Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-30 / 44. szám
Tizenhetedik évfolyam. 44-ik szám. Szatmár, 1900. október 30.' TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Vidéki színészet. Régi a panasz, hogy a vidéki színészet sorsa mostoha, azon tehát segíteni kell. Hogy miként lehet rajta segíteni, a felett évek óta folyik az eszmecsere úgy a színészek között, mint a sajtóban, s ez eszmecserének meg is lett annyi eredménye, hogy a belügyminiszter pár év előtt kilátásba helyezte, miszerint a vidéki színészet sorsán a színi kerületek megalkotásával fog segíteni. Ez az Ígéret úgy látszik, végre teljesedésbe megyen, a mennyiben ma már elkészült a tervezet, a mely szerint a jelzett színi kerületek felállittatnának. Négy város kivételével, a hol a színészet állandó otthont lel, az ország nagyobb városai 18 kerületbe osztatnának be. Ezenkívül még körülbelül öt kisebb mozgó, színtársulat kapna engedélyt egy egy nagyobb területre utalva, a mely társulatok aztán saját kijelölt kerületükön belül mindazokban a . városokban és nagyobb községekben tarthatnak előadásokat, a melyek nem biztattak be állandó színi kerületekbe. A' 18 állandó kerület közül a miénk ez -volna.-: Szatmár, Nagy- Károly, Nagy-Bánya, Z lah és Szilágy- Somlyó, Vagyis a mi színtársulatunk érre az öt városra volna utalva, ezenkívül másutt nem játszhatnék A kérdés tehv>t az, elegendő volna-e a mi színtársulatunknak ez az öt város, s e szerint lehetne-e arra remény, hogy.ez öt város a színtársulatot anyagilag biztosítaná? Egész határozottsággal rámondhatjuk, hogy nem ! TARCZA.-o Egy kis útleírás. ívta és felolvasta a Kölcsey-Kör 1900. okt. 21-iki matinéján dr. Fodor Gyula. Arra a felfedezésre jöttem mélyen tisztelt közönség, hogy irói hivatásom tulajdonlapén az útleírásban kulminál. Meg kell vallanom, hogy ez egy kissé sajátságos észrevétel olyan embernél, a ki oly keveset utazik, mint én. Nevezetesen az utazáshoz pénz kell vagy láb, vagy legalább biczikli. Nekem pedig egyik sincs. Egy kis pénz ugyan kitelne, kivált hitelbe s ezzel együtt járna a láb is, t. i. a kamatláb. De már kamatlábas pénzen nem szeretek utazni, mert ezzel legfelebb csak Tönk-ig lehet jutni Bukovinában! oda pedig nem vágyom, Saját lábaim meg különleges szerkezetük miatt kora gyermekségüktől fogva protestáltak mindennemű túr ellen. A talpam ugyanis olyan, mint a tárczám t. *i. lapos. A mi végül a bic/.ik- Ht illeti, azzal is megpróbálkoztam, de csak az első fordulóig, illetve fe’lfordulóig érkeztem vele 1 ott leszálltam. Ezek helyett azonban meg vagyok áldva jó barátokkal és olyan képzelő tehetséggel, a mely jobban bírja a járást, mint lábaim. A jó barátaim elvégzik helyettem az utazást, képzelő tehetségem pedig kiszínezi az ő sovány jelentéseiket s az Eléggé ismerjük ezen városokat, hogysem tévedhetnénk a helyzet megítélésében. Szatmár a központ, mert állandó színháza és a legnagyobb közöíisége van. A színtársulat az egész telet nálunk töltené, s igy a tavasz, nyár és Ősz jutna a többi városoknak. Egy teljes félév nekünk sok, de ha annyit veszünk is magunknak, a fent- maradó másik félév sok a többi négy városnak, ha tehát azt akarja a belügyminiszter, hogy a mi színi kerületünk valósággal szolgálja a kitűzött czélt, akkor ahhoz még kell egy vagy két más várost is csatolni. Mármaros- Sziget és Deés volna pedig az a két város, a melyek a mi kerületünkhöz csatolva lehetővé tennék, hogy egy állandó és minden igényt kielégítő színtársulathoz jutnánk, mert az igy kiegészített színi kerület a társulat anyagi helyzetét biztosítaná. Miután a tervezet be lesz küldve minden színigazgatónak és szinügyi- bizottságnak, hogy arra észrevételeiket megtegyék, felhívjuk nemcsak a mi, de a többi városok szinügyi bizottságainak*) figyelmét