Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-15 / 20. szám

Tizenhetedik évfolyam.

20-ik szám.

Szatmár, 1900. május 15.

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

■

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.

===== AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:==

Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 » | Egyes szám ára . 16 »

Községek? községi jegyzők é3 néptanítók -részére egész évre 4 korona.

SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,

hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők :

= Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2 ik sz. alatt. =

TELEFON-SZÁM : 73.

A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám.

HIRDETÉSEK

e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek.

Nyilttér garmond sora 20 fillér.

Hirdetés és nyilttér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 60 fillér.

arra tétetett fel, hogy elfogadja-e köz gyűlés a tanács javaslatát, igen vagy ném? s bárha a szavazás eredménye e szerint az, hogy nem fogadja el, azok, a kik nem-mel szavaztak, ezt a nem-et úgy értelmezték, hogy egyáltalán nem akarnak építeni.

A miniszteri leirat értelmében a teendő most csak az lehet, hogy az ügy ezen határozat kíséretében felterjesztessék, de az előzmények ismerete után aligha nem az fog történni, hogy más tálalás mellett és uj garnirozással a tanács ismét a közgyűlés elé fog vele jönni, a miből tiszta és világos, hogy a Vigadó kérdése még csak ezután fog nagyobb hullámokat verni és sok idő telik el, mig a döntő szó ezeket a hullámokat elsimítja.

Nem ily nagy érdeklődés kisérte a többi tárgyakat, még a zárszámadás is minden felszólalás nélkül fogadtatott el. A polgármesteri jelentést, mely részletesen számol be a múlt hóban történtekről, közgyűlés tudomásul vette. Sajnosán értesülünk belőle, hogy mintegy 26 kát. holdnyi területen erdőégés volt, a mi 1300 korona kárt okozott, § hogy a sertés vész e hó 5-én ismét kiütött. Ellenben örömmel hallottuk, hogy a lakbérosztályzat, tekintetében a bizottsági tárgyalás véget ért és remény van rá, miszerint a város kedvezőbb osztályba lesz sorozva, mint eddig volt, a mi nagy anyagi előnyöket jelent, továbbá, hogy a kereskedelemügyi miniszter a közigazgatási bizottság felterjeszsztése folytán megígérte, miszerint junius i-sejétől a reg gél induló gyorsvonatot Szatmártól Budapestig újból életbe fogja léptetni.

Kiutalta közgyűlés az ecsedi-láp

lecsapoló stb. társulat részére fizetendő ártéri költségből még fedezetlen 1643 koronát az előre nem látható kiadások tétele terhére és elrendelte a kossuth- kerti kertészlaknál szükséges javításokat. Megválasztotta az esküdtek alaplajstromát elkészítő bizottságot, és egy másik bizottságot, a mely a szatmári hitelszövetkezet által benyújtott s a letarolandó erdőterület betelepítését tárgyazó memorandumra nézve adjon véleményt a közgyűlésnek.

A szatmárhegyi gazdatanács és S. Vaszil János és társainak kérelmére a Csonka és Cser-erdőn a legeltetési dijat 6 koronáról 5-re szállította le.

A szatmárhegyi közút helyrehozása czéljából a mérnöki előterjesztéshez képest a gazdasági szakosztály és a tanács javaslatára a szükséges 32468 koronát megszavazta, egyben utasította a tanácsot, hogy a mennyiben az elromlása a Neuschloss czég rönköszál- litásának a következménye, a nevezett czéget a helyreállítási költségekhez való hozzájárulásra szóllitsa fel.

A helybeli dalegyesület részére a jövő hóban tartandó jubileum költségéhez 1200 kor. segélyt egyhangúlag megadott, s utalta az avasi erdőségek kataszteri felmérési költségeit 1360 kor 40 fiiért.

Dr. Korbai Károly főkapitánynak 4 heti szabadságot engedélyezett,

Hozzájárult Debreczen város átiratához, hogy az állam a törvényhatósági joggal felruházott városoknak az állami funkcziók teljesítésére fordított költségeit fizesse meg

Végül kihirdette Pólyák Jenő gyógyszerész oklevelét, mire Pap Géza főjegyző, ki a főispán akadályozása folytán elnökölt, a közgyűlést berekesztetle.

Városi közgyűlés.

A tárgysorozat semmi érdekest nem mutatott, a végén mégis szenzácziós fordulat következett, a mely lázas izgatottságba ejtette a városatyákat. A Vigadó kérdése újból csatarendbe állította a két pártot s az ütközet azzal végződött, hogy az építést ellenzők voltak többségben, a miből már némi reményt lehet meríteni, hogy utoljára is ők maradnak győztesek.

Nagy meglepetést csinált a miniszter leirata, a mely az építést kimondó közgyűlési határozat ellen beadott felebbe- zés elintézését tudatta, s ennek volt következménye a másik meglepetés, a fentebb emlitett szavazás. A közgyűlés legtöbb tagja ugyanis a lapokból nyert értesülés és a polgármesteri jelentésekben foglalt felvilágositások után teljesen abban a hitben élt, hogy a miniszter a felebbezést elutasította és helyben hagyta a megtámadott határozatot, s hogy e szerint most már az építés kérdése érdemileg el lévén intézve, a kívánt módosítások csak részletek, a melyek magát az építést már- nem álterálhatják. A felolvasott miniszteri leirat azonban csak elvi kijelentést tartalmaz, végez a felebbezéssel, de miután az építési terven lényeges módosításokat tart szükségesnek, rámutatva arra is, hogy az építés többe fog kerülni a megszavazott 230 ezer írtnál, a mely esetben a pénzügyi számítás nem fog beválni, utasította a törvényhatóságot, hogy a terveket és a költségvetést a részletezett műszaki hiányok megszüntetése mellet kiigazítsa, s ennek megtörténtével hozzon újabb határozatot és azt terjessze fel, hogy a miniszter az ügyet érdemileg elbírálja.

A miniszter úgy látszik a felebbe- zésben nem talált egyebet, a mibe az elvi jóváhagyást beleakaszthassa, mint a műemlék fent nem forgását, de viszont talált benne több olyast, a mi aggodalmat keltő volt, úgy segített tehát magán, hogy az igazság érvényesülésének is a lehetőséget megszerezze, és azoktól is szabaduljon, a kik a Vigadó ügyben bizonyosan a nyakára jártak, hogy a jelzett műszaki hibákkal még egyszer alkalmat szolgáltatott a közvélemény megnyilatkozásának, a mely esetben aztán kiderülhet, váljon csakugyan azok vannak-e többségben, mint a felebbe- zők állítják, a kik az építést ellenzik, vagy pedig azok, a kik szerint a Vigadó felépítése a város érdekében felette kívánatos , valóságos közszükséglet.

Mmtegy rámutatott a miniszter az „uj határozat“ kijelentéssel, hogy ime újból elébetek teszem a kérdést, most csináljatok, ha tudtok valamit, mert ha nem, én mosom kezeimet és kimondom a döntő szót abban az értelemben, a mint a többség nyilatkozott.

A miniszteri leirat értelmében a tervezők megcsinálták az átalakítást, az építkezési bizottság és a tanács ehhez- képest indítványozta, hogy a módosított terveket fogadja el a közgyűlés és terjessze fel a miniszterhez, s mint hogy az építkezés elvileg amúgy is ki van mondva, addig is, mig a végleges jóváhagyás leérkezik, rendelje el a régi épület lebontását.

Ezt az indítványt a közgyűlés többsége leszavazta. Heves vita fejlődött ki s elleninditvány tétetett, mely szerint az mondassák ki, hogy a város az építkezést nem kívánja és attól most már végleg eláll, de a kérdés csak

hatnámságra törő fogalmaim a falusi jegyzőségig terjedtek, mert benne láttam megtestesítve az uraság non plus ultráját.

Isméreteim tágultával, a' midőn megláttam, hogy a falusi jegyző mily alázattal viselkedik a főszolgabíróval szemben, összes vágyam s az uraság tetőpontja a főszolgabiróságban csúcsosodott össze, kinek a kocsi-bakján fehér sujtásos, forgós hajdú ült s a kit minden paraszt alázattal megsüvegelt.

A midőn pedig az „élet színpadára“ léptem, uraság-felé való törekvésemben nem lebegett előttem valami magas állás, hanem csak maga az uraság, értvén alatta az elvont fogalmat, mint ilyet.

Gondolkozni kezdtem', hogy mi is kell az urasághoz, az elvont fogalomhoz, mint ilyenhez. Azt bölcsen tudtam, hogy az uraság első feltételé a pénz és pedig minél több pénz. De mivel nekem, nemcsak, hogy" „minél több“, de „annál kevesebb“ földi javaim sem voltak, s mivel úgy goridoltam, hogy pénzzel nem vicc urnák lenni, más eszközöket kerestem, melyek engem a czél elérésére segítenek.

Sokáig gondolkoztam, hogy mi is lenne szükséges az urasághoz, az elvont fogalomhoz, mint ilyenhez. Hosszú töprengés és álmatlan éjszakák után megállapítottam, hogy az urasághoz első sorban kell egy érdekes, romantikus múlt, szemtelen, kihívó ábráz at, svihákság és egy redingot kabát.

A múltamat nem volt nehéz romantikussá tennem. A városkában, a hol letelepedtem s hivatva voltam megfutni az uraság pályáját elhitettem, hogy ereimben hamisítatlan kék vér csörgedez s csak a szerencsétlen viszonyok, melyek tetemes domíniumainkat elúsztatták, kényszerítenek engem arra, hogy feledve múltamat és származásomat, rangomom aluli módon éljek. Mi lehetett érdekesebb mint egy tönkrement gróf, kinek ugyan őseit nem lehet a góthai almanachban feltalálni, vagy legalább is egy hasonló-nevü családdal az összeköttetést kisütni, de a kinek azért a szomorú arczán mégis meglátszott, hogy urnák született s gyermek éveinek első napjai egy nagy és dicső múltnak utolsó maradványaiban teltek el.

Az ábrázatom olyan kihívó, impertii nens volt, hogyha zsebre vágtam a két kezepi s egy remek, utánozhatatlan ivezet- tel szememre löktem monoklimat, mely nélkül igazi uraságot nem is lehet elképzelni, még a legrégibb párbaj-hiénában is meghűlt a vér, egyszóval mindenki veszedelmes embernek tartott, a mely hirt én természetesen különféle meséimmel s kalandjaimmal csak tápláltam.

A redingot kabátra, erre a kedves jószágra pedig azért volt szükségem, mert e komoly kabát előtt nyíltak meg előttem a szalonok ajtajai, melyeken át nekem az uraság-felé törekednem kellett, egy gazdag házasság révén.

Igen egy gazdag házasság révén! A leánykák csodáltak mint egy Alkibiadest s

INGÜK JÓZSEF

szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva.

TÁECZA. • ■'

—qQhQODm f

En az ur.

(Egy kis biográfia.)

A minap békésen heverészem legénylakásomban és épen azon töröm a fejem, hogy miként- lehetne a természettudományokat leczáfolni s a semmiből valamit teremteni, a mikor is — mondhatnám — vad kopogás vert fel álmodozásomból s betoppant hozzám a szerkesztőségi szolga. Szó nélkül egy levelet nyújtott át s mint valami családhoz tartozó, bizalmas ember, végtelen konfidencziával vetette magát belé a hintaszékembe. A kézbesített levél valami classicusan laconicus volt. Irta pedig a szerkesztőm: „Kedves barátom 1 Tárcza nincs; tárcza kell. írjon valamit.“ Nem küldött a szerkesztő ur mindjárt valami gondolatot is? — kérdem dühösen a szolgától, mert könnyű azt papírra vetni, hogy nincs tárcza, Írni kellene valamit, de a hol nincs eszme, nincs inspiratio, ott igazán szeretném látni, hogy melyik szerkesztői hatalom fog valami alkotást kisütni.

Különben nem tudtam sehogysem megérteni, hogy milyen okozati összefüggés van a legközelebb megjelenő szám és az általam írandó tárcza között, mert ebből a levélkéből mindenki azt képzelhetné, hogy én valami magas honoráriummal vagyok a lap tárczarovatának lekötve. Pedig tulajdonképpen mit is kapok én ? Hát első sorban kapok egy tiszteletpéldányt, a melyből bölcsen megtudhatom, hogy a kötőkében mikor tartanak pletyka-jouro- kat; aztán kapok egy csomó elismerést szemtől-szembe, még több gáncsot a hátam megett, mig végre akad egy-egy őszinte ember, a ki megmondja: bizony nem értesz te ehhez a mesterséghez. S ha még mindezekhez hozzászámítom azt is, hogy mennyit kell a szegény írónak azért szenvednie, mert azt hiszik, hogy mindig a leikéből, az énjéből ir, — akkor ezzel el is mondhatom, hogy az újságírás nem urnák való foglalkozás.

Már pedig én születésemtől fogva urnák indultam. Az uraság mindig a rend- kivüliségekben nyilatkozik meg s én már születésemmel is beigazoltam, hogy rendkívüli ember vagyok.

Bár nem voltam annyira rendkívüli, hogy „apámat leütötte a hajókötél s anyám mosóné volt“, mégis különösségem már abban is mutatkozott, hogy szökőévet, ennek pedig február hónapját válasz- tám születésem idejéül, a mi már magában véve is elég szeccessziós.

Csecsemő koromban az urhatnámság abban nyilvánult, hogy végtelen ügyesen gomboztam s nem sírtam el magamat, ha a. szomszédok Palija egy füzérre való gombot nyert el tőlem, a mi pedig igen dicsérendő tulajdonság egy urnák induló csemetében.

A fejlődés későbbi stádiumában ur-