Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-04-25 / 17. szám
éZATMÁR ÉS VIDÉKE. s ehhezképest f irányuljon működése is. Megtartani a közbizalmat s nem keresni a kormány kegyeit. Annyi bizonyos, hogy a helyzet odáig való fejlődésében, mint a hogy kimutattuk, neki is része van, de viszont az is bizonyos, hogy a régi állapot visszaállítása szintén az Ő kötelessége, s ha komoly akarattal és kitartással ráadja magát, az sikerülni is fog. A másik főok, mely a közélet tespedését előidézte, nemcsak nálunk, de az egész országban tapasztalható volt, a kedvezőbb áramlat .beálltával azonban remélni lehet, hogy megszűnvén az ok, lassanként annak hatása is elenyészik. Sok mindent lehetne még felhozni a városi közéletünkben észlelt hanyatlás egyéb okait illetőleg, de czélszérüségi szempontból egyelőre elégnek tartjuk az elmondottakat. Felhívás. Mint felhőtlen égből lesújtott villám, mely az erdő legszebb fáját derékban Toppantja ketté, oly váratlan, oly hihetetlen volt Tabajdi Lajos elhunyta. Halála előtt még pár perczel is egészséges, jó kedélyű, erőteljes férfi, társadalmunk legkimagaslóbb alakja örökre lehunyta szemeit, anélkül, hogy családjától, jó barátaitól, csak gondolatban is, búcsút vehetett volna. Ma már ott nyugszik az enyészet ölén. Egyesültek hamvai a múlandóságban azokéval, kik őt megelőzték, egyesülni fognak azokéval, a kik Őt követik. A felhahtolt sir, örök nyugodalmat ad földi porainak, az idő enyhülést és balzsamot az őt gyászoló családnak, könnyező barátoknak, de emlékét nagy munkásságával, nemes szivével szerzett társadalmi érdemeit Szatmárnémeti város nem felejtheti el soha. A magunk részéről is csak helyeselni tudjuk azon mozgalmat, mely a Tabajdi Lajos emlékének megörökítésére irányul. Állítsunk sírja felé hozzá méltó emlékoszlopot. A társadalom hű bajnoka volt egész életén át. Ezerek kisérték utolsó utján nyugvó helyére. Ezerek ‘adományából emelendő emlékoszlop hirdesse múltját, tegye példányképpé munkás életér. Lapunk előfizetőihez és barátjaihoz fordulunk, járuljanak nemes adományaikkal Tabajdi Lajos érdemeinek megörökítéséhez. Adományaikat szíveskedjenek kiadóhivatalunkhoz eljuttatni, mi nyugtatványozni, rendeltetési helyére eljuttatni fogjuk. Rimánkodik a gavallér az uzsorásnak hogy egy kis kölcsönt kúpján, s miután az vonakodik, n váltó mellett még becsületére is fogadja, hogy a fizetésben pontos lesz; — Kérem — szól az uzsorás — ón a becsületre nem adok semmit, mert becsület nélkül meg lehet élni, de pénz nélkül nem s mi hasznom lesz nekem abból, ba az ur elveszti a becsületét és én a pénzem meg nem kapom. * Bögre ur erősen készül a nemzeti szövetség alakulási ünnepélyére. — Csak aztán jó bor legyen — mondja a többi közt — mert jó bor nélkül nincs huzufias lelkesedés, sem pedig egységes társadalom. * Tegnap a Hám János ntczábnn soknn megnézték azt a butorszállitó kocsit, inelv B. polgártársunkat költöztette Aktiba. — De hát mit fog ő csinálni Akliba? — kérdi valaki a nézők közű . — Aklimatizálódik. — felelt rá az „Ezres és Vidéke“ egyik szellemes munkatársa. ifi — Minden keresel forrásom bedugult, adj valami jó tanácsot, hogyan lehetne egy kis pénzre szert tenni. — A Kölcsey-kör most hirdeti a pályázatot, irj egy sikerült pályamunkát, pénzed is