Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1901-06-04 / 23. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐ FIZETÉS ÁRA: = Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 » | Egyes szám ára . 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ES KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonalkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2 ik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM : 73. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. = HIRDETÉSEK == e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Könyvnyomda-helyiség változás! Van szerencsém a helybeli és vidéki n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy f. év május I-tŐI az Eötvös-utcza 2 ik számú házból, ennek szomszédságába, 6-ik sz. saját házamba a róm. kiith. elemi fiúiskola mellé, e czélra az udvaron újonnan épült nagy, kényel­mes s a mai kornak minden tekintetben megfelelő helyiségbe IC helyeztem át, s most fokozott mértékben vagyok azon kel­lemes helyzetben, hogy mindenféle könyv­nyomdái munkákat a bőven berendezett betüanyagok, segédgépek, nagy papirraktár és villamos hajtóerőre berendezett leg­újabb szerkezetű gyorssajtóval csinosan, hibátlanul és a legrövidebb idő alatt állítok elő t. megrendelőimnek. A szives pártfogást kéri továbbra is Morvái János könyvnyomdatulajdonos. A Kölcsey szobor elhelyezése. A Kölcsey-kör legutóbbi választ­mányi ülésén foglalkozott azon esz­mével, hogy a Kölcsey-szobor jelen­legi helyéröl a szatmári ev. ref. temp­lom előtti térre helyeztessék át, s mi­után a felvetett terv egyhangúlag helyesnek találtatott, a kör erre nézve egy kérelmet nyújtott be a városi hatósághoz, miáltal a kérdés olyan útra van terelve, hogy abban most már okvetlenül döntésnek kell be­következni, helyén valónak találjuk azzal foglalkozni. Tényleg csak Nem. uj az eszme, mert hiszen már évekkel ezelőtt volt róla szó, még abban az időben, mikor egy bi­zottság az utczákat, uj névre keresz­telte. Már akkor az ajánlott hely volt részére kinézve, épen azért kapta a régi Varga utcza mostani Kölcsey ne­vét. Az a '.szobor tényleg nem való a Deáktérre, de nem azért, mert szembe lesz az újonnan épülő városi szálloda, hanem inkább azért, mert. mérete sok- I . 7 kai kisebb, hogy sem azon a nagy téren valamit, mutathatna. Abban az időben, mikor felállították megfelelt i czéljának. Nem egy impozáns szo­borra, hanem csak alkalomra volt szükség, hogy Szatmárvármegye haza­fias közönsége egy lelkes ünnepet ül­hessen, és erre keresve sem lehetett volna szebb alkalmat teremteni, mintha nemcsak a megye, de az egész ország nagy fiának a megye központján szobrot emelnek. És abban az időben nem is igen volt még valami sok szobor az or­szágban, akkor még ezt kicsinek sem lehetett mondani. De nein maradhat ott e szobor már azért sem, mert az igazat meg­vallva nagyon szem előtt van s en­nek daczára kellő gondozásban nem igen részesült. Sokszor volt olyan állapotban, hogy bizony elszégyelte magát az ember, ha arra ment. E lap hasábjain számtalanszor kikeltünk e miatt s rövid időre mindig volt foganatja, inig az erős szó feledésbe nem ment, s akkor előállott ismét a régi állapot. Egy piaC/.tér, a hol hetivásárokat tartanak, s a hol épen a szobor (ájéka az a hely, a melyen a legtöbbet sze­metelnek, nem alkalmas arra, hogy ott szobor álljon. Az ev. ref. templom előtti tér épen arra való Befásitot.t hely, körül van kerítve, s nem jár ott más, mint a két nembeli tanuló ifjúság, I kik kegyeletes szemmel néz­nek fel reá, s mig maguk nem bánt- ják, ügyelnek arra is, hogy más is megbecsülje. De mindentől eltekintve a szo­bor ma olyan állapotban van, hogy attól is lehet tartani, miszerint egy­szer csak összeomlik. Hasadások van­nak rajta, s ki tudja alapos megvizs­gálás nélkül, meddig daczolhat még az idő vasfogával. Megkopott, bepisz­kolódott, töredezett, úgy hogy ha adunk valamit városunk méltóságára, tovább igy nem hagyhatjuk. Ha nem beszélnénk is az elhelyezésről, akkor is beszélni kellene a renoválásról, már pedig, ha ebbe belemennénk, u mint­hogy bele is kellene mennünk, az el­helyezés egészen magától értetődnék. Mi tehát egészen helyesnek és nagyon időszerűnek tartjuk a Kölcsey- kör állásfoglalását s nem képzeljük, hogy a városi hatóság más nézeten lehetne. De nemcsak helyesnek, ha­nem a mellett még nagyon sürgősnek is találjuk I kérdés megoldását, épen azért felhívjuk a hatóság figyelmét, hohy a kör beadványát vegye miha­marább tárgyalás alá és tegye meg a szükséges intézkedést. © hanem csak tisztán az elvet akarja diadalra vezetni, s ha bukik, nem adja fel a re­ményt, bízik egy jobb jövőben, a mikor győzni fog. Németiben ilyenformák az emberek. Volt nekem egy kliensem, az öreg Csatáné, aki épen abban az esztendőben született, mikor a németi templomot épí­tették, s a ki a 91-ik esztendőt taposta, mikor engem bizalmával megtisztelt. Sok­szor felkeresett. Egyszer épen akkor jött hozzám, mikor valami ügy miatt nagyon bosszankodtam. Egy ember visszaélt jó­hiszeműségemmel és alaposan becsapott. Szidtam mint a bokrot s mérgemben azt találtam mondani, hogy ilyet is csak egy németi ember tehetett. Az illető ugyanis Németiben lakott. — Tekintetes ur — szólt közbe az öreg Csatáné — tessék elhinni, hogy az az ember nem Németibe való. Németi em­ber olyat nem cselekszik. És az öregnek igaza volt, az az em­ber faluról jött be lakni, onnan hozta ma­gával az erkölcsét is. Azóta, hogy ez tör­tént, más szemmel nézem a németieket. Tetszik nekem az az önbizalom, a mely- lyel minden dolgukat végezik.* Nem kér­nek tanácsot, de nem is engedik, hogy más bele szóljon ügyeikbe, csinálják a sa­ját Ízlésük szerint. Ha jó, hát nekik jó, ha nem jó, senkinek semmi köze hozzá. Nincs bizalma csak a maga emberéhez, s ha elvétve megtisztel valakit, aki nem közéjük való, az ugyan jól ügyeljen ma­gára, mert ha később is nem olyannak Ezred-összpontositás. Az idén, mint halljuk, a szatmári honvéd ezred ismét Mártnarosban fog összpontosittatni. Két hónapra tehát nemcsak hogy nem nyerjük meg az ezredhez tartozó, de másutt székelő zászlóaljakat, hanem még a mienket is elveszítjük, s igy nemcsak hogy az ily összpontosítással járó anyagi haszonhoz jutnánk, de elveszítjük azt is, a mit különben az itt székelő zászlóaljtól rendes körülmények kö­zött remélhetünk. Es a mellett erre az időre elveszítjük a katonai zene­kart is, a mi ismét kár, mert egy­részt éppen abban az időben van szüksége rá a közönségnek, akkor járhatván a nagy költségggel létesí­tett Kossuth-kertbe üdülni, s kár a vendéglősnek, akinek különben is ki­látásba volt helyezve, hogy a zenekar az egész nyáron rendelkezésére fog állani. Fontos érdek tehát reánk nézve, hogy az ezred-összpontosilásnál váro­sunk ne inellöztessék, a miből önként következik, hogy mindent el kell kö­vetnünk, hogy az meg ne történhes­sék. Az ilyen összpontosítások külön­ben is mindenütt az ezred székhelyén szoktak végbe menni, s a mint eddig — pár év kivételével — ez nálunk is igy történt, nem tudjuk elképzelni, miért ne történhetnék az meg to­vábbra is. Olyan sztratégiai okok aligha fo­roghatnak fent, a melyek miatt okvet­lenül más helyet kellene kiszemelni, ha pedig ezek nincsenek, akkor kéz­r szabóüzletében szerezhetjük be hazai gyártmánya gyapjúszövetből csinosan ki­állított, legjobb szabású tavaszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltö­nyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabásn mindennemű egyenruhákat, raktáron tart, mindennemű egyenruházati czikkeket. Szatixiáx, IDeáűs-téx. T7“áxosliá,zépmet. ~ TÁKGZA. ' ii niJ—OQHiM(iii Szatmár és Németi. — A németi ev. ref. egyház vasárnapi mulatságán felolvasta: dr. Fejes István. — Hiába van á törvényben városunk neve Szatmárnémetinek megállapítva, s írásban és nyomtatásban