Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-04-11 / 15. szám

SZATMlR és vidéke

lemény érvényesülhessen akkor is, ha az a tanácséval nem egyezik, vagy azzal épen ellenkezik is.

Ám sok esetben láttuk, hogy a tanács az ilyen véleményalakulást nem szívesen tűri, hanem azt rendszerint a maga vereségének tekintvén, érvényesülésének tüzzel-vassal ellent áll. Csak a csongrádi átirat és a gyarmat—beregszászi vasút ügyeinek tárgyalására utalok e tekintetben, a hol csak valóságos háborúval sikerült két-három szavazattal többséget létrehozni a tanács erőlködésével szemben

Minthogy pedig az ilyen kimentő (és gyakran sikertelen) munka nem alkal más arra, hogy a képviselőket a közügyek szolgálatára buzdítsa, nem csoda, ha az a bizonyos elernyedés kap lábra a törvényhatóság termében és mind többen törődnek vagy nyugosznak bele a tapasz talatba, hogy a város ügyeit teljesen a tanács vezeti, a képviselögyülés csak a kar, az igazi énekrészeket a tanács ad ván elő.

És ebben látom jórészt az okát an nak is, hogy a hivatottabb elemek a helyzet ismeretében a képviselőségre nem vá gyódnak, s átengedik a tért azoknak, a kiknek csak tisztesség a képviselőség és nem (legalább egyszersmind) komoly, lélekemelő munkakör.

Hogy ez megváltozzék, ahoz minde- nekfölött kívánatos, hogy a tanács engedjen valamit a közgyűléstől magához ragadott hatalomból és ismerje el ennek föl- tétlen felsőbbsógét a tanács felett. Mert senkinek sem lehet kedve asszisztálni olyan ténykedésnél, a melyet az ő felelősségére és az ő nevében mások hajtanak végre.

En, a magam részéről szeretem, hogy városunknak hatalmas tanácsa legyen, de a hatalmaskodástól nagyon félek magam, és nagyon féltem a várost is.

Tisztelt városatyatársam a „Szamos“- ban, elmélkedjék a szavaim fölött! . . .

Verus.

A városi főmérnök urnák.

A főmérnök ur a „Szamos“ 27-iki számában „Türelmes a papiros“ czimmel, az „utczált szabályozásáról“ irt czikkel foglalkozik. Úgy minősiti, mintha egyéb tárgy hiányában mulatságból az ő bosszantására keletkezett volna.

Nem tehetek arról, hogy ,a szerintem megszívlelendő dolgokat a főmérnök komolynak nem tartja. — Az énemről ez úttal is kénytelen vagyok kijelenteni, hogy komolyan foglalkozom a kérdéssel, mit bizonyít azon körülmény is, miszerint egy alkalmat sem mulasztottam el a városi közgyűlésen, hogy az általános utcza szabályozás keresztül vitelét ne sürgettem volna.

Igenis hallottam harangozni, azt is tudom hol. Sőt közvetlen tapasztalattal bírok azon rendszertelenségről, mely az utcza- vonalak meghatározásánál divatozik. Elismerem én a főmérnök ur bizonyos fokig terjedő érdemeit, sőt jó akaratú lelkismeretes eljárásának hangot is adok, de ezek daczára kijelentem, miként évszázadokig helyrehozhatlan hiba is követtetett el, melynek többnyire a város éjdekében a fős vénységig menő takarékoskodás éppen úgy az okozója, mint azon helytelen irány, hogy egy utczát egy házépítéssel akarnak széppé, egyenessé tenni.

Nem szándékozom e tárgyban hírlapi polémiát folytatni, de engedjen meg a főmérnök ur ha — mint maga is írja a hírlapi kritika jogán — a félre ismert czikk ben megkoczkáztatott nehány ténybeli állításom alaposságát be is bizonyítom.

A „Lévay“ háza eltemette az egyenes utczavonalat mindkét utczán egy évszázadra, megkeskenyitett két legforgalmasabb utczai befordulót ott, a hol a teret bővíteni kellett volna. Sem a közbiztonság, sem a szépészet érdeke nem lett megóva. — Nincs utczavonalban a Hám János utczán, nagy beugrása van a Kákóczi-uczába úgy hogy az irány folytatásával, körülbelül a felsőbb leányiskola épületéhez vezetne. A Rákóczy-utczának a templom felé aytíló oldaláról a belátást örökké elzárta.

