Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-19 / 25. szám
Tizenhetedik évfolyam. 25-ik szám. Szatmár, 1900. junius 19. , TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A róm. kath. plébános választásának kérdése. Az igazság keresése lényünk legsajátosabb vonása. Sokszor kisszerűnek látszó dolgokban is a töprengésig igyekszünk meggyőződésünket — valamely dologra nézve — megerősíteni, megszilárdítani s ha egyszer valami meggyőződésünkké lett — azt körmünk szakadtáig tüzzel-vassal védelmezzük ! És tagadhatlan, hogy ez a jelle- mes ember egyik szép tulajdonsága; meghajlunk előtte, még akkor is, ha ellenkező meggyőződésben élünk — egész addig a határig, mig látjuk, hogy valaki meggyőződésének rugóját nem a makacs csökönösség, megátalkodás vagy valamely más külső irrdok képezi. De viszont, ki vádolhatja férfiat- lansággal, elvfeladással, köpenyegfor- gatással azokat, kik valamely igazság benső erejétől áthatva, a dolgok világosabb, több oldalú mérlegelése folytán meggyőződésükkel egy más álláspontra jutnak, még pedig tisztán azért, t hogy hozzájáruljanak a felbomlott béke, egyetértés helyreállitásáhozj megszilárdításához. A mi lapunk a szőnyegen levő róm. kath. plebánosi szék betöltésének kérdésében már a múltkor ezen fentebbi elvre támaszkodva kifejtette, hogy a plébános választása ügyében ősze- hivott értekezleten kifejezésre juttatott határozat (vagy nevezzük bárminek) elhamarkodott, külső körülményektől befolyásolt vala. És miután a kérdés minden oldalú megvizsgálása,’ nyugod- tabb mérlegelése folytán egészen más meggyőződésre vezetheti az érdeklődőket: nincs más hátra, mint hogy a közgyűlés reparálja az elhamar'kodott lépést. Reparálja pedig akkép, hogy foglaljon állást a püspökség nyilvánított akarata mellett, a mely teljesen indokolt és törvényes alapon nyugvó Meggyőződtünk azóta, hogy a közvélemény egy tekintélyes része, 1 még azok is, kik annak előtte a leghatározottabban ellenezték az Egyházmegyei Hatóság állásfoglalását — meghajlottak a felhozott indokok és törvényen alapuló jogok előtt. Mi nem is foglalkoztunk azóta e j kérdéssel, mert vártuk, hogy lassan, ■ közmegegyezésre jut, egyszóval megérlelődik az ügy helyes álláspontja. | Nem érintettük ellenkezésekkel azokat sem, kik még mindig hivei maradtak — ha lehet mondanunk — a korlátlan. szabad választásnak. Hiszen csak ! özetlen, benső meggyőződésből fakadt ■ tiszta lelkesedésnek tekintettük a zászló■ bontás folytatását. Hanem annál nagyobb volt a mi csudálkozásunk, sőt megdöbbenésünk, | mikor másod-izben gyűjtötték össze — és ez alkalommal a városatyákat a j plebánosi állás betöltésének megbeszélésére és ott oly határozatokat, (ezt is ! nevezhetjük bárminek) provokáltak, me- ' lyek vajha ne jutottak volna sohasem ( a nyilvánosságra és melyek vajha ne ! hozzanak a mi fejünkre szégyent vagy ; legalább is ne juttassanak minket a kiskorúság gondolkozás niveaujára. Ha vannak érvek, argumentumok, ' melyek a mellett szóllanak, hogy egy- j házi ügyekben — pl. a szabad választás legkorlátlanabb formájában is — még mindig meg kell hagyni a főhatóságnak bizonyos kardinális jogokat — ez az értekezlet fényesen bebizonyította. Ha vannak méltányossági okok, melyek azt javalják, hogy minden egyház saját ügyét — még a patro- natusi jogok mellett is — lehetőleg ön- maga intézze el — úgy ez a gyűlés arra megtaníthatta polgárainkat. Nincs komoly jogász ember, (a ki ismeri a kath. egyház jogait) a ki mosolylyal ne kisérné azt a naiv felfogást, a mit ez az értekezlet „a plébános meghívásáról“ határozott. Nem létezhetik komoly papi ember, a kit a provokált határozat fel ne