lesz, s dicsőséget is aratsz. Demeter. Apróságok. — Az orvosom azt akarja, hogy bi- cziklizzem. — És te? — Én nem akarok. Egy lovasitott népfelkelőnek a rangja nem engedi, hogy biczik- lire üljön. Daisy. E pillanatban ismét eldördült egy lövés s egy szép példánya a faczánoknak épen Daisy lábai elé hullott alá. Egy fáczán melyet ismét Jack lőtt, igen Jack, ki az izgatottságtól egészen vörös let; igaz hogy nem ugyan a vadászat tette egyedül izgatottá hanem izgatottságát még jobban fokozta Daisy és Mequard bizalmas társalgása. „Szegény Mequardnak valóban nincsen szerencséje“ mondá Daisy Forresthez — neki eddig csak húsz darab van birtokában, s önnek ? „Huszonhat darabb“ feleié Jack, de e pillanatban a kimondott számot ismét egy- gyel szaporította. „Oh 1 És még ön mondja hogy Mequard jobb vadász önnél.“ Ismét egy lövés, de ekkor Jack czélt tévesztett, de ellenfele lőtt egy szép példányt. De midőn a vadászat befejezését jelző trombitaszó elhangzott — Jack Forreszt- nek tiz darabbal volt több vadász zsákmánya mint Mequardnak. Forrest kapitány és fiatal neje a mézes hetek második hetét töltötték. Idő: Késő este. Hely: Egy Villának kertje a Riviérán. Hosszas halgatás után Forrest megtöré a csendet s mondá: „Daisy most midőn mi örökre egymásé vagyunk, most hogy mi ily szerencsésen együtt vagyunk, megkell neked vallanom HÍREINK. — Lapunk jelen számáho» egy fél iv melléklet van csatolva. — Személyi hír. Gróf Hugonnay Béla főispán szombaton a reggeli vonattal a fővárosba utazott fel. a honuét a jövő szombaton érkezik vissza. A főispán vasárnap Felső-Bányára utazik a nemzeti sző-1 vétség alakuló gyűlésére s innét hétfőn tér haza. — Elnöki titkár. Az igazságügy - miniszter dr. Bukó József mármarosszigeti törvényszéki bírót a debreczeni kir. Ítélőtáblához elnöki titkárnak nevezte ki. — Átkelyezés. A m. kir. pénzügy- minister Kató Gyula segesvári pénzügyi titkárt, városunk fiát, hasonló minőségben a nagy-károlyi kir. pénzügyigazgatósághoz áthelyezte. — Eljegyzés. R y 11 Ferencz honvéd- ezrédorvos jegyet váltott dr. Lengyel Márton leányával, Aliczc kisasszonnyal. Boldogságot kívánunk. — Esküvő. Pótor Dániel szatmár- uémetii uj ev. ref. lelkész, o hó 20-án tartotta N.-Bányán esküvőjét Ketney Anna oki. tanítónővel, az egybekelési ünnepélyen szép és díszes közönség volt jelen, u polgári összekelés után a ref. templomban Gergely Károly lelkész lélekemelő beszéd kíséretében áldotta meg az uj párt. — Moesa János az osztrák mugyar bank helybeli fiókjának főnök helyettese szombaton búcsúzott el hivatulnoktársaitól s e napon uj állomására Sopronba ment elfoglalni főnöki állását. — Kinevezés. Az igazságügyminisz- tér Radványi János fehérgyarmati járásbiró- sági írnokot a nagykárolyi járásbírósághoz segédtelekönyvvezetőnek nevezte ki. „Mit,? talán te egy más nőt szerettél ?“ oh Forrest akkor ne is beszélj nekem semmit? „Oh nem, dehogy. Daisy, csak mi kettőnkről van szó. Tudod ..... hogy: ........... én ... . hogy te ... . hogy te csalá s folytán letté! az én nőm ! „Egy csalás folytán ?“ „Igen Daisy .... én ..... én tudom hogy........... hogy Mequard jobb lö vő ... és .... és az erdészt megvesztegetve meghagytam neki, hogy a Mequard részére készített töltényeket csak felényi mennyiségű seréttel töltse meg, mit ő egy nappal a vadászat előtt teljesített is 1 Daisy! megtudod-e ... — megfogod-e nekem e cselszövésemet e csalást bocsátani ? Semmi felelet. „Daisy! mondá Forrest kérdőleg nejét vizsgálva. Daisy ajkai végre szólásra nyíltak/ „Es mennyit fizettél az erdésznek ?“ „Tiz font sterlinget adtam neki“ „Tiz fontot!“, kiálta Daisy „ügy ez- ember igen fényes üzletet csinált mert én . ... én ugyanannyit adtam neki, meghagyva az erdésznek ugyanazon cselszövést mit te neki parancsoltál. „Oh te angyal! Angyali Daisym! kiálta fel örömitason Jack. A két csaló egymás nyakába borult. — Tabajdi Lajos emlékének megörökítése tárgyában Farkas Antal elnökké, Teitelbauin Hermann pénztárnokká, dr. Nagy Barna jegyzővé lett megválasztva. _ A gyűjtő és előkészítő bizottság: Galba Laj os, Veréczy Antal, Hermán Mihály, dr. Vajay Károly, dr. Fejes István, Papp Gyula, Melles Emil, Nyárády László, Paládi Lajos, Augusstini János, Borsos Benő, dr. Tanódy Márton, Jaukovits János, dr. Fechtel János értekezleti tagokból alakult meg. Az értekezlet elhatározta, hogy n gyütést oly mérvben óhajtja eszközölni, hogy az elhunyt érdemei és Szatmár város társadalmához a felállítandó síremlék egyaránt méltó legyen. Az Országos Nemzeti Szövetség május hó 7-én Szatmáron tartja gyűlését, hogy n helyi megalakulást elősegítse. Ezen fontos nemzeti mozgalom megbeszélése czél- jából f. hó 18-án előértekezlet volt a polgármester elnöklete alatt, mely értekezlet egy előkészitő bizottságot küldött ki. E bizottság tagjai: dr. Fechtel János, ífj. dr. Farkas Antal, dr. Tanódy Márton, Mátruy Lajos, Kovács Leó, dr. Keresztszeghy Lajos, Melles Emil, Tankóczy Gyula, Sarkudy Adolf, dr. Fejes István. Ä fővárosból az alakuló gyűlésre lejönnek: Herczegh Mihály, Eötvös Károly, dr. Barabás Béla, dr. Kotn- lóssy Ferencz, dr. Kiss János és dr. Krivácsy Géza. Az alakuló gyűlés a Vigadóban lesz megtartva. Délben ebéd a Társaskörben, este az Ezresben összejövetel. Az érkező vendégeket a vasútnál Hérrnán Mihály fogadja beszéddel. — Az OrszágOB Nemzeti Szövetség Felső-Bányán. Folyó évi április hó 30-án vasárnap délután tartja az Országos nemzeti szövetség zászló bontását és megalakítja a felső-bányai uemzeti szövetséget. Az országos központot Dr. Herczegh Mihály egyetemi pfojr.eetor, Dr. Komlóssy Ferencz országgyűlési képviselő, esztergomi főogy- házmegyei kanonok és Dr. Kriváchy Géza ügyvezető igazgató fogja képviselni, — de várnak ez alkalommal sok vendéget a fővárosból, a megyéből és a környékről Felső- Bányára. E derék ősi bánya város, mely miután kiaknázott bányái nem biztosították tovább a lakósok megélhetését, gyönyörű vidékéből, tiszta levegőjéből a kristály forrásaiból igyekszik aranybányát teremteni magának, uz által, hogy igyekszik nyaraló telepet teremteni falai között, a mi a múlt év eredménye szerint igen szép sikerrel biztat, most az első vármegyénk városai között, mely megalakítja a nemzeti szövetséget, tanúságot téve róla, hogy igazi véd- bástyája hazánknak a végvidéken. — A Széchenyi Társulat április havi választmányi gyűlése a részvétlenség miatt nem volt megtartható. A függőben levő ügyek a májusi gyűlésben fognak el- intéztetni. — A helybeli kath. legény egyesület védőszentjének, szt. Józsefnek tiszteletére f. hó 23-án ünnepélyt rendezett. Az üunepség egyházias része délelőtt 11 órakor foly le a zárda templomban, hol az ünnepélyes nugy misét az egylet elnöke Ékkel. Lajos segédlelkész tartotta A szent beszédet Hubán Gyula tartá. Szép beszédében istenfélelemre, vallásosságra, erkölcsös életre, szorgalomra buzditá az ifjúságot. Délután uz egylet helyiségében családias-, ügyesen összeállított programtn szerinti ünnepély volt. Volt két huzufias ének. 2 szavalat. A felolvasást Ékkel Lajos elnök tartá. Fejtegető a legény-egyletek fejlődését a megalakulástól nagjainkig, előadd szép czéljait, kitartásra buzditá az ifjúságot. — Folyó hó 23-án este fél 6 Órakor szép ünnepély folyt le a Jézus társasági atyák Kálvária templomában. 4 intézeti növendék vétetett föl u „Mária Congregatióba.“ A kis templomocska zsúfolásig megtelt ifjúkkal, mert e congregatió legújabban a városban künn lakó kath. ifjakra is ki van terjesztve. Nagyban emelte az ünnepség fényét, hogy a szent beszédet Püspök ur tartá, gyönyörű példázatokban gazdag” beszédben fejtegette a congregatio hasznos voltát. Az ifjakat vallásosságra I kötelesség teljesítésre buzditá. — A Kölcsey-kör pályatételei. A Kölcsey-kör az 1899. évre e következő pályatételeket tűzte ki: 1. Kívántatik egy kisebb terjedelmű tanulmány, mely Szatmárnémeti szab. kir. város törvényhatósági bizottságának alkotó munkálkodását 1872- től kezdve inéltatju és a jövő teendőinek számára iráuyelvoket tűz ki. Terjedelme egy nyomtatott iv, jutalma 150 korona. 2. Kívántatik eg7 értekezés. Tárgya: Kölcsey mint philo9ophus. Terjedelme egy nyomtatott iv. Jutalma 100 korona. Kivántatik egy 1 felvonásos vígjáték. Jutalma 80 korona. 4. Kivántatik egy, az epikai műfajokhoz tartozó költemény. Jutalma 50 korona. 5. Kivántatik egy műfordítás, melynek tárgya később lesz meghatározva. Dr. Fechtel János titkár. .— Tűz. Szombaton d. e. 11 óra körül Vereczki Istvánnál, Kiniz9Í-utczán egy boglya szalma meggyuludt, melyet csakhamar szerencsésen eloltottak. — Halálozás. Mint lapunk zártakor vesszük a szomorú hirt, Jhhász Károly m kir. honvéd százados Nagy-Károlyban el- halálozott. A viruló egészségnek örvendett deli katona tragikus sorsa általános részvétét kelt városunkban, hol hosszas tartóz- kodása alatt úgy a katonai, mint a polgári társadalom rokouszenvét elnyerte. Nyugodjék békével! — Adomány. Püspök ur Öméltósága kirabolt kálvária-templomnak egy szép ksly. bet adományozott. — Egyházmegyei hír. Czimmer- rnunn János áldozópapot a püspök ur uiada- rászi lelkésznek nevezte ki. — Jubileum. A m. kir. álamvasut nagy-károlyi állomásának tisztikara, főnökének Tóth Kálmán állomási főnöknek 25 éves szolgálati jubileumát f. évi május hé 1-én lakomával ünnepli meg az állomás éttermében. — Hymen. Via d ár Ferencz német ii ref. tunitó jegyet váltott Lenkei Ferencz leányával, Emilia kisasszonnyal. — Gyászhir. Alulírottak a mélyen szomorodott szív fájdalmával tudatják a forrón szeretett nő, nevelő anya, testvér és rokonnak Szerdahelyi Ág09tonnészűl Szunyogh Olgának, 6 napi súlyos szenvedés után folyó évi április hó 22-én esteli 10 órakor életének 52-ik, legboldogabb házasságának 31-ik évében, bekövetkezett csendes kimúlását. A megboldogultnak hült teteme f. évi ápril hó 25-én délutáu 2 és fél órakór fog a róni. kath. szertartás szerint Vetésben a családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise áldozat pedig ápril hó 26-án d. e. 10 órakor fog a szatmári székesegyházban az egek Urának bemutattatui. Vetés, 1899. ápril hó 23-án. Áldott legyen emléke! Szunyogh Zoltán és családja, Szunyogh Szabolcs és családja, Szunyogh Péter és gyermekei, Szunyogh Lóránd és családja mint testvérek. Szerdahelyi Ágoston mint férje. Pongrátz Olga nevelt lánya. Pongrátz Imre sógora. Ozv. Szerdahelyi Károlyné gyermekeivel, a kiterjedt rokonság. — Uj gőzfürdő. A Kossuth-kert rendezésével kapcsalatosan a városi gőzfürdő 25 ezer forint költséggel egy egészen uj gőzfürdő állitassék fel, mely belekerülési költségnek 5 százalék kamatát, vagyis évi ezer forint bért Valkovics Sámuel bérlő fog megtéríteni. — A felsőbb leányiskolában tar? tott táneztanfolyam próbabálja f. április hó 29-én lesz a Vigadóban. Kezdete este fél nyolez órakor. Belépti-dij felnőttek részére 1 frt, növendékek és tánc/.osok részére 50 kr. Jegyek előre válthatók Lővy Miksa könyvkereskedésében, este a pénztárnál. — A város 1899—1900. évi közúti költségelőirányzatát a kereskedelmi miniszter jóváhagyta s a beszedoDdő törvényhatósági útadó kulcsát az állami egyenes adók 10 százalékában, az igás minimumot 3 írtban, a kézi minimumot, valamint az egyenes adót nem fizetők által ledolgozandó 3 kézi napszám váltságárát 1 frt 50 krban állapította még. Éhez képest az igás minimum azokra vettetik ki, a kik legalább 2 igavonó állattal bírnak és állami egyenes adójok 30 frtot meg nem halad kéziminimum pedig azokra, akik legalább 2 igavonó állttal nem rendelkeznek és állami adójuk 15 frtot meg nem halad. Ezzel kapcsolatosan u városi közgyűlés -azon felterjesztésére, hogy a közúti péuztár az állatni alapból segélyeztessék és a N.-Ká- rolyból Szatmárig s innen tovább Batizon és az Avasón út Técsőre vezetendő hadászati fontossággal bíró közút, állami kezelésbe vétessék, kijelenti a miniszter, hogy az előbbi kérelmet a törvényhatóságok segélyezésére rendelkezése alá bocsátott törvényhozási hitel korlátolt volta miatt ezúttal nem teljesítheti: a másodikra pedig kijelenti, hogy — miután a T.-Üjlak, M.-Sziget és N.-Somkut felé vezető közutak államosításának kérdése még most sincs megoldva,. teljesíthetőnek szintén nem találta. Végül a szatmár—tisza-ujiaki közút Szat- már vármegye területére eső részeinek tovább épitése kérdésében a vármegye közúti előirányzatának megállapítása alkalmát val fog határozni. A közúti költségelőirányzat mérlege a következőleg állapittutot- meg: 1899. évre' bevétel 30989 kor. 25 fillér, kiadás 30820 kor. 88 fillér, egyenleg 71 kor. 37 fillér. 1900. évre: bevétel 30.868 kor. 65 fillér, kiadás 30.820 kor. 88 fillér, egyenleg 47 kor. 77 fillér. — Országos vásár. A szeptember hó 26. cs 27-re eső országos vásárt a zsidó ünnep miatt a kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy az idén kivételesen szeptember hó 26 ra eső országos vásár október hó 3. és 4-án tartassák meg. — Legközelebbi országos vásárok. Szikszón április hó 30. és május 1-én, Nagyszőllősön május 8. ós 9-én, Visken május 1. és 2-án, Tiszaujlalcpn május 3. és 4-én, Felsőbányán május 8. és 9-én, Nagy-Kállón április 27-éu~. Folytatás a mellékleten.