Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-03 / 27. szám

SZATMÁB £S yiPflKEL

Méltósúg ok diszelnök ur, igen tisztelt Díszközgyűlés l

Az egyesületek életében a 25 évi működés általánosságban hosszú időnek nem mondható. De a midőn az egyesületi törekvés oly eszményi czélra van irányozva, mely a nemzet művészi érdekeit foglalja magában s a mely a mindennapi élet anyagi érdekein felül emelkedő nemes érzületet, lelkesedést és kitartást követel, akkor egy ilyen negyedszázados egyesületi tevékenység, mint egy nemzedék nemes lelkesedésének szent munkája méltán megérdemli, hogy azt közörömben ünnepeljük meg.

A szatmárnémeti dalegyesület is ez alapon jogot formálhat arra, hogy megünnepelje azon évfordulót, mely 25 éves életére dalművészeti törekvéseire s azok eredményeire veti felette tanulságos világát.

Ez az ünneplés nem a hiú dicsekvés napja, hanem a közéletet fenntartó azon inductiv erő, mely hasonlóan a villám gép delejes áramához, magába folyton visszatérve fokozott energiát fejt ki s az egyesület erkölcsi erejét meghatványozni van hivatva.

De leginkább megadja ünneplésünknek a megillető jelentőségét azon szép és hazafias missió, mely nemzetünk közművelődése köríti a magyar dalművészetre vár.

Ha nemzetünk fejlődésének történetére tekintünk vissza, úgy találjuk, hogy minekünk magyaroknak, az alkotmányos szabad fejlődésre s a társadalmi élet korszerű megalkotására az uj kor századai alatt alig állott más időszak rendelkezésünkre, mint a legközelebbi három évtized.

Ezen három évtized alatt kellett nemzetünknek pótolni azt, mit más kedvező viszonyok közt levő szabad fejlődéssel bíró nemzetek három századon át alkothattak nemzeti létük megszilárdítására.

Az a lázas tevékenység mely a kiegyezés előtti szomorú korszakból történt kibontakozásunk után élni, fejlődni vágyó nemzetünket elfogta, a nemzet és társadalom pezsgő erejét eleinte az anyagi téren kötötte le.

De a nemzeti szellem gyors és hatalmas fellendülése később magasabb regiokba emelte a közélet vágyait. Mentői lesujtottabb helyzet és elmaradottság után vivta ki a nemzet szabadságát, annál erősebb vágy szállotta meg, hogy a nemzeti közművelődés terén is kipótolja 3 sors által reá mért nagy elmaradottságát.

Ezen vágy keltette életre a nemzet törekvését, hogy a magyar állam megszilárdításának alapját képező kulturális intézmények között megalkossa az emberi lélekre legközvetlenebb hatással levőt, a leghóditóbbat, a magyar dalművészetet.

A nemzet, mely annyi szenvedés ésl gyászban is mint a gyöngykagyló, fájda-l lommal telve, a dalművészet drága- gyöngyeiként szomorúan borongós népdalokban oly csodálatos szépséggel és eredetiséggel nyilatkoztatta ki már a múltban is dalművészetét: a szabad szellemi fejlődés feltételeinek kivívása után élénk fogékonysággal fordult a magyar dalművészetének megteremtése felé.

Olyan nagy és dicső múlttal biró

igen magas volt úgy, hogy egy nemzetközi jury itálőszéke is babér koszorút juttatott volna minden egyesületnek. — Az énekek, dalok mint dagadó és csillapuló tenger áradás fenségesen, méltóságosan, majd pajkosan zúgtak, suttogtak, hullámzottak. De ha a nemzetközi jury nem ítélt, nem is jutalmazott, jutalmazott az a 18 ifjú szép leány, a kik virág koszorúval, nehéz selyem szallaggal diszitették fel a lobogókat. Fáradozásaikért szerenádokkal mondottak köszönetét megkoszorúzott dal- dalegyleteik. Szerenádot kapott még a Főispán, diszelnök, elnök, püspök, főispánná, Hermán Mihálynó, polgármesterné, Jaskovics alelnökné.

Befejezte az ünnepek sorozatát a fényes tánczvigalom a Kossuth kertben, melyen a leányok és tánczosok ekkora számát még sohasem láttam. Tánczolt, csevegett, mulatott ott mindenki s azt hiszem, hogy a kioszkból a reggeli órákban csak kellemes emlékezettel, feledetlen impressiókkal távoztak a résztvevők.

