Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-03-07 / 10. szám
SZATMÁR ES VIDÉKE. — Tánczestélyt rendezett a fiatalság tegnap este a kaszinó üvegtermében. Igazi szives vendéglátás a rendező ifjúság részéről, aztán egyszerűség s fesztelen jókedv voltak ez estének jellemző vonásai, amiből önként következik, hogy annak egész közönsége kitünően mulatott. — Hangverseny. Az ev. ref. felsőbb leányiskolának csütörtökön a szinházbau ren-_ dezett műkedvelő-előadással összekötött hangversenye minden tekintetben szépen sikerült s nagy élvezetet nyújtott a színházat zsuffolásig megtöltő fényes közönségnek. A műsor első pontja volt a „Tavasz“ sym- phonia előadása, melyet Pilhoffer Ida tanítónő vezetett s Baly Erzsiké kisért zongorán. A darabban a csörgő, trombita, dob hangja kellemesen vegyült össze a hegedű, s zongora accordjaival. A honvédzenekar Nyári József karmester vezetése alatt Gounod „Nagy ábránd“-ját játszotta a Zumorai tribün ez. operából kiváló sikerrel. Majd Ludman Ilonka énekelte zenekar kísérettel a „Cziteráe“ románczát és a Lili keringőt. Szép énekéért hatalmas tapsviharral jutalmazta a közönség, úgy hogy énekszámát egy néhány népdallal kellett megtol- dania. Ezután következett a „Barátságból“ ez. egy felvonásos angol vígjáték előadása, melyben mint szereplők Augusztiny Cornélia, Nagy ílonka s Hotzmann István, Tóth Sándor és ifj. Bossin József működtek közre szép sikerrel. A Kovács Leo Mazur- kája, melyet a szerző a zenekar kísérettel adott elő egyike volt a műsor legsikerültebb számainak, melvet több ízben meg kellett ismételniük. Wodiáuer Elza Kiss József „Ge- dő-vár asszonya“ ez. . költeményét szavalta igen szépen és nagy hatással. Következett azután „Valami hibája van“ ez. vígjáték Haraszthy Vilma, Nagy Elek s dr. Gőbl Alajos által előadva, igazán meglepő volt az az otthonosság, melylyel minden egyes szereplő rendelkezett. A műsort a honvédzenekar zárta be Erkel Ferencz Báthory Mária nyitány élvezetes előadásával. A hangverseny után, mely közel fél 12 óráig tartott — a kaszinóban tánczmulatságra vonult át a közönség nagy része, hol Oláh Feri zenéje mellett csakhamar tánezra perdült — a tüzes fiatalság s hűségesén kitartott a reggeli órákig. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminiszter aüyakönyvvezetővé a n.-bányai kerületbe Gellért Endre városi főjegyzőt, anyaköuyvvezető' helyettessé a n.-sikár- lói kerületbe Rácz Aurél eegédjegyzőt, a szamos-szegibe Fal ussy- József jegyzői írnokot, az erdődibe Márton Béla helyettes jegyzőt, alsó -homoródiba Dulischovics Mihály s. jegyzőt, a remetemezőibe Szilágyi Sámuel s. jegyzőt, a putóházuiba Kaisz Gyula áll. tanítót,, a válaszúdba Turteltaub Albert körjegyzői írnokot nevezte ki. — Tüzesetek tömegesen. Február 28-án este fél 8 óra tájban Domahidy Ferencz volt főispán Kossuth-utczai házában lövő istállójában a világítóval való gondatlan bánás következtében tűz ütött ki, mely tető alatt jó ideig éghetett s igy a toronyban levő őr csak akkor vett tudomást midőn a délkeleti égbolt izzó vörös fényben már nagyszámú kiváucsi tömeget csalt' ki a tűz láttára. A tüzet külömben jelezték is a villamos gépházból a színházba a innen a tűzoltó örtanyára. Természetesen az ily per- mops jelzés abban az időben mikor a tűzoltóság egy része a színházi őrségnél volt lekötve, a bérkocsisok pedig még nem voltak állomáshelyeiken — meglehető* késedelmet okozott a kivonulásban. A Domahidy építmény 3 szelelőnyilásán a tűz csakhamar átkapott a szomszédos Schönfeld Ignáczné- féle telek rozzant melléképületeire. Azon körülmény is hátráltatta a tűzoltók munkáját, hogy téli fagyok alkalmával vizet csak igen korlátolt mennyiségben tarthatnak kész letben. A tűznél lakók természetesen hamarabb észre veszik a tüzet mint a tűzoltók s igy hamarább is ott vaunak. Igen természetes az, hogy türelmetlenül várják a segedelmet.- Ez kivétel nélkül mindig igy van. Azonban jelen tűznél páratlan eset fordult elő. Schönfeld és Kolb urak mint a kik legjobban voltak a tűz által érdekelve, nem csak türelmetlenségük jelével, holmi keserű kifukudásokkal és szemrehányásokkal, hanem leulacsouyitó és becsületsértő szavukkal in- zultálták a tűzoltóságot, a tiszteket és kivált Mónus Lajos felügyelőt; sőt ezzel sem érték be, hanem a tömeget lazították a tűzoltók ellen. A mint értesülünk ez ügyben már a kellő lépések meg vannak téve. A magunk részéről csak annyit jegyzünk meg, hogy ha az illetők büntetésével kellő példát nem statuálna az illetékes bíróság az önkéntes tűzoltóság testületileg kénytelen volna ott hagyni az intézményt a melynél már nem csak a tűz veszedelme, de esetleg a tűz vad csatája várhatna rá. Azon rosszakaratú és minden tájékozottságot nélkülöző mende-mondára, hogy elég tömlő nem lett volna már a kivonulás alkalmával: felvagyunk hatalmazva annak a kijelentésére, hogy a gép épen úgy nem vonulhat ki elegendő tömlő nélkül, akár csak kerekei nélkül. Tehát ez nem egyébb szándékolt birköltésnöl! A tűz mindazonáltal a lehető legszűkebb korlátok közé szorítva 4 órai erős munka után teljesen eloltaiott. A nagy szél következtében a villamos szinraktár és egy ól teteje is tüzet fogott, de ezt maguk a villamosok hamarosan eloltották i ettől kezdve Oláh Imre gépész készséggel bocsátotta suját gőzszivuttyujukat a tűzoltóság rendelkezésére. Ezen nagyobb szabású tűz tartama niatt még ogy kémény és egy szoba- tüz is foglalkoztatta a tűzoltóságot, melyek idejekorán csirájukban fojtattak el. Nem hagyhatjuk említés nélkül a tupusztalt hiányokat. A mostani őrtorony ott és abban a magasságban semmit nem ér. Öt fizetéses tűzoltó 22 ezer lakóju városban teljesen elégtelen. Az önkéntes tűzoltóság értesítéséről semmi gondoskodás nincs és szinte csoda, hogy 20—30 ember a város külöm- böző távoli részeiből mégis eljöhettek. Eme bujokon a hatóságnak okvetlenül és sürgősen kell segitani, ha nem akarja magára venni a nem törődés súlyos vádját és a felelősséget az eshetőségekért. — Vármegyei közgyűlés lesz márczius 9-én d. e. II órakör Nagy-Ká- rolyban. A tárgysorozat 327 pontból áll. — Köszönetnyilvánítás a következő adományokért az izr. filléregylet nevében : Szatmári Termény és Hitelbank 15 frt, Szatmári Kereskedelmi és Iparbank 25 frt, ’Szatmárvármegyei Takarékpénztár 15 frt. Reiter Jakubué elnök. — Két legyező elveszett a márczius 2. jótékonyczélu hangverseny alkalmával; az egyik kis schildkrot, a másik gazéból, a becsületes megtaláló 5 frt julalomban részesül, kéretik, hogy u felsőbb leányiskola igazgatóságánál adja át. — Csőd. A helybeli kir., törvényszék Gőbl Jakab ellen saját kérelmére a csődöt elrendelte s tömeggondnokul id. Farkas Antalt I helyettes tömeggondnokul dr. Schönpfiug Jenő ügyvédet nevezte ki. — Uj vendéglősök. Az Attiia-ut- czai központi vendéglőt özv. Kalocsai Sá- muelné bérelte ki, a Magoss Menyhért házát pedig Weinberger Májer alakíttatja át vendéglőnek. — A Dinnyéskertben agy 4 szoba, konyhn, kamara és fürdőszobából álló kényelmes urilak, kellő terjedelmű gvümölcs- és kertészeti területtel bérbe kiadó. Értekezhetni -a tulajdonossal Verbőezyntcza 1. — A kutyákra vonatkozó 40 napi zárlat márczius hó 3-án megszűnt. — A hernyó gubók leszedését s a fák tisztogatásét’ inár ezelőttpái? héttel’ elrendelte a főkapitány úr, de úgy látszik, hogy ezen rendeletét nem mindenki hajtja végre, legalább erre lehet következtetni a törvényszéki palotával szemben lévőKolozs- váry telekről. Ezen elhagyatott telkén lévő fák a múlt évben sem voltuk hhernyózva s úgy látszik, hogy most is heruyózatlan fognak a fák maradui, honnan aztán millió számban fognak majd a szomszédoknál vizitelni az éhes hernyók s pusztítani fognak mindent, n mi utjokba esik. Ajánljuk ezen körülményt | főkapitány ur szives figyelmébe. — Papakoszták. A központi vámhivatalt a múlt hét csütörtök éjjelén eddig ismeretlen betörők látogatásaikkal akarták megtisztelni, de a hátrahagyott előjelekből következtetve munkájukban meglettek zavarva s kereket oldottak. Bizonyosan valami ájtatoskodók lehettek, mert | feszítő véső, vaskapocs és egyéb tárgyakon kívül egy olvasót is hagytak hátra. — Az Osztr. Elemi Biztositó Részvénytársaság, mely Bécsben 1897-ilc évben nagyiparosok által 4 millió korona teljesen befizetotett alaptőkével alakult, működését Magyaroszúgra is kiterjesztette és »Osztr. Elemi Biztosító Részvénytársaság Magyarországi Fiókigazgatósága« ezég alatt Budapesten (V., Sas-utcza 14.) képviselőséget létesített, melynek tagjai Dr. Matleko- vits Sándor ur val. bels. titk. tanácsos, a társaság igazgató tanácsosa stb. és Sebestyén Henrik ur. Az uj képviselőség működését már megkezdte és egyelőre a tüzbiz- t09Ítási ágazatot cultiválja. A társaság hivatásának tartja, hogy úgy a gazduközöuség, mint a gyárak, iparosok és kereskedők érdekeit a biztosítás teréu a lehető leglmtáao- sabban felkarolja, mit úgy mérsékelt dijak kiszabásával, mint | károk felvételénél szem előtt tartandó kifogástalan méltányossággal annál is inkább elérni vél, minthogy a társaság e tekintetben más biztositó vállalatokkal szemben semmiféle kötelezettségben nem áll. — A „Lukacs-féle gyorsnyereményjegyzék“ a m. kir. szab. Osztálysorsjáték fennállása óta fényesen bevált. Ezen gyorsnyereményjegyzék az osztálysors- játék liuzási napjain közvetlenül a húzás befejezése után megjelenik és a megejtett huzat eredményét teljes pontossággal közli. Az elárusitók részére ezen gyoisnyereményjegy- zók nélkülözhetlen, sőt azért is előnyös, mert a fővárosban ez. még az nap küldönezök által házhoz hordva, vidékre pedig a legkö- lebb induló vonatokkal elszállítva lesz. Ezen gyorsnyereményjegyzék előfizetési dija akár Budapesten házhoz hordva, akár vidékre küldve egész évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr. Ezen gyorsnyereményjegyzék kiadója Lu- kngS Vilmos ur Budapest (V. Fürdő-ut 10.) az -Oiztálysorsjaték főhuzásainuk tartama alatt, távirati irodát is tart fenn, mely | vidéki elárusítók részére mellőzhotlen és épen ezért majdnem mindnyájan áz eddigi főliu- z.ásbknál ezt igénybe is vették. . A tiiviruti iroda vésztvevői a gyüjtődéjükben levő számokra kihúzott nyereményekről a húzás után azonnal távirati értesítést kapnak, a távirati iroda alacsony előfizetési dija mellett tehát mindegyik elárusitóuak ajánlatos, ha ezen kiválóan ezétazerü intézményt igénybe veszi. .. — Betűszedő azonnal alkalmazást kap Morv ai János könyvnyomdájában. Ugyanitt egy jó családból való fiú tanulóul felvétetik. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Dr. Schönpflug Jenő. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Ny i Ittér*) A „Szatmár és Vidéke“ 8-ik szálúdban kinyilatkoztat tani, hogy a nálam alkalmazásban volt Klein Elemér könyvelőt kiutasítottam. Klein Elemér | „Szatmár és Vidéke“ múlt heti nyiltterében erre vonatkozólag ■ fölhívott, hogy nevezzem meg az okát, mely miatt én őt kidobtam, mivel külömben | fogja azt publikálni. Nos tehát a fölhívásnak eleget teszek. Ezt az éretlen su- hanezot azért dobtam ki, mert tanúsított magaviseleté és modora erre rászolgált. A unigani részéről igen sajnálom, hogy ennek a hözzám nem méltó kölyöknek a neve az én hevemmel kapcsolatban került a nyilvánosig elé. | Szatmár, 1899. márcz. 8. Horváth Mór. *) E rovat alatt közlöt tekert nem felelős a Szerk. Több rendbeli olyan esett jutott tudomásomra, hogy velem semmi néven ne- ; verendő összeköttetésben nem álló keres-' ked0k ..gazdasági-..és egyéb niagféjék^t, különösen répnmugvakatmint Mautliner- féle magvakat hoznak forgalomba. E miatt kötelességemnek tartom, egyrészt a gazdaközönség tájékozásául, másrészt a magszükségletüket nálam bevásárló kereskedők érdekeinek megvédéséül kijelenteni, hogy' a vidéki ismételadóknál csali azon gazdasági és kerti magvak tekinthetők valóban czégemtől származóknak, melyek vagy az én ólom zárammal, vagy egy álló medvét jelképező törvényszékileg bejegyzett védjegyemmel, vagy mindkettővel ellátót zacskókban vagy zsákokban vannak. Maiitliner Ödön csász. és kir. udvari szállító magnagykereskedés 2—2 Budapest, VI., Andrássy-ut 23. sz. 16816— 1898. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmár-néinetii kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Ungvári Antal szatmári lakos végre- kajtatónnk Sarkadi Teréz férj. Szabó. San- ; dómé végrehajtást szenvedő elleni 63 frt tőke követelés és járulékai iránti- végrehajtási ügyében a szutmárnémetii kir. törvényszék területén levő, a szatmári 700 számú tjkvben A 1. rendszám 745 hrszám alatt felvett ingatlanra az árverést 576 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fenobb megjelölt ingatlan az 1899. évi márczius hó 23-ik napján délelőtt 9 órakor ezen kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság árverelő helyiségeben megtartandó nyilvános árverésen ti megállapított kikiáltási áron alul is eladutni fosr. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsáránuk 10 százalékút 57 frt 60 krt készpénzben vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. $ úban jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3833. szám alatt kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. fában kijelölt óvadékképes érték papírban n kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében | bánatpénznek | bíróságnál c.lőleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szatmárnémetiben a kir. törvényszék mint tlkvi hatóságnál 1898. évi deczomber hé 15-ik nnpjún. ANTAL, kir. t.-széki albiró. Egy emeleti kellemes utczai külön bejárattal kiadó Keresztes András házában Deáktér 12. szám. Értekezhetni a tulajdonosnál. Amerikai zsebórák. Jótállással, hogy a nickel színét nem változtatja, szerkezete pontosabb és jobb, mint a legdrágábbaké. Ára darabonként 3 forint. Jótállás ínellett, mig a készlet tart Hozzá ezüstös óraláncz 60 krajezár Fox, valódi Solingeni gyártmány, sok kiállításon kitüntetve, gyakorlás nein kell. Megvágás kizárva. Tiszta és ké- nyelmes munka. Bőrbetegségtől megment. Tartós és pénzt megtakarítható. Darabja 3 frt. A penge csillagos aczélból és a többi részei alpaccából vannak. Egy külön penge hozzá 1 forint. Megrendelhető: P0LLÁK SÁNDOR főbizományosnál Budapest, V. kér., Kálmán-utcza 17. Gyűjtőknek 5 darab után egy ingyen küldetik. 21—26 Több mint 50 év óta sikkerrel használtatok! Eszéki SPITZER-KENŐCS Eszéki SALVATOR SZAPPAN. Valódi minőségben csakis mint eddig, ezentúl is ESZÉKEN, felsőváros DIENES C. J.-féle gyógyszertárban készül és megrendelhető. Szépiákét és máj foltokat, I valamint az összes I Ijörtisztátlanságokat I biztosan eltávolit. I 1 tégely valódi Spitzer-kenőcs 35 kr. I 1 üveg valódi Spitzer-mosdóviz 40 kr. I 1 darab valódi 8alvutor-szappan 50 kr. I 1 doboz valódi lyoni-rizspor 3 színben .... 50 kr. és 1 frt j 1 tégely kézpaszta .... 60 kr. W“ FIGYELMEZTETÉSI Csak akkor valódi, ha a fenti törvényileg beiktatott védjegygyei el vannak látva és kéretik a t. közönség csakis DIENES- féle eszéki kenőcsöt és szappant kérni és elfogadni. 1—15 Szatmáron kapható: Szentiványi Sándor és Rajzinger Sándor gyógyszertárában.