Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-09-02 / 35. szám
SZATMÁR RS VIDÉKE 12 fillér maradt; az I. vonalszakaszra érvényes menettérti jegy éra emelkedett 20- ról 22 fillére s a füzet-jegy ára 90 fillérről 1 K-ra. Itt tehát nem volt olyan díjemelés, a mely a személy forgalomra lényeges befolyást gyakorolhatott volna. A teher szállításnál nem hogy díj emelés történt volna, hanem ellenkezőleg az építési anyagok szállításánál lényeges díj kedvezmények lettek életbe léptetve, épen a czikk író ur által is oly igen szíven viselt hegyi felvirágoztatás érdekében s a mint a példák igazolják nem eredménytelenül. Hogy mindezek daczára e két bevételi factornál az eredmény a tavalyi megfelelő időszakokkal összehasonlítva kedvezőtlen, alább majd a felől is felvilágosítom és meg is vigasztalom czikk iró urat és az aggódókat.8) Mielőtt most már az annyit elsiratott s állítólag 90% menet díjemeléssel sújtott (erről a 90%-ról is lesz még alább egy pár szavam) gőzmozdonyu vonal rész személyforgalmáról és az innen eredő szállítási bevételekről beszélnék, ide igtatom a folyó és múlt évi január—júliusi nyers üz-l leti bevételeket feltüntető táblázatos kimutatást, a melyben a havi eredmények már tényezőikre vannak szét bontva; meg jegyezvén, hogy a kimutatás 1902. évi január és márcziusi adatai ném nálam, hanem a czikk iró urnái hibásak.3) Összehasonlító kimutatás a Szatmár—erdődi k. é. vasút 1901. és 1902. évi nyers Üzleti bevételeiről 1—VII. hónapokban. Hónap 1901. Személyszállítási bevételek Teherszállítási bevételek Összes Villamos V. GrÖzmozcl. vonal nyers bevételek ji 0 r 0 n SL Jan. IO 1341 6006 7357 Febr. 9°5 •459 5220 7584 Márc. 1309 2141 4647 8097 Apr. «456 3071 4772 9299 Máj. •544 3334 5892 10770 Jun. 1498 3550 4931 9979 Jul. J734 3853 2339 7926 Összesen 8456 18749 33807 61012 1902. Jan. 874 2062 3204 6140 Febr. 789 2043 3277 6109 Márc. 977 2636 38S4 7491 Apr. 912 2597 3°47 6556 Máj. 1106 3092 6393 10591 Jun. 1078 358o 5644 10302 Jul. 1 litis' * 4.06a 1080 c Összesen 6875 20079 31040 57994-1581 +‘33° —2767 —3018 „Beszéljenek tehát a rideg számok I“ A dij felemelés hatása alatt álló bevételi téJ) Bizony ezek igen szép számmal vannak. Az egész közvélemény. Szerk. 3) Az adatok megbízható forrásból vannak véve. A hiba megeshetett a társaságtól beküldött másolatban is. Szerk. nyező a gőzmozdonyu vonal rész személy szállítása az első 7 hónapban 1330 korona — Brávó — kiált föl Leja s helyéről fölpanttanva, az ifjúnál termett, hogy vele koczintson. Köszönöm őszinte szavait, uram, igy kell beszélni egy embernek. Remélem, még találkozunk ? — Kisasszony, kötelességem óhajának engedelmeskedni. * Leja ismét ott hevert a puha kereve- ten. Ezúttal álom nem jött a szemére. Agyában sok-sok gondolat rajzott föl, szállva, röpködve, szerte csapongva, határozott forma és czél nélkül. És úgy érezte, hogy az egymást üzö-kergető gondolatok zavarába valami édes, eddig nem érzett hang vegyül az ő érintetlen szivének első hevesebb dobbanása, tele titkos, nem ismert sejtelemmel, édes, jóleső gyönyörrel. Az elkalandozott gondolatok aztán visszaszálltak s mint a lepkék, megpihentek