Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-10 / 28. szám
" fPSfS if Szatmár, 1900. júliusi 10. Ä TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Városi közgyűlés Nem nagy számban voltak jelen a tisztelt városatyák, a mi a nyarat mutatja, ilyenkor ugyanis sokfele vannak elfoglalva, ki fürdőre ment, kit a a mezei munkák tartanak távol a közügyektől. De nem is volt, a mi nagy érdeklődést csinálhatott volna; az egyetlen óvodai kérdés vert nagyobb hullámokat, ezenkívül minden egyes tárgy az előadói javaslatok szerint nyert elintézést. A polgármesteri jelentés különösen kiemelte a múlt hónapban a Lend- vay szoboralap javára megtartott színházi előadást és társas összejövetelt és a három napig tartó dalünnepélyt, mely városunk társadalmát nagy mozgásba hozta és mindkettő általános megelégedést keltett a részvevő körökben. Élénk szavakkal méltatta a főispán és kedves nejének ez alkalmakból származó érdemeit, kik az elsőt kezdeményezték, a másodiknak fényét és jelentőségét pedig személyes részvétükkel jnagyban emelték. Közgyűlés a jelentést tudomásul vette. Elfogadta illetve tudomásul vette közgyűlés a tanács jelentését, mely szerint a városi óvoda-egyesülettel az egyezség megkötetett olyformán, hogy a város átveszi az egyesületnek mintegy 32 ezer koronát tévő vagyonát s ennek fejében köteles lesz egy a kivánalmaknak megfelelő óvodát építeni és fentartani. Tudomásul vette a tanács jelentését, hogy f. évi junius 26-án a városi és gyámpénztár váratlanul megvizsgáltatott, a mikor is minden a legnagyobb rendben találtatott. Ez különben mindig igy volt és bizonyára ezután sem lesz másképen. Id. Berki István a Csokonai ut- cza 5. számú telkén építeni akarván, a tanács az engedélyt megadta és a telekből eleső 30 négyszögméter területért négyszögméterenkénb 20 korona kárpótlást állapított meg. Ezen határozat ellen az illető felebbezett, keve- selvén a kárpótlást s kérte az egész telek kisajátítását. Közgyűlés a feleb.- bezésnek csak annyiban adott helyt, hogy a kárpótlást négyszögméterenként 30 koronára emelte fel. Jóváhagyta közgyűlés, hogy a közkórházi épület az igazgató és a rendelő orvos lakásával együtt távbeszélővel köttessék össze, ami feltétlenül szükséges, hogy sürgős esetekben az orvos azonnal értesíthető legyen. Ennél ugyan sokkal többet érne, ha egy orvos állandóan a kórházban laknék, s a kórházi bizottság igen üdvös dolgot végezne, ha ez irányban gondolkoznék a lehető változtatásról, mert egy közkórház állandóan ott lakó orvos nélkül nem felelhet meg tökéletesen hivatásának. Kimondta közgyűlés, hogy a Szatmárhegyen közvágóhíd állítandó fel, s arra a szükséges költséget is megszavazta, rábízván a tanácsra, hogy a hegyközségi elnök és kapitány meghallgatásával az alkalmas hely megválasztásáról és a felállításról gondoskodjék. Tudomásul vette és hozzájárult a polgármesternek a létszám felett alkalmazott dijnokokról tett előterjesztését, mely szerint a felszaporodott több- rendbeli munkák folytán az alkalmazott dijnokokra szükség van, s hogy jövőre az állandóan alkalmazott dijno- kok hivatali esküt tegyenek. A városi óvoda és államosítása tárgyában a gazdasági szakosztály javaslatát, hogy egy kettős óvoda, és ez a Rákóczy-utcza 25. számú telkén építtessék fel, közgyűlés nem fogadta el, hanem az ügyet alaposabb tanulmányozás és pontos pénzügyi kidolgozás végett visszaadta az óvoda ügyben már eljárt bizottságnak. Dr. Tanódy Márton, Mátrai Lajos és Csomay Imre ugyanis erősen a mellett érveltek, hogy kevés költségkülömbséggel két óvoda építhető, a mire pedig föltétlenül szükség van, I az ajánlott megoldás még abban az esetben sem jó, ha csakugyan nem lehetne kettőt, hanem csak egyet felállítani. Mire aztán dr. Farkas Antal azt indítványozta, hogy a kellőleg elő nem készített ügy adassék vissza a bizottságnak, a mit Veréczy Antal felszólalása után a közgyűlés egyhangúlag el is fogadott. Csak helyeselni lehet a közgyűlés ezen állásfoglalását, mert az ügy először is nem olyan sietős, a minek törik szakad egy pár hónap alatt készen kell lennie, miután az uj óvoda elkészültéig a régi városi óvoda használható; másodszor pedig az ügy tényleg nincs úgy előkészítve és a vélemények ennek folytán úgy megállapodva, hogy a kérdést megnyugvással eldönteni lehetne. És ha tekintjük annak fontosságát, mely az alapos körültekintést nagyon is megkívánja s ha tekintjük a magas összeget, a melybe az óvoda belekerül, nagyon is ajánlatos az óvatos eljárás, nehogy egy bevégzett dologgal álljunk szemben, a mikor aztán többé nincs módunkban az elkövetett hibát korrigálni. Nagy jelentőségű lévén a kérdés városunk életében, igazán óhajtandó volna, hogy az általános érdeklődést felköltené s abban a sajtó utján hozzá szóllanának különösen azok, a kik állásuknál első sorban hivatottak az ily kérdésekben véleményt nyilvánítani. És ezek a tanügy emberei. Megszavazta közgyűlés a hegyi alkapitány részére az ezáltal kérelmezett költséget, mely abból áll elő, hogy a hivatal részére szükséges famennyiséget ő szállíttatja be és vágatja fel. * ma, TARCZA. ii'iarirrMii" n Ajánlás. „Bennünk rejlik, hogy ezekké, vagy azokká váljunk. Testeink a kertek, melyekben akaratunk a kertész: úgy, hogy ha csalánt akarunk ültetni, vagy laput vetni; ültessünk izsópot és gyomláljuk ki a kakukfüvet; végy egyik fajta helyett másat, vagy vegyítsd különfélével; de akár terméketlenül birjad restség mellett, vagy szorgalommal műveljed, — az erre irányuló hatalom és javítási fölény akaratunkban fekszik.“ A modern irodalomnak specificus irány ?ata, hogy azokat a témákat szereti, melyek az emberi idegekre hatnak,- honqét az a különös jelenség, hogy az újabb irodalomban dudva módjára burjánoznak a pornog- rafjcus művek s a sentimentalis német és rém -=r, regények. Ha kutatjuk ezen irodalmi jelenségnek okát, azt fogjuk találni, hogy nem egyedül 8 nem nagy értékben a teremtő-erőnek hiánya idézi elő e jelenségeket, hanem főképen és elsősorban, a mint mondani szokás : a haladott korral változott viszonyok. Nemrég még az irodalommal való foglalkozás par excellence hivatás volt. írtak ihleltségből, Írtak ateremtő-zseni aegise slatt, írtak homlokon csókolva a múzsa istenasszonyától. Ily korok teremtették a »Divina Comediat,“ „Faustot“ az „Ember tragédiáját“; ily korok szültek egy Sakes- pearet, Miltont, egy Molieret, Dumast, egy Puskint, egy Qoethet, Schillert, Aranyt és petőfiit. A mai korban Írnak foglalkozásból, nem ugyan minden ihlettség nélkül, de parexcellence megélhetésből. Ebben a korban is meg volna a teremtő erő, a mint minden kornak meg van a maga lángesze, de a társadalmi irányzat, a megélhetés kényszere nem engedik kifejlődni az őserőt s átidomitják, modernné | teszik. Mert bár igaz az, hogy a tehetség minden körülmények között érvényesül, mégsem lehet tagadni, hogy a működési irányára — nagy mértékben befolyással van a kor szelleme. A mai olvasóközönségnek, tehát az úgynevezett művelteknek, legaláb is 9%oo"a(f része „románcokból táplálkozik. Ezt a fél művelt elemet nem érdekli semmi, a mi mélyebb gondolkodást igényel, a mi egy embert egészen igénybe vesz, mert a „mával“ való erős küzdelem, a létkérdés szükségképen belekergetik kerosni mindazt, a mi szórakoztató, idegizgató, Mer* a modern j ember bármily érzékeny is az idege, hiszen annyi az ideges ember, nem merül el soha önlénye vizsgálásába, nem foglalkozik az élet magasabb problémáival, hanem igenis, | karjaiba vetve magát teljesen | mának, legfőbb feladatául tekinti, annak a legtökéletesebb kihasználását, Innen van, hogy az iróvilág, a ki tetszeni, s legfőképen élni akar, beletörődik a közönség izléséDe, megalkuszik a mával s gyártja az efemer értékű, szerzőjét azonban semmi esetre túl nem élő műveket, nem törődik a hallhatatlansággal, nem azzal, hogy majd egykoron hamvait a Pantheon fogja-e befogadni, vagy sem, hanem csak azzal, hogy műve minél több kiadást érjen. így válik a mai korban még a tehetségesből is tuczat-ember. Az élet átgyurja, mint az agyagot s a kor, mely nem tűri a romantikát s az ábrándozást, átidomitja a nagy irót is, heti tárczairóvá, tárczáját 80 koronával számítva. Csak nagyon kevés azon irók száma, a kik az olvasóközönség 10/i0#-nak, a tulaj- donképeni művelt elemnek dolgoznak. Ezek az irók életükben talán nélkülöznek, neveiket talán csak a tudós társaságok ismerik, a nagy közönség pedig csak akkor, mikor felettük emlékbeszédeket tartanak az Aca- demiában, életükben talán szürke, egyszerű embereknek maradnak, a kik többre becsülik a halhatatlanságot, mint a kétes értékű, muló-napi ünnepeltetást. Ezek az irók azok, kik a több ezer év óta fejlődő tudományt tovább viszik, a kik összekapcsolják a múltat a jövővel, a kik témájukat nem az orfeumok füstös levegőjéből, nem az utczai gázdámpák fénye mellől merítik, hanem mélyen az emberi lélekből, a kik az élet nagy poblémáival foglalkoznak, alkotnak igazi nagyot és hasznosat, irányt adnak a kornak s haladásnak, kiknek csodás lángesze s teremtő ereje előtt kalaplevéve állunk meg, emléküket márványtáblákban s szobrokban örökítjük meg, hamvaikat nemzeti Pantheonunkba visszük s hozzájuk zarándokoltatjuk az ifjúságot, hogy a példájokból tanuljanak meg akarni, dolgozni s küzdeni, ezek az emberek azok, kik neveiket arany betűkkel vésik be az emberiség történetébe, a kik munkásságukkal korszakot, iskolákat teremtenek. A mai kornak, minden elvitázhatatlan hibája mellett is azonban van egy nagy, kétségtelen előnye a múlt felett, ez az, hogy az embert nem befelé, önleikébe, hanem kifelé, kidobva a külvilágba fejleszti, ily irányban neveli erőit, éleszti tehetségeit. És ez helyesen is van igy, mert a befelé való fejlődés, kifejleszti annyira az 1 egyedet, hogy az elfelejti társadalmi lény voltát, elfelejti, hogy az egyén a maga izolaltságában, végesek lévén erői, végtelen kevésre képes, s csak a kifelé való érvényesülés, az erőknek szerves összetétele a közben, az általános emberiben, a népben és nemzetben, képezheti azon bázist, melyen az egyes s a végcél felé legjobban törekedhetik s melynek segélyével az emberi véges természetet leginkább legyőzhetjük s a végtelenhez legközelebb jutunk. Mondom, vajmi kevés azon irók száma, a kik mindezt átértik s követik is, végtelen kevés azok száma, kik nem a mának, hanem a jövőnek is dolgoznak, a kik mindenesetre az emberiség legkiválóbb- jai, tanító apostolai s legfőképen rászolgálnak a „nemzet napszámosai“ megtisz- telő-czimére. Dehát kinek is imának ? Mert ismét hangsúlyoznom kell, hogy az a hibás irányzat, melynek egyik jelensége az irodalom is, a melyről hiszem, hogy nagyon- nagyon rövid életű lesz, elkapja az irók legnagyobb részét, megöli bennünk a zsenit. Ma a kaviáros témák kellenek s ki olvasna „okos dolgokat“ „száraz tudományt“ hiszen olyan keserves, olyan gondterhes ez az élet. A könnyebb dolgokat óhajtjuk az irodalomban is, melyet a munkától fáradt agy könnyen percipial s bizony végtelen kevés azoknak a száma, a kik igaz meggyőződésből, szeretetből forgatnak olyan irodalmi termékeket, melyekből nemcsak szórakozást meríteni, hanem komolyan tanulni iá lehet. Egy ilyen könyv akadt a napokban kezembe. „Élet és munka“ irta: Smiles Sámuel. Ugyan, ha megkérdezném Magyarország „művelt“ közönségét, hányán tudnának reá felelni, hogy ki az a Smiles Sámuel? Nagyon kevesen. Azt tudni kell, azt tudni divat, - hogy melyik ló nyerte meg az idei derbyt, melyik a legkapósabb kupié ebben, vagy abban az operettben, INGÜK JÓZSEF szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva
