Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-04-04 / 14. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Egésx évre . 3 frt. ~ 1 Negyedévre ... 75 kr. Fél évre . . 1 „ 50 kr. | Egyes szám ára. . 8 „ KOzeégek, községi jegyzők ée néptanítók részére egész évre 2 frt. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt. A SZERKESZv&LAKÁSA: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak meilett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 8 kr. Hirdetés és nyilttér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr. Husvétkor. A Golgotha után a feltámadás! A szenvedés után a megdicsőülés ! A ha: Iái után az élet! Ez az, a mit a mai kor gyermeke nem tud megérteni. Hogy a küzdés, a fáradalom, a lemondás az a talaj, melyen a boldogság virága megterem, ezt a mai társadalom oly abszurd valaminek tartja, melyet a józan gondolkodás kénytelen elvetni. Pedig igy van. Mi volna a husvét nagypéntek nélkül ? Mi volna az erény küzdés nélkül ? Mit érne az örökös napfény, ha soha sem tenné kívánatossá annak visszatértét a beborult égbolt. Az emberiség szép jelszava a" tökéletesedés. Az ember, úgy, mint annak lennie kellene, a leg magasztosa bb fogalom. Az ily egyénnek kellene, hogy ura legyen gondolatainak, érzelmeinek, összes szellemi életének. Hogy tudja féken tartani szenvedélyeit, és érezze folyton a feddhetlenség, a tiszta öntudat, magasztosságát. Ide pedig nem vezet más, mint a lemondás, mint az önuralom. Mert nem lehet az mind jó, a mi az emberben jelentkezik, és soha sem lehet tökéletes az, kinél egy külön sajátossága úrrá tud lenni az ember egész valóján. Kell tehát, hogy az ember megismerje önmagát, hogy legyőzze önmagát, hogy diadalra emelje magában az erényt és szolgaságra vesse a bűnt. Kölcsey remek szavait idézem e helyütt: „Isten a szenvedőnek engedje a vigasztalást az egész természetből, az emberi tettekből és tanításokból szívben élő tudományt szívhatni. Hála neki, hogy éltemet sem hagyja szenvedések nélkül folynia! Keserűek vajának azok; és mégis általad tanultam az emberiség becsét érteni, való nagyságot bus ra- gyogványtól megválasztani, balszerencse tekintetét nyugodtan tűrni, kevés híveimhez kölcsönös hűsséggel csatlódni, s mindenek felett érezni: miképpen szenvedés, kebelszaggató áldozat tulajdon örömet hoz lelteinknek és sorsunkon felülemelkedni megtanít.“ íme ez a nagypéntek! Ne hidd, hogy azt elkerülheted. Fogsz szenvedni, akár félsz attól, akár nem. Fogsz küzdeni, akár remélsz azután győzelmet, akár nem. Áldozatot kell hoznod, akár önkényt adod azt, akár erőszak veszi el tőled? De ha szenvedni fogsz, küzdeni fogsz, áldozni fogsz, úgy mint az Üdvözítő, akkor a te nagypénteked után is eljön a husvét, a feltámadás, a megdicsőülés. Mert az erény, a szeretet, az igazság, örök és halhatatlan, mint a jó Isten, ki mindazok kútfeje, és az erényt le lehet ugyan tiporni, de nem lehet beszennyezni, a szeretetet lehet hálátlansággal viszonozni, de annak melegét, világitó erejét éreznie kell mindennek, mint a nap sugarát, mely elöl elrejtőzni senki sem képes — az igazságot keresztre lehet feszíteni, el lehet temetni, de megölni nem, mert az még a sirból is előtör és életet kér, mert az halhatatlan. Az állandó morál beszél az Isten helyett. Túlél minden időt, betölt minden helyet. Törvénye leköté Szokrateszt, mint Trajánt, köt téged is;................. Mindenütt hallhatod félelmetes szavát. E vallomást Voltaire-nek köszönhetjük, ki A természet törvényé- r ő 1 írott költeményében jegyezte fel azt. Beteg a társadalom, mert beteg az ember. Mindenki érzi, tudja, hogy igy, a mint ma van a világ, nem jól van. Hogy az az ut, melyen haladunk, nem vezet a tökéletesedés, nem vezet a boldogság felé, de épp ellenkezőleg az emberiség, azt lehet mondani, rohanva siet az erkölcsi sülyedés ösvényébe. Ha valaha, most kell minden gondolkodó elmének elmondani Plató szavait, melyeket Szókratész ajkaira adott: Vajha jönne már! Vajha ne késnék eljönni ! Vajha eltávolitaná e sötétséget, jnely lelkemen ül! Bárki