az ő fénynyel övezett alakja körül. És rajta felejtette gondolatait. Édelgett az eddig nem ismert érzelemben. Tudatára ébredt, hogy szeret. És boldog volt. Tehát van szive, mely végre megmozdult és követelte jogait. Most már nem csodálkozott azon, hogy valaki egy pillanat alatt szerelmes lesz. Tegnap még kaczagott és, ma azt hitte, hogy őt kaczagja mindenki. De mit törődik ö az emberekkel, csak Rudolf szeresse őt. És reá gondolva, várta az édes álmot hozó szendert. Másnap aztán első dolga volt Rudolfot magához hivatni. Mikor pedig ott állt vele szemben, tekintetével beleolvadt a fiatal ember mély tüzű fekete, szemeibe, kezeit megfogta s szive igaz érzésével mondá: — Rudolf, szeretem önt. többletet eredményezett. Hogy a többlet nem arányos a dij felemeléssel, az egyszer bizonyos,4) de azt nem is várta denki el volt készülve; azonban ha elfogulatlan szemlélője és kutatója czikkiró ur a dolgoknak, akkor el kell ismernie, hogy folyó évben nem csak a reactio csökkentette meg annyira az utasok számát, hanem legfőképpen a kedvezőtlen időjárás. Egész határozottan merem állítani, s számlálják bár utánna a legöregebb emberek is, hogy ez év első 7 hónapjában nem volt 30—40-nél több olyan kellemes nap, a mely a szórakozni vágyókat a hegyi kirándulásra ösztönözte volna,6) tavaly ellenben már márczius közepén meg kezdődtek a szép tavaszi napok s az egész nyarat inkább a szárazság jellemezte. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a körülményt sem, hogy a múlt évben milyen igen kedvező termés kilátások voltak, régi idő óta első igazi öröme a szöllősgazdák- nak. Utasaink zömét pedig — mindenki tudja — a szórakozást kereső kiránduló közönség képez i.7) Hogy a dolgot még jobban megvilágítsam, beszéltetem még egy kicsit a számokat. Tessék cspk megnézni a január, február sőt még a márcziusi üzleti bevételeket is (ezek azok a hónapok, a melyekben a gőzmozdonyu vonal rész forgalmára nézve ugyanazon feltételek állottak fen mindkét esztendőben ; e hónapokan ugyanis azok utaztak, a kiknek dolguk volt s a kiknek utazniok kellett akár milyen időben is.8) Itt az 1902. évi nyers bóvétel 30—35%-al magasabb .az 1901. évinél, vagyis a növekedés — az első hónapokban leginkább érvényesülő természetes reactio leszámításával — arányos a díjemeléssel; nagyon valószínű tehát, hogy ha a viszonyok a későbbi hánapokban is olyan kedvezőek lettek volna, mint volt tavaly, az utasok száma e hónapokban is csak a természetes, de már csökkenő9) reactions k megfelelőleg lett volna kevesebb, annyival is inkább, mert hiszen a szórakozást keresők (kivéve a számos tagból álló családokat) a kiknek nagy ‘ része a hegyre vendégségbe szokott menni, nem igen szokta nézni a 30—40 fillér kiadási többletet, a mikor kellemes idő töltésre van kilátása.10) A mint ezekből látható, gőzmozdonyu vonal részünk személy forgalmát e dij emelés káros hatásaitól nincs mit félteni. (No nol Szerk.) *) Itt a bibi! Szerk. senki,5) bizonyos mértékű reactiora min5) Vájjon ? Szerk. 6) Dónátkor és Szent István napján ropogós szép nyári nap volt. Milyen érdekes lett volna ha a múlt évi és ez esztendei Dónát napi bevételt itt mindjárt számokban láthattuk volna. Ezeknek a számoknák a nyelvét lehetne ám igazán érteni ! Szerk. 7) Ezeket kell szaporítani hát az olcsó ieervgyel I Szerk. 8) Ezeket sújtotta legjobban a dij-felemelés. Szerk. No ezt a csökkenést a helyi sajtó álláspontja nem igen bizonyítja. Szerk. I0) Ez ellen az egész szatmári közönség tiltakozik. Szerk, — Kisasszony, én is szeretem önt. — De én rajongó, forró szerelemmel szeretem önt, — imádlak. És odadobta magát a meglepett, tántorgó fiatalember karjaiba, elárasztotta égő csókjaival s a viszonzott csók eszét vette, nem gondolkozott, csak érzett . . . . . . Fölébredt! Nem bánta meg azt, a mit tett. Karjai még mindig a fiatal ember nyaka köré voltak fonva, feje ott pihent imádottja széles vállain és sutogva mondá : — Te édes, mennyire szeretlek. Oly boldog vagyok! Szeretni foglak örökké és nem foglak elhagyni soha. Mondd édes te is, hogy szeretsz! — Sajnálom önt, édes Leja. Az én szivem már másé, nekem menyasszonyom van. — Elveszlek a menyasszonyodtól. — De a szivemet nem tudod elvenni. Leja elkomorodott. Szemeiből haragvó gyilkos villámok czikkáztak föl. Aztán ismét szelidebb érzés, föllobogó vágyakozás sugárzott le a szerelem tüzéiöl égő arczról. — Akkor hát tarts meg — szeretődnek. — Lehetetlenséget kíván — Leja. — Úgy hát — Isten veled 1 * Magára maradva elgondolkozott, hosz- szasan megforgatta elméjében mindazt, a mi vele történt s arra a konklusióra jutott, hogy az emberek kivétel nélkül bolondok, de valamennyi között legnagyobb bolond mégis csak — Rudolf. . . . Még az nap leghevesebb ostromlójának, gróf B . . . . K . . . kocsijában látjuk őt bájosan mosolyogni. pj Máskor is úgy volt! ls) De mennyire I ls) Kurta-furcsa kis csikk volt az, melyre rőífel kell mérni a — feleletet. . Szerk. Ha most még a szőllős gazdák által is használható és nagyon sokak által is használt vinczellér füzet jegyeket is tekintetbe vesszük, a melylyel az utazás III-ad osztályban Szamoshid—Szatmárhegy. piacz között oda és vissza 66 fillérbe kerül, a tni pedig régi füzetjegygyel 50 fi||ér volt, itt már csak 3270 díjemelést találunk Hol van hát az a 90%-os díjemelés? Én itt mint legmagasabb díjemelést a 687B osat látom; de a ki elfogulatlan, tárgyilagos, no meg egy kicsit azraritmeticaban is járatos, az nem fogja a sok közül a legmagasabb számot kiragadni s nagy hangon, mint általános díjemelést világgá hirdetni, hanem a külömböző százalék számokból kikaiku-. Iái magának egy átlagot s ha épen minden áron beszélni akar, hát erről beszél. A ki ez átlag számítást megteszi, az megközelítőleg a következő eredményre jut; Az egyszeri utazásra szóló jegyek a II. osztályon átlag nem hogy drágábbak, hanem még 0'7% al olcsóbbak, ugyanott a III. oszt. jegyek 1970-al drágultak. A menettérti jegyek a II. osztályon 2570-al, a III. osztályon 497'0-al drágultak. Végre a füzetjegyek a II. osztályon 387o-al s a III. osztályon 587o-al, vagy ha a vinczellér jegyeket is figyelembe vesszük 51%-al drágultak. Ez ügyre vonatkozólag a nyilvánosság előtt ezek voltak a mondani valóim egyszer s mindenkorra, s azzal fejezem be, hogy mint a régi jó