Hétfőn záró számul a debreczeniek egy kis csoportja Pap Géza főjegyző vendégéül a hegyre zónázott „fáradalmat kipihenni“ — én is ott voltam s mondhatom, a fáradhatatlanul szives házi gazda és kedves nővére a szeretetreméltó, figyelmes háziasszony szerepében gondoskodott is arról az óhajtott, czélozott pihenésről.

De már elég is lesz talán a megbeszélésből. Ezer mondani valóm volna még ezerféle oldalról szeretném méltatni a jubi leumot, de a szerkesztő azt mondja, ne tovább! És én kénytelen vagyok letenni I tollat, de talán „lösz még róla.“

Dr, Fechtel János.

nemzet mint a magyar, melynek sorsába és évezredes történetében annyi poesis és tragikum rejlik, nem maradhatott éppen a dalművészetben hátra.

Ezen nemzeti reveláczió hatása alatt keletkezett ezelőtt 25 évvel városunkban js a mi dalegyesületünk.

Az egységes társadalmi és intellectu- alis erő, mely városunkban életet adott a dalegyesületnek, csakhamar magasra emelte annak művészi színvonalát. Az országos dalünnepélyeken rövid idő alatt az elsők közé küzdte fel magát, mely művészi magaslatot igyekezett 25 évi működése egész ideje alatt folytonosan megtartani, habár a dalegyesületek rohamos fejlődése és művészi színvonaluk emelése körül bámulatos nagy előhaladás történt éppen a legközelebbi 25. év alatt.

Legszebb jelenség egyesületünk éle tében azon erkölcsi magaslat elérése volt melyre városunk társadalmi életében dal- egyesületünk felküzdötte magát. Városunk társadalma egyesületünket csodálatos ra gaszkodással és gyengéd szeretettel vette1 körül mindjárt akkor, midőn a debreczen országos dalünnepélyről győzelemmel ko- szoruzott zászlójával érkezett haza.

Az a fényes és meleg fogadtatás, melyben városunk közönsége egyesületünket akkor leírhatatlan lelkesedéssel részesítette örökké emlékezetes marad egyesületünk életében s ezzel meg volt pécsételve dal- egyesülelünknek a város társadalmával való szilárd erkölcsi viszonya.

A művészi nagyrabecsülés és szeretet, melyben városunk társadalma kedvencz intézményét részesítette folyton kisérte egyesületünket. Ez a benső meleg viszony volt alapja egyesületünk művészi becsvágyának és azon szép anyagi fejlődésnek is, mely egyesületünknek megengedte, hogy egy magasabb és nagy czél felé a zene és énnk iskola létesítése felé törekedjék.

Mi büszkén elmondhatjuk, hogy városunknak társadalma velünk együtt érez, hogv sem anyagi sem erkölcsi támogatását nem vonta meg soha egyesületünktől. — Dalestélyeinken és mindenütt hol egyesületünk fellépett, mindig nagy érdeklődéssel vett részt.

Dalestélyeink a társadalmi életnek nél- külözhetlen művészi és kedélyi szükségletévé váltak.

Mindez bizonyságot tesz arról, hogy dalegyesületünknek sikerült a dalművészet iránti érzéket társadalmunkban szerencsésen kifejleszteni. Bizonyságot tesz arról, hogy szolidáris érzülettel és gyöngéd figyelemmel mindig eltalálta egyesületünk uz utat a város társadalmának szivéhez az által, hogy a társadalmi élet mindén olyan nyilvánulásaiban, hol a dalművészet erejével lelkesíteni s a kedélyekre hatni kelletett — közörömben vagy közgyászban mindenkor kedvvel és szívvel vett részt.

így forrott egyesületünk társadalmunknak életéhez mint annak mondhatni szeretettel beczézett gyermeke, intézménye.

Ez a helyzet ragyogó világosságot vet nemcsak egyesületünk negyedszázados működésére, hanem városunk társadalmi életének erejére is. Mert végelemzésében is a viszonyoknak egyesületünk életerős keletkezését és fejlődő életét a társadalom erejének köszönheti. Városunknak teremtő és fenntartó társadalmi erejére mutat az, midőn egy negyedszázadon át lankadatlan erkölcsi támogatásával fokozatos fejlődést biztosított egyesületünknek s bizonyára a társadalmunkon nem múlik, hogy ezen szép viszony örökké fennmaradjon.