lázitana. Vagy ha akad ilyen, az nem méltó arra, hogy előtte a kath. templom ajtaja megnyíljék. Főleg pedig annak a templomnak ajtaja, melynek a püspök a legfőbbb plébánosa. Azon urakat különben, a kik ily absurdymig vitték ezt a kérdést, meg- érrnáíía volná a korlátlan csapon gás- tól a németii ev. ref. egyházban legközelebb lefolyt lelkészválasztási küzdelem. Ott is zászlót bontottak egy fiatal lelkész érdekében, ott is a szakadásig ment a dolog. De hiszen mindenki tudja, 'hogy az ev. ref. egyháznak is vannak alaptörvényei, melyek ellen cselekedni, melyeket engedni, hogy megsértessék: egyenlő a végfelbomlással. Mit szóljunk a kath. egyháznál, melynek szervezete ősi időktől fogva a püspöki jogokban csomósodnak, futnak ősszel? De ne szóljunk erről bővebben. Mi nyugalmat, a kérdésnek békés, de jogos, törvényes megoldását kívánjuk, sürgetjük . . . Ezt kívánja az ügy méltósága, ezt kath. polgártársaink érdeke. Azért az a legfőbb óhajunk, hogy a plébános választás ügye tereitessék a természetes, szokott útra. A törvény- hatóságnak meg van a maga szervezeti szabályzata. A legkisebb ügyekben is meghallgatja a törvényhatósági ügyésznek jogi szakvéleményét. Miért kerülték ki ezt most? Mi annak oka, hogy ezt a szakvéleményt gondosan mellőzgették? És kicsodák? Kinek volt volna kötelessége erről szakvéleményt hozatni? Maga ez a körülmény meggyőzhet mindenkit arról, hogy ma már a plébános választás kérdésében nem any- nyira a város érdeke, joga körül ösz- pontosul a harcz, mint inkább külső körülmények, személyes szinpathia vagy antipaihia akar érvényre jutni. *. Az ilyen ádáz küzdelemre pedig ennek a városnak nincsen szüksége. Sőt igenis szüksége van arra, hogy az ellentéteket kiegyenlítse, az erőket ösz- szehozza és fokozza! Ez a mi elvünk, azért kívánjuk, hogy a plebánosi állás betöltésének kérdése mihamarább — törvényes eszközökkel — oldassák meg! TÁRCZA. Dadai Oláh Károly.*) (1841—1900.) ...„Elfoly az élet Mint patak-ár; Hült tetemeinkre Sir öle vári A szeretet Láncza szakad: Értünk bus köny Arja fakad.... Hát igazán „elfoly az élet....“ Nem elfoly, de e 11 ű n i ki ...Hisz nem oly rég volt, hogy mint játszi gyermekek, ott játszadoztunk együtt az Oláh Dániel bácsi fiával, az én Oláh Károly barátommal a szatmári kollégium pázsitos, labodás udvarán ... Pattogott a pige (it t palya) „semel, bis, ter, quater“ ütés alatt, zúgva repült a labda, sújtotta, ütötte az ügyetlent.. .Ott lestük, mikor fakad ki a kollégium udvarra ültetett big— noniák az előtt nem látott virága.... Hát a Szamos porondján egyet-egyet heverni s aztán napégette háttal belemerülni a locsogó *) Nagy-Kőrösről kaptuk e szép megemlékezést, mely városunk derék fiának kiváló érdemeit méltatja. Az ö élete fényt vet reánk is, a honnan származott, s bizonyára sokan vannak még kortársai, akik kedvesen emlékeznek vissza az elhunytra, aki gyermekéveit, azt a legszebb részét az életnek, közöttünk töltötte. Szerk. habokba, melyeknek csevegése, mintha erdélyi magyar véreink panaszát, az ősök nagy tetteit csacsogta volna a nagyot álmodó, nagy dolgokról ábrándozó gyermek- seregnek 1 Úgy tetszik, Jeney Gyuriéit kertjében (egykor vár sáncza volt) egy kifeszitett ke- ritésdeszkán csónakáztunk és már históriát is tanulva, eljátszottuk a salamisi csatát. Természetes, hogy a vizbeesett gyerek erős náthát és otthon még verést is kapott; de hát a győztes Themistokles sem vitte el szárazon Aztán fölkelt bennünk az irigység! A kis kövér Oláh Károly, a harsány hangú Kolozsváry kántor helyett nem egyszer énekelt a templomban és Joó Imre bácsi, az orgonista, kitől zenei oktatását nyerte, megengedte