Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-04-11 / 15. szám

Tizenhatodik évfolyam.

15-ik szám.

Szatmár, 1899. április IL

1 IV

HM

TÁRSADALMI. ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:

Egész érre . 3 frt. I Negyedévre . . . 75 kr

Fél évre . . I „ 60 kr. | Egyes szám ára. . 8 „ Községek, községi'jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 írt.

SZERKESZTŐ ES KIADÓHIVATAL,

hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetésük is küldendők:

Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt.

A SZERKESZTŐ LAKÁSA:

Eötvök-utcza 19-ik szám.

HIRDETÉSEK

e lap kiadóhivataléban a legolcsóbb Arak mellett fölvétetnek.

Nyilttér garmond sora 8 kr.

Hirdetés és nyilttér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr.

Tabajdi Lajos

Í84I—1899.

Mint a tiszta égből lecsapó villám, úgy renditette meg váratlan halálhíre e város minden lakosát. Egy perczczel előbb még közöttünk járt, végezte hivatali kötelességét, s | má- e-ik perczben már halott volt. Vidáman felelte egyik jó barátjának kérdésére, hogy pompásan érzi magát, s mire a jóbárát hazaért, az ö nemes

szive már nem dobogott.

©

Igaz fájdalommal állottuk körül koporsóját, s őszinte könnyekkel sirat- tűk el benne a város egyik legjelesebb fiát, kihez hasonló nagyon kevés, jobb talán egyetlen egy sem volt.

Az a 23 mit körünkben töltött, egy szakadatlan lánczolata a munkának, a melyet az egyház, iskola, város és a társadalom érdekében kifejtett. Bámulatos munkaerő a megfelelő munkakedvvel párosulva tették- kópéssé őt arra, hogy pihenés nélkül dolgozzék. Reggeltől estig- mondhatni minden órájának még volt a végezni valója, s alig maradt egy kis ideje a pihenésre, és a mi fő, minden munkát lelkesedéssel, pontosan és lelkiismeretesen! végzett el, s’ minden munkáján meglátszott, hogy az neki magának is gyönyörűségére szolgált.

És a mellett, mint családapa is páratlan volt, a ki hozzátartozóinak érdekét szivén viselte s szeretetének melegével övéi részére a családi kört a boldogság otthonává tette.

Mint barát önfeláldozó, a ki ha baj vaii, siet segíteni és nem nyugszik, mig a vigasztalás balzsamát meg nem szerezte; ha pedig baj nincs, meleg

kedélyével felvidítja azokat, a kiket szeret, | megaranyozza a társaságot, a melylyel együtt van. Szellemes, tréfás abból a jobb fajtából, mely vidámságot terjeszt maga körül a nélkül, hogy e vidámság másnak keserű perczeket okozna. Szereplő ember lévén, voltak ellenségei is, de azt a fegyvert, a melyet mások vele szemben használtak, soha sem vette igénybe. A bosszuállást nem ismerte

Erős akarat volt egyik fő jellemvonása. Ha valamihez hozzá fogott, szívós kitartással haladt, mig csak czélhoz nein ért. Az ev. ref. gymna- siumnak főgymnasiummá való emelése az ö eszméje volt, s hogy az eszme valósággá lett, az első sorbán az ő érdeme.

Mint lelkipásztor mintája volt a Jó papnak, a ki vallásának szabályait megtartja, de azért békében van a más vallásu embertársaival is. Alig van egylet a.városban, melynek tagja és pedig tevékeny tagja ne lett volna, s miután ilyformán minden rendű és rangú emberrel érintkezésben volt,- ismerte, szerette- és • becsülte, a jjáj o$~- nak minden polgára.

Halála veszteség az . egyházra; | városra és a társadalomra nézye, s igazi értékét majd az fogja megmutatni, a mikor az általa elfoglalt helyek betöltése élkövetkezik. Arra a munkára, a mit eddig ő végzett, sok embernek kell vállalkozni, ínért olyan ember, a ki mint ö, egymagában képes legyen elvégezni, aligha fog akadni.

Es sok ember sem fogja úgy elvégezni, mint a hogy ő elvégezte!

Jíiváló ember volt, erényekben gazdag, dísze, büszkesége I városnak, méltó arra, hogy mi is letegyük koporsójára az elismerés koszorúját.

Képviselő testület.

(Vonatkozás a ‘ „Szamos“ hasoociimü czikkdre).

Rosszul mennek a közdolgaink, és ennek daczára lanyhák, közömbösek, sőt hanyagok a törvényhatósági bizottság tagjai a rájok bízott ügyek intézésében.

[ Ha jól kifejtettem hüvelyéből a magot; ezeket Írja a Szamos húsvéti számában egy városatya.