Most tehát, midőn dalegyesületünk jubiláris ünnepét üljük, hajtsuk meg zászlónkat városunk azon lelkes közönsége előtt, melynek társadalmi ereje tartotta meg egyesületünket az anyagi és szellemi felvirágzás fokán, mely egyesületünknek büszkesége s egyúttal legfőbb biztosítéka jövendőbeli fejlődésének.

De meghajtjuk előttetek is lobogónkat kedves daltestvérek, szeretett dalegyesületek : szövetséges társaink ; hiszen nektek is részetek van abban, hogy a magyar dalművészet iránti vonzalom és -szeretet bennünk lankadatlanul élt, a ti nemes példátok, hazafias törekvéstek is buzdított bennünket s emlékeztetett szent kötelességünk teljesítésére.

Fogadjátok forró köszönetünket, hogy fáradságos és áldozatot nem ismerve ilyeu szép érdeklődéssel jelentetek megami örömünnepünkön, hogy annak fényét jelentőségét megjelenésetekkel emeljétek.

Az a nemes szövetség, melyet most ide megpecsételni gyűltünk össze, szent lelkesedéssel töltsön el mindnyájunkat a hazafias czél iránt s legyen ezen összejövetelünk mindnyájunk erejének egyesítése s azon erkölcsi forrás, melyből a kerületi dalos szövetség minden egyesülete a fejlődésére szükséges erőt lelkesedést örök időkön át meríthesse. (Éljenzés, taps.)

A zajos éíjenzés iecsillapultával következett a vendég dalegyesületek üdvözlése és § dalegyesület történetéből Jaskovits Ferencz olvasott fel szemelvényékét, valamint ugyancsak ő olvasta fel az érkezett egyéb üdvözleteket.

Az egyes dalegyesületek előadása jun 30-án

A réizi u. n. dalversenyeknek az volt a hátránya, hogy a dijakért való versenyzéssel a féltékenység, irigykedés magv hintette el a dalosok kozott, alkalmat ad tak a pártoskodásra s a zsűrinek nem egy igazságtalan Ítéletére a dijat nem nyer dalárda bizonyos szégyenérzettel vonult haza szülőhelyére s igy a dalegyesületek között, amelyeket a magyar dal művelésének közös szent eszméje kellett, hogy összekapcsolja, egymás iránt bizalmatlansággal, mondhatni ellenségek gyanánt léptek a küzdőtérre. Igen helyesnek és üdvösnek bizonyult a dunántúli szövetségtől már megkezdett rendszer, hogy a dal- cyesületek nem dijakért harczolnak, nem igyekeznek egymást „lefőzni,“ hanem önzetlenül, bizalommal önmagukhoz es daltestvéreikhez lépnek fel, hogy ki ki bemutassa tudását, mint törekvésének eredményét, jutalmul nem várva mást, mint a tetszésben nyilvánuló elismerést s azt a koszorút, a melylyel gyengéd kezek díszítik fel zászlóikat. E jutalmat meg is kapta mindegyik dalegyesület; azért aztán mindenki meg volt elégedve, s az itt időző daltestvéreket valósággal a testvériség érzete hatotta át és forrasztotta egybe. Ez alkalommal 9 vendég dalegyesület működött közre, a szatmári jubiláns dalárda, mint házi gazda a működés terét teljesen átengedte a vendégeknek. Mindegyik dalárda zászlója alatt jelent meg s félkörben foglalt helyet, a mihez gyönyörű keretet adott az a 18 szemen-szedett szép leány, a kik aztán kettesével megkoszorúzták a darabjukat elénekelt dalárdák zászlóit. A közreműködő dalárdák sorát a debreczenvárosi dalegylet nyitotta meg, ez a régi, kipróbált, hírneves dalárda, a mely már annyi diadalt szerzett magának, de a magyar névnek is. A kitűnő hanganyag, fegyelmezettség, a helyes felfogás, a minden izében szabatos előadás. A finomság és az erő, a melyek az ő előadásaikat jellemzik. Méltóan adták meg a megnyitó akkordot az egész előadáshoz ; — darabjuk Székács Gyula, „Kurucz nóták“ ez. műve volt, karmesterük Mácsay Sándor; zászlójukat Bossin Gizella és R- Nagy Ilonka koszoruzták meg.

A debreczeni „Egyetértés* dalárdát szintén Mácsay Sándor szakavatott keze dirigálta. Darabjuk a Huber Károly „Győzelmi dal“-a volt s szintén szép sikert arattak. Koszorús leányaik Szentiványi Etelka és Ilona voltak.

A hajdu-nánási dalárda a mi Méder Miskánk „Zug az erdő“ kezdetű népdal- egyvelegét énekelte Nagy Károly karmester vezetése mellett. E még ifjú dalárda produkeziója nemes ambiczióról, szorgalomról tett tanúbizonyságot, a mikhez jóhanganyag*is társul, ezeknek tulajdonítható a szép siker, a melyet kellemes előadásukkal arattak. A koszorút Kishalmi Irénke és Augusztiny Kornél kezéből kapták.

A Hajdu-Szoboszlói Dalegyesületet Tóth Lajos vezényelte. Darabjuk Fortuner E. „Mi volt nekem a szerelem“ ez. szerzeménye volt. amelyet meglepő sikerrel juttattak érvényre. Wodianer Olga és Lengyel Elza adták ál a jól megérdemelt koszorút.

A „M.-Szigeti Dalkör“ régebb idő óta működő, de a nagyobb nyilvánosság előtt még most elsörészben szerepelt. Karmesterük Izák János; előadták Lányi Ernő „Régi nóta“ ez. dalcsokrát, érzéssel, helyes betanulással; vezérhangjai kitűnőek, de különösen kivált Lányi János jogtanár kellemes, férfias baritonja egy pár szavas sólójában. Zászlójukat Litteczky Margit és Gödé Erzsiké koszoruzták meg.

Derék szomszédaink a nagykárolyiak következtek most. Karmesterük Kun Miksa, választott darabjuk Gaal Ferencz- nek „Nyisd ki anyám“ kezdetű mű volt. Nagy szorgalmáról, nemes törekvéséről ismerjük már régóta e dalárdát, ma is a darab helyes megválasztása, álérlése és — érzése és szép előadása jól megérdemelt tapsokat, Biky Kornélka és Nagy Leonka kezéből pedig koszorút juttattak neki.

A Nagyszalontai dalárda ugyanazta a darabot adta elő, mint a m.-szigeti dalkör. Karmesterök Türkossy Antal. Behízelgő lágy tenorjuk, a melylyel erőteljes jó basszus társul, az előadásukban nyilvánuló diszkrét előkelőség, majd a hol kellett, erő, zajos elismerést szereztek e rokonszenves dalárdának. Koszorujokat Schwarzleitner Ilonka és Szál ka Irénke nyújtották át.

Nagy hatást ért el a Nyíregyházai Dalegylet, a. mely Sandrock Alajos vezetése mellett Huber fohászát énekelte. E dalárda már régebben megalapította a hírnevét, ahhoz méltónak bizonyította magát. Kitűnő hanganyaggal rendelkeznek, darabjaikra kiváló gonddal készülnek, de azért előadásuk nem a mesterkéltség színével, hanem a közvetetlens$ nek az érzést megkapó erejével hat Zászlójukat Palády Erzsiké és Szentiványi

Ilonka koszoruzták meg. y

A Szatmár-Németi Iparos Dalkört Veress Lajos vezényelte. Darabjuk „A Va. dászok búcsúja“ Mendelsohntól (talán ere' deti magyar szerzeményt is választhattak volna) E különben kellemes, behizelgfl darabot jól adták elő. Koszorús leányaik Hérmán Margit és Zsákmány Ilonka voltak.

Ezen énekelöadásokat Hodossy La.’ jós szavalata előzte meg, a ki szép kidől- gozásban, megkapó mély érzésű hangjá- val adta elő Szabados Edének alkalmi szép ódáját. Az egész hangversenyt pedig honvédzenekarunk előadása nyitotta met és fejezte be a Nyáry József művészi dirigálása mellett.

Püspöki diszebéd.

Meezlóuyi Gyula szatmári megyés püspök a ezatmarnémeti dalegyesület jubiláris ünnepségei alkuiméból vasárnap fényes diszebédet adott.

