé nem lehet, csak az enyém. — Téved. — Hogy-hogy? — Rónássy neje leszek pár héten belül. — Komolyan mondja ezt Magda ? — A legkomolyabban. — Hisz ez lehetetlen, Magda. — Már pedig ez befejezett tény. Itt van nézze! És Magda egész közönyösen megmutatta a jegygyűrűt az ujján, melynek belsejében ott díszelgett a „Béla“ név. Kávay Kálmán elnémult, forgott vele a szoba, az egész épület. Eleinte azt hitte, kellemetlen álom az egész história, Magda pajzán játéka, tréfája ez a szciéna, de csalódott, mert Magda szeszélye megkívánta az áldozatot: Kálmán csalódását. * * * Két év eltelt. Kálmán férfiasán, rettenetes odaadással küzdött a kegyetlen sors csapásai ellen. Sajgó sebei begyógyultak ugyan, de nyomai letörölhetetle- nek lettek és rendkivüli komolysága, magánossága ezt megerősíteni látszott. Egyedül hivatalának élt. Odahaza egész idejét tudományos könyvek olvasásával és irodalommal töltötte. Nagy ritkán csakis legközelebbi rokonaival érintkezett. — Változtass már az életrendeden Kálmán — mondták neki, ne élj mint egy vezeklő remete elszigetelten az élet örömeitől, társadalomtól. — Jobb igy — válaszolta ő — ideál nélkül a csendesség és szomorúság honában, mint hamis ideálokat imádni, felhővárakat emelni a csalfa mosolyokon a ti hamis világatokban, hol az igazi érzelmek alkonya következett be és a szív, a szerelem, a lángoló hév múló álmok. És ezen életén Kálmán nem változtatott, hiába való volt minden igyekezet, hogy e tekintetben befolyásolják. Csak egy egyén gondolt öntelt mosolylyal és elbizakodottan arra, hogy Kálmán ajkára mosolyt csal, hogy egykori ideálja — ha ő akarja — ismét térdre borul előtte és — mint egykor — bevallja előtte határtalan szerelmét, mint a bűnös gyóntatójának terhelő vétkeit. Csak a találkozás képezett előtte nagy kérdést. Egy napon Rónássyéknál estély volt. A szép asszony meghivatta Kávay Kálmánt is, nem hitte ugyan, hogy Kálmán elmegy, de a szeszély, a szeszély . . . sok mindenre képes. Rónássyék szalonja megtelt. Innen és onnan is vidám női hangok és kaczaj töltötték be a levegőt. A férfiak politizáltak, kártyáztak. Majd dúsan terített asztalhoz ültek a vendégek. A jó bor és finom pezsgő vidám arczokat, pajzán jó kedvet idézett elő. Csak Kávay Kálmán maradt egészen nyugodt és sem a férfiak elmés adomái, sem a házi asszony szellemességtől sziporkázó csipdesései nem hozták ki nyugodt flegmájából. Azért Kavay nem volt rideg, mogorva, társalgott, de csakis komoly dolgokról, tudományról vagy művészetről. A vidám jó kedv fokozatosan nőtt, a czigány pedig igyekezett minnél jobb derűt teremteni, mig végre a fiatalság tánczra perdült és járták tüzesen, hévvel a csárdást, meg a sokféle tourokat. Kávay is tánczolt, tánczban is megtartotta elegencziáját és tiszteletet parancsoló komolyságát. Éjfél fele sikerült Sólyom Magdának egy pár perezre Kávayval négyszemközt találkozni Az egész légkört a fiatal vehemens szerelem töltébe. És azt a tájat, hol az egykori szerelmesek suttogtak meg épp forróvá, izzóvá tette a kéj és a mámor. — Kálmán — suttogá a szép Rónássy né — hát már minden elfeledve? — Minden — feleié Kálmán határozottan. — Az egykori boldog perczek, órák, szerelmünk, szent érzelmünk és boldogsá- guuk eme tanúi ... A szent tűz, mely oly kévvel melegité át szerető keblünket . - . a forró csókok, melyek oly kimoodhatat- lan boldogság jelei valónak ... az Ígéretek, a szép álmok . . . ideálok már nem léteznek, odavannak ? — Oda. Eóth Fülöp kárlsbádi czipöraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a KÖZVCtlSlI á PftkOBllift legolcsóbb bevásárlási forrást. ■— af - szálloda, mellett! Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. llett 1 w