legyen ő, én kész vagyok őt követni, csak jobbá tegyen engem. Pedig, ki után a pogány bölcs sóhajtozott, itt van, közöttünk él,, azt lelhet mondani szivünk minden dobbanásával azt a levegőt szívjuk be, mely itele van az ő életével, benne élünk, jnűvének, a kereszténységnek alkotásaiban gyönyörködünk, de öt magát, ki frna feltámadt, már nem akarja látni a társadalom, mert irtózik a keresztvise- riésétöl, pedig az a feltámadás alapja. A kereszténység e nagy ünnepén a társadalom feltámadása utánsóhajtalélek. Ne sopánkodjék senki a világ romlottságán, de legyen rajta, tegye jobbá Önmagát. Az Üdvözitő egész élete, tanítása, példája, szenvedése, keresztje, feltámadása, úgy ragyog előttünk, mint a tökéletesség példányképe. O az ut, az igazság és az élet. Induljunk az előttünk ragyogó szö- vétnek után. El nem tévedhetünk. Győzzük meg önmagunkat. így lesz biztos a társadalom megújhodása. így fog várni reánk is a győzedelmes feltámadás. Melles Emil. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület felhívása. A nemzeti önfentartás klasszikus földje a múltban, Magyarország fellegvára és őrhelye a jelenben, Erdély, bízvást mondhatni, jó részt még mindig felfedezetlen föld, nemcsak a külföld, de mimagunk előtt is. n,pen erre törekszik az Erdélyi Kárpát-Egyesület, mióta megalakult, hogy a köztudalomban a nemzeti egység és az egységes magyar államiság kebelére vezesse polgáraival e haza részét, melynek sorsával és jellegével áll, vagy esik az egész nemzet és az ország. Alkotásainkkal, hét év óta árasztott felhívásainkkal a nemzet- hoz, kéréseinkkel a kormányhoz, a hazafias sajtó terjesztette agitaciónkkal és. a széles osztályháló/atu társadalmi szervezetünkkel e czél lebegett és lebegett és lebeg előttünk szüntelenül. E czélnak előmozdítására, hogy e hazarész sürü látogatását s ennek alapján is általános társadalmi keveredésünket és nemzeti egybeolvasásunkat elősegítsük I határoztuk el az erdélyi rész leírását és pedig a legilletckcsebb forrással, egyenként az illető vidékek erre hivatott iró férfiaival. A természet szépségeinek élvezetét, a turistaságot is eszközül és hordozóul kívántuk felhasználni e könyv kiadásával a czélra. A turisták terjedése napjainkban a műveltség fokával mértéket tart. A műveltség élén haladó nemzeteknél nem csupán előkelő államférfiak s a szellemi munkának kifáradt emberei keresik a magasabb hegyvilág ozondus légkörében felfrissülésüket: hanem a hegyi kirándulásokat a társadalom minden rétegénél mellőzhetetlen szórakozási alkalmaknak tekintik, sőt már az iskolai nevelés is hatalmas képző és testedző eszközéül alkalmazza azokat. És nálunk mindemez előnyökhöz a szülőföld ismeretével növekedő hazaszeretet lángjának annyira szükséges fokozása is kötelességünkké tette, hogy történelmi emlékben, természeti szépségekben majdnem páratlanul álló hegyvidékünk iránt a vonzódást egy rövid, mindenben a legszükségesebbre TÁRCZA. Jótékonyság. Ismeretlen, de (a vonásokból Ítélve) szép kezektől származó két sor kíséretében egy forintnyi ajándék jutott hozzám nemrég az Ezres szegényei számára. . Az alamizsna a perselybe hullott, lelkem mélyébe pedig egy szelíd reménysugár hatolt be az emberiségnek elkövetkező boldogságát megvilágító, fölemelő és biztató. Csekélyke összeg az áldozat, de határtalan nagyra növeszti a névtelenség, amelybe az adományozója burkolózik. Amikor fanyar kedvvel űzött mesterség a jótékonyság gyakorlása, és csak azért adunk valamit, mert a megtagadás szégyenszámba megy: akkor ezerszeres hála illeti meg azt a finom lelket, amely kizárólag a részvét hatása alatt rezdül meg az ember kebelében. Pusztulóban van egyéb nemes társaival együtt a tiszta emberszeretet is. Humanisztikus ténykedéseinket nem a szív dobogása irányitja, hanem az a géperő, amely a mai ember minden cselekvését bizonyos kiszámított sablon szerint mozgásban tartja, a házasulandó szerelmétől egész a hazufiságig. Látszatra a tömeges felebarát! szeretet, közjótékonyságnak nevezett megnyilatkozása után ítélve, felülmúlja a letűnt