mese mondók az egész discursusból le vonom a tanulságot: A számok tehát csakugyan beszélnek, de ha beszédjüket hasznunkra akarjuk fordítani, érteni kell a nyelvükön. Bakó Ignác» a SzEliév. üzletkezelő-igazgatója. Apróságok. A czári családban ismét a gólyát várják és pedig nagy aggodalommal, hogy hát fiú lesz-é vagy leány, miután már eddig van három leány, de fiú még egy sincsen. Szeretném megirni a cz-miak, hogy ne busoljon, ha megint leány lesz is, mert a negyedik után okvetlenül fiú következik. Nálam is úgy volt. * Olvasom az újságban, hogy Csávossy nagybirtokos 80-ik születésnapját ünnepelte, e melyre a sok előkelő vendég között br. Gaudenus is megjelent 12 fiával. — No ez már beszéd! — mondom magamban. — Most hallok először br. Gaudenusról, de azért méltó rá, hogy előtte kalapot emeljek. * A helyi lapok mind regisztrálták, hogy a Szamosba fűlt szabó inast a viz levitte a Tiszába s onnan a Dunába, és Dunaföldváron fogták ki, a hol elteme'.ték. — Addig értem a dolgot — mondja rá Bögre ur — hogy a Szamosból a Tiszába s innen a Dunába került, de hogy aztán hogyan ment a Dunán felfele Földvárig, mikor us^ni sem tudott, azt már nem tudom megérteni. * Iszonyú volt a melegség az elmúlt napokban. Szombaton este épen erről folyt a beszéd egy társaságban, mikor egyszerre megszólalnak a harangok és felhangzik a pócsi búcsúról haza érkező hívek éneke. — No ezek megérdemlik a menyországot — mondja valaki, — a miért 4 napig abban a pokoli hőségben gyalogoltak. Demeter. HÍREINK. " — Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva. — Kossuth emlékünnep. Méltó fénynyel készül megünnepelni a magyar nemzet Kossuth Lajos századik születése napját. Az ünnepély legfőbb mozzanata a fő- Ó9 székvárosban fog lezajlani, a hol leteszik alapkövét a Kossuth mauzóleumnak. Országszerte nagy ünnepélyek tartatnak a százados évfordulón. Városunkban is megalakult az ünnepélyt rendező bizott-ág, mely csütörtökön délután a városháza navy ter- méhen tartott gyűlésén elhatározta, hogy az emlékünnepélyt szeptember 21-cn vasárnap fogja megtartani, mely nap legalkalmasabb arra, hogy a közörümben a nép is részt vehessen. A gyűlés elhatározta, lmgy felkéri a város közönségét, lobogózza fül hazait szept. 19-től kezdődőleg, nevezett nap reggelén zenés ébresztő lesz, fél 10 óra_____Folytatás a mellékleten. Rő tH Fiilöp kárlsbádá czipöraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. W ■ — Közvetlen a Fanonnia szálloda mellett! ^ t A mi most már a villamos vonal bei vételeink csökkenését illeti, annak egyszerű i magyarázata az, hogy a villamos menetek. . száma csaknem felére lett apasztva, pedig i nem állítanék valótlanságot, ha azt mondanám, hogy e forgalmat is legfőképen a ked- - vezőtlen időjárás csökkentette ennyire; erre [ nézve elég csak egy két példát említenem ; név. a Szamos fürdőzés és a Kossuth-kerti i zarándoklások csaknem teljes szünetelését. A Szamos fürdőt használók kényelmére bevezetett villamos menetek üresen jártak, i mert senkinek sem volt kedve hidegben fürödni; a vasár- és ünnepnapok délután- I jaira a Kossuth-kerti kirándulók kedvéért bevezetett rendkívüli villamos menetek szintén üresen futkostak,11) mert senkinek sem volt kedve téli köpenyegben szürcsölni a Valkovics sörét. Azonban ezek daczára a netto eredmény a villamos vonal része sem volt kedvezőtlenebb, mert a nyers bevétel apadásával szemben bő kárpótlást találtunk a személyzeti kiadások és az áram fogyasztás csökkenésében. A teher forgalom kevesebb bevétele sem okoz a viszonyokat alaposabban ismerőknek aggodalmat. Teher szállítási bevételeink karakterét ugyanis a Neuschloss- féle rönkŐ stb. szállítások adják meg, e szállítások pedig szerződés szerint évről- | évre állandók; az egyes hónapok szállításában lehet külömbség, de évvégére a kü- lömbségek kiegyenlítődnek. így történt ez az idén is. Az első hónapokban — úgy tudom egyik fűrész javítása miatt — üzemüket reducálván, kevesebb rönkőre volt szükségük ; azonban tessék csak megfigyelni az utolsó hónapokat, mindenütt lényegesen több a szállítási bevétel a tavalyinál, tehát a kiegyenlítődés folyamatban van s tálán már e hónapban, a melynek eredménye azonban még nincs kezemben, — be is fejeződik. Az előadottakkal azt hiszem teljesen megnyugtattam czikk iró urat és a többi vasúiunk jövője miatt aggódókat, s most még csak arra kell kérnem, hogy ha jövő ben is foglalkozni kíván a vasút ügyeivel,18) forduljon hozzám adatokért, én a mit csak lehet mindent és mindenkor rendelkezésére bocsájtok, sőt még azok megértéséhez szükséges commentárral is szolgálok, hiszen azoknak a forrásoknak is, a melyekből a czikkiró ur merített és meriteni fogna, az eredete itt van az üzletkezelőségnél; s ha egyéb haszon nem is lesz belőle, de legalább a közönség is — meg én is — meg leszünk kiméivé az ilyen öles replikáktól.18) Miután már benne vagyok, s fentebb meg is Ígértem: az úgynevezett 90%-os menetdij felemelésről is beszélgetek egy kissé. Hogy a dolgot mindenkinek eléggé szemléltetővé tegyem, egymás mellé fogom állítani a leginkább frequentált viszonylatoknak régi és uj díjtételeit és pedig külön az egyszeri utazásra szóló, külön a menettérti és végre külön a füzetjegyeket. a) Egyszeri utazásra szóló jegyek : Szamos-hid Szatmárhegy piacz közt előbb 60 ill. 35 f. most 66 „ 46 f. 1 I tehát díjemelés io% „ 31% Deáktér Szatmárhegy piacz közt előbb 70 ill. 40 f. most 7 b ill. 50 f. díjemelés 0% „ 25% Deáktér Népkert Szatmár- i hegy piacz k8zt előbb 80 ill. 50 f. 1 most 70 „ 50 f. díjmérséklés 12% „ 0% b) Menet térti jegyek : Szamoshid Szatmárhegy i piacz közt előbb 90 ill. 50 f. 1 most 1.24 „ 84 f. 1 j díjemelés 38% „ 68% Deáktér Szatmárhegy piacz közt előbb x.oo ill. 60 f. most 1.30 „ 90 f. díjemelés 30% „ 50% Deáktér-Népkert Szatmárhegy piacz közt j előbb 1.20 ill. 70 f. most 1.30 „ 9° f. j díjemelés 8% | 29% c) Füzet jegyek : Szamoshid Szatmárhegy piacz közt előbb 4.00 ill. 2 50 f. ( most 6.10 „ 4.10 f. ( dijemeles 52% „ 620/0 Deáktér Szatmárhegypiacz közt előbb 4.50 ill. 270 f. ( most 6.40 „440 f. díjemelés 42% | 63% Deáktér Népkert Szatmárhegy piacz közt előbb 5.40 ill. 3.00 f. most 6.40 I 4.30 f. , díjemelés 19% | 37% Í| Máskor is úgy volt! ls) De mennyire I ls) i Kurta-furcsa kis czikk volt az, melyre rőífel kell