is, hogy a jelzett körülményt különösen hangsúlyozzák, mert sikerre csakis úgy számíthatunk, ha egyértelmüleg járunk el. Sőt ebből kifolyólag nagyon helyes volna, hogy az adandó észrevételeket az öt város kiküldendő megbízottai közösen tárgyalnák meg és aztán minden tényezőt mozgásba is hoznának a végből, hogy együttes megállapodásaik a kitűzött czélt elérhessék. *) Szinügyi bizottságunk tegnap tárgyalt e kérdésről, a miről lapunk más helyén 7un szó. Szerk. A színi kerületek alakítását mi már régen hangoztattuk s évről évre foglalkoztunk azzal az eszmével, hogy nem várva beabelügyminiszter kezdeményezését, saját magunk törekedjünk az egyes városokkal egyetértőleg a kerületet létesíteni. Kétségteleu ugyanis, hogy a kerületi rendszer egyrészt biztosítja a színigazgatók boldogulását, mert bizonyos körben állandó biztos működésre számíthatnak és a jövőben nem terhelik őket a messziről való költözködés tetemes kiadásai, másrészt a városok is jól járnak, mert biztos működési kör mellett jól szervezett társulatok jelentkezésére számíthatnak. Csakhogy az üdvös hatás megteremtéséhez nem elég egymagában a biztos működési kör, ahhoz még az is szükséges, hogy a kör megfelelő legyen, a mi pedig a részünkre tervezett kerületről egyáltalán nem mondható. Óhajtandó, hogy az uj rendszer mihamarább létesüljön, mert e nélkül a vidéki színészet válságos helyzetbe fpg kerülni. Ma már kezdenek a jelek mutatkozni. A közönség hova tovább veszíti az érdeklődést a színház iránt, s jól megfontolva a dolgot, vádolni sem lehet a közöny miatt. A művészet temploma az elmúlt két évtized alatt addig produkálta a léhaságot, hogy papjai maguk is kijöttek igazi szerepükből, s ők se törik magukat a művészetért. A színház nem azon hely többé, a hova tanulni megy az ember, hanem tisztán szórakozás végett, már pedig ha csak szórakozásról van szó, akkor nem lehet rósz néven venni* a közönségtől, ha pénzügyi szempontból mérlegeli s keres magának olyan szórakozást, a melyik kevesebbe kerül. A sok üres operette azt eredményezte, hogy a komolyabb elem elidegenedett a színháztól, s ma már ha adnak is néha komoly darabot, akkor sem megy a színházba, mert arról győződött meg, hogy a színészek nem értenek a komoly darabokhoz. Az üzleti szempont dominál. Evek óta sürgetjük, hogy egy héten legalább egy szabad napja legyen a színészeknek, a mikor pihennek, és ezt, bár az igazgatóval kötött szerződésben állandóan benne volt, nem tudtuk elérni. Nem hogy szabad napjuk volna, de vasárnap kétszer is játszanak. A ki folytonosan robotol, attól nem lehet kívánni, hogy valami kiválót produkáljon, ha pedig kiválót nem produkál, nem lehet kivánni a közönségtől, hogy minden este ott legyenA vidéki színészet sorsán első sorban maga a színészet van hivatva segíteni. Próbálja meg lelépni arról a kitaposott útról, a melyen eddig haladt s térjen vissza a művészethez, mert a múltakból tisztán meglehet állapítani, hogy a színház nemcsak hogy nem hódított meg újabb elemeket, de elveszítette nagy részét a régi közönségnek is. Nem a mi színészeinkről, de általában a vidéki színészetről mondjuk ezeket s nemcsak mi mondjuk, de mondják nagyon sokan, a kik a színművészeinek igaz barátai. anziksz-kártyák szárnyain elkíséri őket a kanyargó völgyek öléből a mormoló tenger ringó hullámaira tengeri betegség nélkül, velük megyen lelkem az erdős „ligetbe, iharfa-juharfa, zugó hegytetőre“ (Pósa bácsival); felszáll a rohanó gyorsvonatra, berobog a világvárosok zsibongó perronjaiba tur-retur kártya nélkül; utazik velük, föld feleit és föld alatt, sötét alagutakban kőszén-füst nélkül, felhők között papucsban és ingujban, hegymászóbot és nátha nélkül; elvegyül a metropolisok bábeli zűrzavarába, égig érő paloták töm kelegébe, bulevardok tolongó, dübörgő kocsisorai közé csöndes pipaszó mellett, érintetlen oldalbordákkal. Megyek velük szép verőfényes napokon s csillagos, holdvilágos éjszakán, de esőben és sárbán, tikkasztó kánikulában itthon maradok vagy a kaszinóban. Megbámulom a világhírű vendéglők tündéri fényét, de.itthon eszem a jó magyar kosztot busás borravaló nélkül. ■ Láthatják tehát, mélyen tisztelt hallgatóim, hogy én elég kényelmes helyzetben vagyok arra nézve, hogy helynökeim által végzett utazásaim bármelyikéről tanulságos és vonzó útleírást adjak, a mire tényleg szükség is van ; azok ugyanis, a kik helyettem utaznak, irodalmi ambiczió- jukat teljesen kielégítik azzal, ha levelezőlapjaikat a szükséges adresszal ellátják, az útleírást pedig azokra bízzák, a kik nem utaznak s igy van idejük az írásra; Jertek elő hát kedves anziksz-kártyáim, ragadjátok el képzelmemet szárnyaitokon s adjatok hü tudósítást helynökeim által végeztetett utazásaimról. Egy szép nyári kedden a helyi lápok személyi hírei szerint a reggeli vonattal elindultam Parisba. A vonat zakatolt. Útközben kiszálltam Munkácson, a hol esett az eső s tiszta volt a levegő. Izraelita ün- rtep lévén, emberrel nem találkozhattam, de a hírlapok leírásai nyomán mindjárt felismertem a millenniumi Turul-madarat, a melynek kiterjesztett szárnyai nagyok ugyan, de nem akkorák, hogy az egész városnak esernyőül szolgálhatnának. Különben repülni nem tud, csak markirozza. A színházba akartam menni, de délelőtt nem tartanak, előadást. Különben csak télen van színtársulat, az is csak akkor, ha a színház készen lesz. E helyett az uj bazárban vettem volna valamit, ha nyitva lett volna. Csakhamar tovább utaztam s Budapestre érkeztem. Természetesen első dolgom volt megnézni az uj országházat, a mely annyi millióba került, a hány tornya van,' s egész nap a Duna tükrében nézegeti magát, fölötte felhők tornyosulnak, előtte egy propeller pipázik és prüszköl. Innen Svájczba rándultam és pedig egyenesen a Bodentóban úszkáló Lindau nevű városkába. Svájcz elragadó. Legjobban úgy jellemezhető, hogy Svájcz igazán Svájcz. A Bodeni tó olyan, mint egy hatalmas rrjosdó tál, melynek szélét óriási hegyko- szoru képezi. Friss vizet folyton a Rajna önt belé. Egyik partján Bregenz, a másikon Hard város látszik egy pár czentimé- * térré egymástól. A hegyek tetején hó és jég. Az egész úgy néz ki, mint egymás mellé rakott fagylalt-snittek. Majd Zürichbe érkeztem, a mely remek, nagy város. Vasut- terén gyönyörű paloták emelkednek. Közepén hatalmas szobor, miféle ? meg van a Bedekerben. Sok ember jár-kél, némelyik áll, másik szalad, két bérkocsi s egy targoncza nyargal, egy ur egy önálló kis középület felé fut. Tavában pompásan megfürödtem. Egy kissé hideg volt és drága, tehát mindenképen lehűtött. Genfet is megnéztem a Mont-Blanccal, a mely csakugyan olyan magas hegy, mint a földrajzban van. Megszemléltem a Caloni és Rousseau emlékeket, valamint a Beau Ri- vage szállót, a hol boldogult szerencsétlen királynőnk lakott volt. De nem szálltam oda. Utaztam a Genfi-tón s ama gyászos emlékű hajón őszinte fájdalom könnyeit sírtam. Bár Luccheni nem volt jelen, óvatosan körülnéztem, nehogy valami anarchistainas tőrt vessen még eddig duzzadó tár- czámnak. Ezután jött Paris, utazásom főczélja. Ez már nem Svájczban, hanem Franczia- országban van. Ez az ország jelenleg köztársaság. Legnevezetesebb embere volt Napoleon három példányban; de köztük első és legnagyobb a nagy Napokon, a ki arról nevezetes, hogy beszédeimben előkelő szerepet játszik. Jelenleg legnagyobb nevezetessége a világkiállítás. Hogy ez mi ? a neve mutatja. A ki nem látta, annak úgy is hiába beszélnék. Utánna legnagyobb szén. záczió a perzsa sah, a kit meghittam Buda_ szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva
