Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-05-16 / 20. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Felhívás Szatmárvármegye méhészettel foglalkozó lakosaihoz.*) A nagyméltóságu földmivelésügyi magyar kir. ministerium 1898. deczeniber 1-én 76289. szám alatt kelt magas rendeletével legkegyelmesebben megengedte, hogy nz országos méhészeti felügyelő tekintetes Kovács Antal ur s én e sorok Írója az évi szeptember hó 3—10-ig Szegeden tartandó I-ső gazdasági országos lciállitás méhészeti csoportjának érdekében és rendezése körül közreműködhessünk. Ezen magas rendeletből kifolyólag azon hazafias tisztelettel fordulok a méhészettel foglalkozókhoz, miszerint felhasználva I kedvező alkalmat működjünk oda, hogy e kiállítás — az alföld tejjel és mézzel folyó kunaánja, ne csak névleg; de tőlünk tellie- tőleg a legfényesebben sikerüljön Í9. ! Nekünk meg kell mutatnunk, hogy rónaságunkon tenyésző növényeink nektárját — méheink, kis munkásaikkal, azt a sok százezreket érő kincset, mely különben az emberiségre nézve elveszett — nemzet gazdaságunk, magunk s szeretettel hazánk vagyonosodása szempontjából összehordani s értékesíteni főtörekvéseinknek tartjuk. Az alkalom önként kinálkozik, hogy megmutassuk azokat a kincseket, melyek méhek nélkül mind elvesztek volna az emberiségre nézve. Mutassuk meg saját magunk s másoknak is kis munkásaink szorgalmának gyümölcsét, mutassuk meg a méhészet terén tett elhaladásunkat, mutassuk meg kristálytiszta akácz-, és tisztesfű-virág mézünket. Állítsuk ki aranysárga viaszunk s az azok ból készült produktumainkat. Állitsuk ki okszerű kaptárainkat s méhészeti eszközein két, hogy necsak magunk gyönyörködjünk azokban; de látván a kételkedők, kedvet kapjanak — a laikusok által negligált — el gazdasági ág kultiválására. Fel a munkára! Tömörüljünk ! Egyesült erővel sokat tehetünk, hiszen munka a mi hivatásunk i ha munkálkodunk áldás lesz rajtunk, áldás munkálkodásunkon. A méhészet terén elmondott buzdító felhívások ne csak a pusztában elhangzó szavak maradjanak ; de megtestesül te az ige, már egyszer váljék áldássá is. A munkából kijut nekünk is — ott lesz élünkön a szeretve tisztelt méhészeti felügyelőnk, ott leszek én is mint az V-ik kerület méhészeti szaktanára, ott lesz az országos méhészeti egyesület vezérférfiaival — mint az okszerű méhészet egyenkénti munkásai ott lesznek önök is. Önöktől fü gg, hogy a megérdemelt elismerést közreműködésükkel kivívhassuk. Előttünk a munkakör, tegyünk a saját magunk érdekeinknek emelésére a mit csak tehetünk. Fel tehát a munkára 1 ragadjuk meg a kedvező alkalmat — legyünk azon, hogy e kiállítás ne csak névleg; de tőlünk telhe- tőleg a legfényesebben sikerüljön is. Egyesült ei'ővel csak előre ! E felhívásom alkalmával, még azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a méhészettel foglalkozó lakosokhoz, miszerint a mellékelt bejelentési ivet felhasználva, a kiállításon mint kiállító résztvenni, a kitöltött ivet a lehető legrövidebb idő alatt hozzám visszaszármaztatni méltóztassék. Méhésztársi üdvözlettel maradtam Arad, 1899. április havában. — No kérem — mondom neki — tessék majd a legközelebbi számot elolvasni, tudom, hogy meg lesz elégedve. Egyik legkitűnőbb munkatársunk, Fodor Gyula ígérte meg, hogy tárczát ir. * A helybeli nemzeti szövetség elnökségét a központ értesítette, hogy a miniszterelnök szerdán fogadja a szövetség tisztelgését, s hogy frakkban és fehér nyakkendővel kell megjelenni. No már azt mondom rá, ha nemzeti, hát akkor ne húzzon frakkot, hanem tudjon nemzeti lenni, ha pedig nincs módjában, altkor ne tisztelegjen. $ Újságolom egyik helybeli kormány- párti kortesnek, hogy az uj törvény szerint már nem szabad a választókat megvesztegetni. — Dejszen — mondja ő — beszélhet az a törvény, a hogy neki tetszik, de a mi eddig kidukált, annak ezután sem szabad elmaradni. * A bilt8zádi vasutügyben ma fogadta a miniszter a küldöttséget. Lapunk zártakor kapom fővárosi tudósítónk sürgönyét, melyben értesít, hogy a küldöttség eljárását fényes siker koronázta. A miniszter oly határozott Ígéretet tett, hogy ez ígéret után egész bátran mondhatjuk, miszerint a küldöttség a vasúttal fog hazajönni. $ Az egyik társaskörben, hol a kibiczek nagyon elszaporodtak, mozgalom indult meg arra nézve, hogy a kártyapénzt ezután a kibiczek fizessék. Az eszme nagyon üdvös, de eredménye aligha lesz, mert [többségben a kibiczek vannak. — Minden esetre — mondja egy játékos — szomorú jelenség, hogy mostanában annyi ember akad, a ki drága idejét ily haszontalan módon képes elfecsérelni. Demeter.. HÍREINK. — Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva. — Személyi hir. József kir. főher- czeg őfensége f. hó 25-én városunkba érkezik s az itt állomásozó 12-ilc in. kir. honvéd ezred felett szemlét fog tartani. — Küldöttség a miniszternél. A bikszádi vasút ügyében ma népes küldöttség tiszteleg Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszternél. A küldöttséget dr. Chorin Ferencz képviselő vezette. Készt vesznek benne Nagy László alispán, Hér- mán Mihály polgármester, Szentiványi Gyula képviselő, Pap Géza főjegyző, Pethő György gazdasági tanácsos, Fogarasi Sándor mérnök, ifj. dr. Farkas Antal ügyvéd, stb. Óhajtanok, hogy eljárásuknak eredménye legyen, mert ezen vasútra most már, hogy a város az Avasban erdőt vásárolt,. égető szükségünk van. — Kinevezés. Meszlényi Gyula megyés püspök, a beteg Jandrisic9 János plébános helyére a róm. katli. iskolaszék egyházi elnökévé dr. Steinberger Ferencz szentszéki ülnököt, tanitóképző intézeti igazgatót nevezte ki. — Uj doktor. Barta Simon ügyvéd- jelölt, a budapesti tudomány egyetemen a napokban tette le az utolsó jogtudományi szigorlatot. A doktori promoczió csütörtökön lesz. Forgách Lajos áll. méhészeti szaktanár. Lakásom Arad Nagyváradi-ut 12. szám. Itt kaphatók a szükséges bejelentési ivek. *) Fölkéretnek a megyei lapok tek. szerkesztőségei ezen felhívás szives közlésére. Apróságok. Tűnődöm rajta, hogy azok, a kik a titkos rendőrség ellen beszélnek, tulajdonképen erre az intézményre, vagy inkább a főkapitányra haragusznak-e. Ha másért nem, már azért is érdemes volna fentartani, hogy ezt kipuhatolja. * Végre tehát törvénybe lesz iktatva, hogy a templom nem korcsma s a papnak, ha a szószékre lép, nem szabad a szeretet helyett a gyűlölet tanával, a politikával foglalkozni. Szinte nem tudom megérteni, hogy a mi a vallásnak annyira a javát szolgálja, miért nem a püspökök voltak a leglelkesebb szószólói. * Tudomásul veszem a „Heti Szemle“ azon üzenetét, hogy ő benne más hiba, mint sajtóhiba nem szokott előfordulni. Különösnek találom azonban, hogy bár 'állítása szerint a borsot o töri az orrunk alá, ennek daczára mégis mindig ő prüszköl. * Panaszkodik egyik előfizetőnk, hogy mostanában soha sincs kedvére való tárcza a lapunkban-. — Villamvilágitás. A villamvilá- gitási bizottság e hó 12-én ülést tartott, melyen tudomásul vette Egger B. és társa vállallkozó czégnek azon bejelentését, hogy az újonnan beállított 300 lóerejü gőzgépet s a vele kapcsolatos dinamót ideiglenes üzembe helyezte. A bizottság, mely a helyszínén is megjelent és az uj gépet megtekintette, tudomásul