Igaza van, de igazsága nincs. Tény, hogy bizonyos idő óta feltűnően megcsappant a képviselők érdeklődése a város hatásági dolgai iránt, kevesen (és azok is nagyrészt kedvetlenül) vesznek részt a tárgyalásokban, számosán pedig hallgatagul visszavonulnak a fórumról, átengedve a tért azoknak, akik ex offo tartoznak ott maradni; a bizottsági tagsági joggal biró főbb tisztviselőknek.

I Ez igy lévén, a városatyának igaza van a részvétlenség konstatálásában.

Ám nitjes igazsága, mikor ezért egyszerűen megrójja,. sőt a helyzet javítása czéljából—-holmi törvényes (meg törvénytelen) eszközökkel büntetni is kívánná a képviselőket, anélkül, hogy a helyesen megfigyelt események végső okára hatolva azt kutatná, honnan ered ez az elszomorító nemtörődés a mérhetetlen fontosságú városi ügyekkel?

• ^ Ebben óhajtom pótolni a városatya jóiíKlu I át u fejtegetéseit, amelyekkel az említett leiró részben teljesen egyetértek. Nem szállók tehát vele szembe, hanem melléje állva kezet fogok vele, hogy tovább vezessem az ösvényen, amelyen azért indult el, hogy polgártársaink jólétéhez jusson, mint végczélhoz.

Hát, tisztelt városatyatársam, a mi képviselőtestületünk tespedésének főoka a benne lábra kapott szellem betegsége.

Nehány éve csak, hogy büszkén és hangosan hirdettük, hogy ilyen önzetlen, buzgó, feladatának színvonalán álló, kizárólag a közönség egyetemének javára törekvő képviselőtestület alig egynéhány létezhetik széles e hazában.

A tárgyalások hévvel folytak ugyan, de mindenkor tisztességgel, mert a felszólalókat , a jó meggyőződés vezette^és a vágy. azt másokba is átömleszteni. Lelkiismeretes megfontolással igyekeztünk a város pénzével és egyéb javaival gazdálkodni. Ennek eredménye aztán a legjobb felfogás diadala lett, a szavazók szabad elhatározása alapján. A döntésbe pedig szívesen és minden keserűség nélkül nyugodott bele a kisebbség, tudta, hogy más kérdésben könnyen &'alakulhat többséggé.

És, amint keik -könnyen viselte és kedvvel hajtotta végre a határozatokat a tanács, a mely hivatásának megfelelően a legtöbb ügyet előkészítve, azok helyes megvilágositásával a tárgyalás czélszerü befolyásának az irányítására szorítkozott.

Újabb időben azonban a dolgoknak ez a rendje észrevétlenül, de a végeredményében immár ijesztő módon érezhetö- leg megváltozott.

A tanács, talán szándékosság nélkül, lassanként ábszorbeálta mindamaz ügyek intézésének a hatalmát, amelyeket beható tanácskozás utján a közgyűlés van hivatva eldönteni.

Forma szerint ugyan szervezeti szabályrendeletünk értelmében a közgyűlés elé kerül minden odatartozó ügy. A megvitatásnak is meg van a látszata. Ámde a tanácsnak ügyeket előkészítő módszere, valamint az a tulkemény szivóság, a melylyel az általa tett javaslatokat mindenáron érvényre juttatni törekszik, a legtöbb esetben egészen az 6 szellemében érleli meg mesterségesen a határozatokat. Mesterségesen azért, mert nemcsak a tisztviselők érzik magukat (vajmi ritka kivétellel) kötelezve a tanácscsal szavazni, hanem mindig akadnak olyan képviselők, a kik fáradságot nem véve a dolgok mélyére hatolni, könnyen fogadják el a tanács nézetét, látva azt a nagy erélyességet, a melylyel ez a maga áláspontját keresztülhajtani törekszik.

Hát elvitázhatallan tény, hogy a tanács, a melynek az élethivatása és hivatalbeli kötelessége, a legtöbb ügyet alaposabban ismeri bármely egyes bizotsági tagnál. Csakhogy az ismeretben való tévedés mellett az ügyek megítélése és a következmények elbírálása körül fölmerülhető esetleges helytelenségek föltétlenül azt parancsolják, hogy a közgyűlés beható tanácskozásai folyamán előálló véTARCZA.

—O'«C=iC003e&©-o—

A bábé.

Egy ábrándos német poéta Tollát vévé és.igy ira:

A kályhánál ülének ketten A férj és nője Elvira;

A pattogó láng játszi pírja Elönti a szerelmes párt.

— A földön könyy heyert s a bébé Ki játszás közben arra járt Mohón szaggatja szét a zsákmányt.

A könyvet ők dobák imént el,

Mert benne az foglaltaték:

A tiszta, hű, nemes szerelem Gyermekmese csak s buborék.

— Ezt olvasván egymás karjába

Némán hulltak s szerelmesen,

De forró csókok hirdeték, hogy

E scr-ibler, őrült teljesen.

Most. a bébét gyönyörrel nézik,

Mert jól cselekszik,'— ügy hiszik >—

„Das Kind übt unbewusst Kritik“

* *

*

így irt az ábrándos poéta S én elmélázva olvasám.

Felbőszülék á scribler ellen,

Ki oly kegyetlen, oly profán,

Hogy eltagadja a szerelmet,

Melyért rajongnak annyian;

A tiszta jelkek tiszta frigyét,

Honnét a test száműzve van.

. . . Kialvó lángok -kékes szárnyán A lelkem elszállt messzire Meghitt szerelmesek körébe Elvira szőke fürtire.

Tanultam tőié szűz szerelmet A lelkem ringott szösz haján; Elringott édes álmodásba Kialvó lángok lágy szaván.

Kialvó lángok kékes fénynyel A bébét magvilágiták;

Felrebbent lelkem szenderébol: „Ezek tehát az ideák ?

Ä lélek tiszta, szent tüzéből Egy testes kis bébé'leszen ?“

... . Kialvó lángok rémes árnya Lebeg a tépett scribleren,

Ki nem tudá megértni azt, hogy Van ideális szerelem I .

Bazarojf.

A sztrecsnói piros virágok.

i,

Néha valami nagy szomorúság fogéi. Mikor a gyermekeim vidám szemébe nézek és együgyű fecsegésüket hallgatom, eszembe jut, hogy oly szép az élet és oly rövid. Megszületünk, kimászunk egy kicsit a melegre sütkérezni, aztán rögtön visszatérünk a megsemmisülésbe. Mikor holdas éjjel elkésett madarakat látok a holdsugáron átsurrant, mindig az emberi élet jut eszembe. Az is ilyen. Jövünk a

sötétségből, egy pillanatra föltűnünk a világosságban, aztán megint elnyel a sötétség. Honnan jöttünk, hová megyünk: ezt a két titkot fiem tudjuk kideríteni.

De vannak fáradt és szomorú pillanataim, mikor az életet hosszúnak találom és szeretném, ha már én is ott volnék abban a végtelen fekete zarándoklatban, mely örökkön-örökké a temető felé önti meg nem apadó tömegeit. Mikor megunom a ziháló mellel és sáppadt arczczal futkosó embereket. Megunom ezt a hideg fővárost, beteg pompájával és örökös, kábító zajával.

Ilyenkor" eltűnők innen és senki sem tudja hová lettem. Kifekszem Lagosta sziklás partjára s a kék Adria mélységébe bámulok. Vagy elbújok a délibábos róna egy'kis fehér-tanyájába s a barna parasztokkal égy tálból eszem a csillagos ég alatt.

Vagy fölhatolok a Kárpátok legmagasabb ormaira s hallgatom az erdők zúgását,-a vízesések moraját'és a sasok éles kiáltását.

És ezekfői a helyekről elfeledett, régi történeteket hozok haza. Sohse tudom, hogy a tenger mormolásából érteltem-e ki, a zúgó erdő mesélte-e el, vagy öreg pásztorok zümmögték a fülembe holdas éjszakán.

Ea is igy hajlottam, vagy talán álmodtam ?

II.

A Kárpátok közt barangoltam. Nagy hegyeken hágtam át és embertelen vidékeken rejtőztem napokig.

És egy napon egy tetőre értünk, melyet mély ut szelt keresztül és vezetőm, az öreg szepesi polgár, Zimmer Krisztián, lemutatva a völgyekre, szóla:

' — Nézd, uram, az o*t Lengyelország. Itt állunk Magyarország határán.

Sokáig kalandozott tekintetem az idegenben, végre kifáradt és visszaesett a közeire. Akkor láttam bámulva, hogy a tető, melyen heverünk, csupa piros virágot teremt.

— Nézd öreg, ilyet még nem láttam, ezen a hegyen csupa piros virág terem.

— Bizony nincs abban egy szál sem fehér, kék vagy sárga.

— _És te ezen nem csodálkozol ?

— Nem.

— Tudtad?

— Tudtam. És te nem hallottad volna soha hírét a sztreésnói piros virágoknak?

•— Nem. Valami történetük van?

— Van.

Az öreg a földet piszkálva hosszú botjával, aztán csak úgy magában mormogva, folytatta:

— Ti urak, kik a nagy kőházakban egymás fölött laktok, nem ismeritek a földet. Azt hiszitek, hogy annak nincs is esze . . . . Pedig van; A föld tudja, mit csinál. A mi falunkban a temető kétfelé van osztva. Az egyik felibe csak gyereket temetnek . . . Ebbe a felibe tavaszszal csupa fehér virág terem. Olyan szép ilyenkor a temető, mintha fris hó takarná . . . És egész nyáron ilyen marad. Mig rá nem esik a hó. És a télben olyan, mintha tele volna fehér virággal, A tiszta ártatlan lelkek mi nálunk örökké fehér halotti lepel