szép idők hasonló érzelmeit. Megszámlálhatatlan lesz maholnap a megszorultak javát ezélzó intézmény és egyesület. Segélyezzük a ' szegényeket pénzzel, hajlékkal, étellel és orvossággal. Adózunk, gyülésezünk, tánczolunk, koldulunk a szegényeknek. És, nékem úgy tetszik, hogy mindez habár önmagában jó és dicséretes, még sem a szeretetnek ős forrásából: az érző szívből indul ki. Nem vonjuk ki magunkat a jótékonysági mozgalmakból, amint hogy lépést tartunk a ruha-, czim- és bajuszviselet divatjával. A szokás kényszere és nem a lélek eleven, forró vágyai vezérlik segítő karunkat, amelylyel vajmi gyakran csak azt nyújtjuk oda az egyik megszorultnak, amit nemrég egy másiktól harácsoltunk el! Nem, nem. Hiányzik jótékonyságunkból az őszinteség, éa hiányzik belőle a legbecsesebb alkatrész: az a gyönyörűség, amit csak az érez a segítésnél, a kinek valóban fáj a segélyre szorult szenvedése. A múlt idők költészetét kiszorította a realizmus. Nem álmodni, hanem ébren élni, ez az uj irány jelszava. Ami kis zo- máncza megmaradt az életünknek, kérlelhetetlen karmaival folyton kapargatja le róla a verizmus. De tud-e kárpótlást adni elrablóit kincseinkért? Eszményink ledöntött szobrait képes-é valamivel helyettesileni ? Bajosan. A saját (igaz, hogy még éretlen) fiamtól rémülve kell hallanom, hogy a világrend azért olyan silány, mert altruizmuson — a másolt szeleteién— alapszik ; megelégedés és boldogság csak akkor lesz a földön, ha ezt az alapot fölcseréljük az egoizmussal. Érthető magyarsággal lefordítva ?z azt jelenti, hogy az embertársunkat csak azért becsüljük meg, mert szükségünk van rá, hogy nekünk dolgozzék. Hát az érett emberek ezt nem mondják ugyan, de bizony aszerint cselekszenek. A realizmus tana szerint, mindent a maguk előnyére realizálunk. Jó csak az, a mi nekünk válik javunkra, és a mink van, teljesen a miénk, még pedig mindig kevés a végtelen sokhoz képest, amit kívánnánk, de aminek határát nem ismerjük. Milyen jótékonyság az, amely ilyen elvek uralma alatt lakozik az emberben? Miféle emberszeretet fér meg egy fedél alatt a kizárólagos önszeretettel, amely nemzedékünket lenyűgözte? Vissza kell térnünk az eszmények kultuszához, ehez az üde forráshoz, a mely soha ki nem apadva önti hüsitő italát minden szomjazónak, aki készakarva nem fordul el tőle. Rideg, testet és lelket sorvasztó józanságunk elhervasztott minden virágot a földről, és kopár tarlóvá tette körülöttünk a szemhatárt. Múló értékű testi gyönyörök kínálkoznak ideig-óráig az örökifjuságot biztosító szellemi élvezetek helyett, amikkel az eszmények táplálnák lelkünket. És, aki nézni akar, az láthatja is, hogy az én rabszolgái ezerszerte nyomorultabb lények azoknál, a kiket rabolva, vagy pénzen vásárolva aztán korbácscsal biztatnak a munkára. Mert kegyetlenebb, szánalmat nem ismerő, zsarnok nincs a húsnál, ha egyszer hatalmába kerítette az ember lelkét. Legjobb ellenszere e gyilkos bajnak az emberszeretet és a mi ebből foly, a szánalom szerencsétlen társaink irányában. Legszebb virága lelkűnknek pedig a jótékonyság, de csak az, a mely szivünk legrejtettebb zugában falcad meg, folyton gyümölcsözik és a saját m igvát hullatja vissza a talajba, a mely nagyra nevelte éi megérlelte. Könnyen előadott nehéz tan ez, jól tudom. Akik megértik, nem szorulnak rá; akiknek pedig szükségük volna rá, azok mosolyognak fölötte, mint a hiú és udvarias süket ember, mikor nem érti szavainkat, de nem akarja ezt elárulni. És mégis .... Áhítattal teljes napokban hadd ismételjük | nagyon régi (sajnos el is avult) igazságokat. Hátha a barázdákba, amiket a vallásos érzület szánt a telkekbe, a mi profán kezünkből is belehull egy magszem! Hiszen egészen közömbös a növényre vájjon jóságos emberkéz vagy zord forgószél^ pergette el a magvát. Áldom Ont, névtelen jótevő, hogy nagyravett adakozásával e sorok megírására indított. Levélkéjét pádig megőrzőm híven és szeretettel, mint soha el nem hervadó szirmát a nőlélek legremekebb rózsájának : a jótékonyságnak. Boldog ünnepet! Er. Tanódy Márton