vette a vállalkozó eljárását s egyben előterjesztést tett a tanácshoz, hogy amennyiben szerződés szerint a vállalati összegnek egyhnrmada az ideiglenes üzembevételtől számított 30 nap alatt fizetendő, annak kifizetése iránt intézkedjék. Megjegyzendő, hogy ezen üzembevétel a vállalkozó felelőségére megyen, s a két évi jótállás nem ettől, hanem a miniszteri kiküldött közbejötté mellett végbemenő ideiglenes átvételtől kezdődik. Tárgyalta még bizottság a m. á. v. debreczeni üzletvezetőségének átiratát, hogy minő feltételek mellett volna a város hajlandó az indóház villamos világítását elvállalni. A dolog ugyanis úgy áll, hogy a város azon feltétel mellett késznek nyilatkozott az indóbázhoz vezető régi és uj utat világitani, ha a vasút kötelezi magát, miszerint az indóháznál és pályaudvaron a villamvilágitást hozza be és a szükséges áramot a várostól veszi. A bizottság úgy a bevezetési terveket, mint a villamáramért fizetendő dijat közölte az üzletvezetŐBÓggel s most várjuk, mit fog reá válaszolni. Az áramot mérsékelten, számította azon elvből indulván ki, hogy az államtól nem fogad el ajándékot, de azzal sem akarja megsérteni, hogy részére ingyen áramot adjon. _ Bérmakörut. Meszlényi Gyűl» megyé s püspök csütörtökön kezdte m g bér- ma-körutját a n.-károlyi járás területén; 11-én Csomaközön, 13-án Csanáloson, 14-én Sza- niszlóu, 15-én Fényen, 16-án Mező-Teremen 17-én Kalmándon, 18-án Mérken, 22-én Me- ző-Petriben, 23-án Kaplonyban, 25-én Vál- lajon fogja a r. kath. híveket a bérmálás szentségében részesíteni. A püspök minden reggel 7 órakor indul N.-Károlyból a fent nevezett helységekbe d. u. 4 órakor pedig visszatér. — Katholikus tanárok Wlassics- nál. A királyi katholikus tanítóképző-intézetek tanárai Steinbergev Ferencz dr. vezetése mellett tisztelegtek a napokban Wlas- sics miniszternél. A tanárság képviseletében megjelentek: Erdődy János (Kassa), Ember Károly (Budapest), Döbrösi Alajos (Pécs). Karácsony Ágoston (Győr) é9 Gallér Lajos (Szeged) katholikus képzőintézeti igazgutók. Szónokuk Steinberger Ferencz dr. arra kérte a minisztert, hogy a tanulmányi alapból fentartott királyi katholikus képzők tanárainak egy félszázaddal ezelőtt megállapított fizetését a kor követelményeihez képest újra rendezze. Elénk színekkel rajzolta a küldöttség vezetője azt a helyzetet, melyet az anyagi előhaladás három évtizedes szünetelése a tanárok státumábnn előidézett. Pedig munkában, lelkesedésben, pedagógiai tudásban és az állam igaz érdekeinek támogatásában ez a státus sem áll hátrább, mint a sokkal fiatalabb intézményben működő testvérek, az állami tanítóképzők tanárai. Wlas- sics miniszter válaszában kiemelte, hogy valóban restelni való a tanulmányi alapból fentartott kir. katholikn9 képzőintézeti tanároknak anyagi ellátásukban való elmaradottsága. ^Határozottan ígéri, hogy minél előbb igyekszik majd orvosolni ezeket a tarthatatlan állapotokat. — Fellebbezés. A helybeli róm. kath. iskolaszék vasárnap délelőtt gyűlést tartott, melyen egyhungu határozattal kimondotta, hogy a városi közgyűlésnek május 4-én hozott azon határozata ellen, hogy a róm. kath. iskolát is állami kezelésbe adja, a püspökség utján, a vallás- és közoktatás- ügyi miniszterhez fellebbez. — Hol a logika? A „Heti Szemle“ múltkori kis újdonságunkért, melyben megírtuk egy elnemmondott beszéd történetét s ahhoz egy kis megjegyzést is csatoltunk, keményen megleczkéztetett bennünket. Pedig hát annak az újságnak, a jnely erős harezot viv a városi népiskolák államosítása ellen, abból az újdonságból kifolyólag nem minket, hanem ama bizonyos városatyát kellett volna megleczkéztetnie, a kinek legfőbb kötelessége volt az annyira hangoztatott kath. érdekeknek ott a közgyűlésben védelmére kelni. Úgy látszik, ez is egyike azon sajtóhibáknak, melyek laptársunknál saját beismerése szerint előfordulni szoktak. — A Kosauth-kert parkírozása lázas gyorsasággal halad előre s mint az előmunkálatok mutatják, közönségünk egyik legszebb üdülőhelyének ígérkezik. A vasárnapi verőfényes szép idő ezreket csalt ki a munkálatok megtekintésére s a nagy mérvű látogatottsághoz hozzájárult az is, hogy honvédzenekarunk szokásos térzenéjét most már másodízben tartá u Kossuth kerttel kapcsolatos lövelde nyári helyiségében, mely ez alkalommal is zsuffolásig telve volt közönséggel. Ha az előjelek már igy indulnak, reményünk lehet rá, hogy a közel jövőben a közönség érdeklődése csak fokozódni fog. — Per a város ellen. A lövészegyesület, melynek felszereléseit a löveldéből a parkírozás alkalmából elhordották s igy megakadályozták a lövészet gyakorlásában, sommás visszahelyezési pert indított a város ellen, melyben tegnap volt a tárgyalás. Egyelőre helyszíni szemlét rendelt a bíróság melyet junius 3-án foganatosít, a mikor valószínűleg az ítéletet is meghozza. Kíváncsian várjuk a per befejezését. — A kath. kaszinó f. hó 11-én d. u. 4 órakor tartotta évi rendes közgyűlését a nagy számban összegyűlt tagok élénk érdeklődése mellett. Dr. Irinyi Tamás alelnök 'nagyszabású, a kath. érdekeket melegen tárgyaló megnyitó beszéde után dr. Wolkeu- berg Alajos olvasta fel igen szépen kidolgozott titkári jelentését a kaszinó múlt évi működéséről s úgy az elnöki megnyitót, mint a titkári jelentést lelkes éljenzés kisérte s azok jegyzőkönyvben történő megörökítése elrendelteti. A számvizsgálói jelentés s Kertészffy Gábor pénztárnok jelentése után a tisztujitás következett s alelnökké dr. Irinyi T. és Jaskovics Ferencz, titkárrá dr. Wolkenberg A., könyvtárnokká dr. Fodor Gyula s pénztárossá Kertészffy Gábor egyhangúlag, közfelkiáltással választattak meg. Választmányi tagok pedig a következők lettek: Sarmaságh Géza, Perényi János, dr. Fechtel János, Mondik Endre, Ékkel Lajos, Pap Lajos, Pap 'Gyula, Ratkovszky Pál, Hubán Gyula, Junk Károly, Bossin József, Augusztiny János, Jankoyics János, Nagy József (számtiszt), Fásztusz Elek, Ruprecht Antal, Orosz Alajos, Südy Károly, Róth Gyula, Molnár Mihály, Melles Emil, Frankó János, Kádas László, dr. Steinberger Ferencz, Hauschka János, Fölkel Bélu, Ku. • bányi Árpád, Báthory Endre s Komka Alá- jós. Póttagok: Lehotzky József, Pataki Lajos és Szabó István. A választás megtörténte s dr. Irinyi T. záró szavai után a tisztikar éljenzésével a közgyűlés véget ért. — Juhász Károly m. kir. honvéd százados, a kit mi is elsirattunk, mintöröm. mel értesülünk, rohamos lépésekkel halad a teljes felgyógyulás felé. Vasárnap délután övéivel már kiment a nagykárolyi szőlőskertbe, ahol mindvégig a legjobb kedély, hangulatban töltötte idejét. Adja Isten, hogy mihamarább, mint teljesen egészséges embert a régi jó kedvében üdvözölhessük ! — Hodossy Lajos főgymn. helyet- tes vallástanárt, németi ev. rel. s. lelkészt Biky Károly esperes a szatmári ev. ref. egyházban'Rácz István mellé s. lelkészül kinevezte s a leik. teendők végzésére felhatalmazta. — Vizsgálatok rendje. A záró- és tanképesitő vizsgálatok a kir. kath. tanitóképző intézetben a köv. sorrendben fognak megtartatni. Május 13-án vizsgálat a IV. osztályban minden tantárgyból, máju9 23.24. 26. 27-én a tanképesitő vizsgálatok írásbeli része. Juniu9 3-án vizsgálat a hittanból az I. II. III., a neveléstanból a II. III., a fizikából a III. osztályban, junius C-án a földrajzból az I. II., a számtanból az I. II. III, a rncrtanból a III. osztályban, junius 9-én a természetrajzból az I. II. HL, a magyar nyelvből az I. II. III., a módszertanból a III. osztályban. Junius 10-én a tanképesitő vizsgálat szóbeli része. Junius 13-án vizsgálat a neveléstanból uz I. a németnyelvből az I. II. III., a módszertanból a II., a történelemből a III. osztályban. Junius 14-én reggel 8 órakor vizsgálat az ének, zene, rajz, szépírásból, délután|4 órakor a test- gyakorlásból. Junius 15-én Te Deuin és az iskolai év bezárása. — Városi alapítvány. A m. kir. honvéd hadapród iskolákban a város közönsége két díjmentes alapitványt tett, melyek közül az egyik szeptember 1 ével fog betöltetni s a melyre a városi tanács pályázatot bocsátott ki. A kellőleg felszerelt kérvények a városi tanácshoz julius 5-nek d. u. 5 órájáig nyújtandók be. Felvételi felvételek: 1. A pályázó magyar állum honpolgársága. 2. A pályázó testi alkalmatossága. 3. Valamely középiskola négy alsó osztályának sikeres bevégzése. 4. kifogástalan erkölcsi magaviselet. 5. 14—16 éves életkor. 'Első sorban szatmári születésű és . illetőségű ifjak kérvényei jönnek figyelembe.^ — A prot. felsőbb leányiskola igazgató tanácsába á szatmári egyház részéről id. dr. Farkas Antal, dr. Fekete Sámuel és Hal íny János, a németi egyház részéről Bőd Sándor és Kölcsey János, a város részéről pedig Békésy Géza választattak meg képviselőnek. — Egyházmegyei hírek. A megyés püspök Pilcz Ede dobócruszkai és Reiter Endre nagybocskói segédlelkészekot kölcsönösen áthelyezte. — Uj intézkedés. A Vallás- és köz- oktatásügyi miniszter az iparos iskolai^tani- tók választását az iparostanoncziskola’i bizottságra ruházta, mely választást a kir. tanfelügyelő vagy helyettese elnöklete alatt tartandó gyűlésen fogja ezütán eszközölni. Ezen jogot eddig az iskolát fenturtó községek képviselő testületé gyakorolta. — Elhalasztott tanári gyűlés. A szatmárvármegyei tanári kör, a múlt vasárnapra N.-Bányára tervezett gyűlését, közbejött akadályok miatt pünkösdré halasztotta. — Elmaradt közgyűlés. A szatmárnémeti első gőztéglagyár részvénytársaságnak vasárnap d. e. 10-órára hirdetett közgyűlése elmaradt, miután a tagok határozatképes számban'neni jelentkeztek. — Hirdetmény. Értesítem a t. adóköteleseket, hogy az 1899. évi 3 évi időtartamra érvénynyel előirányzott Tll-ad osztályú kereseti adókivetési javaslat 1. sorszámtól 695. t. számig f. évi május 14-től 21-ig a városi adóhivatal helyiségében nyilvános közszemlére kitétel ik oly czélból, hogy azt mindenki megtekintheti és az őt, vagy másokat illető adöjavaslatokra neta- 1 láni észrevételeit a fenti határidő alatt írásban a m. kir. Pénzügyigazgatósághoz Nagy— Karolyban -- utóbb az adókivető bizottságnál^ terjeszthető elő. A javaslatba hozott adótételek tárgyalási idejéről és helyéről a kivető bizottság annak idején külön értesítésit fog küldeni. Szatmár, 1899. május hó 8-an. Novák Lajos főszámvevő. — A fősorozás eiedménye. Május 12 és 13-án a - város részéről előállittatott 214 hadköteles; ebből besoroztak 56 egyént. Idege i illetőségű előállott 40 egyén, kikből 14 besoroztattott. A szatmárihegy az idén is jó anyagot szolgáltatott; mert az előállottak 66‘-/0-a bevált, minek okú a 77-iki jó bortermés. • — Keresztszentelés. A helybeli róm. kath. temetőben az ujonnon felállított szép nagy márvány hereszt fölszentelése a múlt pénteken volt, nagyszámú ájtutos hivőjelen- léteben. A felszentelést Tóth József s. lelkész végezte.í Folytatás a mellékleten.