Hogy alaposan ismerem a Hronyecz- féle ház építését is annak bizonyságául szolgáljon azon felvilágosítás, miszerint tulajdonos egy pár hónappal előbb egesz más terv szerint kapta meg az építési engedélyt, mint a minőt mérnök az építés megkezdésekor keresztül vitt. — Sőt pár hónappal az előtt más utczavonalba lett építve az asphalt gyalogjáró — a változtatás miatt azt felszedni, a városnak utczavonalba áttétetni kellett, holott ha rendes szabályozással bírtunk volna nem kellett volna hasztalan mintegy 100 frtot kidobni.

Ugyancsak a Csokonay utczábán a Horváth-féle ház, mely mintegy öt éve épült nagy időkre elzárta a törvényszéki palota előtti tér rendezését. Azon időben ottan még csak kertek, düledezö, rossz házak voltak; — a rendszeres szabályozással csekély költséggel a Csokonay-utczát a Verbőczy-utczáig ki lehetett volna egyenesíteni.

Azt hiszem nemcsak magam sürgetem e bizonytalanság állandó megoldását. f— Emlékezhetik a főmérnök ur, hogy dr. Farkas Antal, Tanódy Márton hasonló indítványokat tettek.

El sem tudom képzelni, hogy olyan kivihetetlen valami lenne az egész város utczavonalának előzetes megállapítása. Nagy elfoglaltatása mellett a mérnöki hivatal egy kiküldendő bizottsággal nyugodtan, ^Végezhetné.

Ha minden szabályozási kérdést eset- ről-esetre oldunk meg, az építtetőt örökké bizonytalanságban tartjuk, előáll olyan eset, hogy a tulajdonosnak be kell várni a miniszter határozatát is. Az építkezés elé pedig akadályokat gördíteni városi érdekből sem kívánatos.

A főmérnök ur elismeri, hogy az általános szabályozás annyira kívánatos, miszerint ezt a közgyűlés is elhatározta, tehát a határozat végrehajtása iránt emelt kérelem jogos, mert mit érünk azzal, ha a határozat végre nem hajtatik.

Elismeréssel vagyok a Verbőczy-utcza szabályozásáról is, de miként annak idején a hivatali elődök a Haraszkó-féle házzá annyira megnehezítették a kiegyenitést, az ottan ma tervezett görbe vonallal sincs megelégedve senki sem.

Elvégre is fenntartom azon vélemé nyemet, hogy mig általános az egész vá rosra kiterjedő előzetesen megállapított sza bályozási vonalunk nincs, a jövő érdekét kellőleg megóvni nem lehet, örökké ki leszünk téve a városi jelen vagy jövő mér nők egyéni, sokszor helyes, de néha e nem fogadható Ízlésének. Már pedig váró sunk széppé csak úgy fejlődhetik, ha a jö vöt tartjuk szem előtt.

Sajnálnám, hogy ha a szőnyegre hozott tárgygyal a főmérnök ur hivatali buz- góságát lohasztanám; ellenkezőleg fokozni és különösen azt szeretném, ha az átalakítás nagy munkájában sokáig résztvenne de úgy, hogy ő buzgólkodna az általános szabályozási vonal előzetes megállapításain.

Mint az utczák szabályozásáról irt czikkemre kimondja a főmérnök ur, hogy „türelmes a papiros“ én is elmondhatom, hogy sok eseben türelmes a polgárság is

2f. B.

Apróságok.

— Tabajdi Lajos halálára. —

Ismét temetésen voltunk és a kit temettünk, az ismét egy nagyon derék ember volt. Miért is kell a jobbaknak sírba szállani addig, mig a földön haszontalan emberek is vannak.

*

Ravatala a templomban volt felállítva, mintegy jelképezve, hogy az igazi pap is olyan, mint a jó katona, végső útját onnan teszi meg, a hol az ő harczai folytak, — a csatatérről.

*

Ellensége vagyok a koszorúknak, de az ő koporsójánál kibékültem velük, mert azok a felírások, a mik a szalagokon ragyognak, igazi érzést tolmácsolnak, és a szemekben mindenütt ott láttum a harmatot is, a mely e virágokhoz illik.

ff

Szerettem, mert nagyon derék ember volt. Egyetlen, a ki az „Apróságokon“ akkor is jól mulatott, ha azok ő reá szóltak. A tréfán jóízűen nevetett, s a csipkedésért soha sem haragudott.

Mindig bámultam, hogyan egyesülhet benne annyi különféle tulajdonság, 8 hogy tud megfelelni annyi sok feladatnak, a miket magára vállalt. Ha nagyobb működési kör jutott volna osztályrészéül, nevét ismerné az egész ország.

*

Mindenütt, pótolni fogják, csak a családban marad a helye üresen. A veszteség, a fájdalom ott a legnagyobb.

— Istenem mondta a temetéskor

egy úri hölgy — mindig irigyeltem ezt a Tabajdinét, s most u bánatában is irigylem,

alatt aluszszák álmukat . . . Mikor én kis gyerek voltam, a sztecsnói tetőn is mindenféle szinü virág megtermett, de most nem tud más szinü teremni, mint piros, mert ezt a földet nagyon sok vér öntözte.

— Tovább, további

Odacsusztam eléje, rászegeztem' tekintetemet és ő lassú, töredezett hangon tovább beszélt.

III.

A sztrecsnói tetőt őrizte Szeredai János kapitány hetvenkét honvéddel és egy pár száz rosszul fegyverzett nemzet őrrel.

Két lovas volt velük, ezeket Szeredai leküldte a lengyel völgyekbe, hogy hamar hirt hozzanak, ha onnan valami baj közeledik.

Már akkor az ország az orosz betörést várta.

Egy reggel sebes vágtatva érkezik a két lovas és jelenti Szeredainak, hogy a teméntelen orosz elöntötte a völgyeket és lassan emelkednek fölfelé.

A reggeli ködön át távoli trombita1- jelek és erős zugás hatottak föl a tetőre.

Már jönnek I

Szeredai összegyűjtötte a nemzetőröket és igy szólt:

— Barátaim 1 Ezennel megparancsolom, hogy menjetek haza, görbítsétek helyre a kaszátokat, tegyétek el fejszéteket, rejtsétek el puskátokat. Nektek feleségetek, gyerekeitek vannak, nem tarthatlak itt bene- teket. Fordulj, indulj 1

A nemzetőrök elvonultak. A százados csak egy öreg parasztot tartott ott. Aztán riadót fujatott a kürtösökkel s a front előtt igy szólt:

— Fiaim. Hétvenhárman állunk e helyen és onnan alulról, a ködből, százezer orosz katona közeledik ránk. De nekünk szembe kell szállítunk e haddal, nehogy a büszke czárnak azt jelentse a vezére, hogy kardcsapás nélkül nyomult át Magyarország határán. Nekünk meg kell őket állítanunk . . . meg kell nekik mutatnunk, hogy csak úgy tudtak behatolni e haza földjére, ha mindnyájunkat fölkon- czoltak. Hadd lássák, hogy olyan nemzettel lesz dolguk e hegyeken keresztül, mely megtud halni a szabadságáért.

... A fiatal gyerekekből álló kopott csapat égő tekintete a kapitányra tapadt.

— Fiaim 1 A mi hazánknak vége. Oly erővel jönnek ránk, hogy el kell hullnunk. Azt kérdem tőletek, hogy éljünk-e tovább haza nélkül, vagy meghaljunk a hazáért ?

— Haljunk meg a hazáért! — kiáltotta a kis csapat.-Fiaim 1 — folytatta a kapitány megindultan, — ti bátor vén katonák, de fiatal legények vagytok. Az egész élet előttetek van még ... a ki el akar menni, ézennel elbocsátom ... a legtöbbnek köz- zületek öreg édesanyja, édesapja van otthon, soknak menyasszonya, testvérei. A ki akar, elmehet. Senkit nem ér a gyávaság-vádja, hisz száz csatába megmutattátok, hogy hősök vagytok.

Senki se mozdult.

— Fiaim 1 — szólt Szeredai — akkor búcsúzzatok el szeretteitektől. Ezt az az öreg parasztott itt tartottam, hogy leveleiteket elvigye.

És a tizenhét-tízennyolez éves diákgyerekek leültek és borjujokra fektetett papiroson megírták utolsó levelüket. Az a fekete képű fiú ott a sárospataki kollégiumhoz czimezve megírta sebtiben, hogy most készül meghalni a hazáért Szeredai János hetvenkét társával. Azután beleírta valamennyinek a nevét, rátette a dátumot és beragasztotta a levelet. De még ráért öthat más levelet is írni nehézkezü paraszthonvédek helyett is és olyan szépen megírta, hogy ne sirasson édes szülém, mert

én hazámért estem el, de ne feledje el, engedelmes jó fia voltam és imádkozzék érettem.

Szeredai pedig kiállt az oromra és messzelátójával a völgyeket kémlelte . . . Most szakadtak ott szét az utolsó ködfelhők . . . az aranyos nap betűzött egyszerre a mélységekbe és — ott állt alant csillogó fegyverben ezernyi ezer katona.

A honvédek riadója megállította őket, támadásra készültek.

— Készen vagytok?

— Készen.

— Márton 1

Az öreg paraszt, ki folyton a szemét törölgette, oda jött. A fiuk nagy bőrtarisznyájába rakták a levelüket.

— No most, Márton, sebes léptekkel, egy-kettő, hogy kendet is itt ne szorítsák.

— Nem maradhatnék én is iit, kapitány ur? — kérdé gyönge hangon.

— Nem — felelt kurtán S?-eredai ezzel hátra vonszolta, egy őszekötözött hajcsomót, az óráját, a gyűrűit s egy levelet adott át neki, — ezt a feleségemnek adja át. Előre, gyorsan!

Az öreg lehajtott fejjel botorkált le a dombról s eltűnt az erdőben.

— Vigyázz 1 Mozognak I — kiáltott az őr az ormon.

— Fegyverre! — kiáltott Szeredai.

Mindenki hü puskájához nyúlt s gondosan megvizsgálta. Azután a patrontáskára került a sor: hány orosz halála rejlik benne. S mialatt az oromra állított dobosok és trombitások teljes érővel verték és fújták a honvéd riadót, a kis csapat leku- szott a mély útba, melynek a lengyel határ felé eső torka kövekkel, nagy szál fákkal el volt torlaszolva.

Egyszerre csak megszólaltak az alsóbb dombokon az orosz bombavető mozsarak s I lövegek ott robbantak szét a

I mert egy ilyen embert gyászolni nein min- I den nőnek adatik.

Azóta i3 gondolkozom e mondáson Van benne igazság, de nem azok számára a kik a csapást szenvedték.

Demeter.

HÍREINK.

— Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva..

— Temetés. Tegnap délután 3 órakor ment végbe Tabajdi Lajos temetése. Az ev ref. templom, hot a ravatal felállítva volt, szinültig megtelt közönséggel s kint az utczán ezren és ezren hullámoztak,j hogy a közbecsülésben álló férfiút végső útjára elkísérjék. Pont 3 órakor megszólalt az orgona, majd felhangzott az ének, mely után a helybeli férfi dalárda énekelt egy megható gyászdalt, mire Biki Károly esperes ment fel a szószékre s mondott egy szép imát. Utána ismét a dalárda énekelt, majd Varga Lajos majtisi lelkész mondta el nag^. szabású gyászbeszédét. Fél öt órakor indult meg u gyászmenet, mely az egész Ráltó- czy-utczát betöltötte. A koporsót szebbnél- szebb koszorúk borították, melyeket egy külön kocsi vitt a gyászkocsi után. A menet lassan haladt a temetőbe, a hol a sírnál MakkaiElek segédlelkészés Lénárd Ede dobi lelkész mondottak szép búcsú beszédet, mely után a nagyközönség visszatért a városba, lelkében mélyen meghatva a közszeretetben álló elhunyt emléke által. A gyászesetről úgy a család, mint a szatmári ev. ref. egyház és az ev. ref. főgymnasium adtak ki gyász- jelentést. A koporsóra koszorúkat küldtek: „A szeretett gyöngéd férjnek:“ „Vigasztalhatatlan neje“ 1 — „Forrón szeretett apjok- nak“ : „Hálás gyermekei.“ „Tabajdi Józsefné és gyermekei“: „Szeretett Lajos bátyjoknak !“ „A feledhetetlen nemes lelkű jó testv rnek“: „Róza, Juliska és Ida.“ „A legjobb testvérnek“ : „A szerető testvérek.“ „Szeretett rokonnak“: „Kótay L. és családja“! „Dr. Vadas József és felesége.“ „Szeretett Lajos bácsinak“! „Farkas Antal és családja“: »Feledhetetlen jó barát és igazi keresztyén papnak“! „A feledhetetetlen jó barátnak“: „Sándor és Emma.“ „Legjobb barátjának“: „A Jákó család“! A Paládi család felirás nélkül. „Feledhetetlen jó Lajos bácsinak“: „Demjén Sándor és neje.“ „Feledhetetlen jó barátjának“: „Özv. Demjén Imréné“! „A legjobb rokonnak“: „Egy mindent vesztett család.“ „Az árvák jótevőjének“: „Özv. Papp Zsigmondné“! „Szeretetük jeléü!“T „R. Nagy Endre és családja“! Nagy részvéttel: Jandrisits J. r. kath. lelkész. Félszázados barátság emlékéül: „Lesújtott jó barát, Bélteki Albert“! „A szatmári ev. ref. Egyház“ „Szeretett lelkipásztorának“! „A ref. gymn. Igazgató-tanácsa“: „Páratlan buzgó tagjának“! A szatmári ev. ref. Tanító testület“ : „Feledhetetlen Tanitójának“ I „Az ev. ref. tanuló ifjúság“: „Szeretett tanárának“! „Szeretett kartársának“ : „Azev. ref. főgimnázium tanárkar.“ Az ev. ref. felsőbb leányiskola tauápkara s „Szeretett Pártfogójának“: „A szatmári Takarékpéuzsztreesnói tetőn. A riadó elhalgatott. A tét dobos jóformán gurulva érkezett a csapathoz.

— Hát a trombitások? — szólt Szeredai.

— Meghaltak — felelt az egyik do- jos s puskájával fölfelé mutatott.

Odanéztek. Az egyik tombitást futtáján ütötte le a halálos szilánk s úgy bukott előre, hogy feje az ut peremén át lógva, lenézett bajtársaira. A halál eltor/L tóttá arczát, nyitott szájából vér csöpögött, szemei tágra nyitva meredtek a honvédekre, mint ha arra vigyázna, hogy meg mernek-e azok is úgy halni, mint ő.

A gyerekek sáppadtan néztek össze.

— Vigyáz! — kiáltott a sárospataki diák, a ki az ut peremére fölkapaszkadott, — gyalogság jön az utón.

A torlaszon kiki elfoglalta a helyét.

S míg fönt a dombon robbantak a bombák, előttük menydörgő hurrá harsant föl s egyszerre száz meg száz szijrke kabátos katonát láttak feléjük rohanni.

— Tüzelj I -— kiáltott Szeredai.

A fegyverropogás után sürü füst borult rájuk.

— Tölts, tüzelj I — hangzott Szeredai

szava.

Újabb fegyverdördülés. A hurrá elnémult. De az ágyudörgés és a bombák süvitése egyre hallatszott.

A sárospataki diák már fönt hasalt a tetőn és onnan kiabált le a szorosba:

— Az oroszok futva hátrálnak, éljent a magyar l A lisztek megállították, rendezik őket. Agyukkal jönnek, a többi, ágyukat is igazítják. Vigyázz I . . . Átközot kutya ...

A fiatal diák véresen gurult közéjük.

— A puskámat I szólt rekedten, — valami kartácsforgács a balkaromat találta, de ezt i visszaadom, nekik ... A pus- kámat ...

Folytatás a mellékleten.

E|