igy használva, a valóság mégis az, hogy az egy név daczára külön van Szatmár és külön van Németi. A Szamos folyó, mely valaha elválasz­totta a két várost egymástól, ma már nincs közöttük, de azért ma is úgy áll­nak szemben egymással, mintha Szatmár az egyik s Németi a másik parton volna. Olyan formán vannak, mint egy testvér­pár, kik közül az egyiket az egyszerű szü­lők urnák neveltették, mig a másik meg­maradt az ekeszarvánál, dolgozik reggel­től estig, s egy tűrhető szót csak akkor kap az úrrá lett testvértől, ha annak valamiben szüksége van reá. Más lévén a neveltetésük, elütnek ízlésben, szokásban és erkölcsökben is egymástól. Az egyik finom úri gavallér, a másik a természet egyszerű gyermeke; az úri gavallér aztán megfelelő élelet folytat, csinálja az adósságot nyakra főre, czifrálkodik és költekezik módján felül, s mikor fizetésre kerül a sor, akkor nyája­san vállára vereget a másiknak s barát- hágos arczczal adja tudtára, hogy fizetni kell. Élvezni csak az egyik élvez, de az árát közösen fizetik. Valóságos kis duáliz­mus a viszony közöttük, épen olyan, mint Magyarország és Ausztria között. Minden Szatmáron van összpontqsitva. Ott székel­nek a külömböző állami hivatalok, ott van a hadsereg, a tanintézetek ; villamos vasút, színház, pénzintézetek s daczára, hogy közös a vámterület, ott tartják a vásárokat is. Németinek csak annyi a része benne, hogy a kiadásokból fizeti a maga kvótáját. A hatalom Szatmáron lévén, nagyon természetes, hogy ehhezképest az erköl­csök is mások ottan, mint a saját erejére utalt Németiben. A hatalom körül az emberek észrevétlenül átalakulnak és el­vesztik önállóságukat. Mbg^zokják mindent a hatalomtól várni, valósággal áhitatszerü félelem fogja el őket még a gondolatára is annak, hogy a hatalommal ellenkezni is lehetne. A valódi gondviselést Iáiják benne, s versengésre kelnek egymás kö­zött, hogy mindenben annak kedvére csele­kedjenek. A hatalom fényében sütkérezni a legnagyobb földi boldogság, amit égy jól nevelt halandó magának csak kívánni képes lehet. A függetlenségi érzés ellenben távol a hatalomtól képződik. A magára utalt ember ismeretére jut saját erejének, meg­szokja a maga lábán járni s nincs előtte semmiféle idegen tekintély, amit respek­tálna. Kimeri mondani véleményét és nem nézi, tetszik-e vagy nem valakinek. — Elvekre tesz szert és azok mellett embe­rül kitart, s mikor küzd, nem spekulál arra, hogy mi haszna lehet neki belőle, mutatkozik, mint a milyen volt akkor, midőn a bizalom érte, újabb megtisztelte­tésre hiába vár. Ismerik a maguk embereit s nagyon sokszor megesik, hogy midőn valaki azt hiszi, hogy ő a németieket ve­zetni tudja, hát azt tapasztalja, hogy azok bizony nem mennek utánna, hanem úgy tesznek, mintha nem hallanák, hogy hozzájuk beszélnek. A közgyüiési teremben is külön ül­nek, Németi ott sem keveredik Szatmárral. Csendesen viselik magukat, hallgatják a szatmári bölcsek beszédjeit s mikor szava­zásra kerül a kérdés, szavaznak igaz meg­győződésük szerint. Mikor pedig vége a gyűlésnek és mennek hazafelé, egymás között nem arról beszélnek, hogy egyik­másik milyen szép szónoklatot tartott, hanem dicsérik azokat, akikben azt látják, hogy a közérdeket szolgálják. Az igaz meggyőződést szeretik, s a szerint osztá­lyozzak az embereket. Szatmár hét- szérle nagyobb számmal van képviselve a közgyűlésen, szellemi lekintetben a túl­súly még nagyobb mértékben az övé, de ha a közmondást tekintjük, hogy t. i. egy lat becsületesség fölér egy mázsa tudo­mánynyal, a minek pedig jelentősége épen a közügyek intézésénél tagadhatatlan, egész nyugodtan lehet mondani, hogy ebből a szempontból csinálva meg a mérleget, Németi nein áll hátrább Szatinárnál. De nemcsak a férfiak, az asszonyok is mások Németiben, mint Szatmáron. Ott az asszony is részt vesz a közügyekben, s ha egyszer kimondta a jelszót, a mellől

Next

/
Thumbnails
Contents