Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-10 / 23. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. ===== AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:== Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre l kor. 50 fill. Fél évre .... 3 > | Egyes szám ára 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6rik sz. alatt. == XBX£FON«ZÁM: 73. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. = HIRDETÉSEK = e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér. = Hirdetések díjjal előre fizetendők, um Az uj adóelőirányzat. A néhány nap óta közszemlére tett adóelőirányzat a III. kereseti osztályhoz tartozó adófizető polgárok közt, mely osztályhoz kiválóképen a kereskedőket számíthatjuk, méltó megdöbbenést kel­tett, mert nem gondolhattuk, hogy az adókincstár a már eddig is a tűrhetet­len adóteher folytán létalapjában meg­rendített kereskedő osztály elé újabb súlyos követelésekkel lép. A javaslat, a mint szemeink előtt kibontakozik, az adóemelés egész soro­zatát tárja elénk, úgy hogy az érdekelt önkénytelenül és kétségbeesetten kiált fel, látván, mily igazságtalan, semmi által sem okadatolt követelésekről van szó melyek, ha csak részben is végrehajtat­nak, az amúgy is a mostoha üzleti viszonyok folytán kimerült adózók tel­jes tönkrejutását fogják eredményezni. Alig van az országnak még egy más olyan városa, melyben az üzlet­emberek helyzete aránylag rövid né­hány év alatt oly vigasztalanná alakult volna, mert városunkban jutottak ura­lomra azok a tünetek, melyek szem- melláthatólag kereskedőink visszaesését idézték elő. A mondottaknak legkézzelfogha­tóbb bizonyítéka már abból a körül­ményből is kitűnik, hogy piaczunk legrégibb és legtekintélyesebb czégei a kedvezőtlen keresk. viszonyok miatt üzletükkel felhagynak és példájukat bizonyára sok más kereskedő is szíve­sen követné, ha vagyoni helyzete ezt megengedné. Szatmár-városának rohamos és erőltetett haladása már régóta legtá­volabbról sincs összhangban községi háztartásunk mérlegével, de legkevésbé a város polgárainak vagyoni helyzeté­vel és kereseti viszonyaival, úgy hogy minden újabb építési alkotás az adó­zók folytatólagos megterhelését jelentené. A mig Szatmár túlságos gyors lépésekben külső disz által, de jogos alap nélkül, hirtelen „nagyvárossá^ akar emelkedni, nem gyarapodott a város lakossága sem számarányban, sem az általános keresetképességben. . Ellenkezőleg a kereskedőosztály helyzete napról-napra rosszabbodott, mert az erőltetett gyors haladástól el- vakitva és tévútra vezetve, egész sor uj üzletág alakult és oly kíméletlen, minden megélhetést kizáró verseny ke­letkezett, hogy a nyommasztó községi adópótlékkal és sok más elviselhetet­len teherrel sújtott kereskedőink mély aggodalommal tekintenek a jövő elé! A kinek a kereskedő osztály érdekei iránt helyes felfogása és érzéke van, annak be kell látnia, hogy nincs itt egyetlen üzletág sem, melyről nyu­godt lelkiismerettel mondhatnók, hogy helyzete javult volna, bizonyos azon­ban és számtalan körülmény által iga­zolt szomorú tény, hogy üzleti forgal­munk minden ága hanyatlásban van, mely hanyatlás sok iparkodó derék kereskedő további fennmaradását kér­désessé teszi. Mi lehetett tehát az indító oka, hogy éppen most és épen Szatmáron, hol községi pótadóink példátlan és im­már elviselhetetlenül magasra vannak csigázva, újabb adókat irányoztak elő, melyek egész tömeg existenczia rom­lását vonnák maguk után, ha az adó­kivető hatóság a méltányosság útjára nem térne és nem állana elő olyan számokkal, melyek félelmet és elkese­redést keltenek. Az adókivető bizottságtól*), mélyen tisztelt polgártársainktól, kik hivatva lesznek a hozzájok bizalommal forduló polgártársaik jó- és balsorsa fölött sziv- vel-lélekkel őrködni, joggal és remény­nyel várhatjuk, hogy átérezve a keres­kedő osztály életérdekeit, fontos és szent feladatának tudatában, úgy az egyesek, mint az összeség irányában teljesiteni fogja fontos polgári köte­lességét. Elnöki székfoglalás. A folyó évi május hó n. napján