Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-08-20 / 34. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐ FIZETÉS ÁRA: = Egész évre Fél évre . . 6 kör. J Negyedévre I kor. 50 fill. . 3 » I Egyes ~szv&m ára . 16 » Községek, községi jegyzők éa néptanitOK." .részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morva! János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6rik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM : 78. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. == HIRDETÉSEK = m e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett Átvétetnek. Nyiittér garmond sora 20 fillér. Az ideálizmus felé. Figyelemmel olvasom a helyi lapokat s mindig jól esik, ha egy kis egészséges eszmecserére akadok, fájdalom azonban, hogy ez ritkán szokott megtörténni, ami ugyan inkább a helyzet, mint a lapok hibája, miután nagyon korlátozott a tér, a melyen mozoghatnak. Politikával foglalkozni csakis egyetlen helyi lap jogosult, de annak meg iránya olyan, hogy talaja e városban nincsen, s igy csakis helyiérdekű kérdések azok, a melyek körül élénkebb eszmecsere fejlődhetik. Ha aztán akad egy ilyen, mint legközelebb a Vigadó volt, el kell ismerni, hogy villognak a kardok és folyik a harcz, mint a parancsolat. Pedig hát nagyon sok olyan általános érdekű kérdés van, a mivel épen úgy lehetne, sőt kellene is foglalkozni, mint a helyi érdekűvel, s nagy hiba, hogy a helyi lapok ezt nem cselekszik. Élvezet és tanulságos az eszmecsere bárminő irányban, ha annak czélja egyedül és kizárólag az igazság üimutatása. Ilyen szempontból nagy élvezettel olvastam azt a kis összeszó- lalkozást, mely legközelebb e lap és a „Heti Szemle“ között végbement és a melyben szerintem igazsága az utóbbinak volt. A felállított tételt, hogy az ideálizmus és a- kereszténység egymást fedő fogalmak, nyugodtan el lehet fogadni, s ebből kifolyólag azt is igazságnak vehetjük, hogyha a keresztény elvek az uj század életrendszerévé lesznek, Tényleg csak akkor nemcsak megértjük egymást, de boldogabbak leszünk az igazi ideálizmusban. A kérdés csak az, hogy a jelen időben van-e arra kilátás, hogy ez elvek érvényre juthatnak s csakugyan mutatkoznak-e olyan jelek, a melyekből arra lehetne következtetni, hogy ez idő szerint kezdünk áz ideálizmus felé haladni? Hogy e kérdésekre megfelelhessünk, először is tisztában kell lennünk azzal, hogy mi értendő „keresztény elvek“ alatt. Azt hisszük, hogy a legfőbb keresztény elv e két mondásban van letéve: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat“ és „Mindnyájan egy atyának vagyunk gyermekei.“ Az egyenlőség és testvériség nagy jelszavai e/.ek, melyeket a kereszténység terjesztett el a világon, s melyeknek áldásait azóta élvezi az emberiség, hogy Jézust a keresztfára feszítették. E két elv betartása alapja az egyén és nemzet boldogulásának. A melyik országban ez elvek tiszteletben tartatnak, ott boldog a nép s nyugodt a kormányzat, nem fenyegeti veszély a szabadságot. De a hol ez elvek nem töltik be általánosan a lelkeket, ott a veszedelem nagy és állandó szokott lenni. Szebb ideál, mint egy független, szabad nemzet, melynek polgárai egyek a testvériségben és egyenlőségben, nem képzelhető, s a hol az emberek törekvése ennek elérésére iiányul, ott meg van a haladás az ideálizmus felé. Megvan a törekvés nálunk is, de ezernyi az akadály, mely útjában áll, különösen kettő az, a nemzetiségi és a felekezeti külömbség, a mely állandó gátul szolgál, hogy az egyenlőség és testvériség ne érvényesülhessen, s ki tudja, jöhet e valaha olyan idő, mikor ez akadályok végképen; megszűnnek és bekövetkezik az a boldog állapot, mely minden igaz hazafinak leghőbb vágyát képezi. A keresztény elveket a maguk, tisztaságában ma a liberálizmus szolgálja leghívebben. Nem politikai, de általános értelemben vesszük a liberá- lizmust. Az első liberális férfiú Jézus volt, aki szembe szállt a megkövesedett múlttal és megvetve az áltekintélyeket hirdette az igazságot. Azóta a liberálizmusnak mindig ez volt a szerepe. Az egyenlőség és testvériség keresztény és liberális elv, a miből tisztán látszik, hogy a liberálizmus nem keresztény ellenes, de mert nem hajt fejet semmiféle tekintélynek és nem ismer el igazságnak valamit azért, mert árról kimondatott, hogy idők végezetéig igazságnak tekintendő, na- 1 gyón sok az ellensége, de csakis azok táborában, a hol az újítást nem szeretik s szeretnének visszamenni azokba a boldog időkbe, a mikor a tekintély pótolta az igazságot is. Ma tehát úgy áll a dolog, hogy a keresztény elveket azok védik, akik a keresztény jelszót nem haszálják, ellenben a keresztény elvek kiirtásán azok dolgoznak, a kik a keresztény nevet folytonosan szájukban hordják. Ezek hirdetik a gyűlöletet és pedig el kell Az ellenreformatió kora. Irta: dr. Marczali Henrik. A Nagy Képes Világtörténet VIII. kötete. Régi metszetek, régi Írások közt lapozgatva, meg-meglegyint a múlt szellője. A sárga, dohos lapokból az emberiség egész történelmének kisérele száll felénk. Kezünkben reszket a lap, melyen hosszú füriü, tollas barétu, drága palástjukban egészen elvesző vézna aggok, egyenes kardu, erős fejedelmek képmása tekint reánk. S a mint elnézzük a- bársonytengerben elvesző parányi női kezeket, a lehetetlen frizurákat, a csodálatos, minden formát eltakaró öltözeteket, ezekről a kör- iralps kis kerek képekről, a Crispin Vandasse idomtalan metszeteiről, a Janet homályos festményeiről felénk tekintő szemekből úgy szeretnénk kiolvasni a múltak egész történetét. —- Kezünkbén megreszket a lap, suhogása az évszázadok suhanását csendíti fülünkbe, s az elforgatott lapok között meg-megsimitja a lelkünket egy-egy bársonyos szem, szemünkbe ötlik egy-egy gazdag, szép hajkorona és oly sokat szeretnénk kiolvasni ezekből a merev szemekből, érezni véljük a ruhák suhogását, pillantani látjuk a szemeket, mozdulni az ajkakat és lelkünket körülveszi, . elbűvöli, elmeriti a múlt időknek titokzatossága. Úgy érezzük, hogy végtelenül kevés az, amit róluk tudunk, egy pár sornyi fekete betű, nem kétségtelenül hiteles adatokból találom összeróva, a melyek kétes valószínűségét nem tudni, melyik pillanatban dönti halomra egy néismerni, meglehetős sikerrel. Átkos munkát végeznek, melyek szomorú eredményeit láthatni Francziaország- ban és Ausztriában, s ha úgy haladnak, a mint megindultak, nem sokára láthatjuk nálunk is. A járvány idegen országból jött hozzánk, s úgy látszik itten nagyon hálás talajra talált, a buzgó apostolok pedig igyekeznek rajta, hogy minél nagyobb mértékben elterjedjen. És el is fog terjedni. Mint mindennek, ennek is megvan a maga törvénye, a mely szerint alakul. Harcz ez, a melynek pusztításai sok kárt idéznek elő a lelkekben, de a melyre szükség van, hogy a keresztény elvek végezetül győzedelmeskedjenek. Mert az bizonyos, hogy győzedelmeskedni fognak, s ezt a győzelmet a liberálizmus fogja kivívni. írhatnak, beszélhetnek akármit a liberálizmus ellen, az ma már oly hatalom, a melyen a pokol kapui sem vehetnek diadalt, övé a jövendő egészen, s az a harcz, a mely most folyik ellene, az utolsó. Igaz, hogy elkeseredett és sokáig fog tartani, de az szintén természetes. Én is úgy látom, mint a „Heti Szemle“ írja, hogy örvendetes jelenségek mutatkoznak, a melyekből egy szebb, ideálisabb jövőnek képe bontakozik ki, s ha a keresztény elvek az uj század életrendszerévé lesznek, bekövetkezik az igazi ideálizmus. A kü- lömbség kettőnk között legfeljebb csak az lehet, hogy a „keresztény elvek“ kifejezés nálam és nála nem egyforma jelentőségű és ebből kifolyólag az igazi szabóüzletében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan kiállított, legjobb szabású tavaszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltö^ nyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabása mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket. Szatmár, ZDsáűx-tér. "VáxoslAÓ.'zép-ü.let. TAUC2A. Egy vén kurucz halála. Irta; Milotay István, Este van, alkony van, hosszú füsttel égve Megnyúlt árnyakat vet a mécsvilág fénye. Egy ember, őszember feküszik az ágyon, Megvedlett, megkopott farkas kaszagányon. Megtörött a vén sas, a haja fehér lett, Réveteg szemében hálni jár a lélek;- Egy másik ősz ember a fejénél állva Szemét törülgeti; hivséges szolgája..,. Valamikor egyszer, valamikor régen, A mikor még más nap ragyogott az'égen/ Repdesett a szélbe’ piros zászlók szárnya ... Azóta, régóta mindig czimborája. Olt virraszt mellette, hallgatnak mindketten, De mintha a lelkűk találkozna, egyben, Az ur meg se szólal s megérti a szolga, Mikéntha a szivük ös«zedobbant volna. , Valami homályos, félreeső zugba’ Ócska ringy rorigy közé elrejtve, eldugva Van egy kopott hangszer; kiveszi titokba, S köntöse szárnyával megtöröli lopva. És azután, azután' hallgatásba, csendbe Megfujja merészen, felsikoltvajscsengve... A beteg megfordul s vérhevitő lázba’ Úgy figyel, úgy hallgat arra a nótára. ...Diadal, dicsőség, győzedelem, mámor Ujjongva sikolt ki abból a nótából, Valami kép támad lelke előtt messze ... . ...Azok á lobogók újra kieresztve... Diadal, dicsőség... haj! kuruczok hajrá!... Megdobban a föld is, az is megdobban rá. . .. Diadal, dicsőség ... haj kuruczok ! Rajta ! Szól a harczi ének. A kutya labanczra! Diadal, dicsőség fölzendül az égre, Mintha a sok csillag fényesebben égne. ...Tábortüzek mellett, tárogató/ ének... Rákóczy... Bercsényi... haj kurucz vezérek !.. Rákóczy, Bercsényi..! egy köny a szemében ... Valamikor egyszer, valamikor régen... Hallgatja s a lelke megittasul tőle: Még egyszer, csak egyszer, hogyha vissza[jőne. Mégy egyszer, csak egyszer..!..? Fölzokog [a bánat;• őszi harmat után hús hideg szél támad; Őszi harmat után... Elnyújtva kesergőn ... ... Bujdosó vitézek lombhullató erdőn ... Őszi harmat után hús, hideg szél támad, Hó lepi be piros karmazsin csizmámat. ... Amerre tenger zug, a merre a szél jár Csillag lehanyatlik, ott nyugszom meg én [már... A merre tenger zug... minek neve bánat, Mit siratni lehet, mind, mind előtárnád... S az az utolsó hang — az ablak kitárva — Kiárad a csöndes Őszi éjszakába . .. Fönn az ég-en elszórt csillag tüzek égnek ... Valakinek lelkét viszi az az ének... — Egy vén, kurucz meghalt, ott fekszik [az ágyon, Megvedlett, megkopott farkas kaczagányon. met magántanár valami hatalmas Beitrag- gal. Úgy epeszt a vágy megtudni valamit ezeknek a ruhákba temetett bársonyba fulasztott embereknek a mindennapi életéből, mert öntudatlanul is, akaratlanul is érezzük, hogy utánuk több marad az egy sornyi fekete betűnél és annál a gyenge képnél, melynek tekintete oly semmitmondó rejtélyességgel pihen meg rajtunk. Hagytak Ők maguk után mélyebb nyomokat is, feliratlanul és lerajzolatlanul, szót, melyet élnyel a levegő, de a mely bennünk még most is rezeg, eszmét, a mely már történelemmé lett, de a melynek visszhangja századok óta lelkűnkbe cseng észrevétlenül, titkosan, melegen, örökké. Csodálattal és rokonszenvvel tekintünk rájuk, a kik csontkezűket összekulcsolva pihennek templomok padlója alatt, nézve az örökké nyíló rózsát a kripta üvegablakán, vagy vérpadok tövében, vagy jeltelen sírokban és az ő szemükből égy-egy egész kor tekint reánk, mert hisz hiába hal meg valaki, a lelke itt van homlokunkon, szemünkön, egy mozdulatunkban és szelleme visszakisért az unokák unokáiban is. És soha senki nem volt, a ki hiába élt volna a világon, mert mint Renan mondja: „ha mi elveszünk is, élve maradnak barátaink, a kik ránk gondolnak és ha ők elpujztulnak is, még megmarad Bretagne és a ki elmegy a temetőnk mellett és kis fakeresztjeinkre pillant, egy pillanatra a leikébe öleli a mi | lelkeinket“. És a mint nézzük a régi metszeteket, ime a mi lelkűnkbe is bezuhannak lágyan és csendesen a liliom. karcsuságu szép asszonyok, a hadver 6