A hurminezhét teritékü díszes tábla vendégkoszoruja kifejezője egyrészt azon rokonszenves érdeklődésnek, a mellyel püspökünk a jubiláló dalegyesület e nagy. szerű mozgalmát elejétől fogva kísérte, másrészt az előzékeny figyelemnek, melyben a Tiszavidéki kerületi dalosszövetségnek az ünnepségen résztvevő dalárdáit, illetve azok megjelent képviselőit részesítette, végül ama tiszteletnek és szeretetnek, a melyet illustris vendége, világhírű zenekoltőnk és művészünk az ő kedves volt tanítványa: gróf Zichy Géza iránt szivében érez. A diszebédre hivatalosak voltak: gróf Hugonnay Béla főispán, a kerületi dulosszövetség közgyűlési diszelnöke, bájos és szeretetreméltó nejével, Lator Sándor, orsz. gyűlési képviselő, Galba Lajos kir. tvszéki eluök, Uuger Gusztáv és Visky Kánrly, kir. táblai bírák, dal- egyletünk volt elnökei, Lengyel Imre a kerületi dulosszövetség elnöke, a helybeli káptalan tagjai közül Dr. Keszler Ferencz pápai praelatus, nagyprépost, Dr. Kádár Ambrus és Hámon József kanonokok s a szövetséges dalegyesületek vezérférfiai. Az ebéd végével a délutáni gyorsvonattal érkezett gróf Károlyi Istvánná sz. Csekonics Margit grófnő, kinek megjelenése a vendéglátó főpapnak s az emelkedett hangulatú társaságnak nagy örömet okozott. A hangulatot, a melyet a püspök előzékeny és kedélyes fogadása már ebéd előtt igen élénkké és fesztelenné tett, magasra emelte a szebb- 11‘él-szebb pohárköszöntők impozáns sorozata. Meszlényi Gyula püspök emelt először poharat vendégére, gróf Zichy Gézára. A visz- szaemlékezé8 melegsége a művész főur tehetségének méltatásában az őszinte érzés rögtönzött de találó kifejezése, párosulva a főpásztor általánosan ismert jóizü humorával rendkívül kedves hatást tett úgy a fel- köszöntöttre, mint az egész társaságra, mely a pompás tósztot állva hallgatta végig. Zichy gróf azonnal megadta -a választ megköszönve a püspöknek, volt szeretett tanárának, s most szeretve tisztelt barátjának meleg szavait s a dal ügyé iránt tanúsított érdeklődéséért, melylyel a diszes ünnepségnek súlyt és mélytóságot adott. Majd a Hugonnay grófi párt éltétte a püspök s felköszöntötte a jubiláris dalárdát, valamint a szövetséges dalárdákat. Hermán Mihály polgármester a püspökre mondott igen szép komoly köszöntőt méltatva a város társadalmi mozgalmaiban való együttérző részvételét. Radkovczki gymn. igazgató a szövetség elnökére, Lengyel Imre, Debreczeni dal. diszelnökre mondott dikeziót. A püspök szerető elismerései emlékezett meg Jaskovics Ferencz ulelnök nagy munkájáról, melyet az ünnepség rendezésében kifejtett. Lator Sándor polgármesterünk érdemeit méltatta. Valóban nehéz volna hü képét nyújtani annak a változatos, elmés, humoros és csat- tanós szellemi harezuak, a mely a kedélyes rögtönzés fegyvereivel, sziporkáivel bizalmas de előkelő tónusba folyt le úgy a nagy tábla pezsgős ütegekkel fedett síkján, mint a hűvös és tágas folyosón felszolgált feketekávé s szivarfüst mellett. Úgy a püspök mint Zichy gróf többször emeltek poharat derültséget keltve egy-egy apercu vagy bonmot sikerült alkalmazásával. Tóztoztuk még: gróf Hugonay főispán, Lator Sándor képviselő, Unger Gusztáv kir. táblai biró, Márk Endre dobreczeui dal elnök, Nagy Sándor, Debreczeni ügyvéd, a ki ügyes felhasználásával a hangulatnak humoros tósztban a püspököt a debreczeni Sz.-László-dulegylet alapitótagjául nyerte meg, Zsigmond Sándor, a hajdu-szoboszlói dalegylet elnöke. Kedves középpontjai voltak a köszöntőknek s méltó tárgyai a lelkes ovácziónak gróf Hugonuayné, gróf Károlyi Istvánná, továbbá gróf Zichy Géza és maga a püspök, áki külömben a fényes vendégséggel nagy hálára kötelezte maga iránt a szatmári dalárdát. A Hugonnay grófi párra mondott köszöntők szellemes vonatkozásai a hitvesi viszonyra, s « Sr". Károlyi Istvánnéra mondottak tréfás czélzásat a székhelykérdésre természetesen sok derültséget keltettek. Kedves fűszere volt az ebéd