ki­adott hivatalos lapban jelent meg a szat­márnémeti kir. törvényszéknél üresedésben *) De nemcsak a kereskedőkkel, hanem mindenkivel szemben, mert a fent elmondottak ráillenek a város minden foglalkozású polgárára. Szerk. volt kir. tvszéki elnöki állás betöltésére vonatkozó legfelsőbb elhatározás ered­ménye, a mely szerint kir. törvényszéki elnökké dr. Róth Ferencz budapesti kir. ítélő táblai bíró lett kinevezve. Az uj elnök f. 1902. év junius hó 9. napján jelent meg a kir. tvszéknél, hogy hivatali esküjét letéve, egyszersmind a kir. törvényszék vezetését is átvegye. Miután az eskü teljes ülésben te­endő le, dr. Papolczy Gyula elnök helyet­tes plénumba hivta a kir. tvszék birói karát, s a teljes ülés a következők jelen­létében tartatott meg: elnök volt dr. Papolczy Gyula kir. ítélő táblai biró. Az ülés tagjai voltak: Veréczy Antal kir. it. táblai biró, Krasznay István, Pap József, Kölcsey János, dr. Dezső Kálmán, Balogh József, Pap Endre, Szabó József, dr. Fekésházy Gyula, Kossuth Zsigmond, dr. Matolay Gábor, dr. Bajnay Endre, Szarukán Zoltán, Morvay Károly kir. törvényszéki bírák. Nuszer Dezső, Kulin János, Antal József, dr. Paál István kir. törvényszéki albirák és Oláh Miklós kir. törvényszéki aljegyző. Elnök röviden előadván a mai teljes ülés tárgyát Krasznay István, Pap József és Kölcsey János kir. törvényszéki bíró­kat kérte fel, hogy az újonnan kinevezett kir. ívszéki elnököt hívják meg a teljes ülésbe hivatali esküjének letételére. A három tagú küldöttség a rokon­szenves megjelenésű uj elnökkel kevéssel az elküldés után a teljes ülésben meg­jelenvén, a birói kar lelkes éljenzéssel fogadta uj hivalalfőnökét, aki ezután a hivatali esküt letette. Midőn az eskü véget ért, dr. Pa­polczy Gyula kir. it. táblai biró, a követ­kező beszéd kíséretében üdvözölte az uj elnököt: TAUCZA. Az éneklő láng. A kastélyban, — az első szép tavaszi napon — épen készültek már a téli leve­gőt a szobákból kiszellözni, mikor hire kelt, hogy jön a gróf. A kulcsárné bete­gen feküdt az ágyban s az olvasóját morzsolgatva imádkozott, hogy bárcsak fel tudna kelni az ura elébe takarittatni, mikor a kis groom nagy lelkendezve rontott be hozzá, hogy már estére itt lesz a gróf. Szent Isten mi lesz most, gondolta a kulcsárné s ijedten kezdett öltözködni. A gyerek akkor már kipirult arcz- czal rohant az istálók felé, ész nélkül kiabálva az újságot. A kastély legálmosabb zugai is egy­szerre meg elevenedtek, ijjedt és sietős alakok kezdtek futkosni. A főkocsis egy inkarnatusan flegmatikus cseh, a ki még az ura előtt sem húzta ki soha a nad­rág zsebéből a kezét, keresztbe tette a lábát a groom előtt. — Hát te mit orginálsz. — Jön a gróf — mondta az hideg­lelősen. — Ki mondta. — A her Kappl, az udvarmester. — Hát az honnan tudja. — Sürgöny jött. —- Sürgöny . . . mondta felhúzott szemöldökkel és leeresztette a lábát. — Na eredj, mond a kulcsárnénak. A kulcsárné épen indult kifelé, mi­kor szembe találkozott a lányával a falusi ovodásnéval. — Az akkor jött haza. — Fiam jön a gróf. Hát aztán. Nekem menni kell takarittatni. — Ilyen betegen. — Hát mit csináljak. — Mama feküdjön vissza, én fogok takarittatni. — A hangja mély csengésű volt és határozott, mint a tiszta szavú harang. Kint a cselédség már mind talpon volt, a dolgát tudta mind könyvnélkül. Itt tulajdonképen mindég a legnagyobb rend és tisztaság uralkodott s a méltó- ságos ur elébe csak épen szokásból takarí­tottak. Az ilyesmi ólyan etikett forma a kastélyokban. A barátságtalan és szűkszavú cseléd­ség ilyenkor többet enged meg magának. Á szobákban vidám pletyka hangzott, mind a főurak dolgairól. A leánynak nem sok dolga akadt. Kisleány korában, mig az anyja kenyerén élt, sűrűn megfordult a kastély pompás szobáiban. Most hogy már semmi köze sem volt ide, egykedvűen járt kelt a cselédek után. Az óriási vert keretű tükrök egy általában nem csábították. Tudta ő magáról tükör nélkül is hogy szép. Az emberek a kik az utczán talál­koztak vele, mind meglepett és csodálkozó pillantással mérték végig, sokan tisztelet­tel köszöntek is. Tudták, hogy a kastély­ba való, azt hitték comtes. Ó ilyenkor mosolygott a sorsán. Minek egy ovodásné- nak ennyi szépség. A cselédek is önkéntelenül hallgat­tak el, ha érezték, hogy a nyomukban jár. A gőgös és meglehetősen szemtelen nagy úri cselédségnek mód nélkül impo­nált a leány magas, kicsit asszonyos ter­mete, a szelíd nyugalma. Nem volt már fiatar, de arczán kimondhatatlan bájosság­gal vegyült a leányos tartózkodás az érett öntudattal. Este csakugyan megjött a gróf, egy fiatal ur, aki már meglehetősen sokat élt. Ez ugyan nem igen látszott meg a ter­metén, de a hangja és a szeme kifejezése fázós és fakós volt, mint az őszi köd. Neki sem volt, mint a hogy a többi ilyen uraknak sincs a cselédség vagy a rend felett semmi észrevétele. Mit látta ő azt, ' hogy a kilincs ragyog, vagy hogy a par­kett tükörfényes. Mit bánta ő azt, hogy a cselédjének hangja is van s a szertartásos jelentésen kívül egyebet is tud beszélni. A ki a fénybe és kényelembe bele szüle­tik, annak a rend és néma környezet közönséges dolog. Minden tavasszal eljött ide is széjjel nézni. A gazdálkodáshoz ugyan semmit sem érteit, a ló, kutya, puska és asszony vezették élte pályáján, de azért mégis a látszatért meg-meg nézett egyet-mást, de nem szólott bele semmibe, mert azt már szégyelte volna, hogy ki is mutassa, hogy nem ért semmihez sem. Az ilyen érkezé­sek alkalmából pihent is egy-egy nagyot s felfrissült erővel távozott ismét a nagy városok mulatságaiba. A honnan jött ott azt mondta, hogy a tisztjei számadásait megy átvizsgálni. Itthon pedig majdnem elzárkózott, csak néha látták, senkit sem fogadott s hogy mégis itt van, az csak onnan látszott, hogy a kastély ormán fent lengett a családi színes czimeres zászló. — Esténként a könyvtárban heve- részett és terveket szőtt, a miket megva­lósítani neki nem volt nehéz. A vasúton mikor jött úgy határozta, hogy most nem fog sokáig elmaradni. Az újságok ugyanis valami fenomenális hirü tánczosnő érkezését kürtölték a fő­városban, a kivel ő pár éve a franczia tengerparton töltött nehány finom órát. A kicsike talán csak nem feledkezett meg róla. Ha az megérkezik csinálnak a többiekkel együtt egy pár zűrzavaros na­pot. Az elébe jó lesz egy kicsit pihenni. Talán betartja azt az étrendet is, a mit a múltkor egy divatos orvos ajánlott neki a kaszinóban, a kivel ő is a többiek is per tu vannak. Ezt csakugyan betartja. Este hivatta is a kulcsárnét, a kivel az étrend felől akart tanácskozni. A leány a ki az anyja helyett jött fel, nyugodtan állt az ajtó megett. — Az anyám a kulcsárné helyeit jöttem. A kandaló fel-fel lobogó lángja in­cselkedve játszadozott... a leány szobor­szép alakját ki-ki kapta az ölelős fél homályból. Egy kicsi láng duruzsolva énekelt a parázsban. A szoba levegője enyhe és illatos volt. A gróf a leernyő- zött lámpa mellől csodálkozva és meg­lepetten bámult a hang irányába, a sza­vak értelmével nem volt tisztában. — Azon gondolkozott, hogy ki»fiu korában sokszor mesélték neki, hogy van ennek a kastélynak egy elátkozott asszonya, aki nagyon szeretett. Ha annak az asszonynak ilyen csodaszép zengésű hangja volt, de bolond volt a ki hagyta, hogy rém le­gyen belőle. — Felállt, hogy kőjelebb menjen. — A parancsairól egyáltalán megfeledkezett. A leány ismételte egy kicsit hango­sabban : — Az anyám a kulcsárné helyett jöttem fel. — Az anyám beteg. — Mit parancsol ? A kulcsárné leánya. A cselédjének a leánya. A parancsaiért jött fel. Igen, az étkezés. Hát lehet ennek a leánynak elmondani, hogy neki sok sok tojásos ételt, húst és kiszabott időben kell enni. Honnan került ide ebbe a kastélyba ez a leány. Tétován ment közelebb. — Tudja maga azt, hogy maga szép. A leányt tetőtöl-talpig végig mérte. Tényleg csak r szabóüzletében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan ki­állított, legjobb szabása tavaszi felöltőinket s öltönyeinket, hol papi öltö nyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket, Szatmár, IDeáűs-tér. "Váirosliázéptilet.

Next

/
Thumbnails
Contents