Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-03-05 / 10. szám
Tizennyolczadik évfolyam. 10-ik szám. I 1 V Szatmár, 1901. márczius 5. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Farsang után. Utón útfélen egyebet sem lehet hallani, mint folytonos panaszt arról, hogy az anyagi viszonyok nagyon roszak. Az elmúlt farsang azonban az ellenkezőt látszik bizonyítani, mert talán soha annyi mulatság nem volt Szatmáron, mint az idei farsangon és hozzá tehetjük, hogy a legtöbb mulatság anyagi haszonnal végződött, a mi mégis azt mutatja, hogy hál istennek van még egy kis pénzünk, mert hiszen ha mulatságra telik, akkor kijut a szükséges kiadásokra is. Az is lehet különben, a mit némelyek mondanak, hogy mulat az ember sokszor, mikor pénze sincsen, sőt akkor bufelejtés czél- jából épen szüksége van a mulatságra. Nagyon természetes, hogy mint máskor, az idén is a legtöbb mulatság jótékonyczélu volt, s a ki figyelemmel kisérte lefolyásukat, úgy a megjelentek, mint a felülfizetők névsorát, arra a tapasztalatra jöhetett rá, hogy Szatmáron egy és ugyanazon közönség áldoz mindenkor, fizeti a társadalmi adót s hogy ez a közönség korántsem azok sorából telik ki, a kik nálunk az igazi vagyonos osztályt képezik, s a kiknek minden egyes esetnél, mint pl. dr Chorin Ferencz országgyűlési képviselőnk teszi, egy nagyobb adománynyal kellene előljárniok, hanem igenis a tőkepénzzel és fekvő vagyonnal nem biró, csakis szellemi munkája után élő intelligenczia és a kereskedő osztály viseli a terheket, sőt még az iparos osztály is előbb van e tekintetben, mint az úgynevezett vagyonosok És ha a társadalmi adók sokféle faját tekintjük, el kell ismerni, hogy az áldozat kicsiriynek épenséggel 'nem mondható. Jó lesz ezt a körülményt figyelembe venni és emlékezetben tartani akkorra, ha majd az adókivető bizottság megkezdi működését s a mikor arról lesz szó, hogy a kereseti adót kiszabják, mert ha azoknak jövedelméből leütik, a mit társadalmi adó czimén közczélokra áldoznak, igazságosabban lehet lesz az igazi kereseti adót megállapítani. A mi viszonyaink között pedig a bizottság tagjainak birniok kell azzal a tájékozottsággal, hogy e tekin tetben a kellő mértéket alkalmazhassák. A farsangi mulatságok más részről fokmérői szoktak lenni a társadalmi élet milyenségének is. A mindennapi élet gondjai által teremtett viszonyok között való érintkezése az embereknek egészen más, mint az úgynevezett társadalmi érintkezés. A csa- ládfentartó férfi, mikor hivatását gyakorolja, csakis e szempontból veszi az embereket és úgy veszik azt mások is. A társadalmi élet ott kezdődik, a hol közös czélok szolgálatában, a saját haszon kizárásával jönnek össze az emberek, s valódi magaslatát ott éri el, a hol a férfi a nővel együtt jelenik meg, s karöltve működik közre a közös czél érdekében. Minél több az ilyen kitűzött közös czél, annál sűrűbb az érintkezés, és minél kevesebb az akadály, mely ez érintkezésben az embereket egymástól elválasztja, annál egészségesebb a társadalmi élet. A farsang jótékonyczélu mulatságai is ilyen közös czélo- kat szolgáltak, s ha végig tekintünk az elmúlt farsangon, megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy társadalmi életünk, ha teljes egészében nem is, de általában mégis egészségesnek mondható. Olyan akadályok, melyek az embereket egymástól végkép elzárnák, abszolúte nincsenek, s a mi kis diszharmónia észlelhető, az is inkább félreértésből származik és igy alapos a remény, hogy előbb utóbb az is elmúlik. Farsangi tánczmulatságaink e tekintetben jól sikerültek, hogy azonban oly népesek még sem voltak, mint máskor lenni szoktak, az mégis a mostoha anyagi viszonyoknak tulajdonítható. Régi tapasztalat, bár kisebb jelentőségű tünet, s ha megemlítjük, csak azért van, mert e miatt hírlapi felszólalás is történt, hogy a rendező fiatalság nem elég udvarias a megjelenő hölgyek irányában. A szabály ugyanis az volna, hogy a bál helyiségébe belépő hölgyeket a rendezőség tagjainak kellene bevezetniük a bálterembe, e helyett azonban nagyon sok esetben az történik, hogy a rendező urak feljel vényezve ott állanak egy csoportban s mustrálják a belépő hölgyeket, s ha kedvükre való jön azt készséggel karonfogják és bevezetik, ellenben ha nem olyan, magára hagyják s a mulatságra jövő hölgyet nincs a ki bevezesse, a mi különösen akkor, ha az illető idegen és a helyiséget sem ismeri, meglehetősen kellemetlen. Az a kisasszony, a ki a „Szamos“ hasábjain keményen megleczkéz- tette az egyik jótékony mulatság rendezőit, nagyon helyesen cselekedett, s csakis annyiban hibázott, hogy nem a fiatalsághoz adreszszálta, hanem egyenesen azokhoz, a kik a jótékonyczélt akarták szolgálni, hanem azért remélni lehet, hogy ez esetben is megértette Péter, a mi Pálnak szólott. A kinek tetszik a jelvény és a rendezői czim, az teljesítse a vele járó kötelességeket is, a melyek ilyen esetben annyival inkább teljesitendők, mert hölgyekről van sző, a kikkel szemben ugyanazt minden jelvény és czim nélkül is meg kellene cselekedni. Másrést azonban a fiatalság javára meg kell jegyeznünk, hogy az idei farsangon a lányok jól mulattak, tánczoltak eleget, mert a fiatal emberek kezdenek felhagyni azzal a szokással, hogy a tánczmulatságba eddig csak nézni mentek. Az idén tánczoltak kifogás nélkül s bizonyára ezt a jó szokásukat jövőre is megfogják tartani. Színház. Legközelebb szinre kerültek: Kedden : „Orpheus a pokolban“. Szerdán : „Gésák“. Csütörtökön: „Falurossza“. Pénteken: „Ármány és szerelem“. Szombaton : „Görög rabszolga“. Vasárnap: „Ezer év“, mely előadásokról a következőkben számolunk be: Kedden Bihari Zoltán karmester jutalmául „Orpheus a pokolban“, Offenbach — Micsoda város !... Micsoda város ez a Szatmári — mondja I bátyám. Ezzel az alkalommal magam is meggyőződtem, hogy minden harmadik ház egy-egy kávéház... Akár sárga-ház, akár fehérház, az mind csak kávéház... Kis Cassinó, — nagy Cassinó, kis vigadó vagy nagy vigadó ez mind mulató... Végre a Muzsák-temploma elé érve, azt kérdi a bátyám: — Vannak-e Szatmáron színészek ? — Vannak bizony, még pedig a javából I — felelém. — Ugyan mond csak húgom, minek vagy kinek játszanak itt a művészek egész télen át?... — Mikor minden napra esik 12 szórakoztató mulatság: Különféle hangversenyek. Műkedvelői előadások. Számtalan önképzőköri gyűlések. Tudományos fölolvasó estélyek. Jótékonyczélu társas összejövetelek. Számtalan dalestélyek. Fényes és fénytelen bálok. Számtalan jubéli- umok. Különféle ismerkedési és búcsú estélyek. Számtalan lakodalom. Határtalan keresztelők Vidám névnapok. Kedves születés napok. Komikus sertés torok és képviselő választások stb. stb. Hisz Szatmár maga egy művész csarnok, tehát minek ide színház ?... — Hát csak azért van ez a színház édes bátyám, hogy a színészeknek men- helyet adhassunk a télen át. A színész is olyan mint a költő: Éhen, szomjan, panasz nélkül forgatja a lantját mig csak teljesen ki nem merül. S ha végre fizikai ereje megszűnt és nem képes tovább űzni a mesterségét, akkor a közönség szánakozik rajta, sajnálja, de csak addig, mig ujjabbak szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári- és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva TARCZA. Szatmár. (Folyt, és vége.) — Mi lessz itt ezekből a lángeszű jogászokból és ügybuzgó végrehajtókból, ha még tovább is igy tart ez a gyöngy élet Szatmáron??... Ha elgondolkozom azon a szomorú és nyommasztó üzleti viszonyokon, mely az ország minden részében uralkodik, szinte megkönnyebülve sóhajtok föl annak tudatában, hogy még a sorsnak is van egy édes gyermeke és ez: Szatmári Itt ugyan nem nyög a nép az adó teher súlya alatt... Inkább szomjazik és élvezi a járdák mentén azt az illatos folyadékot, mely a házakból csergedező patakként foly alá. Mellesleg fölemlítve városunk a tisztaság dolgában is messze földön hires akárcsak China fővárossá: Pekkingl . . . így tehát könnyen megérthető, hogy honnan ered városunkban az a balzsamos levegő. Tündér-ligetek, Fénypaloták, Tükörfürdők mind-mind fölemlitésre méltók!... A társadalmi életünk is kifogástalan. Itt az emberek rang és vallás felekezeti külömbség nélkül egy kis köztársaságot képeznek és kulturális szellemben. Végtelenül sajnálom, hogy nem közölhetem tovább levelem tartalmát önnel kedves szerkesztő ur, de künn csengetés hallatszik, bizonyosan a férjem 1.... — Húzd le a kalocsnimat — mondja egy erős férfi hang — csak nem megyek be ebbe a földi menyországba holmi sár- czipőkkel I És csendes kopogtatás közben megnyílik az ajtó. — Adjon Isten jó estét édes húgom 1 — Van szerencsém kedves jó bátyáml Nem a várva várt férjem jött haza, hanem az én bátyám érkezett meg váratlanul. — Ej ej édes Pipőkém — mióta az isteni gondviselés Szalmái ra helyezett, azóta már egészen a menyország szomszédságába jutottál. — Istók — báré majdnem négykézláb másztam ide föl I — A látszat, a látszat aranyos bátyám 1..-- Tedd csak magad kényelembe. — Milyen nagy áldozatot hoztál értünk ebben a nagy hidegben. — Semmi áldozat, édes húgom. —A jó testvérek ne csak a jólétben, hanem a szomorúságban is keressék föl egymást — hallottam, hogy a férjed beteg tnhát eljöttem őt meglátogatni... — No Pipőke — gondolám magamban — most csak gyorsan takarítsad ki azt a begyepesedett agyadat és keress benne egy mentő gondolatot, hogy rönkre ne tegyem egy szuszra az uram és Szatqnár város tekintélyét... — Jer csak közelebb a kandallóhoz és melegedj jól föl édes bátyáml Közben kiugrottam a konyhába, hol a szemeimet gyorsan bedörzsölten vöröshagymával. (Az igazat megválva mióta Szatmáron lakom még a könyeim is kiapadtak) és azután vissza futottam az én áldott lelkű bátyám mellé, ki már azalatt össze kutatta a szobákat, keresvén a beteget ... Most már mély szomorúsággal előadtam, csendes magányom okát. — Az orvos víz-kúrát rendelt, de miután Szatmáron valósággal szibériai hidegek uralkodtak, ennélfogva a kutak mind-mind befagytak. Végre magam futottam vízért, elmentem a szomszéd városba és onnan hoztam végre egy kis vizet, de fájdalom, akkorára már a beteg türelmetlenül megugrott!... — Szegény sógor!... Vájjon hova és merre mehetett?... — No ne búsulj pipőke 1...Ne sírj! haza fog ő jönni, csak légy nyugodtan 1 — Indítványoznám, hogy menjünk sétálni, hátha ő is sétálni ment a városba... Vedd csak gyorsan magadra a viklert és induljunk I Nyolczat ütött a torony órája, midőn a korzón áthaladtunk, hol még akkor is mint valami népvándorlás úgy hullámzott föl s alá a vasárnapi közönség. Körül sétáltuk a várost. A fényesen megvilágított paloták előtt meg-meg áltunk, hol bátyám élénken kérdezősködött arról a díszes közönségről, mely épp akkor özönlött ki a Czeczil egyletből és rohanva siettek be a Cassinóba, (hol egy kis helyet, aki előbb kapja — az marja) hogy mielőbb megned- vesithessék száraz torkukat és tovább élvezhessék a Carneval örömeit... Ez az élénkség egyik házból ki, a másikba be, vagyis egyik élvezetből a másikba, valóban derültséget okozott 1... A Rákóczy-utczán is van egy barátságos ház, melynek bejáratán e szavak olvashatók: Isten hozott 1 Ez a két szó már magában olyan vonzó, hogy még az ismeretlen is vágyat érez ide bemenni...
