Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-02-26 / 9. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. ELŐ FIZETÉS AZ ARA Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre l kor. 50 üli. Fél évre .... 3 » | Egyes szám ára . 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények,' továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2 ik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM ; 73. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Dohánybeváltó hivatal! A nagykárolyi dohánybeváltó hi vatalnál oly rozzantak s különben is szükek a dohány beraktározására szolgáló födhelyek, hogy már a kora ta- vaszszal tervbe van véve két teljesen uj dohányraktárnak a sürgős felépítése. Mihelyt az országgyűlés az állami költségvetést letárgyalja s illetőleg az szentesítést nyer, s igy a jelzett dohány- raktárak építésére a költségvetésben előirányzott összeg hozzáférhetővé lesz, — az építést a pénzügyi kormány nyomban vállalatba adja. E kérdés nemcsak közelről, de súlyosan érdekli Szatmárvárost s első sorban a Szatmárvidéki dohánytermelő gazdákat. A nagykárolyi dohánybeváltó hivatal kerülete felette nagy s a Szatmárvidéki dohányos gazdákra az ottani beváltás fáradságos és terhes. Eltekintve attól, hogy Szilágymegye s annak a dohánytermelést nagyban űző tasnádi járása is Nagykárolyba szállít, néhány község kivételével egész S/.atmárvármegye szintén oda liferál. Mindössze a mátészalkai járásnak a nyírbátori beváltó hivatalhoz közelebb eső községei, továbbá a fehérgyarmati járásnak dohányát a Vásáros-naményba szállító Fülesd, Kömörő, Kölese községei, s végül a nagykárolyi járásnak az ottani beváltó hivataltól időközben az érmihályfalvi beváltó hivatalhoz el csatolt Szaniszló és Reszege községei nem tartoznak ez idő szerint a nagy- károlyi dohánybeváltó hivatalhoz. Ha mármost vizsgáljuk a megyei dohánytermelő községeknek Nagykároly avagy Szatmáihoz való közelebbi fekvését, nyilvánvalóul áll előttünk, hogy csakis Dengeleg, Domahida, Iriny, Mérk és Vállaj községek feküsznek közelebb Nagykárolyhoz, már Töke Terebes (vadaspusztai tanya) és Gyöngy közelebb esnek Szalmárhoz, mig Berencze, Dob- rács-Apáti, Dara, Óvári. Csenger, Angyalos, Tatárfalu, Számos-Becs, Gacsály, Kis-Peleske, Czégény-Dányád nem csak közelebb esik Szatmárhoz, de a legtöbb község Szatmáron keresztül szállíthat csak Nagykárolyba s amiatt, hogy Szatmáron nincs dohánybeváltó hivatal, 36 kilométerrel több utat kell meg* tenniük. A szállítási viszonyok e tarthatatlanságát az intéző körök már a múltban is belátták s az által segítettek a bajon, hogy a dohány szállítás idejére Csengerben időszaki tartamú dohánybeváltási állomást létesítettek. Ezt azonban utóbb a kincstár, saját szempontjából helyesen megszüntette, mert Csenger nem lévén vasúti állomás, a beváltott dohánynak a szatmári vasúti állomásra illetőleg a nagykárolyi raktárba való fuvaroztatásával —• a gazdák helyett — neki kellett vesződnie; ép azért a beszállítás terhét egyszerűen visszatolta a gazdákra. E bajon csakis egy dohánybeváltó hivatalnak Szatmár- városban való felállitúsa se- g i t h e t, melynek kieszközlésére a jelenleginél jobb alkalom soha se kínálkozott. A hivatal felállítása mellett nagy, és megdönthetien érdekek csoportosíthatók. Előnyös és hasznos volna az nemcsak a Szatmárvidéki dohányos gazdákra és Szatmár városra, de magát a a kincstárra nézve is, sőt attól a dohánytermelés terén is nagyobb fellendülés remélhető, ami pedig már az államnak is közgazdasági érdeke. Kényelmesebb, hozzáférhetőbb, és olcsóbb volna a szállítás a gazdákra nézve; a beváltáson való megjelenés, a leszámolás, s a kiutalt járandóságnak felvétele czéljából rövidebb utat kellené megtenniük, Szatmárt egy nap alatt is megjárhatva, kevesebb volna idő és munka mulasztásuk úgy nekik, mint cselédeiknek és jószágaiknak; a beszerzési forrásokat képező Szatmáron egyben egyéb dolgaikat is elvégezhetnék; a magszerzés, plántálás, termelés, kezelés és egyéb tekintetben gyakran szükségessé váló tanácsszerzés végett sem volnának ráutalva, hogy a károlyi hivatalhoz futkározzanak. Kielégítést nyerne a kincstár és a gazdáknak egyaránt közös érdeke, hogy a hivatalnak szakértő közegei közelebbi és folytonos érintkezést, tanácsolást és oktatást tarthassanak fel velük, hogy igy a termelés, mely ez idő szerint minőségileg —nagyrészt éppen a kezelési kioktatás hiányában, szakértők véleménye szerint hanyatlásnak indult, — tökéletesebbé legyen tehető. Általános közgazdasági érdek, hogy a Sza- mosháton, melynek iszapföldjénél a dohánytermelésre alkalmasabb talaj szakértők állítása szerint az egész országban nincs, úgy, hogy még szivargyártásra is a legjobb anyagot szolgáltatja, — I dohánytermelés a megfelelő legszélesebb körben kiterjedhessen, mennyiségileg és minőségileg emelkedjék s igy a birtokosság a föld hasznosítás eme eléggé jövedelmező s e mellett biztos módját kihasználni igyekezzék. A kincstárnak haszna volna a szatmár—károlyi fuvar többlet czimén ez idő szerint rá háramló fuvarpótlékok megtakarításában is. Hogy magára a városra indirecte minő hasznot hajt egy hivatal felállítása ; azt alig kell hosszasabban indokolni. Eltekintve az ezzel járó személyi forgalomtól, amit a termelők, gazdák, a hivatalnál tudakozó egyének, a gazdák alkalmazottjai, cselédei és a fuvarosok idéznének elő, a szatmári hivatalhoz ez idő szerint beosztható 800 holdnak várható terméséért holdanként csak 10 métermázsát á 20 frt. — s igy a 20 frt. — évenként 160.000 forint számítva, az adótartozások rendszerinti levonása mellett is legalább 100 ezer forintot vennének fel a gazdák a helybeli kisadóhivatulnál. Mert bizva költenek abból ott is, ahol felveszik. A hivatal tisztviselőinek és alkalmazottainak mintegy évi 5000 frtnyi járandósága is itt jönne forgalomba. Mindezeken felül a városi társadalomnak szegény, nehezebb munkára képtelen élemei (gyermekek, asszonyok, sérültek és elaggottak) közül mintegy 80 egyén jutna a raktárakban foglalkozáshoz, ami legalább évi 10000 forint napszámbért forgalmazna. TARCZA. Szatmár. Kedves szerkesztő úri Titokban irom e nehány sort, (hogy ne mondjam mérgemben, mint „Hazat! Verái János“ a verseit), hogy a gazdám megnelássa, mert szörnyen haragszik az irka-firkára. Valahányszor Írni lát, mindannyiszor igy kiált fői; — Suszter maradj a kapta fánál — asszony maradj a főző kanálnál ! ... Különösen azóta fújja ezt a nótát, mióta a Kisfaludy társaság kijelentette, hogy nem fogad el nőtagokat. — Óh egek 1 . . . Mintha bizony én is pályáztam volna . . . Az én magas vágyam csak a második emeletig terjedtek, hová nem tudom, jó vagy bal csillagzatom helyezett-e, de azt érzem, hogy innen is nem sokára le- pottyanok . . . Ez a gondolat bánt emgem s úgy lehangol, hogy már beszélni sincs kedvem. Ez utóbbiért ugyan nem neheztel az uracs- kám, mert tudom, hogy ő igen szereti az olyan asszonyokat, a kik nem szeretnek beszélni, de hát még tárczát írni! . . . Szót fogadnék én és nem is Írnék, de a komám uram nem engedi ám egy könnyen a fogadást I . . . Még a múlt év folyamán fogadtam az én kedvet komámmal (ki borzasztóan szeret mulatni) a vigadó ügyben. És úgy állapítottuk meg a fogadást, hogy ha meg roarad a régi törvénytzéki épület, akkor az én komám uram lefesti Szatmári ; ha pedig lebontják, és uj pa'otát építenek, akkor én irom le Szatmárt. Hej! . . . Tombol is most örömében az én pajtásom . . . Engem meg itt esz a méreg az Íróasztalom mellett... — Mindenki mulat — mindenki vigadózik „Csak én vagyok a bánatos és szomorú ! . . . Az uram megbetegedeit s orvost kellet hivatni. Kértem a doktor urat, hogy csak gyorsan gyógyítsa meg a gazdát, mert nekem anélkül is elég a bajomi ... — Legyen nyugodt — mondá az orvos — áz ura egy hét mu’va ismét ember lesz a talpán — csak arra kérem asszonyom — ne adjon egyebet a pacziensnek, mint csupán jó vizet — egyszerű kut- vizet 1 Hálás pillantásokat vetettem az orvos szemei közé. Mintha a lelkembe látott volna ez a tudós férfiú (s talán még a szemembe is valami sajátságos sugarakkal), hogy ilyen egyszerű kúrát rendelt. ... Az-első napon minden jól ment, még a második napon is, de már a harmadik napon kezdett a helyzet tűrhetetlen lenni. Az én nagy betegem úgy konstatálta, hogy a mi vizünk borzasztó rossz és ihatatlan I . . . Ezután kezdődött a haddel-hadd I . . , Ha az orvos tokait vagy maiagait és még azonkívül vagy húszféle asszubort rendelt volna is, még altkor sem gyűlt volna meg úgy a bajom, mint igy evvel az egyszerű vizkurával. Füt-fát minden Ígértem az embereknek, kik körülöttem voltak, hogy csak hozzanak egy kis jó ivóvizet, de hasztalan volt minden könyörgés. Ahány kút van a városban annyiféle vizet hátiam az életem párjával, de mindhiába, nem volt képes vele megküzdeni, mindegyikre azt mondta: — gyilkos ital! j . . Végre magam mentem — magam vettem myakamba a várost és elmentem vizeket kósto'gatni. Föltettem magúmban, hogy addig járok — addig kelek, mig jó- vizre nem lelek I Végre Németibe valahol az István- téren czélomhoz jutottam. Hej örült is a lelkem, dobogott is a szivem, hogy végre is én hozhatok kedves betegem számára egy kis bűvös italt, melytől biztosra vettem a gyógyulást . . . Átázva és átfázva siettem a patiens ágyához, hol uram fia... a legnagyobb meglepetés várt ream í.. Csalt képzelje kedves szerkesztő ur... az... uram... meg ... szököttI... Én már csak a hült helyét találtam I ... óh egek I... Mit fog ehhez szólni a doktor ur és a família,? ? ... Ha megtudják, hogy Szatmáron ilyen szomorú vizmizériák uralkodnak, akkor azok részéről biztos a szökés!... Ez előtt olyan határtalan elragadtatással Írtam Szatmár rohamos" fejlődéséről és rendezett viszonyairól, hogy az én távollakó kedveseim is elhatározták, hogy Szatmärni jönnek lakni. De a szomorú tapasztalatok után azt meg kell akadályoznom. Gyöngéden szerető szivem azt nem engedheti meg I Tudom azt, hogy családomnak minden egyes tagja rajong a jó ivóvízért I Már pedig az újabb meggyőződésem szerint, itt még a lázas beteg is kénytelen bort vagy drága ásványvizet inni, ha úgy un nem akarja lenyelni azt a rossz- salétromos vagy pettó’iomos kutvizet a — mit a jó szomszéd kegyelemből kienged, vagy várni mig Németiből hoznak, ha esetleg a Varga-utczai kút elromlott. A szód «vízről nem is teszek említést, mert hisz ez még hitványabb ital, mely legfeljebb kánikulában üdítheti egy kissé a szegény ember torkát, de az is csak úgy, ha jégbe hütött. Már pedig nyáron át nem hever a jég a járdák mentén szegény ember számára csak úgy tarátára... Tartalomdus leveleimmel még a múlt nyáron ide hódítottam kedves barátnéimat, kiknek szintén sok szépet inam Szatmár várossáról és a szatmári szőlő begyekről, de fájdalom egy pár heti élvezet után ezek is megszöktek I... Pedig mindent-mindent elkövettem az érdekükben... Lukulusi jólétet... Paradicsomi boldogságot biztosítottam számokra, de hiába volt minden I... Mikor a nyaralóban (melyet előre kibéreltem) kiszáradt a kút és a csősz azt mondta: — Nem kell búsulni 1... — Van a szomszédokban egy kis téli hóié meg egy kis összegyűjtött esővíz igyák meg azt a hölgyek, nehogy pipot kapjanakI... Oh még most is pirul az arczom a szégyentől!... Kritikus vendégeim leírhatatlan hahotában törtek ki és kinevettek engem is meg Szatmárt is. Azután elmesélték az ördög lakomáját, hol a vendégek állítólag mind szomjan haltak meg ... Hogy hazafelé hogyan utaztak másodosztályú jegyeikkel a marhaszállitó kocsiban a bokszerek társaságában, arról majd máskor fogok írni. szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári- és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva
