Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-17 / 16. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.--------AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:

Eg

ész évre ... 6 kor. 1 Negyedévre 1 kor. 50 fill. Fél évre .... 3 » | Egyes szám ára 16 » Községek, községi jegyzők és néptanit/ők részére egész évre 4 korona.

SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,

hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők :

= Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2 ik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM ; 73.

A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám.--------HIRDETÉSEK--------e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek.

Nyilttér garmond sora 20 fillér.

Hirdetés és nyilttér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 60 fillér.

ssrxssssatsssms

gább, mint a nemlét, mint a megsemmisülés.

Nemlét és megsemmisülés végeredményében egy területet jelent, de mennyire más előzményeiben. A ki nem volt soha, aki a nemlét ürességéből a valóra soha fel nem ébredt, az nem nyert semmit, épp azért nem is veszíthet semmit. Mily egész más a megsemmisülés! Tudni és aztán elveszteni minden tudást, — érezni és aztán eltörölni minden érzelmet, — emlékezni és aztán elfeledni mindent, — saját énünknek tudatával birni és aztán kitörölve lenni az öntudatos lények sorából, — oh ez valami irtózatos! Olyan mint egy kiégett vulkán beláthatlan tömkelegszerü sötét belseje, melytől megborzad, elrémül tudatunk.

És ilyennek látszik előttünk a halál. Az utat, mely hozzá vezet igen jól tudjuk, ismerjük. Vele itt ez életben megismerkednünk lehetetlen. Pedig ez nagyon érdekünkben állana, mert meg kell halni mindenkinek.

Soha senki nagyobb hálára nem kötelezné az emberiséget, mint az, a ki a halál sötét birodalmából, e sötét kapu túloldaláról visszajönne és megmondaná nekünk: mi vár ott reánk, mi fog velünk történni, hogyan kell oda elkészülnünk,hogy csalódás, keserű csalódás ne várjon ott reánk.

Akadt e már ityen jóltevönk? Igen. Tekints oh ember a feltámadt

Üdvözítőre, a mint győzelmesen emel- I kedik ki önerejéből a sir kötelékei közül! ő a túlvilágról jön. ö látta a pokol kapuit, látta a halál erejét, megismerkedett a halállal és — legyőzte, feltámadt.

Nincs tehát megsemmisülés. Te szorongó, aggódó lélek örvendezzél. A halál után élet következik. Te élsz és élni fogsz mindörökké.

Oh mily felemelő tudat! A drága kincs, a nagyértékü vagyon, a mindeneket fölülmúló dicsőség, az élet, az öröklét mindig megmarad, soha el nem múlik. A lélek érzi, sejti, mondhatnánk, tudja, hogy ö halhatatlan.

íme itt a magyarázata annak, hogy oly szivósan ragaszkodunk a puszta léthez, hogy minden szenvedést el tudunk tűrni, csak éljünk, legyünk, meg ne haljunk végképen.

Dehát valóban feltámadt-e az Ur Krisztus, a mi megváltó Istenünk? Sajnos, hogy ez a kérdés ma, a kereszténység 20-ik századának kezdetén is felmerülhet.

Ha világos van, biztos, hogy fény árad valahonnan. Ha zöld virányokon tekinthetsz széjjel, biztos, hogy elmúlt a tél. Ha zenét hallasz, biztos, hogy erő hat halló szerveidre. Te látod a kereszténységet az ö csodás életében működésében ! Szemléled az emberi lélek átalakítását, mely uj, azelőtt ismeretlen erények diszével van felékesitve! Hallod, élvezed a mennyei öszhangot, melyet a kereszÖrökélet.

Nincs semmi a mi nehezebb, gond- terhesebb lenne az emberre nézve, mint az élet, és mégis nincs semmi a mi becsesebb, kívánatosabb lenne az ember előtt, mint az élet.

Ha végig tekint az ember élete folyamán, ott van minden percznél a küzdés és a jövő bizonytalansága. Fárad, dolgozik az ember, küzd és küzdelme alapján azt várja, hogy legyen biztos a jövő. Ámde a folytatott küzdelem eltölti a mai napot, biztosítja a jelent, a jövőre csak a remény marad, mely a legtöbbször csal. Teljes bizonyoság csak a múltra van, de sohasem a jövőre.

Es mégis az ember úgy szereti az életet, oly drága neki az élet, hogy mindent kész elveszteni, csak ez maradjon meg. Talán a szenvedést, talán a nélkülözést, talán a folyton- tartó küzdést szereti az ember, ezekhez ragaszkodik oly kimagyarázhatat- lahul és mindenek fölött ? Éppen nem. Az embert a szenvedés megtöri, a nélkülözés kétségbeejti, a küzdés kifárasztja. Mindezeket az ember nem szereti, fut előlük. Pedig hát ebből áll az élet, mert a ki él szenved, küzd, fárad sokszor czél nélkül, sokszor teljesen reménytelenül

Ragaszkodunk az élethez, mert rettegünk a megsemmisüléstől, lenni akarunk, mert úgy érezzük, hogy a szenvedésteljes lét is becsesebb, dráTÁRCZA.- ^Tr-flQfEwfrit Transzváli levelek.

— Saját külön kiküldött harcztéri tudósitónktól.

V.

T. Szerkesztő Ur! A spionskopi diadal óta nem küldtem tudósítást, de nem is volt időm, hogy Írhattam volna. Joubert betegsége miatt mondhatni a fővezérlet egészen a nyakamba szakadt, s közbe aztán az angolok előnyomulása következett, a mely épenséggel nagyon sok dolgot adott. Krüger apó nem egyszer mondotta, mikor a munkától elfáradtan ülve elaludtam, hogy a burok minden gyémántjaikkal sem lesznek képesek meghálálni azon szolgálatokat, a miket érdekükben kifejtettem.

— Barátom Ripp 1 —szólt ilyenkor — igyunk egy pohár mafekingitl Ez adja az erőt és az okos gondolatokat, a mikre most legnagyobb szükségünk van. Bezzeg! inna az angol, ha volna mit* de neki még vize sincsen.

A legnagyobb gondot az adta, a min Krüger apóval sokáig törtük a fejünket, hogy ki legyen a fővezér, mert én kijelentettem az öregnek, hogy csinálok mindent, de a fővezérséget el nem fogadom. Váltig faggatott, hogy miért vonakodom a Joubert helyére lépni, én azonban szilárdul megmaradtam elhatározásom mellett. Zulejka ugyanis az utóbbi időben nagyon duzzogott, hogy alig foglalkozom vele valamit, s mikor Krüger mamától olyasfélét hallott, mintha én volnék kiszemelve fővezérnek.

haragos arczczal rontott be hozzám és kereken kijelentette, hogyha elfogadom, azonnal összepakkol és meg nem áll Krétáig.

— Mert szép az a harczi dicsőség — szólt indulatosan — de a kinek fiatal felesége van, az első sorban azzal foglal- lalkozzék, s ne az angolokkal. Katona az legyen, a kinek még nincs felesége, vagy a ki már olyan öreg, hogy pihenés neki a háború.

— Igazad van szentem — szakítottam félbe a heves szónokot — hát nem leszek, fővezér 1

És aztán összecsókoltam az én aranyos Zulejkámat, és megígértem neki, hogy szót fogadok. Meg is tettem, nem is bántam meg, mert csakugyan igaza volt az asszonynak, minden harczi dicsőségnél többet ér egy édes csók, hát még ha az ember többet is kaphat.

így jutott Botha tábornok a fővezéri pálczához. Krüger apó minden áron Eraz- musz tábornokot szerette volna, de én addig beszéltem Botha mellett, hogy utoljára is beleegyezett.

— Barátom Ripp — szólt megadó- lag — legyen a te kedved szerint. Pedig hidd meg, Erázmusz jobb lett volna. Olyan szépen énekelni a zsoltárt, mint ő, még nem hallottál. Talán Kronje énekelt még úgy, de olyan pompás hangja annak sem volt.

Botha tábornok igen derék ember, jeles katona, és a mi fő, magyar származású. Batizvasváriban is vannak atyafiai. Ha vége lesz a háborúnak, megígérte, hogy atyafilátogatóba eljön velem Magyarországba. Mint fiatal gyerek került a burok közé s igy ma már nem tud magyarul beszélni, de benne van a hajlandóság, hogyha

méregbe jön, úgy káromkodik, mint egy igazi bakakáplár. Szerencséje, hogy erről Krügernek nincs tudomása, mert az öreg nagyon istenes férfiú, vége volna előtte minden becsületnek, ha ezen jeles tulajdonságára rájönne.

A mi a harczi dolgokat illeti mondhatom, hogy ilyen jól még sose álltunk, mint mostanában. Az angolok bele mentek a kelepczébe s most már nem tudnak kijönni belőle. Roberts, Buller, Kitchener, a három nagy mogul füle tövét vakarja, mikor arról van szó, hogy mit kellene csinálni. Körül vannak véve s nem tudnak mozogni semerre. Nem adok neki egy hónapot, hogy a harcz a burok végleges győzelmével véget ér. Nem a magam fejétől állítom, bár a viszonyok ismerete mellett azt is tehetném, hanem Roberts marsainak sajátkezű leveléből, a melyet legutóbb a királynőhöz intézett, s a melyet a vízvezetéknél lefolyt harczban elfogott iratok között találtunk. A levél igy szól:

Felség l

A kétségbeesés adja kezembe a tollat, hogy a valódi igazságot ott mondhassam el, a hol azt legkevésbé szokták ismerni.

Az angolok dicsőségének örökre lefújtak Afrikában, ha ezt a háborút gyorsan be nem fejezzük. A befejezésnek pedig csak egy módja van: azonnal békét kötni a burokkal.

Körül vagyunk véve, de ez még semmi, a legnagyobb baj, hogy embereink megvannak rettenve a buroktól, valóságos láz tör ki rajtuk, mikor arról van szó, hogy ütközetbe menjenek. A felét a seregnek a hideg rázza, s a másik feléről sem vagyok

ténység magasztos igazságai létesítenek elméd, szived, vagy másképen — éned jobbfele és önzésed között! Hogyan tudsz tehát kételkedni az Ur Jézus Kisztus feltámadásán! Hisz mindezek a feltámadás tényén, igazságán, valódiságán épültek fel. A feltámadás az alap. Ha alap nem volna, az épület kétezer éven át nem tudott volna fenállani.

De vannak tanúink is. Oly idősek, sőt régiebbek mint maga a kereszténység. A régi pogány templomok, műemlékek hirdetik, hogy a kereszténység, hogyan lett a kis mustármagból terebélyes fává. N. Konstantin diadalive Rómában, Ábrahátn- nak Jeruzsálemben Salamon temploma romjainál kesergő késő ivadékai egyaránt bizonyítják a kereszténység győzelmének valódiságát, az Ur Jézus feltámadásának kétségtelen tényét és azt a hitregék homályos birodalmától elkülönítve, mint. positiv történelmi dolgot, eseményt tárják elénk. Maga az Ur Jézus mondotta: Én va~ gyök' a feltámadás és au élet. (Ján. 11., 25.) A ki az Ur Jézussal van tehát egyesülve, az ö általa él és feltámad, és valamint ö meggyőzte a halált, úgy ő általa győzelmet, nyerhetünk mi is.

Imé itt a mód arra, hogy az örökéletet, melynek osztályosai vagyunk, tartalmassá tegyük. Boldogság után eped az ember, azt várja, azt reméli folytonosan És folytonosan azt

szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári- és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva.

biztos, hogy nem kapja-e meg a bajt, a mint indulni kell. Ha a burok most egyszerre megrohannának bennünket, a háború egy csapásra be volna fejezve.

És én nem is csodálkozom katonáim félelmén, mert azzal a biztossággal szemben, a mivel az ellenség lőni tud, vége minden személyes bátorságnak. Csak egy esetet mondok el Felségednek, a mi ha nem velem történik, magam sem volnék képes elhinni. Szemüvegemet töröltem s midőn távol tartva magamtól, hogy meggyőződjem róla, vájjon elég tiszta-e már, két lövés dördült el, s abban a pillanatban csak azt veszem észre, hogy kezemben tartom ugyan a pápaszemet, de az üvegei hiányzanak. Embereim azonnal felugráltak és elfogták a hegyoldalon azt a két búrt, a kitől a lövés származott. Bevallották, hogy ők csak azért bújtak el, hogy allca- kalomadtán bebizonyítsák nekünk, mily művészettel tudnak a burok a lőfegyverrel bánni. Ezt ugyan eddig is tapasztaltuk, de mióta ez a kettős lövés hírül ment a táborba, azóta általános a rémület, s hiába szólok napi parancsaimban a büszke Angliáról, embereim nem akarnak lelkesedni.

Alattvalói hódolattal esedezem tehát Felséged előtt, hogy vessen véget a czélta- lan vérengzésnek, s kössön békét a burokkal minél gyorsabban.

Bloemfontein, 1900. ápril. 1.

Roberts s. k. marsai,

Nincs toll leírni azt a lelkesedést, mely kitört a burok között, mikor Roberts levelét felolvastuk. Ebből érthető, hogy bár a népszerű hadvezér Joubert ez idő-