neki, hogy orgonázzék! Mi pedig egy füzfasipot sem tudtunk be csüleltel megfuni. Az ősidőkben Bábeltornyot építettek az emberek; a torony félben maradi s a népek összevesztek s elszéledtek... A mi ábrándjaink Bábeltornya alól mi is szétoszlottunk... Az énekés Oláh Károly a debreczeni kollégium növendéke lett... A human tudományok mellett különös hajlama a zene és ének művelésére vezette. Segéd-kántor, orgonista-segéd lett a temető diákból az öreg Garbóczy mellett és helyett, majd Szotyori Nagy Károlynak segédkezett és ennek magán conservatoriumában készült zeneirói és zenetanári pályájára. Mondhatni még gyermekifju volt, midőn a derecskei kis gymnasium énektanárává megválasztották. Onnan pályázott Nagy-Kőrösre, hova nem kisebb emberek ajánlották, mint a hires tudós pap Révész Imre és Révész Bálint püspök. 1864-ben meg is választották tanitóképezdénkhez ének- és zenetanárul és ajánlóinak igazán becsületére váltl Itt találtam én Oláh Károlyt 1875-ben, mint már, mondhatom, országos hirü református zenetudóst. Ki elsőben a „Zenészen lapoknak“ volt levelezője, belmunkatársa, hol több kritikai, zene-paedagogiai czikke jelent. Dogozott még az „Apolló“ czimű zene-folyóiratba, melyben több népdala, elő- és utójátéka orgonára, majd choralok férfi hangra jelentek meg tőle. „Száll a felhő“ czimű népdalát az „Orpheus“ zenemű- folyóirat első dijjal jutalmazta. Majd önálló munkákkal gazdagította ének- és zene-irodalmunkat. „Templomi és temetési karénekek“ czimű művének I füzete 1875-ben Il-ik füzete (Sz. Nagy Józseffel) 1876-ban: „Egyházi énektára“ 1878-ban, „O rg o n a é p i t é- szet története“ czimű munkája ?88o- bari, „Gyakorló könyvének első kiadása an ép iskolai énektanításhoz“ szintén i880-ban jelent meg. 1883-ban „Ének gyakorlatokat“ adott ki Char- pentier és Panseron nyomán. 1884-be „Rövid vezérfonal!“ irt „a népiskolai énektanításhoz.“ i886-ban’„Egy házi ének tárának“ második kiadását érte meg. Műveinek egynémelyike azóta is ért újabb kiadást. De nemcsak zenetudóst és irót találtam benne itt, hanem lelkiismeretes és buzgó, sőt majdnem túlbuzgó sikeres tanárt, ki égett a vágytól, hogy növendékeinek éneke versenyezzen a seraphok énekével és orgonajátéka felülhaladja a legendák Cecíliájának játékát, ki állítólag az orgonát feltalálta. Itt élt, itt munkált közöttünk, mint gyermekkedélyű, tréfára mindig kész, tüzesen vitatkozó pályatárs, ki a vitában is szerette kivágni a „magas c-ét“: de aztán minta „dominante zönge“ ha elhangzott ajkain, legott helyreállt az összhang- zat és szivében nem feneklett meg a harag ; szive meleg volt, csupa szeretet!... Szerette pályatársait! ..Nagy Lászlónak az önvédelmi harcz után újra feltámadt tanitóképezde első igazgatójának az ő buzgalma folytán festették le arczké- pét s tettek alapítványt. Szerette az ifjságot! Az ő közbenjárására keletkezett idősb Szotyori Nagy Károlynak (az ő egykori mesterének) két alapítványa (egy ösztöndíj és egy konviktusi alapítvány) képezdei ifjúságunk javára. Szerető férj s jó családapa volt! Csak egyszer keserítette meg családját, midőn 30 évi boldog házasság után hü nejét Dobozy Terézia úrnőt és kedves leányát T r é z i k á t itt hagyá árvákul ... Utolsó útja is ev. reform, egyházunk s a nagy Isten dicsőségét czélozta. Idegen ajkú református híveink énekes könyvének megújítása végett volt tanácskozni Budapestre ... Betegen jött haza ... Legutolsó hivatalos ténye volt egy tan.-képezdei igaz- gatótanácsban megjelenés... ________________ IN GÜK JÓZSEF szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári- és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva
